Egy város titkai – Budapesti érdekességek nyomában

Kordos Szabolcs izgalmas és informatív köteteit lapozgatva régmúlt korok híres vagy hírhedt embereinek az életét és munkásságát, valamint ismert vagy már feledésbe merült budapesti épületeknek a múltját ismerhetjük meg az olvasmányosan, de a szakirodalom lelkiismeretes feldolgozását követően igényesen megírt rövid történeteknek köszönhetően. Közgyűjteményeink fotótárain és online adatbázisain túl mindhárom könyvet Huszár Dávid fotói teszik még élvezhetőbbé, színesebbé és gazdagabbá. Könyvismertetésünkben a rengeteg jól megírt történet közül kedvcsinálóként néhány érdekfeszítő sztorit igyekszünk megismertetni olvasóinkkal.

A Tabánt ma egy, a domboldalakra kényelmesen felkúszó hatalmas parkként ismerjük a város közepén, de egykoron az itt megtelepedő tímárokról, a kadarkát termő szőlőtőkékről, girbegurba utcácskáiról, kockás abroszos kiskocsmáiról és kisvendéglőiről volt ismeretes. A sokáig fedetlen Ördög-árok itt éri el a Dunát, a török időkben ezért is telepedtek meg a városrészben a bőrcserzéshez és bőrművességhez nélkülözhetetlen állandó vízhozamot biztosító, sokáig szabályozatlan patak partján a tímárok. Buda 1686. évi ostromában majd visszafoglalását követően a Tabán elpusztult, Budát is újra be kellett népesíteni, így szívesen fogadták a rácokat, akik szőlőt telepítettek, és felvirágoztatták a később Európa-szerte ismertté váló budai borkultúrát. A Tabán a lassú, de biztos gyarapodás mellett azonban időről-időre válságos időszakokon ment keresztül, nem kímélték a természeti katasztrófák sem. 1810-ben lángra kaptak a házak, és a Tabán házainak javarésze a tűz martalékává vált, az 1838-as árvíz pedig itt is súlyos károkat okozott. 1875-ben egy váratlan és hatalmas esőzés (villámárvíz) után az Ördög-árok szétrobbantotta a patak éppen akkoriban lefedett medrét, tombolva szaladt végig a Tabánon, házakat sodort el, koporsókat mosott ki a temetőből, 1884-ben pedig Amerikából megérkezett a filoxéra, ami elpusztította az országszerte keresett és szívesen fogyasztott budai vörösborok termesztéséhez nélkülözhetetlen szőlőtőkéket. (A Lánchíd 1849. évi megnyitását követően a Tabán elvesztette korábbi jelentőségét, az utazók, a kereskedők és a kirándulók is inkább az új hídon, mint az itt felállított régi hajóhídon közlekedtek.) Az 1890-es évektől vált a Tabán a város bulinegyedévé, a „budapesti Montmartre”-tá, a szépirodalmi művekből is ismert Mélypince vendéglő – a helyet üzemeltető Poldi bácsi és Lina mama törzsvendége volt Krúdy Gyula mellett Bródy Sándor, Szerb Antal és Márai Sándor is. A tabáni éjszakai élet és laza erkölcsök a budai polgároknak és a rendőröknek is egyre több fejtörést okoztak, hosszas előkészületek után az 1930-as években a bontás, majd a második nagy háborút követően a parkosítás mellett döntöttek az illetékes hatóságok.

Kevesebben tudják, hogy a Szent István Bazilika helyén a 18. század végén a látogatók felfokozott érzelmeire és ösztöneire építő Hecc-színház (Hetz-Theater) működött. A közel kétezer látogatót befogadó épületben 1787 és 1796 között működött a vadállatok küzdelmét, szenvedését és halálát bemutató „szórakoztató intézmény”. A kutyák, farkasok, medvék, bikák, sőt oroszlánok és tigrisek szerepeltetésével bemutatott előadások végén a gyógyíthatatlanul megsebesült állatokat a „pesti matador”, a heccmester gyilkolta le a vérre szomjazó tömeg szeme láttára és hangos üdvrivalgása közepette. A heccszínházat Gvadányi József Egy falusi nótáriusnak pesti utazása című könyve is megörökíti. A legtöbb érdeklődőt és fizető vendéget vonzó, nehezen pótolható egzotikus állatokra, az oroszlánra és a tigrisre természetesen vigyázni kellett, a heccszínház tulajdonosa, Tuschl Sebestyén életútját és befektetéseit ugyan állandó botrányok kísérték, de valójában nem csak egy vagyonát lépten-nyomon kockáztató fenegyerek, hanem egy hidegfejű üzletember is volt.

