Globális kérdések a történelem szemszögéből – A 4. EURHO konferencia

A European Rural History Organisation (EURHO) konferenciáját 2019. szeptember 10. és 13 között tartották Párizsban. A kétévente megrendezett esemény előző házigazdái Brighton (Egyesült Királyság), Bern (Svájc), Girona (Spanyolország), 2017-ben pedig Leuven (Belgium) voltak. Az École des Hautes Études en Sciences Socialies (EHESS) és a Centre de Recherches Historiques (CNRS) közreműködésével létrejövő monstre eseményre több mint félezer kutató érkezett negyvennégy országból, a hagyományosan legtöbb főt küldők (Franciaország: 99; Spanyolország: 65, Olaszország 55, Nagy Britannia 38, Amerikai Egyesült Államok 31) mellett a kelet-európai régió is képviseltette magát: Lengyelországból 13, Romániából 9, Magyarországról pedig 6 kutató érkezett. A 11 szekcióhoz összesen 112 panel tartozott egyenként három-négy előadással.

Már ezek a hatalmas számok is előrevetítik: lehetetlen volna kimerítő ismertetést adni a konferenciáról, arról csak szükségszerűen csonka és szubjektív beszámoló adható. A témák sokszínűségét egyébként beköszöntőjében az EURHO alelnöke, Gérard Béaur is hangsúlyozta felsorolva a szekciók lehetséges találkozási pontjait: a preindusztriális gazdaságot, a társadalmi újratermelést, a fogyasztást, az anyagi kultúrát vagy éppen a technológiák történetét. Jelen beszámoló célja ezért nem is nagyon lehet más, mint hogy felvillantson valamit ebből a sokféleségből, illetve hogy kivonatosan ismertessen legalább néhány olyan előadást, amely akár megközelítésben, akár eredményeiben a magyar kutatók számára is meggondolásra érdemes.

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

A szeptember 10-én tartott kerekasztal címe: Agriculture and Food-supply. Perspectives for a global history. (Mezőgazdaság és élelmiszerkészlet. Perspektívák globális értelmezésben), résztvevői pedig Antonio Furió (Universitat de Valencia), Paul Brassley (University of Exeter) és Alessandro Stanziani (CNRS és EHESS) voltak. A fő kérdés a vidék hozzájárulása a gazdasághoz: vajon a városok voltak a gyarapodás motorjai? Vagy épp a mezőgazdaság járult hozzá a városok fejlődéséhez? Milyen szerepet játszottak a városok a vidéki éhínségek (1846, Írország; 1876, India ; 1932 Ukrajna) kialakulásában? Az időjárás, a vidékpolitika vagy a pénzügyi spekuláció jelezte-e előre jobban, hogy éhínség üti fel majd a fejét?

Antonio Furió, akinek Valenciával foglalkozó munkái leginkább spanyolul és franciául hozzáférhetők, a 11. és 13. században történt változásokról beszélt. Dubyval egyetértésben[1] kifejtette, hogy az érett középkor kultúrája nem alakulhatott volna ki a dinamikusan fejlődő mezőgazdaság nélkül, amely technikai fejlődésben és a területi kiterjedés növekedésében (erdők, mocsarak termőfölddé alakítása) is megmutatta magát. Az Ibériai-félszigeten sokáig Córdoba volt az egyetlen városias település, aztán nagyjából egyidőben indult meg Murcia, Sevilla és Valencia urbanizációja. A 15. században Valencia már gabonaimportőr: az élelmiszerellátás ekkor már nem annyira a mezőgazdasági termeléstől függött, hanem a külföldi (Észak – Afrika, Languedoc) importtól. Mivel a közhangulatot a mezőgazdasági termékek ára nagyban befolyásolta, a vezetésnek egyre nagyobb figyelmet kellett fordítani az akadálytalan kereskedelemre. Furió professzor szerint az éhínségeket főleg emberi tényezők okozták, amelyek a háborús tevékenységtől a különböző spekulációkig terjedhettek. Elmondta azt is, hogy a városok vásárlóereje megszilárdította a vidék alárendeltségét:[2] Itáliában Észak fejlődését a Délről jövő import segítette. Az export profitabilitása következtében a legtöbb és legsúlyosabb éhínség éppen ezért paradoxnak tűnő módon éppen a gabonatermesztő vidékeken (Nápolyi Királyság) alakult ki.

