Egyiptomtól Szíriáig: Az ausztrál könnyűlovasság története 1914–1918

1914 nyarán kitört az első világháború, vagy más néven a „Nagy Háború” az antant és a központi hatalmak államai között. Kezdetben mindenki arra számított, hogy a háború ősszel véget fog érni, azonban a frontok megmerevedtek és hamarosan állóháború alakult ki. Ennek hatására az antant és a központi hatalmak is igyekeztek újabb szövetségeseket keresni, és ezáltal újabb frontvonalakat megnyitni. Így lépett be 1914 őszén Törökország a háborúba a központi hatalmak oldalán azzal a céllal, hogy a németekkel való szövetség révén visszaszerezze az első Balkán-háborúban elvesztett területeket, örökre elhárítsa a tengerszorosokat fenyegető orosz veszélyt és megszerezze a Kaukázus, a Krím-félsziget és Turkesztán törökök által lakott vidékeit. Az 1912-es első Balkán-háború során a 19. században függetlenné vált balkáni államok célja a még török fennhatóság alatt álló területek elfoglalása és felosztása volt egymás között. A háború az Oszmán Birodalom vereségével és a balkáni területeinek elvesztésével végződött. Bulgária szintén a központi hatalmak oldalán lépett be a háborúba 1915-ben, ugyanis Németország egész Macedónia területét ígérte a bolgároknak, ezáltal létrejött a közvetlen összeköttetés Törökországgal. Eközben Ausztrália és Új-Zéland a Brit Nemzetközösség részeiként fogtak fegyvert Anglia oldalán.

Az ausztrál könnyűlovasság

(Forrás: en.wikipedia.org)

Ausztrália belépése a háborúba

Ausztrália a 20. század elején vált domíniummá, a Brit Nemzetközösség tagjává. Az ausztrálok gyakorlatilag 19. században végig abban a megnyugtató tudatban éltek, hogy anyaországuk, Nagy-Britannia a világ legerősebb hatalma, amely az ő biztonságukat is garantálja. Németország harcias fellépése azonban a nemzetközi status quo radikális átalakulásával fenyegetett, s az ötödik kontinens lakói úgy érezték, hogy a világméretű konfliktusból ők sem maradhatnak ki. Ennek a tudatában fogalmazta meg Andrew Fisher ausztrál miniszterelnök sokszor idézett mondatait: „Ha mégis megtörténne a legrosszabb, annak ellenére, hogy mindent megtettünk, amit csak a becsület megenged, Ausztrália az anyaország mögé fog állni és védeni fogja az utolsó emberéig és az utolsó shillingjéig.”[1]

Andrew Fisher ausztrál miniszterelnök

(Forrás: awm.gov.au)

Mivel a németek a semleges Belgiumon keresztül támadták meg Franciaországot, Anglia a belga semlegesség védelmében 1914. augusztus 4-én hadat üzent Németországnak. Joseph Cook ausztrál miniszterelnök kijelentette, hogy „Amikor a Birodalom háborúba kerül, vele együtt Ausztrália is”.[2] Az ausztrál flottát az Admiralitás rendelkezésére bocsátották és elkezdték a toborzást, amelynek során olyan sokan jelentkeztek, hogy gondot jelentett az önkéntesek felfegyverzése és megfelelő kiképzése. A lelkes önkéntesek száma több százezer főt tett ki.

A szárazföldi haderőt illetően az ausztrál kormányzat ragaszkodott ahhoz, hogy ennek egységei ne a brit hadosztályokba beolvasztva, hanem önálló alakulatokként vegyenek részt a harcokban. Így jött létre William Bridges tábornok szervezésével az úgynevezett Ausztrál Birodalmi Erők, az AIF (Australian Imperial Force). Az expedíciós erőkben 12.000 ausztrál és 6.000 új-zélandi katona szolgált. A szárazföldi csapatokat az alaposabb kiképzés érdekében Angliába akarták vinni, viszont Törökország hadba lépése a központi hatalmak oldalán megváltoztatta az eredeti terveket, ezért az ősz folyamán Egyiptomba szállították őket. Itt az AIF 1914 telén több központot is létesített.

