„Táncol a kongresszus helyett – utazik a kongresszus”: A Schönbrunni Kocsimúzeum kiállítása a bécsi kongresszus 200. évfordulója alkalmából

2015-ben számos évfordulóról emlékezik meg Bécs városa, többek között a Bécsi Egyetem 650 éves fennállásáról, valamint a Ringstrasse átadásának 150. jubileumáról. De mindezek közül a bécsi kongresszus bicentenáriuma emelendő ki. 1814. szeptember 18-án gyűltek össze először Európa országai a Ballhausplatz-on, hogy a kontinens sorsáról döntsenek és újrarendezzék a politikai térképet. Az üléseken nem vett mindenki részt, külön tanácskoztak a nagyállamok küldöttségei, a kis országok képviselői csak a kisebb, jelentéktelen ügyek tárgyalásánál vettek részt. A kongresszus azonban lassan haladt előre, sokakat inkább a szórakozás, a végtelen bálok sora foglalkoztatott. Nem hiába terjedt el ezzel kapcsolatban az a szólás, amelyet Charles Joseph von Ligne osztrák vezértábornagynak tulajdonítanak: „A kongresszus nem halad, a kongresszus táncol”.

A kiállítás plakátja (Forrás: kaiserliche-wagenburg.at)

Ez idő alatt a császári város a világ központjává vált, hiszen Törökország és a Nápolyi Királyság kivételével Európa valamennyi állama képviseltette magát a gyűléseken. Az eseményre az uralkodók, a diplomaták és a főurak mellett a szerencsevadászok, a bámészkodók is kíváncsiak voltak; a korabeli feljegyzések szerint több mint százezer látogató lepte el az akkor 250 ezer lakosú települést. Elszállásolásuk, étkeztetésük, szállításuk és szórakoztatásuk igencsak nagy kihívás elé állította a bécsieket, amelyet sikeresen oldottak meg. Ezeket az erőfeszítéseket és megoldásokat igyekszik szemléltetni „Utazik a kongresszus” címmel a Schönbrunni Kocsimúzeum tárlata, amely 2014. szeptember 18-án nyílt meg a közönség előtt, és elsősorban a logisztikai kihívásokra adott válaszokat mutatja be. Egyúttal fejet hajt az akkori teljesítmény előtt, mivel Bécs valóban rövid idő alatt, két évtizednyi háborúskodás után, Napóleon kétszeri hódítását megszenvedve tett eleget ennek.

Egy udvari  díszegyenruha és egy magyar egyenruha a királyi testőrgárdából (Forrás: austria-forum.org)

Maga a kiállítás kis szeletét teszi ki az intézmény gyűjteményének, amely leginkább Sissi korát mutatja be nagy részletességgel. Ezt leszámítva a tárlat pazar tablót nyújt a bécsi kongresszusról, annak pompájáról egy másfajta, talán kevésbé ismert megközelítésben.

A kiállítást hosszas kutatómunka előzte meg, amelyben tevékeny szerepet vállalt a múzeum igazgatónője, Monica Kurzel-Runtscheiner is. Az eredményeket nemcsak a szakmai közönség ismerheti meg, mivel azokat röviden összefoglalták egy katalógusban a látogatók számára. A kutatók rámutattak arra, hogy a bécsi kongresszus tulajdonképpen a mai rendezvény- és konferenciaturizmus ősének tekinthető. Több problémát kellett orvosolnia a császárvárosnak, mindenekelőtt a résztvevők és a bámészkodók szállítását, amit a belváros szűk utcái jócskán megnehezítettek. Emellett gondoskodni kellett lovakról, kocsisokról és természetesen kocsikról, illetve kocsiszínek építéséről. A fennmaradt források szerint erre az alkalomra 170 kocsi épült, 700 lovat hozattak a városba, valamint közel 200 hajtót képeztek ki.

A Szentlélek-rend egyenruhája (Forrás: derstandard.at)

Az akkori kocsiállomány prezentálására külön figyelmet szenteltek a kiállítás szervezői, mivel a bécsi udvar kitűnő adminisztrációval szervezte meg ennek működtetését. A járműveket egységes jelzéssel látták el, azonos színbe öltöztették – ezzel utalva arra, hogy a vendégek a bécsi kongresszusra jöttek, illetve arra, hogy a császári udvar révén valósult meg mindez. Mindegyik hintó ugyanúgy sötétzöld volt, aranydíszítéssel ellátva, ez utóbbi rangjelzőként is funkcionált, minél díszesebb, aranyozottabb volt az adott jármű, annál magasabb presztízsű személy számára tartották fenn.

