Életmód-történeti pillanatképek II.

Második alkalommal rendezte meg 2018. január 12-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (PPKE BTK) a Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatóinak életmód-történeti konferenciáját. A rendezvényt J. Újváry Zsuzsanna egyetemi docens (PPKE BTK) nyitotta meg, aki az előadók és érdeklődők köszöntése után visszatekintett a konferencia 2016-os indulására. Hangsúlyozta, hogy a konferencia nemcsak szóban, hanem írásban is megjelenési lehetőséget kíván biztosítani a doktori iskola hallgatóinak, ezért a 2016-os esemény előadóinak munkájából szerkesztett tanulmánykötet már megjelenés alatt áll.

Az első szekció elnökének, Horváth Miklós egyetemi tanárnak (PPKE BTK) feladata nem volt szokványos, hisz a szekció előadásait térben és időben egy igen tág horizonton mozogva kellett koordinálnia.

Boros Zoltán a Pannonhalmi Főapátság majorságainak 19. századi történetébe nyújtott betekintést. Az előadó ismertette a magyarországi bencés kongregáció birtokainak nagyságát (közel 50000 hold), és kitért azok irányítására is. Az előadásból kiderült, hogy a legnagyobb területet ebből a pannonhalmi monostor birtokolta, és hogy a nagy kiterjedésű birtok műveléséhez a majorságokat gazdasági kerületekbe osztva kellett működtetni. Boros arról is beszámolt, hogy milyen adottságok határozták meg egy-egy majorban a gazdálkodás irányát, tehát kitért többek között a földrajzi környezetre, az uradalmi központtól való távolságra, és az értékesítés lehetőségeire is. Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a Központi Jószágkormány jegyzőkönyvei értékes források a témában, hiszen ezek az uradalom vezetőinek határozatait, tevékenységét rögzítik, melyek szintén befolyásolták a majorok gazdálkodásának irányát. Az előadó doktori kutatása 1802 és 1950 közé tehető, ám a konferencián a főapátság gazdálkodását nem tekinthette át egészében, ezért előadásának fókuszát a kismegyeri gazdaságra helyezte. Azon kívül, hogy Boros Zoltán a gazdaság felépítését és területét térképek segítségével illusztrálta, szemléltette a már-már kúriához hasonlítható kormányzó és tiszti lakot is, mely valódi életmód-történeti adalékként szolgált, hiszen ismertette a lakrészeket, így többek között azt is, hol kapott otthont a cselédség. Előadásának vezérfonala az extenzív gazdaság működésének és fejlődésének ábrázolása volt, mely folyamat végére a hallgatóság megtudhatta, hogyan vált intenzívvé a gazdaság a vasútépítés és a cukorrépa termelés hatására, s hogyan lépték át a területen az ipari fejlesztés kapuját a szeszgyár létesítésével.

Boros Zoltán (Fényképezte: Lengyel Nóra)

Második előadóként Németh Bence Észak-Vietnám és Magyarország kapcsolatait vázolta az 1950-es évekre nézve. Az előadást Németh a korábbi – a témában végzett – kutatási tevékenységének bemutatásával indította, majd ezek után tért rá Magyarország és a Vietnámi Demokratikus Köztársaság diplomáciai kapcsolatának prezentálására, mely 1950. február 3-a óta áll fenn. A hallgatóság megtudhatta, hogy a kulcsmomentum e kapcsolatot tekintve Kállai Gyula minisztertanácsi előterjesztése volt, melyben javaslatot tett Ho Si Minh 1950. január 14-én kelt felhívásának elfogadására, amiben a vietnami fél a két ország összekötésének megteremtését szorgalmazta. Németh Bence, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) kutatója a kétoldalú kapcsolatok kialakításának, majd elmélyítésének ismertetése során kitért arra a sajátosságra, miszerint a második világháború alatti/utáni menekültek közül, akik a francia idegenlégióba léptek be, többen fogságba estek Vietnamban, és az ő repatriálásuk segítette a két ország diplomáciai kapcsolatának fejlődését. Az előadó kitért az első vietnámi delegáció Magyarországra történő látogatására, melyet Ho Si Minh vezetett 1957 augusztusában, ismertette a látogatás formai jellemzőit is. Németh hangsúlyozta az esemény jelentőségét, amit aztán a magyarok viszont látogatással erősítettek meg 1959-ben. Kitekintett az Észak-Vietnámban lezajlott belső folyamatok bemutatására, továbbá a vietnámi háborúra történő kitérés során említésre került Péter János külügyminiszter (1961–1973), Radványi János diplomata és Aczél Endre újságíró neve is, akit a vietnámi háborúban főhadnaggyá léptettek elő.