A mai csupa üveg irodaház helyén, a Múzeum körút és a Múzeum utca sarkán az 1872. évi bontást megelőzően közel másfél évszázadig álló Két Pisztoly a leghírhedtebb fogadó volt Pesten. A Két Pisztolyban, mint egy igazi becsületsüllyesztőben, lazák voltak az erkölcsök, élesek a kések és kemények a pofonok, és valamiféle hatékony elrettentésre vagy védelemre alkalmas fegyver nélkül valóban nem volt ajánlatos betérni, mert jó eséllyel kifosztották az embert. A fogadó elsősorban a városfalon túli, azaz külvárosi Szénapiac, a mai Kálvin tér kofáit, és a nagy állatvásárokra érkező kereskedőket szolgálta ki, de a biztos forgalom reményében itt ütöttek tanyát azok a csalók és hamiskártyások is, akik a könnyen rászedhető tájékozatlan, vagy már megittasodott vidéki utazók megkopasztásában és kifosztásában mesterkedtek. A fogadóban a feslett erkölcsű nőszemélyek is otthonra találtak, így nem csak a verekedések, hanem a kéjelgés is mindennapos problémát jelentett a Nemzeti Múzeum megépítése után főúri palotákkal benépesülő Mágnásfertályban, azaz az egyre előkelőbbé váló későbbi Palotanegyedben. A Két Pisztoly bontását követően sokáig az Ybl Miklós tervezte Pesti Hazai Első Takarékpénztár bérháza állt az útileírásokból és a rendőrségi jegyzőkönyvekből is oly jól ismert fogadó épületének a helyén.

A Király utca és a Nagymező utca sarkán álló, a korabeli földszintes házakból épült Pesten különösen feltűnő, lovagvárszerű háromemeletes impozáns házat Pekáry Imre rendőrfőnök építtette. A Pekáry-ház harmadik emeletén lakott néhány évig Krúdy Gyula, miután a nála tíz évvel idősebb Spiegler Bellával 1899. december 27-én összeházasodtak. Spiegler Bella korábban Satanella néven irodalmi esteket szervezett és publikált is, de gyermekük, ifj. Krúdy Gyula születése után felhagyott az írással, és már csak a háztartással és a gyerekneveléssel foglalkozott. Krúdy a házasságát követően is lóversenyre, mulatozni és kávéházakba járt, továbbra sem vetette meg a szép hölgyek társaságát, majd egy idő után elköltözött otthonról és rövidebb-hosszabb ideig különböző szállodákban lakott. (Többek között például Ady Endrével a New York kávéházzal szemközti Meteorban.) Krúdynak és Spiegler Bellának a különélés éveiben is további gyerekei születtek, a válásra majd csak egy komoly botrányt okozó történet ad okot. Krúdy az előkelő és modern Grand Hotel Royal szálló állandó vendégeként beleszeretett a szálloda igazgatójának, Várady Gyulának a feleségébe, Kelemen Reginába, majd elcsavarta a fejét, és megszöktette a tizenhat éves Zsuzsi lányukat. Spiegler Bellának a lányszöktetés már sok volt, beadta a válókeresetet, és haláláig itt élt viharos szerelmük és botrányos házasságuk helyszínén, a Pekáry-házban.

Óbudán, a domboldalon, a mai Kiscelli Múzeum épületegyüttesének a helyén egykoron a Zichy-család építtetett kápolnát a mariazelli kegyszobor tiszteletére, ezért nevezték a helyet később Klein Mariazellnek. A trinitárius vagy más néven fogolykiváltó rend kapta meg a kápolnát és vele együtt a birtokot, mely Európa-szerte pénzadományok gyűjtésével, és a keresztény foglyok kiszabadításával foglalkozott. II. József 1783-ban feloszlatta a rendet, a kolostorban hadikórház és laktanya létesült, majd a gazdátlanná váló épületeket Schmidt Miksa dúsgazdag bécsi bútorgyáros vásárolta meg 1911-ben. A Schmidt-kastélynak elnevezett impozáns épület egyszerre volt a cég központja, bemutatóterem, és lakóház, melyben a tulajdonos értékes műkincsgyűjteménye is helyet kapott. Schmidt Miksa a pesti éjszakai élettel behatóbban megismerkedve beleszeretett a szegény mosónő lányaként született cselédlányba Turcsány Emíliába, a kegyeit csak a legvagyonosabb úriembereknek osztogató, Mágnás Elzaként elhíresült orfeumi kasszírnőbe. Schmidt Miksa Párizsból hozatott ruhát, lakást bérelt és állandó járandóságot biztosított Mágnás Elzának, akinek a rejtélyes, a pesti társasági és éjszakai életet hosszú hetekig lázban tartó eltűnése és meggyilkolása bejárta a világsajtót is. Az alapos nyomozás végül kiderítette, hogy Mágnás Elzát a házvezetőnője Kóbor Rózsi, és a házvezetőnő szeretője Nick Gusztáv gyilkolták meg 1914. január 10-én, majd a holttestet egy utazókosárban a Dunába dobták. Schmidt Miksa különleges fehér temetést rendezett Mágnás Elzának, melyen Budapest majd’ összes híressége ott volt, és lerótta kegyeletét az egykori orfeumi kasszírnő emléke előtt.

