„A balatoni kultúra fejlesztése ma fontos nemzeti érdek is” – A Balaton Trianon után

A trianoni békeszerződés után az 1920-as évek közepére mind erősebben mutatkozott az igény és a szándék is a Balaton és vidékének fejlesztésére, valamint ezt meghaladva egyfajta Balaton-kultusz kiépítésére. Jól szemlélteti mindezt az alábbi gondolatsor, tükrözve ezen időszak alapvetését:

Az ország megcsonkítása következtében világhírű fürdőhelyeink idegen kézre jutottak. Ma már egy két fürdőhelyet leszámítva, úgyszólván a Balaton az egyetlen, ahol számba vehető fürdőink vannak. A Balaton azonban istenadta természeti szépségeinél fogva predesztinálva van arra, hogy körülötte olyan fürdőhelyek létesüljenek, melyek a világ bármelyik fürdőjével felvehessék a versenyt. A balatoni kultúra fejlesztése ma fontos nemzeti érdek is, melynek jelentősége túl nő a kulturális problémák keretein, s gazdasági értelembe is fontos nemzeti erőforrásunk lehet.” (Ki kell építeni a Balaton környékét. 8 Órai Újság, 1924. március 2. 6.)

A Balaton a két háború közötti időszak egyik sikertörténete lett, hiszen az ország elvesztette üdülőhelyeit, így a tó fontos turisztikai központtá és egyben a felemelkedés szimbólumává is vált.

Sóhajok hídja és az Irredenta örökmécses Balatonalmádiban, 1930. (Fortepan 19676)

Klebelsberg és a Balaton

Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter több hivatalos beszédében, írásában hangsúlyozta a Balaton fejlesztésének fontosságát, kiemelten Tihany modernizálását és a tavi sportélet, kulturális tevékenységek minden szintű bővítésének szükségességét.

A másik momentum a Balaton, amelyről mondtam, hogy néhány szót óhajtok szólani. Az igazi akció a Balaton partján csak lassan és nehezen indult meg. Ha van néhány szanatórium és turistahotel a Balatonnál, de egyetlen oly szálloda sincs, nyíltan meg kell mondani, amely az európai globetrotterek minimális igényeinek megfelelne. […] A tihanyi félszigeten, éppen a Szent Benedek rendjénél, nagyobb területet vásároltam meg, hol cserkészeket, leventéket, főiskolásokat akarok táboroztatni és ezt a mozgalmat nagyobb méretekben akarom kiépíttetni.” (A Dunántúli Közművelődési Egyesület díszközgyűlése. Néptanítók lapja, 1928. június 2. 34.)

 – foglalta össze Klebelsberg főbb gondolatait 1928 májusában. Így vált az egyik élharcosává a tó fejlesztését sürgetőknek. Az 1920-as évek végén született írásainak, megnyilvánulásainak nagy része kitért a Balaton-kultusz fontosságára. Mindezek közül a legfontosabb a Kultúra a Balatonon című írása, amelyben részletesen kifejtette, hogy az első lépés a tudományos Balaton-kultusz megteremtése, a Lóczy Lajos által megkezdett feltáró Balaton-kutatás folytatása, majd Tihanyban egy kutatóintézet alapjainak lerakása, mindemellett pedig a vidék minden területen történő fejlesztése. A vázolt fejlesztő-elképzelések nyitánya az ún. Balatoni Kultúrnap volt, amely 1928. augusztus 5-én zajlott le, tószerte impozáns és látványos ünnepségeket szerveztek. A program védnöke személyesen a kormányzó, Horthy Miklós lett. A kultúrnap, melyen nagy vendégsereg vett részt, lényegében ünnepélyes nyitánya lett a Balaton – kormányzati koncepció alapján történő – felfutásának.

A dunapataji leventék tábora Balatonaligán, 1937. (Fortepan 121168)

A Balatoni Intéző Bizottság és a fürdőtörvény

1929-ben az országgyűlés életre hívta a Parlamenti Idegenforgalmi Bizottságot, amely nem sokkal később megalkotta a mérföldkőnek számító – 1929. május 4. – fürdőtörvényt. A fürdőtörvény valóban nagy áttörést jelent a hazai fürdőhelyek életében. Egyfelől a fürdő- és gyógyhelyeket közintézményként kezelte, másfelől – a miniszteri indoklás – külön hangsúlyozta a Balaton fontosságát, szerepét. A törvény értelmében ezt követően az üdülőhelyi adók egy részét a települések fejlesztésére (köztisztaság, útjavítás, egészségügyi helyzet) kellett fordítani. A fürdőtörvény nyomán a – az addigi kormánybiztosság helyett – Magyar Királyi Balatoni Intézőbizottság is megalakulhatott.[3] A Bizottság székhelye a főváros lett, de kirendeltségei voltak Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen is. 1931-ben rendeleti úton szabták meg a BIB feladatát: a tavi üdülőhelyek és Hévíz ügyeinek egységes irányítása lett a feladata. A BIB tagjai voltak az említett törvényhatóságok főispánjai, alispánjai, azok a minisztériumok, melyek kapcsolódtak a turisztikai szakághoz is. A BIB elnökét és elnökhelyettését, belügyminiszteri előterjesztésre a Kormányzó nevezte ki, hat esztendőre. A BIB elég széles jogkört kapott: részesült az üdülőhelyi díjakból, építésügyi, közlekedéshez kapcsolódó jogköröket kapott. A BIB hatósági jelleggel is működött, három megye feladatait tartotta szemmel, a part vonalától számított 3 kilométeres sávban. A BIB elsődleges feladata a problémák, lehetőségek felismerését követően a döntéshozók, a törvényhozás felé történő javaslattétel volt. Nagy szerep jutott elképzeléseik népszerűsítésében, programjaik közreadásában a Balaton (A Balatoni Szövetség hivatalos értesítője), a Balatoni Kurír, a Balatoni Szemle című lapoknak.

30-as túrajolle a Balatonon, 1939 (Fortepan 40804)

Fejlesztések hosszú sora

Időközben az üdülési szokások is sokat változtak, a Bethlen kormány idején (1923-ban) bevezették a nyolc órás munkaidőt, amely a szabadidő növekedésével, a testmozgás, sportok, életmódváltás előtérbe kerülésével is járt. Megkezdték a közegészségügyi ellátást, vízvezeték-ellátást, csatornázást érintő vizsgálatokat és fejlesztéseket. Hamarosan elindultak vasár- és ünnepnapokon az ún fürdővonatok (filléres gyors vagy filléres vonat), majd a helyközi forgalomban megjelentek a sínautóbuszok és motorkocsik. A korabeli fotográfiákon már autóutat is látunk: 1925-ben elkezdték építeni a balatoni körutat, amelyet 1928-ra fejeztek be. Nagy szenzációnak számított 1927-ben, hogy rendszeres kompjárat létesült Szántód és Tihany közt. Rohamléptekben fejlődött a tó és vidéke, nézzünk egy korabeli idegenforgalmi feljegyzést 1935-ből:

A külföldi vendégek számának nagymértékű emelkedése főleg a közegészségügyi berendezkedések javulásának, a szállodák korszerűsítésének és az idegenforgalmi beruházásoknak tulajdonítható. Ezenkívül hozzájárult a kedvező eredmények kialakulásához a bécsi és az ausztriai propaganda, az egyre tökéletesbülő közlekedés (győri sínautó, wieni, grazi autóbuszjáratok, Bécs közvetlen vasúti kocsi, stb.) és nem utolsósorban az államvasút és a két üzemének (balatoni hajózás, autóbusz) nagyszerű menetrendje, továbbá a forgalomszerzés érdekében életbeléptetett vasúti kedvezmények is.” (Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltár, XIV.28. 5. A balatonmenti gyógyhelyek (üdülőhelyek) látogatottságának 1935. évi eredményei és egyéb idegenforgalmi adatok. Tóth Lajos BIB titkárságvezető hagyatéka.)

Sok levelezőlapon nemcsak a rendezett fürdőtelepek, hanem hidroplánok is feltűnnek. A tehetősebbek igénybe vehették a Siófok–Almádi–Füred–Földvár–Siófok közt közlekedő hidroplán járatokat. A korszakban a Balatont népszerűsítő propagandába nemcsak a MÁV vállalt aktív szerepet, hanem a rádió- és a filmipar egyaránt. A közintézmények levélpapírjain ez állt: Nyaraljunk itthon! A plakátok ezt hirdették: Utazgassunk hazánk földjén!

A sportélet is tovább színesedett, számos kisebb egyesület és vízi sporttelep létesült. Balatonfüreden 1933-ben vitorlás Európa bajnokságot rendeztek. 1935 őszétől pedig kezdetét vette – szezonhosszabbítás céllal is – a nagyszabású Balatoni Nemzetközi Sporthét. A gazdasági stabilizáció mellett a két háború között bontakozott ki a klebelsbergi kultúrpolitika, milliós összegeket fordítottak kulturális–tudományos–kutatási célokra. Így született meg a döntés, közvetlenül Klebelsbergtől, hogy Tihanyban egy Országos Magyar Biológiai Kutatóintézetet létesítsenek. 1927. szeptember 5-én sor került a megnyitóra és elkezdődhetett az Intézet ma is tartó produktív munkája. A Balaton tudományos-kulturális fejlesztéséi koncepcióját szolgálta a Balatoni Múzeum, a tihanyi népművészeti ház, a badacsonyi Kisfaludy-emlékszoba megnyitása is.

Vizsgált időszakunkban a Balaton környékén megtörténtek a közműmodernizációk is, vízvezeték, csatornahálózat épült, kiterjedt a villamoshálózat is. A tónál az 1930-as évek közepére nagyfokú építési láz bontakozott ki, a balatoni villák mellett megjelentek a kisebb balatoni nyaralók is. Emellett sorra épültek a hotelek, szállók, vendéglők, kisebb panziók is. Ebben az időszakban a megszaporodó építkezések miatt szankciókat is szabtak a telkek beépítésére, a Balaton part védelmére vonatkozóan. A Balaton felfutása egyre inkább érzékelhető volt, így olykor gigantikus tervek is napvilágot láttak. Kenesére stadiont álmodtak, a nagyobb fürdőhelyeket Atlantic City mintájára szerették volna kialakítani. Hasonlóan nagyszabású tervet álmodott meg Klebelsberg Kunó is: sportvárost szeretett volna megvalósítani a tó partján, Tihanyban. Plánumai között szerepelt egy hatalmas sporttelep, uszoda, atlétikai pálya megépítése. 1943-ban készült el „NagyBudapest tengeri fürdője, Balatonaliga” fürdőtelepének modern kialakítására egy átfogó tervezet. A Monte Carlo néven elkezdett, a korszakban igen modernnek és nívósnak számító építkezés tervét az USA-t is megjárt kiváló tervező-testvérpár, Olgyay Aladár és Olgyay Viktor készítette el. Olgyay Viktor 1943-ban adott nyilatkozatában elmondta, hogy

Aliga Magyarországon az első egységes beépítésű fürdőtelep lesz egész sor szállóval, társasházzal, vízikávéházzal, szabadtéri színházzal, 2000 személyes vendéglővel és kávéházzal, yachtházzal, gyógyszállóval stb. téli-nyári üzemben.” (Lapszemle. A „Nagy Budapest”. Balatoni Szemle, 1943. december. 451.)