Az Agriculture: A Very Short Introduction című kötet társszerzőjének, Paul Brassleynek a hozzászólása a „kínálat válasz a keresletre?” kérdéskört járta körül hangsúlyozva, hogy az 1700-as évektől az európai éhínségek hátterében a szegénység okozta keresletcsökkenés állt. Amartya Sen közgazdász[3] és Guido Alfani – Cormac Ó Gráda történész szerzőpáros elméleteire alapozva[4] kifejtette, hogy a kedvezőtlen időjárás (1810-es és 1840-es évek) önmagában nem magyarázza az éhínségeket, de nem kielégítő magyarázat a háború sem: ezek inkább előhívják (triggerek) a válságot, ám az csak bizonyos strukturális körülmények fennállása esetén lesz pusztító. Brassley professzor előadása a várható jövő forgatókönyveivel is foglalkozott: 1900 és 2000 között a világ népessége hétszeresére növekedett, a mezőgazdasági termelékenység fejlődése ezzel szemben tízszeresére. A szikár számadatot (2700 kcal elegendő 7 milliárd, 2000 kcal viszont 9,3 milliárd ember élelmezésére) a termőföldek kimerítésével, a kemikáliák és a GMO kockázataival, a rovarkárok vagy éppen a globális felmelegedés veszélyeivel árnyalta. Fejtegetéseiben ironikus módon tárgyalta  a történelmet science-ként való felfogását, különösen zárómondatában, miszerint a múlt nem mutatja megbízhatóan az irányt a jövő számára.[5]

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

Alessandro Stanzani fő kutatási témája a munka, a piacok és azok regulációja Franciaországban és Kelet- Európában. Az összehasonlító történetírást művelő professzor saját periodizációját mutatta be. Eszerint a mezőgazdaság/mezőgazdálkodás fejlődésének/működésének története a 12. és a 19. század között organikusként írható le, 1870 és 1970 a standardizáció kora, az 1970-es évektől pedig elkezdődött a genetika időszaka. Mindhárom periódusban ott munkál a mindig nagyon költséges élelmiszerbiztonság kérdése. A standardizáció erre megoldást kínált, hiszen csökkentette a költségeket, de egyúttal komoly környezeti károkat okozott; a növekvő életszínvonal pedig egyre súlyosbítja a helyzetet. A megoldásmódok (korlátozó politika bevezetése, demográfiai tervezés) közül a szövetkezetek kerültek bővebb kifejtésre, amelyek a magántulajdon kiküszöbölői és ezzel az emberi mohóság visszafogói lehetnének. Az elképzelést a gyakorlat próbára teszi ugyan, ismerte el az előadó, de mint indiai példák mutatják, az elmélet jó, az embereknek kell változniuk.[6]

 

A kerekasztal témáját a négynapos konferencián több szekció is érintette, így a Rural Europe and Famine Histories (Vidéki Európa és éhínségtörténetek), amely nem pusztán a 19–20. századi történelmi eseményekkel foglalkozott, de nagy hangsúlyt fektetett az esetekkel kapcsolatos emlékezetpolitikára is. Laurence Gourievidis (Clermont Auvergne Université) előadása az 1840-es évek felföldi és ír éhínségének kulturális örökségével foglalkozott különös tekintettel a Glasgow-ban állított emlékmű kapcsán kialakult vitára. Rámutatott az aktuális politikai, kulturális és oktatási célok szelektáló hatásaira. Kersti Lust (Tallini Egyetem) prezentációja a szolidaritás vertikális és horizontális töréseit mutatta be a cári Oroszországhoz tartozó Észtország példáján, aminek tragikus következménye volt az 1860-as években kialakult éhínség. Az előadás érdekessége a drámai kettősség: 1869 az első észt dal- és táncünnep megrendezésének ideje, a rendezvény azóta is az észt identitás része. Már a korabeli lapok is kizárólag erről számoltak be, a későbbi történeti emlékezet is tabusította az Észtországnak csak északi részeire kiterjedő éhínséget.

