Digitális eszközökkel élesztik fel a történeti szociológiai elitkutatást az ELTE-n – Interjú Bódy Zsomborral, a projekt vezetőjével

Tavaly ősszel újból történeti elitkutatási projekt nyert NKFIH pályázatot. A történészek célja az, hogy az elmúlt évtizedekben összegyűjtött, tudáselitre vonatkozó történeti adatokat rendszerezzék, digitális eszközökkel feldolgozzák és hozzáférhetővé tegyék. Az ELTE ElitDATA Kutatóközpont vezetőjével, Bódy Zsomborral a feladataikról, a felmerülő módszertani és gyakorlati dilemmákról, illetve arról beszélgettünk, hogy a korábbiakban milyen gátakba ütközött az elitkutatás.

Újkor.hu: A projektleírás alapján más célkitűzései vannak a most elnyert NKFIH révén megalakult ELTE ElitDATA Kutatóközpontnak, mint az eddigi elitkutatásoknak. Azt írják ebben, hogy sokkal inkább a meglévő történeti adatbázisok feldolgozására és hozzáférhetővé tételére irányul majd a munka, mintsem a levéltári kutatásra. Mekkora az adathalmaz, amit fel kell dolgozni?

Bódy Zsombor: Az, hogy a szóban forgó adatok megvannak, nem egy magától értetődő dolog, hanem egy fontos tudománytörténeti tény. A Huszár Tibor által irányított szociológiai intézet az 1970-es évek végén kezdte a történeti elitek kutatását. Részben azért, mert volt erre egy tudományos érdeklődés, részben pedig mert az akkori jelenben nem merték kutatni az eliteket.

Az elit fogalomnak elméleti tétje volt, de politikai is, mert koncepcionálisan eltért a hivatalos, merev doktrínáktól. A viták arról szóltak, hogy ez nem osztályfogalom, és hogy a terminus mennyiben összeegyeztethető bármilyen osztálykoncepcióval. Ráadásul empirikusan is érdekesnek tűnt. Ebben az időszakban Lengyel György a gazdasági elittel kapcsolatban kutatott, Szakály Sándor pedig katonai elitet vizsgálta.

Volt, akit az elit más csoportjai foglalkoztattak: Kovács I. Gábor vezetésével a tudáselitre vonatkozóan gyűjtöttek adatokat. Több körben, egészen a 2000-es évek elejéig zajlott ez. Nagyon mély, széleskörű adatgyűjtés jött létre a két világháború közötti időszakra és a dualizmus-korra vonatkozóan. A levéltáros kollégák úgy becsülik, hogy körülbelül harminc levéltári doboz az az iratanyag, ami a tanszékünk szekrényeiben sorakozik. Ez egy szokatlanul nagy történeti adatbázist jelent. A projekt ezeket fogja rendezni és feldolgozni korszerű, digitális eszközökkel. Talán páratlan a társadalomtudományi kutatásban, hogy egy ilyen hosszan fejlődő projekt, amelyben három kutatógeneráció vett vagy vesz részt most beérik az Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékhez kapcsolódó projektben. Hiszen Kovács I. Gábor tanár úr túl van a nyolcvanon, és két frissen fokozatot szerzett vagy még doktorit teljesítő kolléga is részt vesz a munkában.

Azt mondja, hogy a jelenkori elitre vonatkozó vizsgálatoktól fáztak a kutatók. A történeti elitkutatásokban nem volt ez érzékelhető? Tud arról valamit, hogy megpróbálták volna a kezdeti történeti vizsgálódásokat politikai eszközökkel elgáncsolni?

Látható politikai akadályokba a történeti kutatások nem ütköztek. Legalábbis én nem tudok ilyenekről. Ráadásul komoly vonzereje volt a témának, mert interdiszciplináris projektnek tűnt. Össze lehetett kötni benne a szociológia és a történelem módszertanait és kérdésfelvetéseit.

Feltételezem, hogy az összegyűjtött források sokfélék. Milyen történeti dokumentumokat kell rendezniük és egységes keretek között vizsgálhatóvá tenniük? Színtanak gyakorlati, módszertani bökkenőkre, kihívásokra?

Az összes egyetemi tanár és az akadémikusok életrajzi adatai rendelkezésre állnak a korszakból. Ennek összeállításához lexikonokat, egyetemi levéltári állagokat, az MTA levéltárát, és más intézményi levéltárakat néztek át. De rendelkezésre állnak az 1941-es népszámlálás során fölvett lakásívek is, amelyek rendkívül részletes képet adnak a mintába kerültek családi és lakhatási viszonyairól. Teleki Pál egyetemi tanár otthonaként például a Szent-György tér 1. lakásíve van meg, azaz a Sándorpalota, hiszen Teleki éppen miniszterelnök volt a népszámlálás idején. Sok más mellett a lakásív rögzíti, ami végül is nem meglepő, hogy a Sándor palotában nem lakott albérlő.

