Milyen út állt a nyilas nők előtt? – Recenzió

 „Szombaton reggel felakasztották Deli Piroskát, a nyilas rémuralom egyik legelvetemültebb alakját”, ezzel az idézettel kezdődik Pető Andrea Láthatatlan elkövetők – Nők a magyarországi nyilasmozgalomban című kötete, mely idén jelent meg a Jaffa Kiadó gondozásában. Pető Andrea, az MTA doktora, a Közép-Európai Egyetem (CEU) egyetemi tanára, kutatási területe a 20. századi társadalom és társadalmi nemek története.

A második világháború története mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban népszerű kutatási területnek számít, így nehéz újszerű, eddig fel nem dolgozott témát találni. Pető Andrea új könyvében azonban erre vállalkozott, az 1944. október 15-én a Csengery utca 64-ben történt gyilkosságokon keresztül mutatva be a magyarországi nyilas nőmozgalmat.

A könyv első felében a szerző a Csengery utcai gyilkosságok és Dely Piroska esetből kiindulva próbálja bemutatni a háború utáni igazságszolgáltatást. 1944. október 15., a helyszín egy budapesti csillagos ház, egy a 2600 közül, ahová az év júniusában a főváros zsidó családjait költöztették. A ház lakóinak azonban nem a kiugrási kísérlet és a nyilas hatalomátvétel napja miatt vált meghatározó ez a nap, az este folyamán ugyanis fegyveresek jelentek meg, akik 19 zsidó ember megölése és lakásaik kifosztása után távoztak csak, több embert magukkal hurcolva. Ami az eset után a lakásokban maradt, azt a Strucky-Szamocseta család vette magához „megőrzésre”, reménykedve abban, hogy a korábban deportáltakhoz hasonlóan, a most elhurcoltak sem térnek vissza. A gyilkosok csapatát Dely Piroska, egy kétgyerekes, elvált, büntetlen előéletű nő vezette, akit a történtek miatt a népbíróság ítélete alapján 1946. március 23-án kivégeztek, jóllehet bizonyított kapcsolata nem volt a Nyilaskeresztes Párttal. 

Kép forrása: Zsidó Társadalom

A Dely-ügy a népbíróság egyik legelső ügye volt, a tárgyalás idején még folytak a harcok a Nyugat-Dunántúlon. Mivel a nyilasuralom alatt elkövetett bűnökben a népbíróság igyekezett minél hamarabb ítéletet hozni, ezért nem sikerült az igazságszolgáltatás összes követelményének eleget tennie. A bírósági tárgyalások dokumentumai alapján sem lehet pontosan megmondani, hogy mi történt pontosan a Csengery utcában, milyen szerepet játszott ebben Dely Piroska, a házmester Strucky család és egyáltalán kik is voltak az elkövetők. Pető azonban a rendőrségi kihallgatási jegyzőkönyvek, a korabeli sajtó, valamint a túlélőkkel folytatott interjúk alapján megpróbálja rekonstruálni azokat az eseményeket, amelyek ehhez a végzetes naphoz vezettek. Vizsgálta azt is,

„hogyan alakul az emlékezők által alakított emlékezet”,

hogyan lett az emlékezetből történelem, milyen tényezők alakították Dely Piroska és a többi vádlott bírósági ügyét, hogyan változtak a tanúvallomások az idő előrehaladtával.

A háborút túlélőknek azzal is szembe kellett nézniük, hogy az ő tragédiájukon nyerészkedő „láthatatlan” elkövetők elszámoltatása sem történt meg. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott az is, hogy a háború után mind az elkövetőktől, mind pedig az áldozatoktól egyaránt a felejtést és az elhallgatást követelték meg, és egyszerűen nem tudott kollektív emlékezet kialakulni. A szerző a túlélőkkel és a leszármazottaikkal, csakúgy, mint az elkövetők utódaival is tudott interjút készíteni, melyekből kirajzolódik, hogy ugyanannak a történetnek más narratívái maradtak fent az egyes családokban.

Pető azokat a különböző stratégiákat is megvizsgálja, amelyeket Dely Piroska követett annak érdekében, hogy kisebbítse bűnrészességét a gyilkosságokban. A népbíróság a megtévesztő férfiakra való hivatkozás miatt sok esetben mérsékelte a nők büntetését, Dely később ezért vallhatta a bíróság előtt, hogy:

„Barátnője voltam egy Otto Wildinger nevű német tábornoknak, aki a jövőre nézve úgy nekem, mint két gyermekemnek nagyon kecsegtető ígéreteket tett, állandóan hangoztatta, hogy a németek megnyerik a háborút, és teljesen megtévesztett, és annak hatására vállalkoztam erre a szennyes és bűnös szerepre, így lettem segítségére az SS gárdának.”  (56. oldal)