A panel egyik szervezője, Miguel Angel del Arco Blanco (Universidad de Granada) az 1940-es évek eleji dél-spanyol éhínséget tárgyalta, amelynek hozzávetőleg kétszázezer áldozata volt. Az előadás vitatta a Franco–rendszer tragédiára adott magyarázatait, így a kedvezőtlen időjárási viszonyokat (egyetlen aszályos év volt) vagy éppen az ország nemzetközi elszigeteltségét (argentin és tengelyhatalmi kapcsolatok). Érvelése szerint a polgárháború szolgálhat ugyan előzményként bizonyos esetekben, de csak olyankor, amikor interakcióba lépett az autokrata döntésekkel.

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

A Negotiating land reform programs 18th-20th centuries: local actors and social responses (A 18-20. századi földreformok tárgyalása: helyi szereplők és társadalmi válaszok) panel előadásai a Váltóállítás kötet tanulmányaival összhangban[7] kritikusan viszonyultak a földreformhoz, főként annak társadalmi gyakorlatához. Többségükben nem annyira a redisztributív reformok kerültek előtérbe, mint inkább a tagosítások. A kelet-európai kutató számára akár meglepő is lehet, hogy az általában sikertörténetként tárgyalt skandináv út is számos konfliktust tartogatott. Lars Nyström (Göteborgi Egyetem) előadása a rendkívül radikális svéd tagosítást tárgyalta, ahol egy település egyetlen gazdájának kérelme is elég volt a tagosítás megindításához. A reform ellenzői mindenekelőtt a kerítésépítés magas költségeire hivatkoztak és igyekeztek olyan helyi törvényeket hozni, amely ellehetetlenítette a kérelmeket. A helyi társadalom megtartó ereje, a helyi összetartozás egy ideig sikeresen tudta tompítani a radikális állami beavatkozást, anélkül, hogy tömeges erőszak történt volna.

Alba Díaz-Geada (Universidade de Santiago de Compostela) a Franco-korszakban végrehajtott spanyol tagosítások történetét bontotta ki az oral history segítségével. A zömmel a húszas években született visszaemlékezők egyöntetűen ellenezték a tagosítást, és bár fizikai erőszakot nem idéztek fel, számosan számoltak be az erőszak adminisztratív formájáról. Így arról, hogy a személyi igazolvány kiadását sok esetben ahhoz kötötték, ha a kérelmező előbb aláírja a tagosítás elfogadását.

Anna Cant (London School of Economics and Political Science) a szövetkezeti mozgalom perui példáját tárgyalta. Velasco Alvarado elnök szövetkezeti rendszert igyekezett bevezetni, hogy egyszerre semlegesítse az új baloldalról jövő politikai nyomást és az alulról szerveződő gerillamozgalmakat.  A kormányzat rendszeresen sulykolta ugyan a modell egyediségét és peruiságát, de a gyakorlatban kimutatható a jugoszláv ihletettség. A perui szövetkezetek mai megítélése megosztó téma: egyrészt fontos szerepe volt a parasztság politikai mobilizálásában, de a bürokrácia, a magas költségek miatt (a föld megváltását állami segítség nélkül a juttatottaknak kellett fizetni) az összkép koránt sem olyan kedvező, mint a propaganda állította.

