Egymás mellett, egymás ellen – Miskolci tudósítónk jelenti

Egymás mellett, egymás ellen. Ezzel a címmel tartott konferenciát 2015. április 15-én a Miskolci Akadémiai Bizottság székházában a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi Intézete, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete, a „Kelet-közép-európai nacionalizmusok az első világháború éveiben. A Habsburg-monarchia nemzetállami dezintegrációjának politikai és területi programjai. K 113004 számú OTKA Kutatási program”, a Magyar Történelmi Társulat, valamint az MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Társadalomelméleti és Történettudományi Szakbizottsága kiegészülve a Cseh Centrum és a Szlovák Intézet támogatásával. A rendezvény témája a cseh, magyar és szlovák nacionalista törekvések és mozgalmak megjelenései voltak az első világháború éveiben

Az előadók nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy bemutassák és értelmezzék a háborúban aktívan szereplő Osztrák–Magyar Monarchia három eltérő helyzetben lévő nemzeti társadalmának életét és nacionalista törekvéseit. Közel száz ember, telt ház jelenlétében kezdődött meg az előadássorozat, ahol a magyar előadók mellett szlovák és cseh kollégák is tiszteletüket tették, ezzel színesítve és igazán széleskörűvé, háromoldalúvá bővítve a rendezvényt. Az ünnepélyes megnyitó után az első előadást Szarka László, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa tartotta „Dinasztikus lojalitás és patriotizmus vagy nemzeti elkülönülés. A magyarországi nemzetiségek alternatívái az első világháború éveiben” címmel. Ebben a magyar nemzet helyzetéről, az első világháborúban betöltött speciális, majd többször átalakuló szerepéről beszélt. Kitért arra is, hogy a nemzeti törekvések, az Európához való közeledés, az Osztrák–Magyar Monarchia válsága mennyire átalakította a közgondolkodást, és a világháború alatt gyakorlatilag évente változott a nemzet szerepe és álláspontja, kiegészülve mindez a szlovák és cseh nemzet önálló, autonóm álláspontjaival. A sort Kürti László, a Politikatudományi Intézet egyetemi tanára, a politikai antropológia szakértője folytatta. Kürti László Manno Miltiades karikaturistáról, egy görög felmenőkkel rendelkező, magát makedónnak valló képzőművészről és sportolóról tartott előadást, aki a világháborúról több rajzot, skiccet és karikatúrát is készített. Kürti László kitért arra, hogy Miltiades a világháború borzalmaira emlékezik alkotásaiban, valamint karikatúráiban próbálta a merev valóságot és a humort, a gúnyt ötvözni a kor szellemiségének megfelelően görbe tükröt állítva a történéseknek.  A cél a mítosz aláásása volt, amit a háborús propaganda közvetített a magyar emberek felé.

A délelőtti szekció első határontúli vendégelőadója Veres Tímea, a kassai Jozef Šafarik Egyetem oktatója volt, aki a szlovák autonómia fogalmának megjelenéséről beszélt. A prezentáció kitért a szlovák–cseh emigráció történetére, a Szlovák Nemzeti Párt politikailag passzív pályára állásának okaira, valamint a helyette az amerikai szlovákság által megszervezett új politikai erő, a Szlovák Liga megszületésére. Veres Tímea részletesen bemutatta a három fő, a szlovák autonómiát megalapozó szerződést (Cleveland-i, Pittsburgh-i, turócszentmártoni), majd kitért a deklarátumokat övező kérdésekre, problémákra, jogi, erkölcsi és etnikai vitákra.  A délelőtti szekció utolsó előadójaként Robert Pejša, a prágai Károly Egyetem tanára lépett a pódiumra, aki a cseh, magyar és szlovák nacionalizmusok megjelenéséről beszélt. A cseh nyelven tartott, Szarka László által tolmácsolt előadásban szó volt Milan Hodža szerepéről, aki a cseh és szlovák autonóm törekvésekért küzdő és tárgyaló delegációt vezette, majd megismertük azt a kettősséget, ami a szlovák és a cseh nemzet önálló érdekeit és közös törekvéseit is egyaránt jellemezte. Robert Pejša kitért arra is az előadás befejezéseként, hogy az első világháború utáni közvetlen időszak nem megfelelő arra, hogy egy önálló állam kialakulását meg lehessen alapozni, viszont arra megfelelő, hogy a többségi nemzetek és kisebbségek érdekeit érvényesíteni lehessen. Milan Hodža szerepének fontosságát talán ebben a körben lehet a leginkább megragadni.