William Bridges tábornok, az AIF megszervezője

(Forrás: awm.gov.au)

A katonák táborai a Kairóhoz közeli Mena körül helyezkedtek el. Lord Kitchener tábornok William Birdwood ezredest nevezte ki a parancsnokukká, aki egyesítette az Ausztrál Birodalmi Erőket és az Új-Zélandi Expedíciós Erőket, így jött létre az ANZAC, az ausztrál és az új-zélandi hadsereg egységeiből álló hadtest két gyalogos és egy lovas hadosztállyal, ez utóbbi három ausztrál könnyűlovas, és egy új-zélandi lovas lövész egységet foglalt magában. Az önkéntesek azonban fegyelmezetlenek voltak és viselkedésükkel hamar kivívták a helyi lakosok haragját, valamint a brit tisztek sem kedvelték őket.

Az ausztrál könnyűlovasság felépítése és átszervezése

A kudarcba fulladt Gallipoli partraszállást követően egyes egységeket a nyugati frontra vittek, az ausztrál könnyűlovasság viszont a Közel-Keleten maradt. A félszigeten 1915. április 25-én szálltak partra az antant erők köztük az ANZAC hadosztályok is. A hadjárat célja a tengerszorosok megszerzése volt, valamint a balkáni államok háborúba léptetése az antant oldalán. Azonban a hónapokig tartó harcok nem váltották be a hadjárathoz fűzött reményeket és az antant kivonta csapatait 1916 januárjában. 1916 és 1917 között két ausztrál könnyűlovas hadosztály jött létre, amelyeket többször is átszerveztek. Az Egyiptomban felállított két könnyűlovas hadosztály esetében az ANZAC Lovas Hadosztály és az Ausztrál Lovas Hadosztály megnevezést használták.

Az ANZAC Lovas Hadosztály 1916 márciusában jött létre az ausztrál Harry Chauvel tábornok irányításával. A hadosztály három könnyűlovas egység mellett két brit lovas és egy új-zélandi lovas lövész egységet is magába foglalt. Az újjászervezést követően, 1916 telén Egyiptomban az ANZAC Lovas Hadosztály két brit gyalogos hadosztállyal és a Birodalmi Tevés Hadtesttel egyesülve alkotta a Sivatagi Hadoszlopot az angol Sir Philip Chetwode tábornok parancsnoksága alatt. 1917 tavaszán az utóbbi vezetését Chauvel tábornok vette át, az ANZAC Lovas Hadosztály parancsnoka pedig az új-zélandi Edward Chaytor lett.

Harry Chauvel tábornok, az ausztrál könnyűlovasság parancsnoka

(Forrás: en.wikipedia.org)

Az Ausztrál Lovas Hadosztály 1917 februárjában alakult meg eredetileg Birodalmi Lovas Hadosztályként, de a nyár folyamán leválasztották róla az egyik brit lovas egységet, így Ausztrál Lovas Hadosztálynak nevezték el, vezetője pedig Henry Hodgson tábornok lett. A hadosztályt három könnyűlovas egység – közülük az egyik az ANZAC Lovas Hadosztály része volt korábban – mellett három brit és egy francia alakulat alkotta. A két ausztrál könnyűlovas hadosztály és a Birodalmi Tevés Hadtest 1917 nyarán Sivatagi Lovas Hadtestként egyesült Sir Edmund Allenby tábornok parancsnoksága alatt.

A Birodalmi Tevés Hadtest katonái a sivatagban. (Forrás: awm.gov.au)

Habár megnevezésük alapján a könnyűlovasság kötelékébe tartoztak, a harcokban alapvetően gyalogosokként vettek részt. Ugyanakkor a gyalogos hadosztályokhoz képest előnyben voltak, mert lóháton közlekedtek, így gyorsabban haladhattak és mozgathatóbbak is voltak. Az Ausztrál Könnyűlovasság egységeinek meghatározó szerepe volt a sínai-félszigeti, a palesztinai hadjáratban és a Szíriáig tartó küzdelmekben.

A német–török katonai együttműködés

Az Oszmán Birodalom a 19. század során haderejének megreformálására többször is európai tiszteket alkalmazott. Az 1850-es években erőteljes volt a francia befolyás, azonban a 19. század utolsó évtizedeiben ezt felváltotta a német modell a hadseregben. Ez főleg a német katonai missziók, köztük a Von der Goltz (1886–1895) és a Liman von Sanders (1913–1918) által vezetett különítmények eredménye volt.

II. Abdülhamit szultán a német fegyverzetet és tanácsadókat részesítette előnyben, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy Németországnak kevesebb érdekeltsége volt a Közel-Keleten. A Német Császárság sokkal kevésbé volt aktív a közel-kelet térségében, mint Anglia és Franciaország, amelyeknek kiterjedt gyarmatbirodalmuk volt. Liman von Sanders tábornokot 1913 telén küldték el több tiszttel együtt a világháborút megelőző utolsó katonai misszióra, amelynek az volt a feladata, hogy katonai reformokkal készítse fel az oszmán hadsereget a következő fegyveres konfliktusra. A világháború kirobbanásakor már a német tisztek vezették a török hadsereget.

