Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 8. rész: A kormányzó

Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra, melyek szövegei a politikatörténet régen ismert forrásai ugyan, pecsétjeit nem mindegyiknek ismerjük. Ezeket évek óta gyűjtjük, jelenleg hatvannyolc darabból áll fotógyűjteményünk. Jó részük eddig csak átiratban, vagy mikrofilmről ismert a történettudomány előtt. Cikksorozatunkban ezek közül választottunk tíz érdekesebb oklevelet, levelet, melyeket részletesen bemutatunk. Ismertetjük továbbá húsz világi előkelő és tíz egyházi vezető pecsétképét, megadjuk az adott személy alapvető prozopográfiai adatait s a pecsétkép rövid leírását. A pecsétképek segítségével egyfajta „arcot” is adhatunk ezeknek a személyeknek. Ezzel „viaszba zárt” élettörténeteket nyithatunk fel, s tárhatunk az érdeklődő olvasóközönség elé.

Korábban rámutattunk: I. (Habsburg) Albert király halálát követően Ismét király nélkül maradt az ország. Ezt követően végig vettük az eseményeket, hogyan került egyszerre Két király a trónra. Elkísértük Ulászlót A belháború első évében dunántúli hadjáratára. Majd tető alá hoztuk A törékeny békét, mely tiszavirág életűnek bizonyult, és a Szembenállás északon ismét élesedett. Láthattuk, kik lettek A király vikáriusa, míg Ulászló a török ellen vonult. Legutóbb A hét kapitány nevét ismertettük, akik a király halálát követően tartották fenn a rendet.

Az 1446-os bel- és külpolitikai helyzet a főkapitányi rendszernél határozottabb, egységesebb vezetést igényelt. Hunyadi János élvezve Frigyes király jóváhagyását, Brankovics György és Újlaki Miklós katonai, valamint Vitéz János váradi püspök szellemi támogatását, törökverő nimbuszára támaszkodva, seregei élén érkezett meg 1446 nyarán Budára és jelentkezett a feladatra. Így került rá sor, hogy a Magyar Királyság élére gubernátort, vagyis kormányzót választottak. A magyar történelemben ez még hatszor fordult elő, Hunyadit Szilágyi Mihály, Alvisio Gritti, Johann Caspar Ampringen, Kossuth Lajos és Horthy Miklós követte a sorban.

Hunyadi előtt nehéz feladatok tornyosultak. Bár kormányzóként – négy kivételtől eltekintve – uralkodói jogköröket bírt, és a mellé rendelt országtanáccsal jó együttműködésben dolgozhatott, feladatai meghaladták hatalmát. Az ország területi egységét a Felső Részeken Jan Jiskra, Szlavóniában Cillei Ulrik, nyugaton pedig IV. Frigyes német király területfoglalásai és katonái lehetetlenítették el. Hunyadi bár 1446–47 során hadjáratot vezetett Cillei és Frigyes ellen is, csak saját haderejére támaszkodhatott, és csak részsikereket ért el. Jiskra ellen 1452-ig több hadjáratot is vezetett, a zsoldosok ellenállását azonban képtelen volt megtörni.

Nem sikerült továbbá V. Lászlót kiszabadítani Frigyes gyámsága alól sem. 1447. június 1-én Radkersburgban békét kötöttek a magyar rendek a német királlyal. Az ország képviseletében Szécsi Dénes esztergomi érsek, Salánki Ágoston győri püspök, Hédervári Lőrinc nádor, Újlaki Miklós erdélyi vajda, Pálóci László országbíró, Garai László macsói bán, guti Ország Mihály kincstartó és Szécsi Tamás komáromi ispán pecsételte meg az oklevelet. 

A megerősítők sorrendjéből jól látszik, hogy a kormány tagjai elsősorban a néhai Ulászló király pártolói közül kerültek ki. Az ellenoldalt Garai László, Szécsi Dénes és Tamás képviselte. Hédervári Lőrincnek ugyanakkor ez volt egyik utolsó fellépése a politika színpadán. A Luxemburgi Zsigmond idején kinevezett nádor feltehetően 1447. július 14. és augusztus 7. között elhunyt. Halálával a nádori tisztség betöltése, és az ország egyik, ha nem a legfontosabb királyi várának, Budának a sorsa lett kérdéses. A vár igazgatása ugyanis a mindenkori nádor joga volt, bár a kormányzóválasztás cikkelyei kimondták, hogy a királyi várakat a kormányzó birtokba veheti. Az első lépés a nádor megválasztása, kinevezése volt. A Buda városába összehívott országgyűlés az ország egyik legnagyobb birtokosát, V. Lászlóval rokonságban álló ambiciózus személyt, Garai Lászlót választotta meg nádornak. Hamarosan a vár sorsáról is döntöttek. Hédervári halálát követően fia, Imre vette át a vár igazgatását, akit most az országgyűlés egy oklevélben szólított fel a vár átadására.