E heterogén eredetű forrásokkal kapcsolatban az egyik nehézség az, hogy a vizsgált időszakban komoly intézményrendszeri változások történtek, ebből pedig lényegi adminisztratív átalakítások fakadtak. Így kihívást jelent az adatok osztályozása és értelmezése, illetve a különböző korszakokból származó adatsorok egységes kódolása, ami elengedhetetlen az elemzéshez. Ezt nehezíti, hogy a különböző korszakokban – a két háború közötti időszak és a dualizmus idején – jelentősen különböző fogalomrendszer mentén írta le a társadalom saját magát, például a foglalkozási megnevezések tekintetében.

Vannak olyan mintaéveink, ahol széleskörűbb a gyűjtés, mint más években. Ezekből az évekből nemcsak akadémikusok és egyetemi tanárok adatai állnak rendelkezésre, hanem részletes információk a kulturális és tudományos intézmények vezetőiről, kiadóvezetőkről, a média vezetőiről és a kormányzati oktatás- és kultúrairányítás vezetőiről. Ezek a mintaévek jelentősen eltérő társadalmi-politikai helyzeteket képeznek le: a konszolidált húszas évek csúcspontját a nagy világgazdasági válság előtt (1928), egy átalakulóban lévő, de még a háború és a zsidótörvények hatása előtti állapotot (1938) és a háborús évek és a zsidó törvények utáni dinamikákat és azok következményeit (1943). Ebben a három időmetszetben összehasonlítani a mintát szintén komoly módszertani feladat.

Egy harmadik elméleti-módszertani dilemma, hogy hogyan lehet a struktúrákról alkotott képet összekapcsolni a cselekvő emberekkel. Nem csak statikus képet szeretnénk adni az elitről, hanem szeretnénk megvizsgálni az oktatási és kulturális szféra elitjének a politikával, kormányhatalommal való interakcióit. Nagyon valószínű, hogy egyedi történeteken, esettanulmányokon keresztül lehetséges feltérképezni, hogy hogyan zajlik egy akadémikusválasztás, egyetemi tanári pályázat. Tervezzük, hogy részletekbe menően megvizsgáljuk a sikeres és sikertelen egyetemi tanári pályázatokat például, hogy kiderülhessen, milyen tényezők voltak hatással egy egyetemi tanári pályázat kimenetelére. Az elitpozícióba való belépési küszöb vizsgálatakor fontos lesz a hálózatelméleti megközelítés. Az elittagok szakmai hálózatainak a működése biztosan nagy szerepet játszott ebben, de azt sem szeretnénk figyelmen kívül hagyni, hogy ki kinek a rokona, kik voltak osztálytársak vagy évfolyamtársak, kik ajánlották egymást akadémikusnak, és ki kinek a fokozatszerzési eljárásában vett valamilyen módon részt.

A gyűjtés sok helyen a felmenőkre vagy az utódokra is kiterjedt, ami akár többgenerációs mobilitási vizsgálatokat is lehetővé tesz majd. Érdemes lesz külön vizsgálatokat szánni a női aktorokra, a feleségekre. Hogy vajon az ő családi vagy tudományos hálózatuknak mennyi szerepe van az elitbejutás kérdéskörében.

Ha jól gondolom, egyáltalán nem jellemző, hogy a kor szabályrendszereit átlépve a nők tudáselitbe tudták volna küzdeni magukat.

Ne legyenek illúzióink: a korban elenyésző a nők száma a tudáselitben. Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy hány női parlamenti képviselő volt a Horthy-korszakban. Női egyetemi tanár és akadémikus nincs. Ennek ellenére néhányan bekerültek a mintába: színésznők, vagy női kulturális egyesületek vezetői. Ezek olyan karrierpályák voltak, amelyeken a nők valóban érvényesülni tudtak. Feleségként vagy anyaként azonban sokszor támogató tényezővé váltak egy tudományos pályán, ami szintén nem elhanyagolandó.

Attól, hogy egy színésznő nagy kulturális reputációnak örvend, automatikusan a tudáselit része lesz? Bár vannak csodálatosan művelt színházi emberek, az, hogy egy színész hogyan teljesít a színpadon, vagy a sikerei és a törekvés hová repíti, inkább egyfajta technikai tudáson alapul, vagy mégsem? Nem kertelve: mi pontosan a tudáselit, és kik tartoznak bele?

A legelterjedtebb elitfogalom szerint az tartozik az elithez, akinek hatalma van. Tehát olyan döntéseket tud hozni, amelyek befolyásolják mások helyzetét és életét, illetve felelősségük van a területük intézményrendszereinek működtetésében, fenntartásában és irányításában, és abban, hogy kit fogad be az adott szakma. A tudáselit esetében tehát a tudást termelő és közvetítő intézmények irányítóiról beszélhetünk. Tehát azokról, akik a gyakorlatban kontrollálják, hogy ki kap doktori fokozatot és ki nem. A habilitáció, illetve az egyetemi tanári pályázatok szintén ide tartoznak. Számunkra éppen az az érdekes: hogy ezeken a lépcsőfokokon hogyan lehet fellépdelni, hogyan működött az elit szelekciója, és aztán az, hogy miként gyakorolja az elit a szakmai kontrollt az egyetemek vagy az akadémia intézményrendszerén keresztül egy adott terület és konkrétan az egyének felett.