A Szuezi-csatornától Palesztina inváziójáig

Miután Törökország 1914 őszén a központi hatalmak oldalán belépett a háborúba, veszélybe került a brit fennhatóság alatt lévő, stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna. Az 1915-ös Gallipoli ellen irányuló támadásnak az egyik célja éppen az volt, hogy jelentősebb török erőket vonjanak el Szuez térségéből. Sir John Maxwell tábornok volt a felelős a csatorna védelméért, amelyet a brit birodalmi erő tartott 70.000 fővel. A törökök 1915 januárjában és februárjában több kísérletet is tettek a csatorna megtámadására, azonban ezek rendre sikertelenül végződtek.

Ezt követően (1915 nyarán) látva a Senussi muszlim szekta felkelésének sikerét az olaszok ellen Líbiában, a központi hatalmak igyekeztek a maguk javára fordítani mindezt, és támogatásukról biztosították a Senussi vezetőjét, ha szent háborút, azaz dzsihádot hirdet az Egyiptomban állomásozó britek ellen. Az 1911–1912-es olasz–török háborúban 1911 őszén az olaszok kihirdették fennhatóságukat Líbia felett. Az olasz hadsereggel szemben a török védők és a helyi arab törzsek gerillaháborút folytattak, amelyet török tisztek szerveztek meg. Az oszmánok támadásával egy időben Ahmed Sharif Senussi 5.000 fővel nyomult nyugat felől Egyiptom irányába. Líbiában visszaverték Maxwell tábornok előrenyomulását. Az Ausztrál Könnyűlovasság 1915 telén, Marsza–Matrúhnál küzdött meg először a Senussi seregével, azonban csapdába estek és kudarcot vallottak. Sir Alexander Wallace tábornok végül 1916 februárjának végén Agagiyánál legyőzte a Senussit.

A Senussi harcosai úton Egyiptom felé. (Forrás: en.wikipedia.org)

A Brit Birodalom katonái 1916 márciusától az Egyiptomi Expedíciós Erőkben, Sir Archibald Murray tábornok parancsnoksága alatt teljesítettek szolgálatot. Katián keresztül előretolt vonalat létesítettek, amelynek vízellátásáról a felépített vízvezetékek gondoskodtak, emellett pedig vasutat is építettek. Mivel a sivatagi hadviseléshez elengedhetetlen a vízellátás biztosítása, létfontosságú volt, hogy melyik fél birtokolja a kutakat. Az Ausztrál Könnyűlovasság és a tevés hadtest egységei a kutak lerombolásával – amelyekhez az oszmánok hozzáférhettek volna – akarták hátráltatni a csatorna ellen irányuló esetleges újabb török támadást. Ezzel elérték, hogy a csatornát csak egyetlen útvonalon lehessen jól megközelíteni, amit már könnyebben tudtak megvédeni.

Sir Archibald Murray tábornok, az Egyiptomi Expedíciós Erők parancsnoka. (Forrás: en.wikipedia.org)

1916. augusztus 3-án Kressenstein tábornok 18.000 fős seregével megtámadta az Ausztrál Könnyűlovasság két dandárját Romaninál. A csata két napig tartott és az Ausztrál Könnyűlovasság, az Új-Zélandi Lovas Lövészek és a Brit Lovasság egységei 14.000 emberrel tartották az állásaikat 24 órán át a jelentős túlerővel szemben. A törökök a támadások során azt kiabálták: Allah! Allah! Vesszen Ausztrália! Vesszen Ausztrália! Chauvel másnap hajnalban kimerült és szomjas katonáival egy ellentámadással elsöpörte a török és a német erőket. Kressenstein veszteségei óriásiak voltak, seregének felét elvesztette. Az antant emberveszteségei jóval alacsonyabbak voltak, mintegy 1.200 főre tehetők.