1447. szeptember 13. – Buda
Hédervári Imre felmentőlevele (1447B)

Az oklevelet a Magyar Országos Levéltár a Khuen-Héderváry család levéltárában őrizte. A Leváltár budavári épülete azonban 1956-ban találatot kapott, egy gyújtógránát tüzet okozott. A tűz három napig égett, ami alatt az épület, de főképp az iratanyag jelentős károkat szenvedett. A Khuen-Héderváry levéltár jó része, köztük ez az oklevél is megsemmisült. Szerencsére az oklevelet már 1902-ben, Szentpétery Imre Turul folyóiratban megjelent cikkéhez lefotózták, amit a Héderváry-család oklevéltárának 1909-ben megjelent I. kötetében is közöltek. A most közölt fotó is onnan került átemelésre. Az oklevélnek külön tanulmányt szentelt Szentpétery (Turul, 1902. 155–156.), amiben az oklevél szövegét közölte, és a pecsétek leírását is megadta.

Szentpétery Imre szerint az oklevélen eredetileg 25 db függőpecsét volt, de már 1902-ben a 4. 5. 6. 18. és a 24. leszakadt, a 11. 12. 23. és 25. számú pergamenszalagokon csak a pecsétfészek volt pecsét nélkül. Az így épen maradt tizenhat pecsét közül az országtanács, Hunyadi János kormányzó, három főpap, és három világi előkelő pecsétje volt vörös viaszú, nyolc főúri pecsét pedig zöld.

Kifejezetten ritka oklevéllel van dolgunk, hiszen az oklevél intitulációjban nem csak a pecsételők nevei vannak felsorolva, hanem megnevezésre került az ország 35 megyéjének 117, Szlavóniának pedig, 6 követe. Vagyis feltehetően az országgyűlésen részt vevők teljes listáját olvashatjuk az oklevélben.

Érdekes még továbbá az is, hogy azon kevés főúri család közül, akik vörös pecsétviasz használhattak a korszakban, három is pecsételt. Bár az oklevél együtt a pecsétek is elvesztek, egy másik oklevélen függő lenyomatok segítségével bemutatjuk két család sarját.

Kórógyi János Castell grófjának pecsétje. A jobbra dőlő négyelt címerpajzs második és harmadik mezeje kiemelkedik. Bal felső sarkán sisak, sisaktakaróként és forgóként növényi inda. A pecsét szélét gyöngysor keretezi. Majuszkulás köriratának olvasata bizonytalan.
Mérete kb. 22 mm Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5574.

Kórógyi János (†1456) egy kelet-szlavóniai család sarja. Apja, Fülpös Konstanzban örökösödési szerződést kötött távoli rokonával, Castell grófjával. Ettől kezdve felvették a Castell grófja címet, és Zsigmondtól megkapták a vörös viasz használatának jogát. Garai László rokonaként a polgárháborúban Erzsébetet támogatta. 1440-ben országbíró volt rövid ideig, később 1447-től haláláig macsói bán, egyúttal Baranya, Pozsega és Orbász vármegye ispánja. A fentebb ismertetett oklevélen egy másik, kisebb pecsétje függött.

Korbáviai György Korbávia grófjának pecsétje. A nyújtott négykaréjos mező alján jobbra dőlő címerpajzs, benne fenn lépő madáralak, alul három vízszintes vágás. Bal felső sarkán feltehetően sisak, forgójában a madáralak ismétlődik, fején korona. A pecsétmezőt növényi minta tölti ki. Minuszkulás körirata: s. geo(…) de / + corbavia.
Mérete kb. 21 mm. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5574.

Korbáviai György (†1442) Gusich nemzetségbe tartozó előkelő horvát család sarja. Apja, Károly királyi asztalnokmesterként magyar báró volt. György részt vett Zsigmond nyugati utazásain. Első ispánságát, a zólyomit 1427 és 1430 között töltötte be. 1439-ben és 1440-ben többször feltűnik az országnagyok sorában. Grófi címükre hivatkozva megkapták a vörös viasz használatának jogát. Az idézett oklevélen unokaöccse, Gergely pecsételt.

