A film mint forrás: A Sacra Corona

Sokan lehetnek köztünk olyanok, akik történelmi filmek, regények alapján alkotnak magukban képet a múltról. Az efféle műalkotások nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a régi korok világa élményszerűvé váljon számunkra. Fontos azonban elgondolkodnunk azon: Mi az, amit a szerző a múltból ránk maradt emlékek alapján ír meg, és mi az, amit művészként tesz hozzá a forrásokhoz?


László (Szarvas Attila) megcsókolja az István sírjából kiemelt koronát

Hatásos eszköze a műalkotásnak, ha a szerző nemcsak „fölmondja” azt, ami a kútfőkben írva áll, hanem olyasvalamit tud hozzátenni, ami a régi emlékekben ugyan nem szerepel, de azok alapján kikövetkeztethető. Vagyis: értelmezi a forrásokat. Hogyan működik a forrásértelmezés Sacra Corona c. történelmi film esetében? Erre hozok néhány példát a továbbiakban.

Salamon király és unokafivérei, Géza és László történetét a Képes Krónika szenvedélyes, magával ragadó fejezetekben beszéli el, hatásos jellemábrázolással, érzelemnyilvánításokkal. Mindez megkönnyíthette a forgatókönyvíró a dolgát – esetünkben Nemeskürty Istvánét (rendezte: Koltay Gábort; latin szakértő: Dr. Farkas Attila; zene: Koltay Gergely).

A Sacra Corona c. film azonban többet is tesz annál, mint hogy felmondja a Képes Krónikát. A források leleményes összedolgozására jó példa a Salamon koronázásáról szóló néhány filmkocka. Az itt elhangzó latin szövegbetétek fölidézik a középkor hangulatát, de nem biztos, hogy mindenki érti ezen szövegeket, ezért érdemes magyarázatot fűzni hozzájuk.

A krónikakompozícióból megtudhatjuk, hogy miután Salamon átmenetileg kibékült unokafivéreivel, Géza 1064 húsvétján helyezi Salamon fejére a koronát (Képes Krónika, 97. fejezet). Ezért hangozhat el a filmben a „Resurrexit, alleluia” („Föltámadott, alleluja”) ének, miközben Salamon, László és Géza belépnek a templomba. Az ezt követő recitatív szöveg Dániel próféta könyvéből való : „potestas eius potestas aeterna quae non auferetur et regnum eius quod non corrumpetur” (Dániel könyve 7:14.). Káldi György bibliafordításában, latinból: „az ő hatalma örökkévaló hatalom, mely el nem vétetik, és országa, mely el nem enyészik.” A Szent István Társulat kiadásában megjelent fordítás (fordította és magyarázta: Gál József), arám nyelvből: „Hatalma örök hatalom volt, amely nem enyészik el soha, és királysága nem megy veszendőbe.” Akiről a Biblia itt szól, a Szent István Társulat kiadásának jegyzete szerint „Jelentheti a választott népet a Messiással együtt (27. vers), szellemi értelemben pedig a Megváltót és az ő országát.”

Amikor Géza Salamon fejére helyezi a koronát, a következő szöveget halljuk: „Esto dominus fratrum tuorum”, vagyis „Légy ura testvéreidnek.” Ez a gondolat megtalálható különböző középkori koronázási szertartásszövegekben, az angliai Egbert és Edgar ordókban, valamint az itáliai langobard ordóban. A Képes Krónika azon a helyen hozza a fenti mondatot, ahol Salamont még apja, I. András életében koronázzák meg (Képes Krónika, 91. fejezet.). Ott arról van szó, hogy Béla herceg, András fivére, Salamon nagybátyja jelen van unokaöccse koronázásakor, és megsértődik, amikor a fenti szavakat lefordítják neki. Hogy Salamon későbbi, 1064 húsvétján történt ünnepi koronázásakor mit énekeltek, arról hallgat a krónika. A film tehát leleményesen ötvözi a krónikakompozíció két különböző fejezetét Salamon gyermekkori és ifjúkori koronázásáról (91. és 97. fejezetek). A „Légy ura testvéreidnek” idézet egyébként a Bibliából való. Izsák ezekkel a szavakkal áldja meg fiát, Jákobot – bár Izsák úgy tudja, Ézsau van előtte. (Teremtés 27: 29. fordította és magyarázta: Gál Ferenc) A bibliai idézetet építették be különböző középkori koronázási szertartásszövegekbe.