A szünet után folytatódott a konferencia a délutáni szekcióval. Demmel József, a békéscsabai Magyarországi Szlovákok Kutatóintézetének munkatársa, „Egy markonyi csoport, vagy elnyomott nemzet. A szlovák nemzeti társadalom Magyarországon 1918-ig” címmel tartott előadást, amelyben antropológiai alapokra helyezve ismertette a szlovák nemzeti jellem- és öntudatfejlődését az 1800-as évek közepétől egészen Trianonig. Ehhez tökéletesen csatlakozott Eva Irmanová, a prágai Cseh Tudományos Akadémia tagjának előadása, amely a másik nemzet, a cseh nép államjogi programjairól beszélt, Robert Pejšához hasonlóan cseh nyelven. Az előadó rávilágított arra a tényre, hogy a cseh nemzeti mozgalom igyekezett megtalálni saját helyét a Monarchiában, és kezdetben így kívánta érvényesíteni önállóságát, azonban elsősorban a rendszer részeként tekintett saját magára. Az elképzelés szerint a szláv nemzetek és kisebbségek összefogásával az egyértelmű cél egy egységes szláv állam létrehozása volt Ausztriából, azonban ez a terv megbukott. Miután a kiegyezés nem jött létre a németek és a csehek között, így indult meg a kapcsolatfelvétel a szlovák nemzet vezetőivel, hogy közösen érvényesíthessék autonóm érdekeiket, igaz, ezzel épp a magyar nacionalista törekvésekkel kerültek szembe, ami több konfliktust is szült.

Ábrahám Barna, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa, reflektálva Eva Irmanová szavaira, ismertette előadásában, hogy létezett egy szlovák hungarofil nemzetkoncepció az első világháború alatt, tehát kijelenthető, hogy a háború éveiben több olyan csoport és személy (vagy sajtóorgánum) is volt, amely magyarbarát közösségként vagy személyként működött, és közel sem tekinthetjük őket a magyarosítás időszakában működő szlovákellenes erőknek, inkább ellenkezőleg, tevékenységükre napjainkig is hivatkozik a szlovák tudomány. Az előadás rávilágított arra a tényre, hogy szoros kapcsolódási pontok léteztek a szlovák és a magyar nemzet között, továbbá nem lehetett egyértelműen egyik vagy másik érvrendszer mellé becsoportosítani a komplett lakosságot. Egy rövid frissítő után az utolsó előtti felszólalás jogán Fazekas Csaba, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója tartotta meg előadását „Hungarizmus születése – kísérlet a magyar nacionalizmus megújítására a háború utolsó szakaszában” címmel. A hungarizmus elsősorban a nyilasok tevékenysége nyomán ismert kifejezés, azonban maga a kifejezés nem Szálasi Ferenc „találmánya” volt, hiszen azt Prohászka Ottokár székesfehérvári püspökhöz kapcsolhatjuk Fazekas Csaba szerint. Az érdekes eseményekkel, korabeli újságcikkekkel és idézetekkel színesített előadás rávilágított a hungarizmus ideológiai alapjainak gyökereire, a zsidóság és a magyarság közötti első világháborús problematikára, valamint arra, hogy Prohászka Ottokár elképzelései, és az azokat valló későbbi politikai személyek és pártok antiszemitának tekinthetőek-e avagy nem. Ami kétségtelen tény, hogy – Prohászka révén is – újradefiniálódott a 20. század nemzetfogalma. A nap zárásaként egy igazán érdekes, könnyed, azonban roppant izgalmas előadást hallhattak a megjelentek Katona Csaba, az MTA BTK Történettudományi Intézet történésze tolmácsolásában. Katona Csaba léptéket váltva egy családi történetet mutatott be esettanulmány gyanánt. Ükapja, František Kabina – vagyis Kabina Ferenc – példáját hozta fel, rámutatva, hogy a nacionalizmusok táplálta nemzeti indulatok milyen mélyre hatoltak a társadalom szövedékébe. Az előadás körbejárta Kabina életét, és rávilágított a magát szlováknak valló, ámbátor megkérdőjelezhetetlenül kettős identitású értelmiségi vívódására a szlovák és a magyar nemzet között, amikor a mindkét oldalon mindinkább türelmetlenné váló nacionalizmusok a hozzá hasonlóan gondolkodókat jószerivel légüres térbe szorították ki. Katona Csaba előadásában beszélt Katona Sándorról is, Kabina Ferenc fiáról, aki Esztergomban egyebek mellett az 1918-as Nemzeti Tanács helyi elnökeként a közélet ismert alakja volt, erős magyar nemzeti érzülettel. Apjával, Kabina Ferenccel e tekintetben és még sok már okból kifolyólag, komoly ellentétben volt. Ez jól példázza, hogy családon belül is mennyire jelen lehetett az identitás problematikája, a nemzeti érzelem mentén fellobbanó gyűlölet és harag, amint az is, hogy az identitásválasztást akár még a magánélet eseményei is befolyásolhatták.

Ahogy Fazekas Csaba a rendezvény zárásaként elmondta, az előadók természetesen nem oldották meg maradéktalanul azt a sok-sok kérdést, ami ezt a korszakot és magát a szűkebb témát övezi, de talán sikerült közelebb kerülni annak megértéséhez, ami 1918 után történt. A további beszélgetések során az igények és ötletek okán szó esett újabb konferencia megszervezéséről, amely a román és a balkáni népek szemszögéből is vizsgálni kívánja ezt az időszakot. Reméljük, annak is legalább ekkora sikere lesz. Ami bizonyos: az MTA BTK Történettudományi Intézet első világháború OTKA-kutatócsoportja ez év őszén a Bolgár–Magyar Történész Vegyes Bizottsággal és a Bolgár Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetével hasonló konferenciát rendez Szófiában bolgár és magyar kutatók részvételével.

Ezt olvastad?

2019. október 9-én került sor a Fraknói Kutatócsoport negyedik egyetemi műhelyszemináriumára. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A professzionális történeti kutatás