Egy Berline a bécsi udvarból (Forrás: austria-forum.org)

Ebből kiderül, hogy voltak olyan kocsik, amelyeket csak bizonyos vendégek használhattak; többnyire koronás fők, akiket a Hofburg-ban szállásoltak el, miután elköltöztették onnan az uralkodói családot az osztrák császár kivételével. Viszont valamennyi járműnek és kocsisának állandó készenlétben kellett lennie, hogy bármikor bárhová elszállíthassák az utasokat. A hatékony működést segítették azok a nyomtatott formulák is, amelyeket az utasoknak kellett kitölteniük a kocsik kölcsönzéséhez. Cserében 15-25 percen belül már utazhattak is. Ezek értékes forrásnak bizonyultak a kutatók számára, hiszen mindebből megtudható, hogy hányszor vették igénybe a szolgáltatást – a hivatalos listák alapján negyvenezer regisztrált utazás történt –, melyek voltak a legfőbb útvonalak, és végül, de nem utolsósorban mely helyek és ünnepségek számítottak a legnépszerűbbnek. Ez a nagyfokú szervezettség és figyelem az egységes megjelenésre először fordult elő a történelemben, így a kutatás szerint a bécsi udvar a járműparkjával alapjában véve a „corporate identity”, azaz a „vállalati/intézményi arculat” megteremtőjének is tekinthető, amely mintát hamarosan átvette a többi uralkodói udvar.

Egy Landauer a bécsi udvarból és I. Ferenc Pirutsch-ja (Forrás: austria-forum.org)

A tárlatból ezen kívül az érdeklődő megismerheti, hogy milyen járműfajták voltak használatosak és népszerűek a 19. század elején. A Berline egy két- vagy négy üléses kocsi volt, amelynek tetejét teljesen rögzítették. A Landauer ennek továbbfejlesztett, jóval díszesebb változata volt, többnyire magasabb rangú személyek utaztak rajta. Általában négyüléses hintó volt, tetejét tetszés és időjárás szerint le lehetett hajtani. Nemcsak az egyik pontból a másik helyre való eljutáshoz lehetett igénybe venni a járműveket, lehetőség volt sétakocsikázásra is – igaz, elsősorban az uralkodói köröknek adatott meg ez a szórakozás. Erre a célra a Pirutsch-ot vették igénybe, amely könnyű szerkezetű, nyitott tetejű kényelmes hintónak számított, mondhatni, hogy a 19. század „sportkocsija” volt.

Ennek köszönhetően a Pirutsch koronás fős utasaival látványosságnak számított, bámészkodók sora kísérte végig ezeket az utazásokat, akárcsak télen a szánkós vonulásokat – rengeteg feljegyzés és kép maradt fenn például az 1815. január 22-i eseményről: „Már kora reggel hatalmas tömeg gyűlt össze a Josephplatz-on, ahol sorakoztak a szánkók. Csaknem mindegyik új volt … élénken ragyogtak az aranynak köszönhetően; a smaragdzöld bársonyból készült kárpitokat szintén aranyszegélyek és –rojtok keretezték. A lószerszámokat, amelyeket a császári ház címerével díszítettek, teleaggatták ezüst csengőkkel …” – így írt a bécsi kongresszus eseményeit bemutató könyvében a szánokról gróf de la Garde-Chambonas (Gemälde des Wiener Kongresses 1814-1815: Erinnerungen, Feste, Sittenschilderungen, Anekdoten – https://archive.org/details/gemldedeswiene02lagauoft). A kiállításon látható darab azonban nem e jeles napon használt császári szán, mivel az eltört 1855-ben, csupán a takarók és a hevederek maradtak meg épségben.

Johann Nepomuk Höchle tollrajza a „nagy szánkózásról” és Windisch-Grätz herceg szánja (Forrás: archive.org)

A tárlat során nemcsak közlekedési eszközöket tekinthetnek meg a látogatók, hanem különféle takarókat, ruházati darabokat is. Ezek egyik csoportját az udvari viseletek alkotják. A császári hivatalokban dolgozók és a tisztviselők I. Ferenc osztrák császár rendelkezésére a kongresszus alkalmából díszegyenruhákat viseltek, amelyek a birodalom méltóságát és fontosságát hangsúlyozták. Ezek többségén a kocsikon látható sötétzöld szín köszön vissza, valódi aranyból készült hímzésekkel és rojtokkal kísérve – a díszítettség egyúttal utalt viselője rangjára és feladatkörére. Emellett a külügyminiszterek és a nagykövetek ruhái szintén láthatóak. A kiállítási darabok között egy magyar öltözékre is felfigyelhet a látogató, a királyi testőrgárda vörös egyenruhája vállán állati bőrrel vonzza a tekintetet. Ugyanúgy figyelemreméltóak azok az öltözékek, amelyekkel egymást ajándékozták meg az uralkodók a szolidaritás és az összetartás nevében. Kölcsönösen elismerték és felvették egymást a saját lovagrendjükbe, és mindezt az adott rend ruhájának átadásával erősítették meg. A legdíszesebb ezek közül az a Szentlélek-rendi öltözet, amelyet I. Ferenc kapott – és amelyet a feljegyzések szerint viselt is – XVIII. Lajos Bourbon uralkodótól.

A kiállítás június 9-ig látható, a szervezők ezzel is a bécsi kongresszusra kívánnak emlékezni, mert annak pompája 1815. június kilencedikével, az Acta finale aláírásával ért véget.

Ezt olvastad?

Andrea Seidler neve jól ismert a kora újkorral és újkorral foglalkozó történészek és irodalomtörténészek körében. Andrea Seidler a Bécsi Egyetem