Az antant csapatok számára a Romaninál aratott diadal nagyon fontos volt, mivel a győzelemnek köszönhetően megemelkedett a harci moráljuk, és a britek stratégiai felfogása is megváltozott. Az ütközet előtti stratégiájukat ugyanis a védekezés jellemezte, utána viszont átvették a törököktől a kezdeményezést, amelyet azok többé nem is nyertek vissza. A visszavonuló erőket El Arishig üldözték. Ezt követően a Maghara hegyekben lévő oszmán állások még a német légierő támogatásának ellenére is ki voltak téve az ANZAC Lovas Hadosztály folyamatos rajtaütéseinek, ugyanis a németek rendszeresen zaklatták az ausztrál könnyűlovasságot.

Friedrich von Kressenstein tábornok.

(Forrás: en.wikipedia.org)

Az előrenyomuló erőket december elején átszervezték a Sivatagi Hadoszlop kötelékébe Sir Philip Chetwode tábornok parancsnoksága alatt, így az ANZAC Lovas Hadosztály kiegészült további két brit gyalogsági hadosztállyal, egy brit lovas egységgel, valamint a Birodalmi Tevés Hadtesttel. Az átszervezés után az expedíciós erők létszáma elérte a 150.000 főt, amelyben 6.000 indiai katona is szolgált. Murray tábornok az Ausztrál Repülő Hadtest felderítő küldetéseinek köszönhetően jól ismerte az oszmán csapatok mozgását és tudta, hol vannak az táboraik, az utánpótlás vonalaik és az állásaik.

A következő ütközetre 1916 telén került sor, amikor a könnyűlovasság járőrei tájékoztatták Chauvel tábornokot, hogy Magdhabát, a Sínai-félsziget egyetlen török kézen lévő erődjét csak másfélezer ember védi. Az ANZAC Lovas Hadosztály a légierő és a tüzérség támogatásával 1916. december 23-án támadást indított. Az Ausztrál Könnyűlovasság és az Új-Zélandi Lovas Lövészek közelharcot folytattak a németekből és törökökből álló védőkkel, akik közül a többség megadta magát. A védők közül csaknem százan elestek, háromszázan pedig megsebesültek. Estére az erőddel együtt a kutakat is sikerült csekély emberveszteséggel, alig több mint száz sérülttel, épségben elfoglalniuk.

1917 elején a Chetwode tábornok vezette ANZAC Lovas Hadosztály és a Birodalmi Tevés Hadtest megtámadta a Rafahnál található oszmán helyőrséget, amelyet sikeresen elfoglaltak. Csupán 70 embert veszítettek, de 400-nál is többen sebesültek meg, az oszmánok közül 200-an estek el és másfélezernél is többen adták meg magukat. Közben az antant erők folytatták a vasút és a vízvezeték építését. A helyőrségek elfoglalásával elhárult a Sínai-félszigetet fenyegető veszély, így a brit hadvezetés elkezdte megtervezni Palesztina invázióját.

A palesztinai hadjárat 1917–1918

A palesztin hadjárat hadműveletei.

(Forrás: nzhistory.govt.nz)

A Sínai-félszigeten elért sikerei miatt Murray tábornok úgy gondolta, hogy képes elfoglalni Gázát, amelyet 4.000 török katona védett. A hadművelet irányítójának Sir Charles Dobell tábornokot nevezte ki, akinek problémát jelentett nagyszámú lovassága, köztük Chetwode tábornok Sivatagi Hadoszlopa, mivel 10.000 ló vízellátását kellett megoldania, így a gázai kutak elfoglalása létfontosságú volt. Ezen kívül az antantnak Jeruzsálem bevételéhez át kellett törnie a Gáza és Beersheba közötti vonalakat. 1917. március 26–27-én és április 17–19-én Dobell két támadást indított a gázai vonalak ellen, sikertelenül, megközelítőleg 10.000 fős veszteséggel. Murray tábornok helyére júniusban Sir Edmund Allenby tábornokot nevezték ki.

A törökök védelmi vonala a második gázai csatában.

(Forrás: en.wikipedia.org)

Allenby 1917 augusztusában két ausztrál hadosztály egyesítésével létrehozta a Sivatagi Lovas Hadtestet, amely Chauvel tábornok parancsnoksága alá került. Az oszmán katonai vezetés meg volt győződve arról, hogy ha az antant csapatok újból megtámadják Gázát, akkor ismét kudarcot vallanak, mivel úgy gondolták, hogy Beersheba megtámadása nagyobb kockázatot jelentene, ugyanis a város távol van a közvetlen vízellátástól. Chauvel azonban 1917. október 31-én a Sivatagi Lovas Hadtesttel meglepetésszerű támadást hajtott végre Beersheba ellen, 40.000 lovassal és a XX. Brit Hadtest tüzérségi támogatásával.