Ezt követően Sárhegyi Tamás Felicián szintén az emigrációt, a tengerentúli magyar diaszpórák közül a magyar kanadai közösséget érintette. A Kinek a Múltja? A Magyar Királyi Fegyveres Erők Múzeuma Torontóban címmel megtartott előadásában részben az emigráció természetéről szólt. Rogers Brubaker gondolatai nyomán felhívta a figyelmet arra, hogy hajlamosak vagyunk belülről homogén, kívülről zárt csoportokként kezelni egyes közösségeket, amelyek saját érdekekkel, közös célokkal rendelkeznek. Értekezése alapján világossá vált, hogy a tudományos vizsgálódásokban, a társadalomelemzésekben, a diaszpóra-kutatás során káros egy egységes, nemzeti vagy etnikai közösségről beszélni, teret engedve a pszichológiai esszencializmusnak. Ezt egyrészt a magyarországi emigráció hullámainak bemutatásával támasztotta alá az előadó, így az 1914-es, az 1945-ös, az 1947 utáni, továbbá az 1956-os kivándorlási tendenciákat vázolta, melyek során jelentősebb magyar közösségek jöttek létre többek között például Torontóban, Ottawában, Montreálban és Hamiltonban. Elméleti feltevését másrészt egy esettanulmánnyal hangsúlyozta, az 1985-ben Torontóban megnyílt Magyar Királyi Fegyveres Erők Múzeuma történetét ismertetve. A múzeum felállítását és működését általános elismeréssel fogadta az észak-amerikai magyar közösségek egy része, azonban főként a kanadai magyar zsidó közösségnek a felháborodását váltotta ki az egyoldalú narratívát képviselő kiállítás, mindezt fokozta, hogy a múzeum egy egykori zsinagógában került felállításra. Az előadás betekintést adott a Magyar Királyi Csendőr Bajtársi Közösség (MKCSBK) és a múzeum levéltári iratanyagának kutatása során alkalmazható elemzési szempontkora, nézőpontokra.

Sárhegyi Tamás Felicián (Fényképezte: Lengyel Nóra)

A szekciót követő kérdések egyrészt a Pannonhalmi Főapátsághoz kapcsolódtak, így Boros Zoltán beszámolhatott arról, hogy a területen mikor vált jelentőssé a szőlőgazdaság, továbbá kitérhetett az erdőgazdaság működésére is. Emellett kiderült, hogy Németh Bence a vietnámi kapcsolatokat főként nagyköveti jelentések mentén kutatja. Sárhegyi Tamásnak arra nyílt lehetősége a kérdések nyomán, hogy áttekintést adjon a Magyar Királyi Fegyveres Erők és az MKCSBK közti különbségekről.

A délelőtt másik szekcióját Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) tagja, a PPKE BTK megbízott előadója vezette, aki mint az előadók témavezetője tágabb kontextusba helyezte az előadásokat, valamint röviden ismertette az előadók kutatói tevékenységét is.