Géza, Salamon és László Salamon koronázási ceremóniáján
(Oberfrank Pál, Horkay Péter és Szarvas Attila)

Hatásosan megformált szerep Salamon királyé. A krónika vakmerőségét emeli ki, a mellette álló két tanácsadó a békés Ernyey és a viszályra szító Vid ispán a király személyiségének kettősségére engednek következtetni. (A filmben Ernyey nem szerepel.) Salamon a krónikában és a filmben egyaránt változik. A filmben láthatjuk nagyképűnek, haragvónak, majd elkeseredik, kétségbe esik és kiég. Amikor pökhendinek látjuk, azt vehetjük észre, hogy nagyképűsködése hiányt, eltitkolt fájdalmat sejtet. A filmben el is hangzik ez a hiány: Salamon nem tudott gyermeket nemzeni. Életének erről a szomorú vonásáról hírt ad a krónika. A krónikás ekként magyarázza Salamon és öccse, Dávid gyermektelenségét: „isteni rendelésből történt ez azért,” mert apjuk, András engedte, hogy Vata és emberei megöljék Szent Gellértet és más keresztényeket. Az eseményekkel kortárs Konstanci Bernold munkája szerint Salamon és felesége nem tartották a házastársi hűséget. A trónját vesztett Salamon Konstanzi Bernold szerint 1087-ben elesett a görögök elleni csatában. A magyar krónikáshagyomány szerint ellenben megmenekült a harcból, és szegénységben élt tovább. Pulában 1657-ben előkerült egy 1487-es okmány, mely szerint ott nyugodtak volna Szent Salamon magyar király földi maradványai. Rámutathatunk tehát egy hagyományra, mely szerint Salamon visszavonultan, remeteként élt tovább haláláig. Salamon tehát a krónikában is változó figura, aki előbb harcol unokafivéreivel, később azonban vezekel. Nyugaton ellenben úgy tudhatták, hogy meghalt, felesége, Judit pedig férjhez ment a lengyel fejedelemhez.


Salamon király és Géza herceg viszályának kezdetét ábrázoló miniatúra a Képes Krónikában. Elöl a trónon ülő Salamon, mellette Vid ispán, kezében két karddal.

További leleményes vonása a filmnek a vezeklőöv, amit Géza visel. A film meséje szerint ez okozza a halálát. A források nem árulják el nekünk, hogy Géza vezeklőövet viselt volna. A legkorábbi magyarországi legenda, Szt. András/Zoerard és Benedek legendája azonban mond valami ide illőt. A legenda szerzője, Mór püspök leírja, hogy birtokába került András remete övének fele, Géza hercegtől azonban nem tagadhatta meg. Géza 1064-ben kérhette el az övet Mórtól, a pécsi püspöktől, amikor Pécsett találkozott Salamonnal. Mivel itt láncszerű vezeklőövről van szó (cathena), kevéssé tartom valószínűnek, hogy Géza hordta volna, inkább ereklyeként őrizhette. Mivel azonban Gézát a krónikafejezetek jelentős része szelíd, önmarcangolásra hajlamos embernek ábrázolja, akit aránylag fiatalon ért a halál, adódik az ötlet, hogy ezzel az önmarcangolással összekapcsolják a vezeklőöv viselésének motívumát. Ismét egy példa a leleményes forráshasználatra!