Az Ausztrál Könnyűlovasság tagjai, miután lovasrohammal elérték a törökök lövészárkait, átugrattak rajta és lovaikról leszállva közelharcba kerültek a védőkkel. Felszámolták az útjukba kerülő ellenállást és elfoglalták Beershebát a kutakkal együtt. A török védők közül 500-an elestek, 1.400-an pedig hadifogságba kerültek. Az antant veszteségei is meghaladták az ezer főt, viszont alig több mint 30 halottat veszítettek. Ezt követően, 1917 novemberében Gázát is sikeresen elfoglalták. Az oszmánok a Mughar–gerincnél tettek kísérletet az antant erők megállítására 20.000 fővel. Az ausztrál lovas és a brit gyalogsági hadosztályok legyőzték őket, 10.000 hadifoglyot ejtve és 100 ágyút zsákmányolva. A vereség után a törökök feladták Jaffát.

Az ausztrál könnyűlovasság lovasrohama Beershebánál. (Forrás: awm.gov.au)

1917 decemberében a felderítők jelentették, hogy szabad az út Jeruzsálembe, így Allenby volt 800 év elteltével az első keresztény parancsnok, aki elfoglalhatta a Szent Várost, de ügyelt rá, hogy ne hódítóként vonuljon be, ezért tiszteletet mutatva lováról leszállva gyalog lépett be Jeruzsálembe az Ausztrál Lovas Hadosztály katonáival. Eközben a központi hatalmak oldalán Erich von Falkenhayn tábornokot nevezték ki Kressenstein helyére.

Allenby tábornok belép Jeruzsálembe.

(Forrás: en.wikipedia.org)

A hadjáratnak 1918 elején az esőzések vetettek véget. Amíg a lovas hadosztályok a táboraikban pihentek, Arábiai Lawrence arabokból álló hadserege folyamatosan rajtaütéseket hajtott végre az oszmánok állásai ellen. 1918. február 19-én többnapos harc után a britek kezére került Jerikó. A török erőket a nyugati fronton indított tavaszi német offenzíva sikere mentette meg az összeomlástól, mivel emiatt Allenby nem kapott további erősítéseket. Az Ausztrál Lovas Hadosztály – amely három ausztrál könnyűlovas egységet foglalt magában – 1918 márciusában részt vett Amman megtámadásában, ami az antant csapatok visszavonulásával végződött.

Áprilisban az Egyiptomi Expedíciós Erők észak felé törtek előre, ahol a júdeai hegyekben hajtottak végre támadásokat. Az Ausztrál Lovas Hadosztály azt a feladatot kapta, hogy vegye üldözőbe a visszavonuló ellenséges erőket. A Júdeában tartózkodó ANZAC Lovas Hadosztályt, a Birodalmi Tevés Hadtestet és egy angol gyalogos hadosztályt a török légierő bombázta az ausztrál könnyűlovasok támadása azonban visszavonulásra kényszerítette a támadó oszmán gyalogságot.

1918 nyarán került sor az oszmán erők utolsó offenzív hadműveletére az első világháborúban. A 24. Hadosztály a Német Ázsia Hadtest támogatásával, Abu Tellulhoz közel megtámadta az egyik ausztrál könnyűlovas és a brit tüzérség egyik egységét. A tüzérségi ütegek támogatásával a könnyűlovasság ellentámadást indított, és a németek hamar kereszttűzben találták magukat, ráadásul az oszmánok sem tudták megsegíteni őket, így kénytelenek voltak visszavonulni. A nyári hónapok alatt szüneteltek a hadműveletek, Allenby pedig azt tervezte, hogy Damaszkusz felé halad majd.

Liman von Sanders a beershebai vereség után vette át Erich von Falkenhayn tábornok helyét. Von Sanders eldöntötte, hogy visszavonulás helyett ellenáll az antanterők offenzívájának. Az oszmán hadsereg így Megiddónál állt fel 33 ezer katonával és 400 ágyúval. A csata 1918. szeptember 17-én kezdődött a Deraa-nál lévő török vasút szabotálásával, amelyet T. E. Lawrence arab csapatai hajtottak végre.

Szeptember 19-én az Oszmán Parancsnokság hajnali bombázásával sikerült megzavarni a védők kommunikációs vonalait, majd ezt követte a gyalogság frontális támadása. A törökök vonalainak áttörése után a lovasság üldözőbe vette a megfutamodott egységeket. Szeptember 20-án a Carmel–gerinc megtisztítása után a Sivatagi Lovas Hadtest elfoglalt két települést, közben az egyik lovas hadosztály Názáret megtámadása során bevette a parancsnoki központot és von Sanders tábornokot is majdnem foglyul ejtette.

