A szocializmus bukása és a rendszerváltás nemzetközi szempontból

Harminc év telt el azóta, hogy a Szovjetunió egykori érdekszférájába tartozó kelet-közép-európai államokban sorra összedőlt a kommunista berendezkedés. Milyen hasonlóságok és milyen különbségek jellemezték a különböző országokban zajló folyamatokat? Milyen belső és külső okok játszottak közre a demokratizálódásban, és ezek hogyan hatottak egymásra? A Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL), az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) és a European Network Remembrance and Solidarity (ENRS) közös konferenciát rendezett ezekről a kérdésekről Rendszerváltás. A szocializmus bukása nemzetközi nézőpontból (1989) címmel 2019. december 3-án.

A konferencia telt ház előtt zajlott. Kép forrása: NEB-fotó

Az NKE Széchenyi-dísztermében tartott rendezvényen a hazai előadók, azaz Koller Boglárka (nemzetközi rektorhelyettes, NKE), Földváryné Kiss Réka (elnök, NEB), Garadnai Zoltán (főlevéltáros, MNL), Gazdag Ferenc (professor emeritus, NKE), Bandi István (tudományos kutató, ÁBTL) és Prőhle Gergely (intézetvezető, NKE Stratégiai Tanulmányok Intézete) mellett külföldi kutatók, így Łukasz Kamiński (Uniwersytet Wrocławski), Beáta Katrebová Blehová (UPN), Mark Kramer (Harvard University), Jaromír Mrňka (USTR) és Peter Ruggenthaler (Ludwig- Boltzmann-Institut) is szót kaptak, ezzel biztosítva az események sokoldalú, nemzetközi megközelítését.

Koller Boglárka köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás valójában a kommunizmus bukását jelenti, amihez sokan hozzájárultak a szovjet blokkon kívül is. Hatalmas eredménynek nevezte, hogy a térség országai közül ma számosan az Európai Unió és a NATO tagjai. Koller Boglárka szerint fontos közvetíteni a fiatalabb generációk felé, hogy a szabadság nem magától értetődő, s jelentőségét sokszor csak akkor érezzük, ha nem vagyunk a birtokában.

Koller Boglárka. Kép forrása: NEB-fotó

Mark Kramer szerint 1989 jelentős és boldog eseményt jelent Kelet-Közép-Európa életében, ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kommunizmus nem bukott meg az egész világon, gondolva Kínára, Vietnámra vagy Észak-Koreára. Az 1989-ről alkotott „boldogságképet” árnyalja, hogy Jugoszláviában véres események követték, és Romániában is számos halálos áldozattal járt az átmenet. Kramer kiemelte, hogy a térség változásai a Szovjetunióból indultak ki a peresztrojka és a glasznoszty politikáján keresztül, amire a kelet-közép-európai államok társadalma élénken reagált, elősegítve a változást. Az ilyen mozgásokat Moszkva nem tolerálta korábban, azonban 1989-re ez megváltozott, még ha a szovjet vezetés eredetileg nem is rendszerváltást akart, hanem a kommunizmus liberalizálását.

Mark Kramer. Kép forrása: NEB-fotó

Földváryné Kiss Réka szerint a térség sorsát a nemzetközi erőviszonyok alakulása határozta meg. Máig élénk diskurzus folyik arról, hogy vajon 1989-ben – a korábbiakkal ellentétben –miért járhattak sikerrel a forradalmi törekvések. A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint olyan komplex eseménysorról van szó, ahol a nemzetközi hatalmi és politikai változások együtt mozogtak a belpolitikai-társadalmi törekvésekkel, amelyek egymásra hatva idézték elő azt az előre nem látható végű folyamatot, amit rendszerváltozásnak nevezünk. A jelenleg rendelkezésre álló kutatási eredmények alapján a szovjet vezetők, a magyar kommunista hatalmi elit és a nyugat-európai döntéshozók egyaránt csak rendszerkorrekcióban gondolkoztak, nem pedig gyökeres változásban. Az enyhülő légkört azonban kihasználták az alulról kezdeményezett törekvések. A belső folyamatoknak sikerült tevékenyen részt vállalniuk az események alakításában, mozgásuk pedig a rendszerváltozásban végződött. A régió országai közösen tudtak fellépni, és két év alatt radikálisan megváltozott a térség sorsa: újra kialakult a politikai pluralizmus, felbomlott a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa és a Varsói Szerződés, a szovjet csapatok pedig kivonultak a térségből.

Földváryné Kiss Réka. Kép forrása: NEB-fotó

Garadnai Zoltán előadásában François Mitterand volt francia elnök keleti nyitás-politikáját értékelte. A Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosa szerint Mitterand támogatta az európai integrációs folyamatokat és a multilaterális diplomáciát, valamint középpontba állította az emberi jogi kérdéseket. A keleti nyitást 1988-ban határozták el. Támogatták Gorbacsov reformpolitikáját, és törekedtek arra, hogy jó kapcsolatokat alakítsanak ki a térség államaival, ami az egyre lehetségesebbnek látszó német egyesülést ellensúlyozandó is kulcsfontosságú volt Franciaország számára. Mitterand személyesen találkozott a kelet-közép-európai kommunista államok ellenzéki vezetőivel, biztosítva őket támogatásáról, s ez alapot jelentett az 1989 utáni jó viszony kialakításához.