András remete ábrázolása
Hevenesi Gábor: Régi magyar szentség c. könyvében. 1692. Hoffmann metszete

Szent László filmbéli alakjának megformálásában ugyancsak található leleményes vonás. Amikor a táncmulatságban róla beszélgetnek, egy idős ember kijelenti: „… ő maga Csaba királyfi.” Nem keresztény gondolat, abban az időben azonban jelen lehetett még a pogány szemlélet. Ezen a helyen elgondolkodhatunk a mondák, legendák kialakulásán. Az egyik hőshöz kapcsolódó fordulatot könnyen alkalmazták egy másikra. Kétségtelen, hogy hasonló mondák, legendák kapcsolódnak Csabához és Szent Lászlóhoz. Ilyen a holta után visszatérő, övéit megsegítő hősről való elbeszélés. Az ún. Dubnici Krónikába beépítve ránk maradt egy névtelen szerző által írt geszta Nagy Lajos királyról. Ebben olvasunk Szent László ún. „utolsó csatájáról”. 1345-ben a székelyek és a magyarok legyőzték a tatárokat a saját földjükön. (Itt bizonyára Moldva értendő.) Egy tatár fogoly szerint „nem csupán a székelyek és a magyarok támadtak rájuk, hanem maga László, akit mindig segítségül hívtak. Más társai szintén beszámoltak arról,” hogy csatabárdos, koronás lovas harcolt ellenünk, fölötte pedig koronás úrnő tűnt fel. (Nyilván Szűz Mária.) A legendás elbeszélés szerint László fejereklyéje eltűnt a helyéről a csata idején, a csata után pedig megizzadva találtak rá újból. László tehát azon hősök sorába tartozik, akik holtuk után visszatérnek, hogy övéiket megsegítsék. A magyar kultúra másik ilyen „visszatérő” hőse éppen Csaba királyfi. Az ő „csillagösvényen” való visszatéréséről Ipolyi Arnold Magyar Mythologia című, 1854-ben megjelent könyvének függelékében olvashatott először a szélesebb nyilvánosság. Ipolyi Lugossy József csillagmondákról szóló, akkor kéziratban levő művéből vette. Kérdés, hogy milyen régiségre vezethető vissza ez a számos párhuzammal rendelkező legendás fordulat.


Szent László ábrázolása a székelyderzsi templom freskóján (Forrás: ManDA)

Szent László és Csaba egyaránt gyógyírral segítették harcosaikat a hagyomány szerint. Csaba íre a 16. században tűnik föl először egy orvosi rendelvényben, Szent László füvéről Beythe István, református szuperintendens írt 1583-ban a Stirpium nomenclator Pannonicus c. növénytani könyvében. Csaba és Szent László mondáinak hasonlóságára tehát hozhatók példák. Persze erősen kérdéses, hogy László életében volt-e már ilyen monda. A filmben minderre nem térnek ki, de érdemes ismerni ezen adatokat a film jobb megértéséhez.

Szó esik a filmben László egyéb legendáiról: a vizet fakasztás története először Temesvári Pelbárt prédikációs könyvében bukkan fel a 15. század végén, – bár ott nincs szó fegyverrel történő vízfakasztásról. A szent király ott a könyörgésével fakaszt vizet.


Steffek Albin: Szent László király vizet fakaszt. (Mátraverebély–Szentkút Bazilika, 1934)

Salamon szabadon bocsátásának történetét Hartvik püspök Szent Istvánról írt legendájából ismerhetjük. Figyelmes forráshasználatra utal László elmélkedése a film vége felé. Egyik mondata a krónika szövegére utal: „a király nem annyira uralkodik, mint inkább felette uralkodnak.” (131. fejezet.)

A Sacra Corona filmesztétikai és egyéb szempontból való elemzése más témakörbe tartozik. Vannak benne fölöslegesen erőszakos és hatásvadász részek, összességében mégis segít fölidézni történelmünk fordulatos és nehéz korszakát, és emléket állít a másokon segítő, tetterős, de kegyet gyakorolni is tudó Szent Lászlónak, aki Isten akaratát követve kiengedi a fogságból Salamont.