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

Sergio Riesco Roche (Universidad Carlos III de Madrid) a két világháború közötti Olaszországot és Spanyolországot hasonlította össze. 1922-ben Olaszországban, 1935-ben pedig Spanyolországban készült kisbirtokokat támogató földreform–tervezet, ám az előbbit Mussolini állította le, az utóbbi pedig a nagybirtokosok ellenállásán bukott meg. A professzor szerint az autokrata rendszerek korlátait mutatja, hogy a propaganda napirenden tartotta ugyan a vidék problémáit, szóban elköteleződött azok megoldása mellett, sőt Olaszországban kezdetben még sikereket is mutatott fel, valódi földreformra egyik helyen sem került sor.   

A Long-run inequality in the rural economy (Hosszútávú egyenlőtlenség a vidéki gazdaságban) címmel megrendezett panel jó példáját adja a téma, milyen problémákkal találkozik a kutató a módszertan vagy éppen az alulnézeti perspektíva és a nagy elméletek összeillesztésének területén.

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

Wouter Ronsijn (Università Bocconi) előadását azzal a konszenzussal nyitotta, miszerint a pestis időszakát leszámítva az egyenlőtlenségek folyamatosan növekedtek Európában. Esettanulmányai mégis azt mutatják, hogy Flandria partvidéki részei követik a trendet, bizonyos régiók viszont attól eltérő (stagnáló, csökkenő) mintázatot rajzolnak ki. Ennek okát a földbirtokok decentralizációjában és a mezőgazdaság – könnyűipar kombinációjában jelölte ki.

Erik Bengtson (Lundi Egyetem) és Patrick Svensson (Sveriges lantbruksuniversitet) szintén egy közhelyként kezelt jelenséget vizsgált. Elfogadott, hogy az 1750 és 1900 közötti időszakban az életszínvonal állandóan emelkedett: ezt a nézetet leginkább a bérek számításából nyert adatok támasztották alá, amely angolszász ihletettségű megközelítés. A svéd kutatók kritikája, hogy a mutató nem elég érzékeny sem a munkaórák számára, sem a nemi különbségekre, sem pedig a szektorális különbségekre. Az élelmiszer árával való kalkulációk pedig Svédország esetében figyelmen kívül hagyják, hogy a pénzbeli fizetség még a 18. század elején is alig tizedét adta ki a bérnek. A szerzőpáros az életszínvonal becslésére ezért a hagyatéki leltárakat javasolta, amelynek meg is kezdték a feldolgozását – több mint ezret az 1750 és 1900 közötti időszakból. Ezek a regiszterek 1750 és 1800 között stagnáló, majd csökkenő életszínvonalat mutatnak, igaz, a képet árnyalják a fogyasztástörténet eredményei.

A The destruction, integration, and “harmonisation” of agrarian and rural associations in European dictatorships during the interwar period (A vidéki szervezetek lerombolása, integrálása és harmonizálása az európai diktatúrák alatt a két világháború közötti időszakban) panel első előadója, Žarko Lazarević (Institute of Contemporary History) a szövetkezeti mozgalom szlovén útját mutatta be. A 19. század egyik fő kérdése, hogy az egyre inkább átformálódó, modernizálódó világban miként állhatja meg a helyét a parasztság. A korszakban mindenképpen piaci megoldással számoltak, ennek leghatékonyabb módja pedig a közösségi fellépés volt. A szlovén szövetkezetesítés sikeres, hiszen a 20. század elejére 500 különböző szövetkezet alakult, főként az egyház, különösen pedig az alsópapság támogatásával; illetve a keresztény – agrár profilú Szlovén Néppárt közreműködésével. A mozgalom erejére jellemző, hogy az első világháborús traumát hamar kiheverte, sőt a két háború között Szövetkezeti Bankot is alapítottak, amely országos szinten is jelentősnek számított.  A királyi diktatúra bevezetése megfosztotta a szövetkezeteket a párttámogatástól és – képviselettől, majd a fiókszervezeteket is felszámolták. A lakossággal való mindennapos kapcsolattartás illetve a meglévő bizalom azonban segített túlélni ezeket az éveket, sőt a szövetkezeti mozgalom a későbbi időkre is átmentette a Néppárt befolyását.