Garadnai Zoltán. Kép forrása: NEB-fotó

Gazdag Ferenc a NATO és a Varsói Szerződés közötti egyik utolsó, 1990. november 19-én aláírt megállapodásáról beszélt. A hagyományos fegyverek számának csökkentését meghatározó Conventional Forces in Europe, röviden CFE névre hallgató szerződés a Helsinki folyamat részeként született. A második világháború után először sikerült tárgyalása során egy asztalhoz ültetni tizenhat NATO- és hét Varsói Szerződés-tagállam képviselőjét. Aláírói vállalták, hogy az államonként meghatározott számon felüli harci eszközöket kivonják a hadrendből, és megsemmisítik. Mivel a szerződést nem a szövetségek, hanem a tagállamok szignálták, így mai napig érvényben van, s bár azzal, hogy Oroszország 2007-ben felfüggesztette a részvételét, csökkent a jelentősége, ez jelentette Közép-Európa biztonságának egyik alappillérét az 1990-es években.

Gazdag Ferenc. Kép forrása: NEB-fotó

Peter Ruggenthaler emlékeztette a közönséget, hogy harminc év távlatából talán úgy tűnhet, hogy a rendszerváltásnak nem volt alternatívája, ez azonban nem igaz. A folyamatok másképp is alakulhattak volna, ha a cselekvő felek adott esetben más döntéseket hoznak. Megemlítette a Páneurópai Piknik példáját, ami civil kezdeményezésként indult, de a nyugat-német titkosszolgálat a szárnyai alá vette, és így különösen sikeresnek bizonyult. Ruggenthaler szerint ez a példa arra enged következtetni, hogy a civil kezdeményezések nem juthattak volna számottevő eredményre „fű alatti” nyugat-európai támogatás nélkül.

Peter Ruggenthaler. Kép forrása: NEB-fotó

Łukasz Kamiński arra hívta fel a figyelmet, hogy a lengyel rendszerváltás nem 1989-ben kezdődött, hanem az évtized elején, a Szolidaritás színrelépésével. Ezt a mozgalmat ugyan leverték, de megsemmisíteni nem sikerült: a föld alatt sikerült túlélnie a beavatkozást. A közösség megfáradt, reményvesztetté vált, és megmaradt tagjai tömegesen emigráltak. A katolikus egyház azonban, II. János Pál pápaságának is köszönhetően erős maradt, stabilizáló szerepet töltött be, így a változásokban – Kamiński szerint más országokkal ellentétben – tevékenyen részt tudott venni. A Szolidaritás megtörése után a kommunista pártnak nem sikerült megoldania a fennálló gazdasági problémákat, így a válsághelyzet állandósult. 1986-ban kezdődtek az első reformkísérletek, 1987-ben és ’88-ban számos változási terv felmerült, majd sikerült áttörést elérni. Különböző kerekasztal-beszélgetések során megegyeztek a változásokról, engedélyezték a Szolidaritás újbóli megalakulását és indulását a választásokon. Az új erőre kapó reformmozgalom az 1989. június 4-ei szavazáson elsöprő győzelmet aratott, amivel megteremtődött az átalakulás lehetősége.

Łukasz Kamiński. Kép forrása: NEB-fotó

Jaromír Mrňka elsőként arra mutatott rá, hogy november 17-e mennyire jelentős dátum a cseh történelemben. 1939-ben ezen a napon zárták be a cseh egyetemeket, majd 1988/1989-ben erre emlékezve csapott át demonstrációs hullám az országon. Mrňka szerint az 1968 utáni Csehszlovákia konzervatív diktatúra volt, ahol semmilyen reformot nem vezettek be eddig az eseménysorig, s a demonstrálók éppen arra próbálták rávenni a kommunista vezetőket, hogy változtassanak az országot működtető kondíciókon. A fordulópontot a rezsim reakciója jelentette, tárgyalás helyett erőszakkal lettek úrrá a helyzeten. Ezzel azonban a teljes társadalom ellenreakcióját váltották ki: az emberek már nem a rendszer korrekcióját, hanem a leváltását követelték. Ezzel a folyamattal párhuzamosan a nemzetközi környezet is megváltozott, gondolva a Szovjetunióban zajló reformokra, és a körülmények szerencsés együttállása vezetett a bársonyosnak nevezett forradalomhoz.