Elsőként Vári Árpád tartotta meg előadását Az 1942-es lillafüredi konferencia társadalompolitikai összefüggései címmel. A hallgatóság megismerte a konferencia megszervezésének körülményeit, az eredetileg októberben rendezendő esemény novemberi lebonyolításának okát. Az előadó bár explicite nem helyezte a nemzeti-keresztény diskurzusba témáját, említette a konferencián elhangzott nemzetnevelést, melyet a nemzetvédelem eszközeként definiált(ak). Ismertette a lillafüredi konferencia résztvevőit, említésre került például Antal István (a Kállay-kormány nemzetvédelmi minisztere), Illyés Gyula, Féja Géza, de idézett Karácsony Sándortól és Márai Sándortól is. Kiderült, hogy a lillafüredi konferencia egyik központi témája volt a második bécsi döntést (1940. augusztus 30.) követően visszacsatolt Észak-Erdély sorsa és a határon túl (Románia területén) maradt dél-erdélyi magyarok ügyének rendezése.

Vári Árpád (Fényképezte: Lengyel Nóra)

Ezután Török Ádám Zákó András vezérőrnagy és Korponay Miklós vezérkari százados szerepe a Magyar Királyi Honvédség és az Ukrán Nemzeti Partizánmozgalom (UPA) kapcsolatfelvételében című előadásával folytatódott a program. Előadása során Ukrajna német megszállásától, a helyi lakosság partizánokhoz való csatlakozásán át, 1944-ig haladt az eseménytörténetben. A hangsúlyt, ahogy azt a címben már előre jelezte, a két vezérkari tiszt működésére helyezte. Zákó András vezérőrnagy a 27. székely könnyű hadosztály parancsnoka, valamint beosztottja, Korponay Miklós vezérkari százados, az alakulat főszállásmestere került középpontba. Az említett vezérkari tisztek tevékenységének köszönhetően került sor a Magyar Királyi Honvédség és az Ukrán Nemzeti Partizánmozgalom közötti megállapodásra. Az előadás életmód-történeti vonatkozása volt részben az UPA delegáció Budapestre érkezésének ismertetése és annak körülményei, másrészt Török Ádám felvillantott egy további, leginkább nőtörténeti kutatási lehetőséget, amikor a nők szerepét említette a „diplomáciai gyakorlatban”.

Török Ádám (Fényképezte: Lengyel Nóra)

A szekció harmadik előadója, Szokolay Domokos elméleti vizekre evezett. Azt fejtette ki, Mi mindent jelenthet az „ellenállás”? Az 1944-es nemzeti ellenállással kapcsolatos fogalmakról szóló előadásában. Elméleti megközelítését az ellenállás fogalmának kibontásával indította, így egészen a napóleoni háborúk korától kezdte a modern háborúk kiterjesztésének történetét. Az ellenállás definiálása során Clausewitz, Tuhacsevszkij, Carl Schmitt, Howard Caygill és Hans von Dach megközelítéseire támaszkodott. Az elméleti megalapozás során Szokolay a szuverenitás, a szociális igazságosság, nép és nemzet, továbbá demokratikus átalakulás fogalmakat használta, melyek értelmezése szerint az ellenálláshoz szorosan kapcsolódnak. Hans von Dach leírása alapján elemezte a Szabad Élet Diákmozgalom (SzÉD) működését. Az ellenállás és a SzÉD – mellyel többek között M. Kiss Sándor és Vitányi Iván (A magyar diákok szabadságfrontja című műben) is foglalkozott már – ebből az irányból való megközelítése eredetisége, újdonsága a témának.

A második szekció utolsó előadásaként Hollósi Dániel A Magyar Kommunista Párt és az 1946-os gazdasági stabilizáció témáját járta körül. Az előadás célja volt, hogy bemutassa a magyar gazdaságpolitika befolyásolására létrehozott pártszervnek, az MKP Állampolitikai Osztálynak a felállítását és működésének első időszakát. Bár az előadásban elhangzott Varga Jenő neve mint Sztálin személyes gazdasági tanácsadója, ennek ellenére a szovjet gazdasági jelenlét elemzésére csak részben, és csak a szekciót követő vita alatt került sor.

A délutánt megnyitva a III. szekció következett, amit Őze Sándor egyetemi tanár (PPKE BTK) vezetett, így a konferencia a kora újkorral foglalkozó doktoranduszok terepévé alakult.