A pesti show-biznisz atyja Karl Singer néven született, majd már Somossy Károlyként építtette fel 1894-ben a ma az Operettszínháznak helyet adó Somossy Orfeumot a pesti Broadwayként is nevezett Nagymező utcában. A színházi épületek és nagyszínpaddal rendelkező szórakozóhelyek tervezésében a legnagyobb tapasztalattal és a legjobb referenciákkal rendelkező Fellner és Helmer tervezőirodában rajzolt épületben néhány hónap késéssel a külföldi képes divatmagazinokból ismert korabeli sztárok, és az összes európai szuperprodukció is megfordult Somossy Károly fáradhatatlan szervezőmunkájának köszönhetően. Estéről estére ártatlannak és szemérmesnek tűnő hölgyek katonaruhában, szenvedélyes, sőt erotikus kánkántáncoslányok, afroamerikai jazzbandek csokornyakkendőben és lakkcipőben, bűvészek, artisták, kardnyelők, tűzokádók, átváltozóművészek és állatidomárok is várták a szerencsés vendégeket, akiknek időben sikerült, akár többszörös áron jegyet váltaniuk a felhőtlen szórakozást ígérő előadásokra. Somossy Károlynak, a magyar nyelvű operett megteremtőjének azonban nem az Orfeum volt az egyetlen vállalkozása. Konstantinápoly néven egy hatalmas szórakoztató központot és vidámparkot hozott létre a mai Műszaki Egyetem területén a korszakban található, náddal és sással benőtt Duna-holtágban, a Lágymányosi-tavon. Az 1896-ban megnyitott, menetrendszerű hajójáratokkal is megközelíthető, komplett utcákkal és híres épületekkel beépített makettváros a mesés és egzotikus Kelet világát hozta el a pesti emberek számára. A tóra úszó szigeteket építettek, vásárolni, vacsorázni, csónakázni is lehetett, de tengeri ütközeteket is rendeztek. A legnagyobb attrakció a világhírű pirotechnikai cég, a James Pain és fia által megkoreografált és megvalósított nagyszabású és lenyűgöző zenés tűzijáték showműsora volt, melyet éjszakáról éjszakára a korabeli Pestről mindenhonnan látni lehetett. A Konstantinápoly azonban csak egyetlen nyáron át üzemelt, az esős időjárás miatt rengeteg szúnyog volt, mely elriasztotta a látogatókat, és a Városligetben felépített másik szórakoztató központ, az Ős-Budavára is komoly konkurenciát jelentett. A pesti éjszaka királya, Somossy Károly néhány évvel később egy mosónőtől bérelt szerény és szegényes szobácskában halt meg a fényűző Somossy Orfeum közvetlen közelében.

Budán, a Normafához közel, a Szent Anna-rét alatt, a volt Disznófő forrás és vendéglő közvetlen közelében volt található az Istenszeme fogadó, ahol 1837-ben Kossuth Lajost hűtlenség vádjával letartóztatják, majd négy év fogságra ítélik. A fogadót a malomipari szabadalmaiból meggazdagodó Haggenmacher Károly vásárolja meg 1884-ben, ahol egy gyönyörű, svájci típusú villát építtet, melynek szépen megtervezett kertjében egy tavacskát is létesít, ahol fürödni, sőt csónakázni is lehetett. A Haggenmacher villában a második nagy háború után a Kossuth Lajos Gyermekotthon rendezkedett be, a jelenleg nagyon lepusztult épület és elhanyagolt kert megmentésére és kulturális célú hasznosítására állítólag már konkrét tervek is születtek.

Kordos Szabolcs köteteiből rengeteg további izgalmas történetet, Budapest múltja és jelene szempontjából fontos személyt is megismerhetünk, így többek között a Nagymező utcában a gyűjteményeinek palotát építtető műgyűjtő, tragikus sorsú Ernst Lajos, az Üllői úton a Ludovikával szemben patikát nyitó, majd Kőbányán hatalmas gyógyszergyárat építő szintén tragikus sorsú Richter Gedeon, a Zichy Antóniával és Zichy Karolinával is kitűnő személyes kapcsolatot ápoló, a kivégzését követően a pesti ferences templomban dísztelen koporsóban az oltár alatti kriptában titokban eltemetett Batthyány Lajos gróf, vagy a budapesti építkezéseket irányító Fővárosi Közmunkák Tanácsát 1873-tól 1905-ig vezető, Krúdy által Budapest vőlegényének nevezett, és a pepita öltönyeiről közismert Podmaniczky Frigyes báró életébe is bepillantást nyerhetünk.

Kordos Szabolcs könyveit a főváros múltja iránt érdeklődő olvasóknak jó szívvel ajánljuk.

Szelke László

Ezt olvastad?

Gipsz szobrok és „szocdem salak” – A magyar kommunisták és Szabó Ervin emlékének viharos kapcsolata (1918–1945)

Szabó Ervin neve a legtöbbek számára a Fővárosi Könyvtár homlokzatáról lehet ismerős, kevesebbeknek pedig az időnként fellángoló kultúrpolitikai csatározások kapcsán:

X