Jaromír Mrňka. Kép forrása: NEB-fotó

Beáta Katrebová Blehová részben a nemzetközi helyzetre, részben a szlovákiai ellenállásra vezette vissza a változásokat. A Gorbacsov-éra kezdetével véget ért a Brezsnyev-doktrína időszaka. A külpolitikát desztalinizálták, megkezdődött Európa demilitarizálása, visszavonták a szovjet csapatokat Afganisztánból és Kelet-Európából. A szlovák emigráció támogatta a Helsinki-folyamatot, Ronald Reagan Szovjetunióellenes politikáját, és 1987-es gyűlésén totalitarianizmus elleni deklarációt fogadott el. A szlovákiai események párhuzamosan zajlottak a csehországiakkal, hiszen akkor még egy országhoz tartoztak, azonban a szlovákiai ellenállás kevésbé állt civil alapokon, mint a cseh: sokkal inkább vallási és nemzeti jellegűnek tekinthető.

Beáta Katrebová Blehová. Kép forrása: NEB-fotó

Bandi István szerint 1989-ben először fordult elő 1907 óta, hogy a romániai hatalom saját állampolgáraira lövessen. Nicolae Ceaușescu, Románia vezetője 1980-ban úgy döntött, hogy visszafizeti az országát terhelő államadósságot. Tervét az ország társadalmának és gazdaságának teljes kimerítésével 1989-re végrehajtotta, ami fokozott elégedetlenséghez vezetett. Adott nemzetközi környezetben több út álhatott volna a diktátor előtt a belpolitikai válság felszámolására, ő azonban a véres utat választotta, mert ebben látta a lehetőséget hatalma megtartására. Bandi szerint a temesvári események kiindulópontját Tőkés László kilakoltatása jelentette, akit december 16-ról 17-re virradóra a hatóságok Szilágymenyőre szállítottak. 17-én szimpátiatüntetés kezdődött, amire a hatóságok katonai alakulatok felvonultatásával válaszoltak. Miután ezeket az összegyűlt tömeg megdobálta, a honvédelmi miniszter megyei szükségállapotot rendelt el. Bandi szerint nemcsak Ceaușescut terheli személyes felelősség a temesvári vérengzésért, hanem annak a bizottságnak a tagjait is, ami a diktátor megbízásából eljárt a helyszínen. A kutató adatai alapján december 17-én hatvanan haltak meg, december 18-án öten, december 19-én ketten, december 23-án hatan, december 24-én tízen, december 25-én pedig négyen. Ceaușescu eközben Bukarestben tömegeket rendelt az utcára, hogy bizonyítsa a rendszer szilárdságát. Terve a visszájára fordult, a tömeg ellene fordult, és az itteni események is mészárlásba torkolltak. A Ceaușescu-házaspár december 22-ei elmeneküléséig 221 haltak meg Románia-szerte, december 25-ei kivégzésükkor pedig már 700 fölött volt az áldozatok száma. A véres események azonban ezután sem értek véget. Ezekért a későbbi hatalom különböző terroristákat kívánt felelőssé tenni, azonban a forradalom után egyetlen diverzánst sem állítottak bíróság elé. Bandi István véleménye szerint több példa van arra, hogy bizonyítottan román katonák követtek el atrocitást, így a politikai felelősség azokat terheli, akik a tűzparancsot kiadták, jelesül a kommunista párt azon funkcionáriusait, akik magukhoz ragadták a hatalmat Ceaușescu bukása után.

Bandi István. Kép forrása: NEB-fotó

Prőhle Gergely arra hívta fel a figyelmet, hogy a körülöttünk levő országokban a rendszerváltás brutálisabban ment végbe, mint Magyarországon, ugyanakkor hazánk jelentőségét nehéz lenne megkérdőjelezni a korabeli eseményekben. A magyar–német rendszerváltás közös történelmében kulcsfontosságúnak bizonyult a határnyitás, ami azonban a kommunista magyar elit érdeme. Prőhle szerint a berlini falat nemcsak fizikai akadálynak tekintették egykor, hanem egyféle szemellenzőnek is, hogy a nyugatiak tekintetét a vasfüggönyön túlra korlátozzák. Még ha a fal le is omlott, ez a szemellenző olykor még most is megvan bizonyos kérdésfeltevésekben, és az ilyen konferenciák, beszélgetések hivatottak arra, hogy a megfelelő válaszokat megadják.

Prőhle Gergely. Kép forrása: NEB-fotó

Mint az előadások ismertetéséből kitűnik, az előadók szerint az 1989-es átalakulás egyaránt visszavezethető a Szovjetunió válságára, a nemzetközi helyzet megváltozására és az országonként eltérő – a kommunizmussal azonban egységesen elégedetlen – belső társadalmi folyamatokra. A konferencia kiváló példaként szolgált arra, hogy bizonyos történeti kérdések vizsgálatakor mindenképpen szükséges nemzetközi összehasonlítást végezni.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Heti tudományos programajánlónk rendezvényein a népek tavaszától a szocializmus bukásáig számos izgalmas téma terítékre kerül. Konferencia, könyvbemutatók, előadások és egy