Elsőként Hámori Nagy Zsuzsanna mutatta be Bethlen Péter és kíséretének látogatása az európai udvarokban című előadását. Az érdeklődők közelebbről is megismerhették Bethlen Pétert, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem unokaöccsét, majd 1628-ban vele tarthattak peregrinációs körútja alatt, melynek során a főbb európai udvarokat érintette. Bethlen Péter útja során először Spanyol Németalföldet, majd Angliát, azután Franciaországot és végül Itáliát látogatta meg, ami maga után vonta az angolok sértődöttségét. Nagy Zsuzsanna a felekezetek közötti diplomácia sajátosságait és annak jelentőségét prezentálta, és kiemelte a protokolláris elsőbbségért zajlott kemény küzdelmet, mely nem csak ekkor volt hangsúlyos kérdés. A kultúrtörténeti jelentőségű tanulmányutat Bethlen Gábor erdélyi fejedelem külpolitikai célkitűzéseire reflektálva elemezte az előadó, így kiderült, részben a tanulmányútnak köszönhetően sikeresen lépett be Bethlen Gábor az európai fejedelmek táborába.

Nagy Zsuzsanna (Fényképezte: Lengyel Nóra)

Tekintettel a korszak tájékozódási, informálódási lehetőségeire, érthető, hogy továbbra is az utazás maradt a szekció központi témája. Polgár Attila Egy talán meg sem történt utazás történetét tárta a hallgatóság elé: Dithmar Blefken Izlandról szóló „pontos” leírását elemezte. Mielőtt a konkrét műre rátért volna, előbb a 16–17. század Izlandról szóló útleírásaival foglalkozott, majd szoros szövegolvasással elemezte Dithmar Blefken német/holland prédikátor és geográfus munkáját, amely 1607-ben jelent meg Leidenben. Az előadó ismertette a hét fejezetből álló mű szerkezetét, beszámolt a fogadtatásáról, továbbá a leírást bíráló izlandiak véleményéről. Az útleírásban valós és vélt jellemzőket is találunk Izlandról, így a szerző helyesen szólt például a 2 izlandi püspökségről, viszont olyan babonákból is merített, melyek például a halászat sikerességét és a démon jelenlétét kötik össze. Az előadás alapján a több kiadást is megért műről alapos (ám kérdés, hogy mennyire immanens) kritikát kapott a hallgatóság, melyről az előadó feltételezi, hogy nem saját élményeket örökít meg, inkább különböző forrásokból merítő, majd azt kiszínező, szórakoztatásra is alkalmas leírásról van szó.

A következő előadás a Két úr között. Észrevételek Salamonfai Ráttky Batthyány I. Ádámhoz írt leveleivel kapcsolatban címet viselte, amit Balogh Máté, a Hadtörténeti Múzeum múzeumpedagógiai főelőadója mutatott be. Ismertette, hogy a regionális hatalomért küzdő főúri családok között milyen konfliktusok húzódtak, és prezentálta, hogy egy középnemes hogyan tudott egyszerre megfelelni szervitori és hivatali kötelességeinek. A Batthyány és a Nádasdy család tagjai között húzódó rivalizálást az előadó egy kronológiai táblázattal is követhetővé tette. Balogh Máté felvázolta a helyzetet, miszerint Nádasdy Pál főkapitány 1631-ben a dunántúli kerület főkapitány-helyettesi posztjára Salamonfai Ráttky Györgyöt nevezte ki, majd dominuszának 1633-ban bekövetkezett halála után az új főkapitány, Batthyány I. Ádám is megtartotta tisztségében Ráttkyt. A konfliktus onnan ered, hogy Batthyány hivatalos beiktatása (1637) után, Ráttky helyére id. Felsőkáldy Káldy Ferencet, bizalmi emberét helyezte. Salamonfai Ráttky György Batthyány I. Ádámhoz írt leveleiről az előadó idő szűkében sajnos nem tudott részletes képet adni.