A forrásokkal való összevetés alaposabb áttekintés tárgya lehetne. Nem dokumentumfilmről van szó, így nem várható el, hogy mindenben pontosan kövesse a forrásokat. A forrásértelmezési módszerét vizsgálva azonban a fenti példák is érzékeltetik, hogy a film készítői leleményesen használták fel a múltból ránk maradt emlékeket. Ha a fent vizsgált források ismeretében nézzük a filmet, az többlet-élményt adhat a műalkotás befogadásához.

Halmágyi Miklós

Felhasznált irodalom:

Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat. Budapest 2000.; BibliaTéka Cd-ROM
Gerics József: A magyarországi királykoronázás szertartásáról az 1050-es években. In: Egyház állam és gondolkodás Magyarországon a középkorban. Budapest 1995. 121−131.
A 14. századi krónikakompozíció.100., 109., 119. 130. fejezet. Ford. Dér Terézia, Galántai Erzsébet, bev. jegyz. Thoroczkai Gábor. In: Írott források az 1050–1116 közötti magyar történelemről. Szerk. Makk Ferenc, Thoroczkay Gábor. Szeged 2006. 378. 391. 401–402. (Lásd még: Képes Krónika, ford. Bollók János. Szovák Kornél és Veszprémy László jegyzeteivel, Bp. 2004.; Chronici Hungarici Compositio Saeculi IV. Ed. Alexnder Domanovszky. In: Scriptores Rerum Hungaricarum, (SRH) I. Ed. Emericus Szetnpétery, Bp. 1937)
Konstanci Bernod: Krónika. Ford. bev. jegyz. Rokay Péter. In: Írott források az 1050–1116 közötti magyar történelemről. Szerk. Makk Ferenc, Thoroczkay Gábor. Szeged 2006. 205. 206.
Petrovics István: A kétszer halt király. – Pólai szent Salamon titka. In: Száz rejtély a magyar történelemből.  Főszerk. Halmos Ferenc, szerk. Katona Imre József. 1994. 34–35.; Lásd még: Rokay Péter: Salamon és Póla. Újvidék 1990.
Legenda SS. Zoerardi et Benedicti. Ed. Emericus Madzsar. In: Scriptores Rerum Hungaricarum, II. Ed. Emericus Szentpétery, Bp. 1938. 360.

Szent András és Benedek legendája. Ford. Csóka Gáspár. In: Árpád-kori legendák és intelmek. Budapest, 1983, 13–15.
Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról. 8. 9. fejezet. Fordította, az utószót és jegyzeteket írta Kristó Gyula. Osiris, Budapest 2000. 50–51.o.
Ipolyi Arnold: Magyar Mythologia. Pest 1854. 581.; Grexa Gyula: A Csaba-monda és a székely hunhagyomány. Budapest 1922.
Magyar Zoltán: „Keresztény lovagoknak oszlopa”. Szent László a magyar kultúrtörténetben. Bp. 1996. 351 –353. 381. 339.

Temesvári Pelbárt: Pomerium de sanctis: sermone I. sub littera „G”.
Hartvik: Szent István király legendája, 24. fej. Ford. Kisdi Klára. Bev. jegyz. Thoroczkay Gábor, In: Az államalapítás korának írott forrásai. Szerk. Kristó Gyula, Szeged 1999. 336–337.

Kapcsolódó cikkek:

A kassai hadszertártól a pozsonyi koronázásokig – interjú Pálffy Gézával

„Nem kell ide mindenféle hamis mítosz…” – A Szent Koronáról szakszerűen

Újdonságok a Szent Koronáról és a magyar uralkodókoronázásokról

A várkonyi egyezmény: a korona és kard mondája

IV. Károly király és Zita királyné koronázása

Ezt olvastad?

Mi jut először eszünkbe, ha a vietnami háborúra, illetve a fegyveres konfliktust bemutatni szándékozó filmalkotásokra gondolunk? Talán nem vagyok vele