Nagy kérdés, hogy a szóban forgó intézmények autonómiáját hogyan tudták megőrizni. Mert arról nincs egyértelmű tudásunk, hogy a politikával szemben az egyetemek, a tudományos és kulturális intézmények elitjeinek volt-e valamilyen bevett stratégiája a saját intézményi autonómiájuk határainak a fenntartására. Ahogy arról se, hogy magától értetődőnek vették-e a minisztériummal szembeni alárendeltséget. Az a kérdés, hogy egyáltalán mik voltak a tényleges dinamikák ebben a relációban.

Az egyértelmű, hogy a tudományt érdekelte a politika, ahogy a politika is sokszor mutatott érdeklődést a tudomány iránt, ami azt jelentette, hogy a két oldal között volt átjárás. Voltak is olyanok, akik ebben úszkáltak. Például a Rákosi- és a korai Kádár-korszakban a Magyar Történeti Társulat elnökei csúcspolitikusok voltak, és ez a Horthy-korszakra is igaz; elég csak a leghíresebb példára, Klebelsberg Kunó munkásságára gondolnunk. Klebelsberg ugyanakkor sok mindennel képben volt: tudott különbséget tenni jó pályázat és rossz pályázat között, ahogy jó és rossz történész között is. Ugyanakkor nem tudjuk, hogy ez pontosan, a gyakorlat szintjén mit jelentett, nyitott a kérdés, hogy a politikai és szakmai szempontok mennyire érvényesültek egymáshoz képest, ami ráadásul időben is biztos, hogy változott. A politika és tudáselit efféle viszonyáról egyelőre szerény kutatási eredmények vannak.

Milyen digitális eszköztárral dolgoznak a projektben?

Mindenekelőtt a mintatagok különböző jellemzőit figyelembe vevő adattérkép alapján óriási Excel-táblázatokba visszük fel a tisztított és rendszerezett adatokat, hogy aztán az adatsorokat idővel a Wikidatán tegyük elérhetővé és mások számára is hasznosíthatóvá. A Wikidata rugalmas, lehetővé teszi a szakmai vagy társadalmi, intézményi kapcsolathálók lekérdezését, vagy éppen a mobilitás szempontjából fontos adatok lekérdezését.

Előfordul, hogy bírálják a szakmában az adatvizualizációt, mondván, ez egy olyan eszköz, ami bár látványos és segíthet megérteni egyes összefüggéseket, a történeti adatok természetét mégsem képes elég plasztikusan megmutatni. Kevésbé körülményesen mondva: mindenképpen torzít azon, amit tényként próbál állítani a történész levéltári kutatásai alapján. Egy digitális eszköztárral dolgozó kutatócsoport tervezi ezeknek az eszközöknek a módszertanilag átgondolt bevonását? Egyáltalán, lehetséges pontosan ábrázolni az elitet?

A szociológiai elitkutatásban vannak törekvések arra, hogy hálózatelméleti, vizualizált ábrákon mutassák meg az eredményeket. Úgy gondolom, hogy el fogunk jutni oda, hogy ábrázolni tudjuk a hálózatok sűrűsödési zónáit, vagy az öszekapcsoló-személyeket. Fontos lesz ebből a hálózatok elemzése során a különböző indexeket, mérőszámokat kialakítani, azonban nem szeretném, ha ez megmaradna ezen a szinten: fontos lenne megtölteni ezeket az adatsorokat mozgással, és arra deríteni fényt, hogy mitől is dinamikusak ezek, hogy miképp viselkednek ezekben a cselekvő egyének.

Mivel kezdik a munkát, és ki mivel foglalkozik majd a kutatócsoportban?

A legelső feladatunk most az, hogy az adatbázist felépítsük és rendezzük annak adatsorait. Csak ez után jön az elemzés. A kezdeti szakaszban Kovács I. Gábor tapasztalata felbecsülhetetlenül fontos. Ő egyébként jelenleg az evangélikus egyetemi tanárokkal foglalkozik. Az ELTE TáTK Összehasonlító Történeti Szociológiai Tanszékről még részt vesz Keller Márkus, aki az építészelittel, illetve az elit lakhatásával foglalkozik majd, Kiss Zsuzsanna, aki az akadémikusok vizsgálata felé indult el, Magos Gergely, aki az orvoselitet boncolgatja, Papp Viktor, aki a jogászelit dinamikáit kutatja, és Gyulai Katalin, aki a női elit középiskolákkal foglalkozik majd, ami egy új kutatási terep. De nemcsak a tanszék kutatói és oktatói dolgoznak velünk, hanem csatlakozik hozzánk Ring Orsolya, a színházi elittel foglalkozik majd, és Kiss László, aki a projekt keretében a médiaelittel szeretné vizsgálni. Én a kialakuló technokrata-kör mozgásterét és belső dinamikáit vizsgálom majd.

Rácz K. Bence

Ezt olvastad?

Kód és költészet találkozása – a digitális irodalom történeti hátteréről

A 21. századi irodalom egyik legizgalmasabb kísérleti területe a digitális líra, amely egyszerre kötődik a technológiai fejlődéshez és a korábbi

X