Trauma és válság többféle megközelítésből – Beszámoló az egri nemzetközi konferencia első napjáról

Az Eszterházy Károly Főiskola 2015. október 20-22. között egy nagyszabású, nemzetközi konferenciának adott otthont. Az előadások a „trauma és válság” tematikájának egy-egy problémakörét közelítették meg a legkülönbözőbb módokon. A paletta igen sokszínűnek ígérkezett, hiszen összesen négy szekcióban 57 szakember kutatási eredményeiről értesülhetett a közönség. A prezentációk során megszólaltak a filozófia, a művészet és nem utolsó sorban a történelem országosan és nemzetközi szinten ismert kutatói. Külön ki kell emelnünk, hogy a szervezők gondolva a tudományos utánpótlásra, mintegy záróakkordként a Történelemtudományi Doktori Iskola PhD-hallgatói kaphattak szót. Jelen cikkünkben a teljesség igénye nélkül rövid ismertetőt szeretnénk adni a történelemtudományi szekciókban elhangzottakról.

Pap József és Németh István

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

Az első nap kifejezetten az első világháború körül forgott. Ollé János rektorhelyettes rövidre szabott köszöntője után Pap József, a Történelemtudományi Intézet igazgatója nyitotta meg a plenáris ülést. Pap József elmondta, hogy a „Nagy Háború” kérdésköre a centenárium miatt a tavalyi esztendőben fokozott figyelmet kapott, ennélfogva a 2014-es év programok tekintetében igen terheltnek bizonyult. A „Válság és trauma” témaköre azonban indokolja a világháború történetének ismételt körbejárását. A plenáris ülés Romsics Ignác, az EKF egyetemi tanárának lendületes előadásával startolt. A harcok okozta trauma ebben az esetben nem a szigorúan vett hadtörténeti perspektíván vagy a nagyhatalmi törekvéseken keresztül került megközelítésre, hanem alulról, a tiszt, a frontkatona, a hátország és az úgynevezett „hadiasszonyok” látószögéből. Jól elkülönült az emberek fejében és a közéletben lejátszódott várakozás és a hosszúra nyúlt háborús éveket követő kiábrándultság és elcsigázottság attitűdje. A lövészárkok borzalmait átélők naplóbejegyzéseiből Romsics Ignác érzékletes képet festett az ország, de talán a szülőfaluja határát is éppen csak először átlépő bakák idegen országban megélt benyomásairól, az első ütközeteket követő sokkról. A harctéri mindennapok bemutatásakor az előadó a memoárokban fellelhető, sokszor rosszalló véleményektől sem mentes bejegyzések segítségével árnyaltan szemléltette a tisztek és sorkatonák között felfedezhető ellátás- és szállásbeli különbségeket. Az otthon maradottaknak sem volt sokkal könnyebb – tért rá Romsics a hátország helyzetére.  A levelezésekben és visszaemlékezésekben rendszeresen helyet kapott az idegenben harcoló férj vagy gyermek távolléte, a növekvő ellátási gondok és a magány jelensége. Az utóbbi leginkább a hadiasszonyokat viselte meg a legjobban, akik gyakorta néztek új partner után, mivel a férfiak sokszor évekig nem térhettek haza. Az utolsó percekben egyfajta kitekintésként az előadó kitért a kataklizma éveiben már felfedezhető lappangó antiszemitizmusra, és reflektált a zsidósággal összefüggésben megjelenő korabeli előítéletekre.

Pollmann Ferenc

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

Pollmann Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Intézetének kutatója rendhagyó és figyelemfelkeltő címet választott az első szekciót megnyitó mondandójához. A medvevadász esete a bécsi gyorssal: a Nagy Háborúval kapcsolatos várakozások és a valóság elnevezésű előadás egy közismert viccel hozta párhuzamba a háború menetét. A vicc csattanója kétségtelenül igaz lehet a végkifejletre: a nagy medve (értsd nagy győzelem) helyett ugyanis a bécsi gyors jött elő a barlangból. Pollmann úgy ítélte meg, hogy Európa összességében várta a Nagy Háborút, amely vitathatatlanul robbanásszerű változásokat okozott, így nem csak egy korszakhatár. Az eseménysorozatnak ugyanis mély előre- és visszaható tendenciája volt, például a technikai fejlődés, a soha nem látott méretű emberáldozatok vagy a diplomácia területén. A történések különféle interpretációinak ismertetésénél természetesen nem maradt el a historiográfiai áttekintés. A prezentáció több mai és korabeli gondolkodó teóriáit is górcső alá vette, így szóba került például Hannah Arendt, Niall Ferguson és Ivan S. Bloch problémáról alkotott képe. Az előadó rámutatott, hogy a kortárs Bloch az 1800-as évek végén egyáltalán nem tartotta lehetségesnek a háború kirobbanását. Egyrészről a haditechnika olyan nagymérvű reformokon esett át, hogy a fegyverek óriási pusztító erőt képviseltek, ebből kifolyólag a harcok vélhetően eltörölték volna a Föld színéről a kisszámú tisztikart, így nem lett volna, aki vezesse a hadműveleteket. Harmadik komponensként Pollmann Ferenc Bloch gazdasági jellegű prognózisát emelte ki. A hátországokkal kapcsolatban a történész úgy vélte, hogy nem lesznek képesek fedezni a háborús kiadásokat, így az emberveszteségek mellett a hadviselő feleket a csőd szélére fogja sodorni a harc. Pollmann végül a tisztikart ért veszteségek számszerű felvillantásával igazolta Ivan S. Bloch borús előrejelzését.

Németh István, az EKF egyetemi tanára az általa „elfeledettnek” aposztrofált keleti fronttal kapcsolatban gyorsan hozzátette, hogy ő nem alulról, hanem felülről közelít témájához. A referátum első fele, mint egy katalógus számba vette az első világháború legjellemzőbb ismérveit és az „őskatasztrófa” olvasatait. A hosszan tartó hatások közül Németh elsőként a XX. század három meghatározó eszméjének, a fasizmusnak, a nácizmusnak és a bolsevizmusnak a szárba szökkenését húzta alá. A háborús felelősség a mai napig heves vitákat generál, erről kettős megállapítást tett a referens. Egyfelől markánsan a négyhatalmi, nem pedig a kizárólagos német, másfelől a nemzetállamok politikai elitjének és értelmiségének felelősségét domborította ki. Harmadik szegmensként mintegy summázva a katasztrófa hatásait Németh István európai polgárháborúként, civilizációs korszaktörésként és a második világháború előfutáraként tekintett az első világháborúra. Az „elfeledett keleti” front kapcsán súlypontos kérdésként vetődik fel például Románia hadba lépése, a Baltikum és a Fekete-tenger helyzete, illetve a német vasút jelentősége, mely meghatározó eszköze volt a birodalmi hadicéloknak. Másrészről az előadás választ adott arra az alapproblémára, hogy egyáltalán ki feledte el a térségben lezajlott eseményeket. Az előadó véleménye szerint egyértelműen érzékelhető a szovjet történetírás elfedő tevékenysége, de maguk az osztrákok is viszonylag keveset foglalkoznak a térség eseményeivel.