A főpapok között szekcső Herceg Rafael is feltűnt, mint választott boszniai püspök. A délvidéki egyházmegye ekkoriban rendkívül rossz helyzetben volt. A folyamatos török támadások a keresztény hívők számát tizedelték, az egyházszervezet hanyatlóban volt. Az utolsó olyan püspök, aki még a viszonylag szervezett egyházmegyében tevékenykedhetett József püspök volt, aki az 1440-es évek elején részt vett Ulászló király koronázásán, és pecsétje is ránk maradt.

József boszniai püspök gyűrűspecsétje. Nyolcszög alakú pecsétmezőben álló címerpajzs. Az ötször hasított pajzstalp felett szembenéző oroszlán mellképe látható, amely felemelt mancsaival egy-egy kardot döf, ferdén lefelé a saját nyakába. Felette püspöki süveg. Minuszkulás köriratának olvasata bizonytalan.
Mérete kb. 15×18 mm. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5581.

József [de Zela] (†1444) származásáról keveset tudunk. 1428-as püspöki kinevezését megelőzően a Bars megyei Léva plébánosa volt. Feltehetően Zsigmond király egyik katonabárójának Lévai Cseh Péternek bizalmasa. I. Ulászló közelében tűnt fel 1440 júniusában, és 1442-ben is, feltehetően a lengyel uralkodót támogatta a polgárháborúban. Annak végét azonban nem élte meg, még 1444 áprilisa előtt elhunyt, utódlása már ekkor, Rafael személyében megtörtént. Sirkövének töredékét Diakóváron találták meg.

A vár ezt követően Hunyadihoz került. A fentiek mellett kormányzósága idején a legnagyobb feladatot a török elleni küzdelem jelentette. Az offenzív politika eredményeként még egy, igazán nagyívű hadjárat megvalósítására sarkallta a kormányzót. ennek eredménye a rigómezői csata lett (1448. október 17–19.), ahol a támadó magyar-havasalföldi sereg súlyos vereséget szenvedett II. Murád oszmán hadától. A csatamezőn nyolc országnagy vesztette életét (neveik Thuróczi János krónikájában olvashatók), és velük együtt a török ellenes offenzív politika realitása is sírba szált. Hunyadi János törökverő nimbusza megrendült, és a menekülő kormányzó Brankovics szerb despota fogságába esett, kiszabadulása érdekében számos ígéretet és engedményt kellett tennie. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy az 1448-as év fordulópont legyen Hunyadi politikájában. Hamarosan egyértelmű célja lett a magyar politikai vezetésnek a futó konfliktusok lezárása békékkel, vagy fegyverszünetekkel, és hogy a lehetőségekhez mérten helyreállítsák az ország területi integritását. Sorozatunkat nemsokára folytatjuk, addig is további érdekességeket a pecséttan világából a Viaszba zárt történelem c. Facebook-oldalon találhatnak az érdeklődők.

 

Irodalom:

Engel Pál: Zsigmond bárói: Rövid életrajzok. In: Művészet Zsigmond király korában 1387–1437, I–II. Szerk. Beke László, Marosi Ernő, Wehli Tünde. Bp.,1987. I. 114–129. II. 405–457.

Engel Pál, Lővei Pál: A gerecsei vörösmárvány használata Zágrábban és környékén a középkorban. In. Annales de la Galerie Nationale Hongroise. Bp., 1991. 47–51.

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301–1457. In. Magyar középkori adattár (DVD), Bp., 2001.

Engel Pál: Középkori magyar genealógia. In. Magyar középkori adattár (DVD), Bp., 2001.

Neumann Tibor: Találkozó Konstanzban (A Kórógyiak grófi címe). Turul (2014) 3. sz. 104–108.

Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: közdelem Szlavóniáért (1440–1448). Századok 134. (2000) 45–98.

Pálosfalvi Tamás: Nikápolytól Mohácsig. Budapest, 2005. (Nagy csaták sorozat)

Pálosfalvi Tamás: A ​Hunyadiak kora (1437–1490). Budapest, 2012. (Magyarország története 7.)

Szentpétery Imre: Hédervári Imre 1447-iki felmentő levele. Turul (1902) 4. sz. 153–165.

Tringli István: Az újkor hajnala: Magyarország története 1440–1541. Bp., 2003.

Varga Szabolcs: Adalékok a Zrínyi család felemelkedéséhez. A Karlovics-örökség. In. Zrínyi Miklós élete és öröksége. Szerk. Varga Zoltán, Szigetvár, 2009. 4–28.

Novák Ádám

 

 

Ezt olvastad?

A Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél