Viaszba rejtett életrajzok – Sokpecsétes oklevelek 1440-ből – Recenzió

Igazi kuriózumnak számít az a sokpecsétes irategyüttes, melyet a Varsói Történelmi Iratok Központi Levéltára őriz, s amely magyar vonatkozásai miatt fontos dokumentumcsoportja középkortörténetünknek. Mivel a magyar középkorkutatás erősen forráshiányos, minden szóba jöhető forráscsoportot nagyon meg kell becsülni, és a belőlük kinyerhető adatokat olykor szinte morzsáról-morzsára kell összerakni a kutatóknak. A Zsigmond-kor és a Mátyás-kor közé eső két évtized – talán Hunyadi János hadjáratait és kormányzóságát leszámítva – minden bizonnyal sajátos forrásadottságainak köszönhetően, kevéssé kutatott időszak. Pedig nem nevezhető unalmasnak eseménytörténetét illetően az 1440-es évek eleje sem: az egyre intenzívebb török támadások árnyékában rivalizáló uralkodók, Luxemburgi Erzsébet komornájának koronalopási esete, majd a fokozatosan kibontakozó belháborús viszonyok mind-mind érdekessé teszik a két nagyformátumú uralkodó regnálása közti időszakot. Ennek a turbulens korszaknak a kezdeti éveibe nyújt bepillantást e most ismertetett forráskiadvány, mely a korszakban sajátos sokpecsétes oklevelek diplomatikai és pecséttani (szfragisztikai) megközelítésű ismertetését vállalja.

 

A szfragisztika olyan történeti segédtudomány, melynek alkalmazásával nem csupán források – itt elsősorban oklevelekről beszélünk – hitelességét tudjuk igazolni, hanem a pecséteken, pecsétszalagokon található információk felhasználásával az adott korszak teljesebb megismerése válik lehetővé. Adott esetben, ha az oklevél intitulatioja erre nézvést nem adna támpontot, az oklevél kiadásánál jelenlévő személyeket azonosíthatjuk a pecsétjeik alapján, archontológiai listákat tudunk készíteni, a pecsétkép köriratának és heraldikai jelképeinek elemzésével egy-egy személy vagy család rangbeli emelkedésére tudunk következtetni. Az e tárgykörben történt kutatások új lendületet az 1980-1990-es évek fordulóján Kubinyi András és Engel Pál munkásságának köszönhetően vettek, akik nagyban támaszkodtak elődeik Szentpétery Imre és tanítványa, a premontrei kanonok és egyetemi tanár Komurowitz Lajos Bernát munkásságára. Engel és Kubinyi is a pecséttani kutatások heraldikai és művészettörténeti megközelítésétől a társadalomtörténeti, genealógiai és archontológiai megközelítésére összpontosítva ismerték fel e most ismertetett sokpecsétes oklevelek jelentőségét, és emiatt megkezdték e külföldön őrzött, kalandos történetű okiratok feldolgozását. Joggal mondhatjuk, hogy „sokat látott” iratokról van szó, hiszen ezek az oklevelek elkészültüket követően eredetileg Krakkóban kerültek letétbe, ahonnan a 17. század elején Varsóba, majd 1794-ben – Lengyelország harmadik felosztását követően – Szuvorov tábornok hadizsákmányaként Moszkvába utaztak, hogy 1921-ben ismét Varsóba kerüljenek, ahol ma is őrzik az okleveleket az 1918 előtti pergameniratok közt.

Privilegiális formájú, pergamen anyagú, beírt szalagos függőpecsétes oklevél 1440. június 29-ről. – Előoldal (1440F) Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5575. (MNL OL DF 289 006.) Kiadása: Dogiel I. 54–56.

Ezeknek a sokpecsétes oklevelek a történeti háttere több helyen is feldolgozott, és jól ismert a 18. század óta. Később Mályusz Elemér és Engel Pál is foglalkozott velük, és jelen kötet szerkesztője is értekezett már a korszak főbb eseményeit bemutató tíz részes cikksorozat, első három részében az oklevelek mögött húzódó eseménytörténetről. A Habsburg Albert halálát követő néhány hónapban két koronázott uralkodó mögé tömörültek az országos jelentőségű főurak. A török veszély árnyékában a magyar országnagyok elsődleges érdeke a gyors trónutódlás volt, ezért meghívták a magyar trónra III. Ulászló lengyel királyt, akinek kiválasztásában katonai és diplomáciai érdekérvényesítő ereje sokat nyomott a latba. Ugyanakkor, a megözvegyült Luxemburgi Erzsébet királyné, férje, Habsburg Albert halálát követően nemsokára fiú örökösnek adott életet, s így a királyné is jogosan tartott igényt a trónra és a koronára, amit Kottanner Jánosné közreműködésével meg is szerzett Visegrád várából, és így a Szent Koronával, Székesfehérváron, Szécsi Dénes esztergomi érsekkel megkoronáztathatta a pár hónapos, immár V. (utószülött) Lászlót. Azonban, III. Ulászló már korábban, 1440. március 1-én a magyar rendek által I. Ulászló néven megválasztott magyar királyként adott ki oklevelet Krakkóban, és ezt június végén és júliusban az országos hivatalokat betöltő bárók meg is erősítették, és kimondták továbbá, hogy V. László koronázása érvénytelen. Ulászló még április elején több ezer fős seregével bevonult Budára, és uralmának bebiztosítása érdekében gyors hatalmi átrendeződés vette kezdetét. A magyar-lengyel királyhoz hű bárók úgymint Perényi János, Pálóczi Simon, Jakcs László, Ország Mihály vagy Rozgonyi Simon adományokat és hivatalokat kaptak, míg az ellenlábasoknak birtokelkobzás lett az osztályrészük. A két koronás fő rivalizálása rövidesen egymás embereinek lefogásáig fajult, majd fegyveres összetűzésekbe torkollott: a belháború 1440. júniusától voltaképp Ulászló 1444-es várnai haláláig változó intenzitással folyt.