Gali Máté

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

Gali Máté, az EKF PhD-hallgatója berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy Albert 1912. októbere és 1920. márciusa között vezetett naplóján keresztül mutatta be egy értelmiségi és politikus benyomásait a válságos időszakról. A fiatal kutató betekintést engedett a hallgatóság számára az első világháború sodrában megélt élményekbe, melyek több szempontból értékelik a periódust. A memoár különös jelentőségű kordokumentum, hiszen megalkotóját, mint a Nemzeti Munkapárt politikusát személyes szálak fűzték Tisza Istvánhoz, de az ellenzéki politikusokkal úgyszintén állandó kapcsolatot ápolt – mutatott rá az előadó. Berzeviczynek politikusként bejárása volt a különféle informális találkozókra, bankettekre, vacsorákra, így az olvasó olyan információk birtokába kerülhet, melyek a korabeli sajtóból, de még a primer levéltári forrásokból sem nyerhetők ki. A napló sorai egyfajta forgatókönyvként Berzeviczy Albert háborúval és rendezéssel kapcsolatos előrejelzéseit is tartalmazzák. Gali Máté elemzésében párhuzamot vont „főhőse” és a magyar társadalom válságról alkotott változó véleményét illetően. A báró az oroszok ellen a Kossuth-nótát énekelve hadba vonuló katonák láttán még elérzékenyült, könnybe lábadt a szeme, és bizakodva tekintett a jövőbe. Az elhúzódó harcok, a nélkülözés és az óriási veszteségek azonban később csak fokozták a kiábrándultságát és a békevágyát.

Bartók Béla és Szabó Viktor

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

Az első világháború délnyugati hadszínterén az Isonzó-vonalon elhelyezkedő doberdói front, amely sok vért és szenvedést látott, három, javarészt hadtörténeti előadást is megihletett. Rózsafi János, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány munkatársa a doberdói frontszakasz mindennapjaira fókuszált. A műszaki csapatoknak és a harcoló egységeknek egyaránt komoly feladatot adott a megfelelő védelmi létesítmény elkészítése és az állások tüzérségi tűzcsapások utáni helyreállítása. A Monte San Michelen húzódó magaslati védvonal fokozottan ki volt téve az olasz offenzíva súlypontjának. Rózsafi a harcoló alakulatok és a műszaki egységek mellett kiemelte a figyelők lelkiismeretes szolgálatát, akik kis mozgás láttán is azonnal odalőttek. A katonák életkörülményeit jócskán megnehezítette a heves harcokkal párhuzamosan jelentkező akadozó élelmiszerellátás, a nélkülözés és a kizárólag engedéllyel elfogyasztható szűkös tartalék. Az előzőekhez hozzájárult a rengeteg patkány, az állandó hullabűz, az éjszakai támadások okozta folyamatos kialvatlanság és a betegségek. Stencinger Norbert, az érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium tanára és a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kutatója mondandójának tartalmát illetően markánsan kötődött az előtte felszólaló Rózsafi János tematikájához. Az osztrák-magyar csapatok Görz városánál kialakított hídfőit délről a Doberdó-fennsík védelmezte. A szóban forgó alig hatvan négyzetkilométeres területért véres harcok dúltak, az erőszak pedig egy brutális gázoffenzívában eszkalálódott. Az 1916. június 29-én végrehajtott csapás és az azt követő kézitusa jókora veszteségeket okozott az olasz csapatoknak. Stencinger a Doberdó-fennsíkon végrehajtott gáztámadás analógiáját, a mérges gázok okozta, mindkét fél harcosainak soraiban érzékelhető traumát és az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetésében tetten érhető feszültséget tárta fel. Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke a második szekcióban a doberdói front korábbiaktól eltérő jellegű megközelítését adta. A katonák frontvonalak mögött eltöltött tetemes mennyiségű idejükben a Segeti tábor viszonylagos nyugalmát élvezhették. Az előadás a táborhely többfunkciós jellegét illetően a szórakozási lehetőségek (tábori mozi, kaszinó, könyvtár) mellett a hitélet és a lelkigondozás központjául szolgáló kápolnák működését és létrejöttét rekonstruálta. A témában elhangzott mindhárom referátum nagy előnyeként említhető, hogy a primer levéltári búvárlatokon nyugvó megállapítások mellett helyszíni kutatásokon és terepbejárásokon alapuló adatok is prezentálásra kerültek.