Az ügy egyik fő vádlottja, Szamocseta Nándor részére, aki „üldöztetésben részesülő személyektől csikart ki” pénzt és ezért a tettért csak 1957-ben szabadulhatott, a ház lakói 1945 januárjában egy ún. Persilscheint állítottak ki, melyben köszönetüket fejezték ki a háború alatti segítségéért:

F. év. október 16-án délután kézigránátokkal felszerelt nyilaskeresztesek jöttek be a Csengery utca 64. házba. Nagynénje, Strucky Józsefné áthívta Önt és Ön személyes közbelépésével megakadályozta, hogy a nyilasok az óvóhelyre lemenjenek, ahol kb. 70 zsidó személy volt elrejtezve. Másnap ugyancsak nyilasok és halálfejesek jöttek a házba és akkor ujra Ön akadályozta meg, hogy az óvóhelyre lemenjenek, mert személy szerint biztosította a csoport parancsnokát, hogy az óvóhelyen nem tartózkodnak zsidók.” (227. oldal)

Dely Piroska ügyétől eltávolodva a könyv második fele azokat a nőket mutatja be, akik annak ellenére, hogy aktívan részt vettek a nyilas mozgalomban, mégis láthatatlanok maradtak. Pető Andrea részletesen bemutatja az ideális nyilas nő képét, illetve a nekik szánt szerepet a nyilas mozgalmon belül, kitér a nyilas nők és az erőszak viszonyára is.

A nyilas ideológia a hagyományos női szerepek mellett foglalt állást, az anyát téve az ideálképpé, a nőkre leginkább propagandaharcosként tekintettek:

„Kérlek benneteket Testvérek, mondottam, ne politizáljatok. Hagyjátok meg ezt a férfiaknak. De legyetek ott mindenütt, ahol erősíteni kell a családtagok hitét. S ha elérkezik a megpróbáltatások, a szorongattatások a szenvedések nehéz ideje? Vigasztaljatok, erősítsétek, bátorítsátok! Öntsetek új hitet, új erőt a férjekbe, apákba, gyermekekbe!” – mondta Szálasi 1942-ben Újvidéken a megyei női vezetőknek. (175. oldal)

A valóság azonban gyakorlatilag szembement a pártideológiával. Ahogy Pető írja:

„Azt is fontos látni, hogy ha egy nő rokonszenvezett a szélsőjobboldali eszmékkel, még nem biztos, hogy ezeket az értékeket a mindennapi életben is magáénak vallotta, és nem feltétlenül ezek mentén cselekedett. A hús-vér nők rendszerint nem úgy viselkedtek, mint a pártsajtóban megjelenő poszternők” (156. oldal)

A háború azonban sok dologban felülírta a „tökéletes” nyilas nő képét, egyre több nő kényszerült munkát vállalni, mindeközben a párt életéből is tevékenyen kivették részüket: a női csoportok vasárnapi uzsonnákat és teadélutánokat szerveztek, betegeket látogattak, segítettek a rászorulókon. A párt vonzáskörzetébe eltérő háttérrel, motivációkkal és ambíciókkal érkeztek a nők. A női tagjai között megtalálhatjuk a vezető tisztségviselők feleségeit, a párton belüli női vezetőket, vagy az értelmiségi nőket, de ugyanúgy megtalálhatóak az alsó középosztályból és az alsóbb társadalmi rétegekből kikerülő, bűnöző „újraelosztók” is, akik részt vettek a magyar zsidóság kifosztásában.

A nyilasoknál fontos szerepet játszottak a párt aktivistái is. Valószínűleg nem egyedi eset Kozma Mária története sem, aki már a negyvenes évek elejétől aktív szerepet vállalt a Nyilaskeresztes Pártban, a háború után azonban felajánlotta szolgálatait az ÁVH-nak és besúgó lett. Egy értelmiségi, jó kapcsolatokkal rendelkező nő az igazságszolgáltatást is nagyobb eséllyel kerülte el, de a történetírás szempontjából többnyire láthatatlanok maradtak azok a nők is, akik szélsőjobboldali lapokban publikáltak, majd nyugatra menekültek, megúszva ezzel a számonkérést.

Kép forrása: Fortepan

 Forrás: fortepan.hu

Habár a könyv végére nem derül ki, hogy pontosan mi történt azon az októberi napon, hogy kik voltak a felbujtók és a gyilkosok, hogy hová tűntek a holttestek, azonban képet kaphatunk a háborút követő igazságszolgáltatásról, és láthatóvá válnak azok a láthatatlan elkövetők, akik nőként részt vettek szélsőséges radikális politikai mozgalmakban a második világháború idején.

Lackenbacher Annamária

A kötet adatai: Pető Andrea: Láthatatlan elkövetők – Nők a magyarországi nyilasmozgalomban. Budapest, Jaffa Kiadó 2019. 288 pp.

 

 

 

Ezt olvastad?

A közelmúlt története kapcsán mindig érdekes dolgok derülhetnek ki abból, ha olyanokkal beszélgetünk, akik átélték az adott korszakot vagy eseményt.