A szekció utolsó előadójaként Mezei Emese A magánájtatosság és tárgyai a késő középkorban és a reformációt követően című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. A szemléletes prezentáció az életmódtörténetet, a mentalitástörténetet és a művészettörténetet ötvözve adott képet a magánájtatosság tárgyairól. Kiderült, hogy egy-egy tárgy formája, anyaga, mérete, motívumai is engedhetnek arra következtetni, hogy a magánájtatosság gyakorlására készültek. Díszes rózsafüzért, Itáliában nagyon népszerű, Európában igen elterjedt IHS rövidítéssel bíró spanyol majolikát, valamint szenteket ábrázoló képeket vetítve hangsúlyozta ezeknek a tárgyaknak a jelentőségét, annak fényében, hogy szöveges források nem számolnak be a vizsgált időszakban a magánájtatosságról. Ezek a források bár a hit mélyebb megélését szolgálták, mégsem a tárgyak minősége fontos; legfőbb szempont, hogy anyagukat, formájukat, méretüket tekintve nagyszámú előállításra voltak alkalmasak. Életmód-történeti érdekességként hatott többek között az egyedi készítésű apácamunkák (öltöztetős Krisztus-szobor) bemutatása, sőt Bethlen Kata menyasszonyi szoknyája is, amit a fogarasi református templom asztali díszének ajánlott fel.

A délután második, és egyben a konferencia utolsó szekciója még négy előadást tartogatott, melynek elnöke J. Újváry Zsuzsanna volt.

A szekció első előadása a „Kegyelmed lévén Istenem után világi veszendő dolgaim igazgatója”. Bethlen Druzsiána és Teleki Mihály kapcsolata a fennmaradt források alapján. címet viselte, a témát Miski Péter járta alaposan körül. Az előadó először egy rövid erdélyi képet festett a hallgatóság elé a fejedelemségről 1657 és 1662 között, vázolta a pénzügyi helyzetet, a tatár fogságba esettek sorsát, a Partium elvesztését és a központi hatalom gyengülését. Ezt követően Teleki Mihály felemelkedését és postamesterként szerzett kapcsolati hálóját tárta fel Miski Péter, így tért ki Rhédey Ferenc és felesége, Bethlen Druzsiánával (az utolsó iktári Bethlennel) való jó kapcsolatára. 1667-ben Bethlen Druzsiána férje életét vesztette, ezért Druzsiána egyetlen pártfogójához, Teleki Mihályhoz fordult. Az előadó előrevetítette, hogy kapcsolatuk hogyan befolyásolta Teleki Mihály pályáját, különös tekintettel a Druzsiána halála utáni következményekre. A rendelkezésre álló forrásokból idézve Miski Péter rávilágított, hogy Bethlen Druzsiána temetése után az örökösök, (a Thökölyek, majd rajtuk keresztül a Nádasdyak és az Esterházyak), valamint a fejedelmi hatalom és így közvetve a Telekiek között konfliktus alakult ki.

Miski Péter (Fényképezte: Lengyel Nóra)

Baros-Gyimóthy Eszter Márta, Enyém – tiéd – miénk. Mozaikcsaládok a 18. századi Csetneken című előadásában a megözvegyült csetneki férfiak újraházasodási magatartását és mozaikcsaládjaikat vizsgálta. A házasság a vizsgált korban elvárás volt, azonban, ahogy arra az előadó is felhívta a figyelmet, a felnőtt halandóság igen magas volt, így az özvegyen maradtak aránya is ennek megfelelően alakult. Az újraházasodás gyakori (és szintén elvárás) volt; ennek körülményeit kutatja a szerző. Körüljárta többek között, hogy mi befolyásolta az özvegység időtartamát, hogy milyen családi állapotú nőre esett az özvegy férfiak választása, hogy mennyire voltak termékenyek a mozaikcsaládok. Az előadó igyekezett összehasonlítást adni az evangélikus és a katolikus mozaikcsaládokról.