Ulrich Schwarz-Gräber (Institute of Rural History, Ausztria) előadásában hangsúlyozta, hogy helyi szinten nagyobb folytonosság[8] tapasztalható még Ausztriában is, ahol politikatörténet meglehetősen turbulens időszakokat mutathatott fel.  Az osztrák kutató szerint az alapkonfliktus az állam növekvő befolyása, amit azonban a növekvő költségek[9] sok esetben fékeznek. A szövetkezeti mozgalom és az állam között létrejövő Mezőgazdasági Kamara egyszerre kívánta érvényesíteni a modernizációs célokat és az agrárérdekek képviseletét.  Az állam ebbe a struktúrába tudott beleavatkozni: a politikatörténeti változások kihatottak ugyan a funkciók változására, de a struktúra robusztus maradt.

Varga Zsuzsanna (ELTE) Maria Hetzerrel (Universität Siegen) és Leonore Scholze Irrlitz (Humboldt-Universität zu Berlin) kutatókkal közös panelje a megváltozó női szerepekről adott számot Európa 1960 és 1990 között átformálódó vidéki régióiban. (Female strategies in transforming rural regions of Europe from the 1960s to 1990s) Megközelítésük elismeri, hogy a hagyományos paraszti társadalom eltűnése más utakat követett Nyugat-Európában és mást a szovjetek által uralt Keleten, a nők életében jelentkező kihívások sok közös vonást mutatnak. A bemutatott esetek Finnország, Franciaország, Csehország, Spanyolország, Litvánia, Magyarország, Kelet-Németország, valamint a Szovjetunió területéről származtak.

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

Új kutatási projektjét mutatta be Sarah Holland (University of Nottingham), aki a The Healthy Countryside? Perceptions, Experiences and Representations of Health, Healthcare and Illness, 1750-2019 (Egészséges vidék? Az egészség, az egészségügy és a betegség látásmódjai, tapasztalatai és reprezentációi 1750–2019 között) elnevezésű panel főszervezője volt. Előadása a város – vidék dichotómia újragondolása volt: miközben a közvélekedés az egészséggel és a békével azonosítja a vidéket, a gyakorlatban számos konfliktus színtere is volt. Az elmegyógyintézetek 1850 és 1914 készült regisztereinek elemzése azt mutatta, hogy a bentlakók háromnegyede gazdálkodó volt. Különösen a gazdasági nehézségek időszaka – az 1866-os szarvasmarhavész – emelték meg az öngyilkosságok és a pszichiátriai zavarok előfordulását. A panelben szintén előadó Ewelina Szpak (Lengyel Tudományos Akadémia) a szocialista Lengyelország egészségügyét tárgyalta, amely hátrányos helyzetbe hozta a vidéken élőket. A kutatást a korai statisztikák hiánya megnehezítette ugyan, a lengyel kutató azonban változatos módszerekkel mutatta be az infrastrukturális nehézségeket, a kései diagnózisból fakadó problémákat részletezve azt, hogy a kollektivizálás abbamaradása után a „gondoskodó állam” lényegében lemondott az egyéni gazdák egészségügyi felvilágosításáról és ellátásáról. Külön érdekesség az „oral history” felhasználása: az adatközlők a rákbetegségek megnövekedését a modernizációhoz kötötték, így a vegyszerek, műtrágyák használatához, a tömény italokhoz való könnyű hozzáféréshez vagy éppen a gyógyszerekhez és terhesség megszakításokhoz.