Erzsébet királynő, forrás: Wikipedia,  és III.Ulászló lengyel, I.Ulászló néven magyar király, forrás: Wikipedia

A most ismertetett, 2018-ban megjelent kiadvány azt az öt, ma Varsóban őrzött, úgynevezett sokpecsétes okleveleket (1440A-D) és az oklevelekhez tartozó pecséteket dolgozza fel, mely a fent vázolt uralkodói rivalizálás írásos emléke. Ezekhez további tizenhat a korszakban kiadott oklevél kapcsolódik, s így a feldolgozott oklevelek és pecsétek nemcsak a magyar-lengyel történelmi kapcsolatok egy kis szeletére reflektálnak, hanem átfogóbb képet is adnak az országnagyok, megyei küldöttek kilétét illetően. Róluk rövid prozopográfiai jellegű leírást is közöl a szerző, megelevenítve a források mögött rejtőző alakokat. A kötet szerkesztőjét, Novák Ádámot aligha kell bemutatni Újkor.hu magyar középkortörténetre fogékony olvasóinak, hiszen számos, a korszakkal foglalkozó cikke jelent meg itt az oldalon, a portál indulása óta szerkesztőségi munkatárs, 2014-től 2017-ig az Országjáró, 2017-től a Lapozó rovatot szerkeszti. Mégis, hogy orientáljuk azokat az olvasókat, akik nem ismernék őt, Ádám 2018-ban védte meg a Perényi család történetét 1458-ig feldolgozó doktori értekezését, elsősorban 15. századi magyar történelemmel, Perényi János tárnokmester politikai pályájával és pecséttani kutatásokkal foglalkozik.

Szalánkeméni Mikola Jakab szerémi püspök pecsétje 1440-ből. A nyolcszög alakú pecsétmezőben címerpajzs látható, benne szembe néző emberalak mellkastól fölfelé ábrázolva feje körül glória. Talán Szent Irénusz ábrázolása. Minusculás körirata keret nélküli, a pajzs fölötti betűk: ia[…]. A körirat további részének olvasata bizonytalan. Eredeti: Archiwum Główne Akt Dawnych Zbior Dok. Perg. Nr. 5574. (MNL OL DF 289 005.)

A fontos tartalmi bevezetőt követően a historiográfiai-történeti háttér, valamint az oklevelek levéltártörténeti feldolgozása kerül megvilágításba. Ezután – Kubinyi András módszertani megközelítését követve – kap helyet a főrendek és országgyűlési követek listája, mely az öt sokpecsétes oklevél alapján, a pecsétek, pecsétszalagok azonosításával állt össze. A kötetben található huszonegy oklevelet magyarul regesztázva, teljes szöveggel adják közre, de a forrásközlés kiegészül külső formai, tartalmi és historiográfiai megjegyzésekkel. Ha azt mondanánk, hogy a kiadvány gazdagon illusztrált, nem lenne pontos a megállapításunk, hiszen a százoldalas füzetben szereplő huszonöt pecsétfotó nem illusztráció, hanem immanens részét képezi az egész munkának. A kiadvány nem vállalkozik a pecsétek művészettörténeti értékelésére, hanem azonosítva pecsét tulajdonosát, a fotók alatt megadja a pecsétkép rövid leírását, bemutatva a pecsétmezőben található címerpajzs főbb heraldikai elemeit, és megadja a pecsét köriratát (ha van), és méretét. A pecsétválogatásba, mely eddig nem publikált pecséteket is tartalmaz, elsősorban azok a pecséttulajdonosok kerültek be, akik politikai szempontból jelentős szerepet töltöttek be a korszakban. Többek között megtaláljuk e huszonöt országnagy közt Szécsi Dénes esztergomi bíboros, érsek prímás, Rozgonyi Simon egri püspök, Hédervári Lőrinc nádor, Hunyadi János és Cillei Ulrik pecsétjeit és rövid életrajzát is.

Fontos közreműködő volt a kiadvány elkészültekor Lővei Pál, aki a pecsét képek azonosításában játszott fontos szerepet, valamint Tóth Péter, aki az oklevelek és pecsétszalagok átírásban, valamint a pecsétek fotózásával segítette a munkát. A Debreceni Egyetem fogadta be ezt a feldolgozást, és e kiváló forrásfeldolgozással újabb értékes kötettel gyarapodott pecséttani szakirodalmunk, és reméljük, hogy számos hasonló színvonalas munka követi Acta Universitas Debreciensis sorozat 70. – bár nyomdahibából következően a kötetben tévesen 80. jelzett – füzetét.

Ambróczy Gábor

A kötet adatai: Novák Ádám (szerk.): Középkori magyar pecsétek Varsóból. Történeti Tanulmányok 26. Supplementum. Acta Universitatis Debreceniensis. Series Historica LXX. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai, 2018. 100 pp.

Ezt olvastad?

Pósán László egyetemi docens, a Debreceni Egyetem oktatója évtizedek óta kutatja Németország, a skandináv régió és a Német Lovagrend középkori