A következő napon az Ausztrál Lovas Hadosztály elfoglalta Jenint és az antant kezére került Haifa is. Szeptember végére a megiddói csata eldőlt, és több mint 70 ezer török került hadifogságba. Az Ausztrál Könnyűlovasság a Barada–szurdoknál megsemmisített egy visszavonuló hadoszlopot és folytatta a Damaszkusz felé visszavonulók üldözését. Október elején benyomult a városba annak ellenére, hogy Lawrence utasításai szerint először neki és az arab hadseregnek kellett volna bevonulnia, hogy elfogadják a város formális jellegű megadását. Az egyik könnyűlovas egység vezetője viszont felülbírálta a tervet, mert folytatni akarta az üldözést. Végül a kormányzó személyesen üdvözölte az angol hadsereget. A megiddói ütközet volt a lovasság utolsó győzelme a közel-keleti hadszíntéren az első világháborúban.

1918 októberére véget ért a háború Palesztinában. A központi hatalmak ellenállása Szíriában folytatódott, de Bulgária kapitulációjával egyértelművé vált a török kormány számára, hogy nincs értelme a további küzdelmeknek, ezért 1918. október 30-án aláírta a fegyverszüneti egyezményt.

Varga Bence

Felhasznált irodalom:                 

Egedy Gergely: Ausztrália története. Aula Kiadó, Bp., 2000.

Mózes Mihály: Ausztrália története. Pandora Könyvek 3. Líceum, Eger, 2006.

Galántai József: Az első világháború. Korona Kiadó, Bp., 2000.

Németh István: Az első világháború 1914–1918. Tanulmányok és dokumentumok. L’Harmattan, Bp., 2014.

Németh István: 20. századi egyetemes történet – I. Európa. Osiris, Bp., 2006.

Ormos Mária – Majoros István: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Felemelkedés és hanyatlás, 1814–1945. Osiris, Bp., 1998.

John Keegan: Az első világháború. Akadémia, Bp., 2014.

Charles Bean: The Story of Anzac: the first phase. In: The Official History of Australia in the War of 1914-1918. Canberra, Australian War Memorial, 1941.

Robert Fleming: The Australian Army in World War I. Osprey Publishing Ltd. (Men-at-Arms Series 478.), Oxford, 2012.

Bryan Perrett: Megiddo 1918. The Last Great Cavalry Victory. Osprey Publishing Ltd. (Campaign Series 061.), Oxford, 1999.

Michael Hickey: The First World War (4). The Mediterranean Front 1914–1923. (Essential Histories 023.) Routhledge an imprint of The Taylor & Francis Group by arrangement with Osprey Publishing Ltd., Oxford, 2003.

David Nicolle: The Ottoman Army 1914–1918. Osprey Publishing Ltd. (Men-at Arms Series 269.)., London. 1994.

John Laffin: The Australian Army at War 1899-1975. Osprey Publishing Ltd. (Men-at-Arms Series 123.), London, 1982.

Gerhard Grüßhaber: The „German Spirit” in the Ottoman and Turkish Army 1908-1938. De Gruyter Oldenburg, Berlin; Boston, 2018.

Henry Gullett: The Australian Imperial Force in Sinai and Palestine, 1914–1918. In: The Official History of Australia in the War of 1914-1918. Canberra, Australian War Memorial, 1941.

[1] Németh István: Az első világháború 1914–1918. Tanulmányok és dokumentumok. L’Harmattan, Bp., 2014., 262.

[2] Robert Fleming: The Australian Army in World War I. Osprey Publishing Ltd. (Men-at-Arms Series 478.). Oxford. 2012. 5.

A cikk az Újkor.hu és a Magyar Hadtudományi Társaság Dél-Dunántúli Tagozata közötti együttműködés keretében született.

Korábbi cikkeink:

Szántó Ákos: Fegyveres konfliktus a Csendes-óceánon: a salétromháború (1879-1884)

Turnár Erik: Amerikai sasok a Vörös Hadsereg ellen. A 7. Kosciuszko század pilótái a lengyel-szovjet háborúban

Ezt olvastad?

Negyedik tudományos konferenciáját tartotta a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése által 2018 novemberében életre hívott Székesfehérvári Trianon Centenáriumi Emlékbizottság,