A vidéki társadalom 20. századi történetének eddig kevéssé kiaknázott forrásáról szólt a Moving pictures and their impact on rural history (Mozgóképek és hatásuk a vidéktörténetre) elnevezésű panel. A kutatás nehézség semmiképpen nem a források szűkössége okozza. Épp ellenkezőleg: hatalmas mennyiségű mozgókép maradt fenn Európa szerte az előző évszázadból, ezeknek azonban csak elenyésző hányada elérhető digitalizált és katalogizált (metainformációkkal ellátott) formában, ami ugyancsak nehezeíti a kutatást.[10] A panel nyitó előadásában Peter Moser és Andreas Wigger (Archives of Rural History, Svájc) bemutatták az általuk indított nemzetközi kezdeményezést, a European Rural History Film Database-t (ruralfilms.eu), amelynek célja, hogy Európa szerte összefogja és koordinálja a vidéki életről szóló filmfelvételek egységes katalógusba rendezését, hogy ezáltal könnyebbé váljon a források kutatása, áttekinthetőbbé a rendelkezésre álló forrásanyag és tervezhetővé a filmek további felhasználása. Brigitte Semanek és Ulrich Schwarz-Gräber (Institute of Rural History, Ausztria) egy hasonló, ám némiképp más fokuszú ausztriai vállalkozást mutattak be, melynek keretében jelenleg több mint 63.000 1930 és 1980 között készült amatőr felvétel katalogizálását és indexálását végezték el. Ezeknek a gyűjtemények kialakítása során nem csak a filmek összegyűjtése okoz nehézséget, de még annál is nehezebb kialakítani egy olyan szisztematikus és aprólékos kódrendszert, tárgyszó rendszert, amely egyszerre képes reagál érzékeny maradni a filmek készítőinek szándékaira és a későbbi nézők (adott esetben a kutatók) kérdéseire is.

Kép forrása: http://ruralhistory2019.ehess.fr

A panel további előadásai a film mint forrás lehetséges felhasználási módjait mutatták be. Az egyik legizgalmasabb vállalkozás ezek közül Antje F Hoffmann (Humboldt-Universität zu Berlin) Images of Rural-Women in the Documentary Films of the GDR (A vidéki nők ábrázolásai NDK dokumentumfilmekben) című filmesszéje volt. A filmesszé mint műfaj az elmúlt évtizedben vált népszerűvé. Lényege, hogy az eredeti film képkockáinak, hangjainak újraszerkesztésével, újrakombinálásával emelje ki és adjon hangsúlyt a kutatási kérdés szempontjából releváns információknak. Ebben az esetben a dokumentumfilmen szereplő nők beszéd közbeni – az eredeti filmben csak egy-két másodpercre felvillanó – gesztusainak, metakommunikációs jeleinek kiemelésével, megismétlésével, hangsúlyozásával; a filmben szereplő helyszínek kimerevítésével a szerepek, a kapcsolati struktúrák, az önmeghatározások többszintű bemutatása vált lehetővé.

Peter Veer (University of Amsterdam és Institute for Sound and Vision) The EBU series ’International Agrarian News’, a first scan and an invitation (Az EBU ’Nemzetközi Mezőgadasági Hírek’ sorozat, felderítő kutatás és felhívás) című előadásában arra az 1950-es években indított (és az 1980-as évekig működő) holland kezdeményezésre hívta fel a figyelmet, amelynek célja a mezőgazdasági ismeretterjesztés volt a film felhasználásával. A tévézés aranykorának tekintett időszakban indult kísérleti sorozatban a résztvevő országok (Hollandia, Belgium, Olaszország, Kanada, később Ausztrália és USA) kisfilmekben népszerűsítették terményeiket, illetve az alkalmazott technológiát. Az elkészült epizódok többségéhez nem pusztán a filmanyag, de a készítés során keletkezett egyéb dokumentumok (alternatív forgatókönyvek, díszletek tervei stb.) is megtalálhatók, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági tudástermelés elemző kutatását.