Pintér Tamás és Bihari Péter

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

A háborús helyzet rávetült a hátország mindennapi életére, erről a problémáról beszélt Bihari Péter, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium oktatója. Bihari társadalom- és mentalitástörténeti szempontú elemzést adott Magyarország 1914-1918 közötti történetéről. A „belső front” politikai színterét ekkoriban nem a hadsereg, de nem is a nemzeti egységet reprezentáló kormány uralta, hanem a háború előtti egypárti kabinet. A gazdaság magyar sajátosságai között az előadó a rendkívül magas inflációt, valamint az állam és a magánszektor átláthatatlan összefonódásával működő hadigazdaságot hangsúlyozta ki. Az utóbbival ugyan működőképesen lehetett üzemeltetni az államot, de a valós korrupció és annak állandó gyanúja rányomta bélyegét az államháztartásra. Áthajózva a társadalmat érintő vizekre, Bihari Péter négy neuralgikus gócpont köré építette mondandóját. Első helyen az 1916 második felében totálissá váló háború szerepelt. A második megállapítás a hivatalnokok és az értelmiség (középosztály) súlyos helyzetét érintette. A középosztály a munka és a tőke közé szorult, s ez a tendencia a társadalmi közérzetükön is kiütközött. Harmadik szegmensként ugyancsak az értelmiségi és hivatalnok réteg került a fókuszpontba. A csoporton belüli megosztottság ugyanis növekedett a tárgyalt években, s az ellentétek egyre inkább a zsidó-nem zsidó tagolódás körül tornyosultak. Végezetül mintegy negyedik pontként a kutató leszögezte, hogy a világháborús zsidó sztereotípiák különösen alkalmasnak bizonyultak a meghatározott ideológiájú körök által szított feszültségek és a közbeszéd radikalizálására. A mentalitást illetően a társadalmat a háború hajnalán és alkonyán egyaránt jellemző markáns törésvonalak, illetve a gyűlölet, a gyűlölködés és a bűnbakkeresés jelenségei kerültek előtérbe.

Rózsafi János és Stencinger Norbert

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

Bartók Béla, az EKF főiskolai docense helytörténeti nézőpontú referátuma a Heves vármegye iskoláiban lezajlott kárpáti harcok emlékére megrendezett ünnepségek és a lerombolt felvidéki falvak megsegítésére szánt adakozás történetét dolgozta fel. A kultuszminiszter 1916 áprilisában elrendelte, hogy az ország iskolái emlékezzenek meg az orosz csapatok kiűzéséről. Az előadás a rendelet helyi megvalósulásának mechanizmusát többféle intézményben (állami, katolikus, elemi, ipari iskolák, gimnáziumok) vizsgálta. Az előkészületek és a konkrét program bemutatásakor az előadó nem feledkezett el utalni az eltérő iskolatípusok esetében felfedezhető esetleges hasonlóságokra és különbségekre. Cikkünket Szabó Viktor, az EKF doktoranduszának Magyarországi Tanácsköztársaság időszakára vonatkozó I. világháború utáni kitekintésével zárjuk. A kommün sem vonhatta ki magát a háborús vereség után bekövetkező érzelmi megnyilvánulások alól. A rendszer alapvetően negatív színben tüntette fel az 1914-1918-as eseményeket, a kapitalizmus és az imperializmus csődjeként értelmezte a kataklizma kirobbanását és eszkalálódását. Ezzel szemben a világégéssel igazolták a kommunista rendszer létjogosultságát. Szabó Viktor újságcikkekkel, röpiratokkal, plakátokkal és filmrészletekkel szemléltette a tanácsköztársaság propagandisztikus, különböző aspektusokon keresztül történő háborús ábrázolásait. Végeredményben a kommunizmus magyarországi reprezentánsai e széles eszköztáron keresztül a bukott rendszer totális elutasítását, és a boldogabb világ felépítésére tett erőfeszítéseiket igyekeztek ideologikus formában kifejezni.

A vita pillanatai

Forrás: A Nagy Háború Blog Facebook-oldala

Ezt olvastad?

Az első világháború századik évfordulójának végéhez érve újabb és újabb kiállítások és rendezvények látnak napvilágot. Míg kezdetben a hadi események