Gálffy Zsuzsanna A nagyszombati papnevelő intézetek, a Stephaneum és a Marianum élelmezése az 1841/42. tanév piaci könyvecskéjének tükrében címmel megtartott előadása tökéletesen illeszkedett a konferencia címéhez, valódi életmód-történeti prezentációt nyújtott a hallgatóságnak. Az előadó először történeti áttekintést adott a nagyszombati papnevelő intézetek alapításáról és újjáalapításáról, így merült fel Oláh Miklós esztergomi érsek (1553–1568), Pázmány Péter (1616–1637) és Szelepcsényi György esztergomi érsek (1666–1685) neve. A két vizsgált intézmény, a Stephaneum és Marianum csak 1850-ben egyesület, amikor a Marianumot is Esztergomba költöztették, mely a szemináriumi levéltár rendezését vonta maga után. A levéltári munkálatok során találtak egy piaci könyvecskét, mely az 1841/42. évi számadás egyik mellékleteként fogható fel. Az értékes forrásokból kiderül, hogy naponta hány közös étkezés volt, ezek hány fogásból álltak, de elárulják azt is, hogy külön konyhán főztek az elöljárókra, és külön a növendékekre. A piaci könyvecskéből kiderül, hogy változatosan étkeztek: sokszor került hús az asztalra, főleg szárnyasokat és nyulat ettek. Zöldség, gyümölcs is került az asztalra, melynek többnyire csak árát tünteti fel a könyvecske. Sok gyümölcsöt vásároltak a télire való befőzésre. A Stephaneumhoz tartozott egy kert is, ám a termelt növényekről vagy tartott állatokról alig áll rendelkezésre adat. Bár a források alapján teljes képet az előadó nem adhat a szemináriumi étkezésekről, de bepillantást nyújtott a szemináriumlakók mindennapi életébe, étkezéseibe.

A szekció és a konferencia utolsó előadását Apor Eszter tartotta meg Adatok Liszt Ferenc 19. századi „kultuszának” történetéhez. Carolyn zu Sayn-Wittgensteint és Liszt Ferenc mindennapjai Weimarban, 1848 és 1861 között címmel. Az előadó Liszt Ferenc (1811–1886) életútját nem mutatta be részletesen, hanem a lényeget megragadva, a karrierjében jelentős változásokat hozó 1848-as Weimarba telepedésével nyitotta az előadást. Vázolta, hogy Liszt egyik céljává a város kulturális és művészeti életének megújítása vált, amiben segítségére volt Maria Pavlovna nagyhercegnő és fia, Károly Sándor trónörökös, továbbá barátai, kollégái is, de mindenekelőtt akkori élet- és szellemi társa, Carolyn zu Sayn-Wittgenstein. Az előadó Carolyn személyét járta körül, mely társadalomtörténeti szempontból is értékes adalékként szolgált, de vizsgálta személyének szerepét a Liszt Ferenc körül kibontakozó, 19. századi „kultusz” nézőpontjából is. Apor Eszter illusztratív prezentációja részben képi forrásokra támaszkodott.

J. Újváry Zsuzsanna (Fényképezte: Lengyel Nóra)

A rendezvényt J. Újváry Zsuzsanna zárta, aki röviden értékelte a konferenciát, mely alapján láthatóvá vált, a doktoranduszok kutatásának színes palettája. Hangsúlyozta, hogy a konferencia anyagából hamarosan tanulmánykötet is készül, s mint mondta, bízik abban, hogy az Életmód-történeti pillanatképek névre hallgató konferencia hagyománnyá alakul a PPKE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolában. J. Újváry Zsuzsanna főszervezője is volt a konferenciának, melynek megvalósításában és lebonyolításában Miski Péter doktorandusz működött közre.

Lengyel Nóra

Ezt olvastad?

A berlini Planpolitik tizenöt fős csapata 2005-ös alapítása óta az állampolgári ismeretek kompetenciaalapú fejlesztését, valamint a politikai vitakultúra való nevelést