Marijn Molema (Fryske Akademy és Royal Netherlands Academy of Arts&Sciences) és Syds Wiersma (Friesian Film Archive) előadásukban (Village films and the historical experience of rural modernity; Falu filmek és a vidéki modernitás történeti tapasztalata) arra emlékeztettek, hogy bármennyire is alkalmasak a filmek arra, hogy „mozgásba hozzák a múltat” és segítsenek a ma élő ember számára kézzelfoghatóvá, megtapasztalhatóvá tenni az elmúlt korokat, a történész tudása, ismeretei és ezeken alapuló elemző képessége továbbra is nélkülözhetetlen marad a tudományos megismerés során. Esettanulmányukban frízlandi falvakban húsz éven át (1950-1970), azonos technikával (azonos beállításokkal, látószöggel) rögzített filmek sorozatát elemezték. A filmek – amelyek célzottan ugyan nem a mezőgazdasági élet átalakulását kívánták rögzíteni – a gazdaság- és társadalomtörténeti fogalom- és eszköztár egyidejű történészi alkalmazásával lehetővé teszik a rurális modernitás kibomlásának bemutatását.

Remélhetőleg már ez a néhány tanulmány is érzékeltette azt a tematikus és módszertani sokszínűséget, amit a konferencia biztosított. Aki szeretne bővebb ismereteket is szerezni, annak ajánlott ennek az oldalnak a felkeresése, ahol megtalálható a konferencia teljes absztraktgyűjteménye. Jó hír, hogy a 2019. évi közgyűlésén az EURHO Varga Zsuzsannát (ELTE BTK) választotta új alelnökéknek, illetve  az is, hogy a 2021-es uppsalai rendezés után Kolozsvár lesz majd a 2023-as házigazda. A hatodik EURHO konferencia lesz az első, amelynek Kelet–Európa ad majd otthont. Bízva a kisebb földrajzi távolság kedvező hatásaiban remélni lehet, hogy Magyarország is még több kutatóval képviselteti majd magát.

Csikós Gábor – Kiss Zsuzsi

[1] Duby Georges 1978b: A mezőgazdasági technika problémái in Uő: Emberek és struktúrák a középkorban. Magvető Kiadó. Budapest. 5–26

[2] Braudel Fernand 1995: A History of Civilizations. The Penguin Press. New York munkájában megállapítása, hogy a nyugati civilizáció első győzelme a vidék meghódítása volt.

[3] Ld. mindenek előtt: Sen, A. 1981: Poverty and Famines: An Essay on Entitlement and Deprivation; Clarendon Press, Oxford; Sen, A. 1984: Resources, Values and Development; Basil Blackwell, Oxford.

[4] Alfani, Guido and Gráda, Cormac Ó (eds.) 2017: Famine in European History Cambridge: Cambridge University Press.

[5] Lukacs John 2012: A történetírás jövője. Európa Könyvkiadó. Budapest

[6] A mentalitás kritikája: Sowell Thomas 2009: Intellectuals and Society. Basic Books

[7] Csikós Gábor – Kiss Réka – Ö. Kovács József szerk. 2017: Váltóállítás: diktatúrák a vidéki Magyarországon 1945-ben. NEB–MTA BTK. Budapest

[8] Kunt Gergely 2017: Kamasztükrök. A hosszú negyvenes évek társadalmi képzetei fiatalok naplóiban. Korall. Budapest. megállapításaival összhangban.

[9] Ennek folyamatát magyar viszonyokra: Horváth Gergely Krisztián 2016: Vidék egy agrártársadalomban? A rurális társadalomtörténet lehetőségei. in Pap József – Tóth Árpád szerk. Vidéki élet és vidéki társadalom Magyarországon. Rendi társadalom – polgári társadalom 28. Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület. Budapest. 11 – 28

[10] Gondoljunk csak a nemrégiben előkerült 1927-es félórás magyarországi „országimázs” filmre, amelynek tekercsei egy holland magángyűjteményből kerültek elő és itthon csakúgy, mint külföldön a szakma és a laikus közönség nagy érdeklődése fogadta.

[11] 

Csikós Gábor az MTA BTK Lendület Tíz Generáció Kutatócsoport támogatásával vett részt a konferencián

Ezt olvastad?

1923. november 8-án este zajlott Adolf Hitler első hatalomátvételi kísérlete, amikor a bajor fővárosban rohamosztagosaival együtt bevonult a Bürgerbräukeller nevű
Támogasson minket