Balatonszemesi fürdőzők, 1933. (Fortepan 115321)

A második világháború ugyan már javában szedte áldozatait és a gazdaságra is hatással volt, az aligai tervek mégis igen nagy elismerést vívtak ki és az építkezések el is kezdődtek. Így valósulhatott meg a Csongor és Tünde szállóépület, valamint az aligai Községháza épülete.

A valóságtól kevésbé elrugaszkodó és valóban a pihenni vágyók igényeit szolgálták a Balatonnál ekkoriban megnyíló turistaházak. Az 1934 pünkösdjén Darányi Ignác menedékházat ünnepélyes keretek közt avatták fel Szent György-hegyen, József királyi főherceg jelenlétében. 1936. július 5-én Badacsonyban nyílt meg a Rodostó menedékház, amely nevét az 1935-ös Rákóczi-év emlékére kapta és Cholnoky Jenő neves földrajztudós mondta a megnyitó-beszédet.

Már a háború előtti időszakban is megkezdődött a gyermekek szociális alapon történő üdültetése, gyógyítása a tónál: 1912 óta működött Almádiban a Zsófia gyermekszanatórium, 1917-től pedig Balatonszabadiban nyílt meg gyermeknyaraló. Létezett még Lellén a Gyermekvédő Liga telepe is. Az 1920-as évek kiadványai kiadványai, hirdetései mind-mind kitértek a Balaton egészségre gyakorolt nagy hatására is, melyet a gyermekek esetében különösen fontosnak tartottak:

A nyaraló gyermekeket a falusi gyermek minden jogával, sok, korlátlan szabadsággal kell felruházni. Legyen övék a nekik juttatott kis világ. Hangos, vidám játszadozással verjék fel a vidék csendjét. Sokat tanyázzanak a Balaton partján. Játsszanak a part fövenyében. Építsenek homokvárakat. Ássanak árkokat, gödröket és kutakat. Csináljanak kerteket, azokba babáiknak csodás otthonokat. A sekély vízben parti vízműveket, kikötőket, melyekben ki-, befussanak kis hajóik; szép kis vitorlásaikat parányi motoros hajók kísérjék, meg játékállatkák és viziszörnyek csapata.” (Torday Ferenc: A Balaton melletti gyermeknyaralás. Budapest, BIB, 1934. 17–18.)

– olvasható a korabeli BIB által kiadott, A Balaton melletti gyermeknyaralás című füzetben. Nemcsak magánházakhoz utazhattak gyermekek – fizetség fejében – ellátást, oktatást is kapva a gyermekek, hanem állami vagy megyei támogatással is létesültek újabb és újabb gyermeküdülőhelyek. Így jött létre 1925-ben a szántódi gyermeküdülő (200 férőhellyel), majd a Fonyódon a Horthy Miklós Gyermek Üdülőtelep, elsősorban fővárosi árvák számára. A sorhoz csatlakozott Szárszó (Protestáns Árvaházak Üdülőtelepe), majd Zamárdi (Budapesti Római Katolikus egyházközségek gyermeküdülőj, későbbi nevei: Horthy Miklós gyermeküdülő, Horthy Miklósné Állami gyermeküdülő) is. További üdülők működtek még Kenesén, Lellén és Balatonberényben. A szociális alapon történő gyermeküdültetés mellett a korszakban a munkásüdültetés is megkezdődött. 1928-tól Kenesén – országos mintára, az OTI kezelésében – nyílt meg a dr. Dréhr Imre munkásszanatórium. Emellett több munkás üdülőház működött: Balatonlellén, Balatonvilágoson, Máriafürdőn, Fonyódon.

Balatonfüred kikötő a Kelén gőzhajóval, háttérben a fürdőház, 1933. (Fortepan 24458)

Eredmények

Az összehangolt idegenforgalmi és fürdőpolitikának az 1930-as évekre igen szép eredménye lett. Lassan-lassan minden településnek meglett a régi-új epiteton ornansa, ezáltal az arculata is kialakult: Bakonyt a magyar Semmeringnek, Keszthelyt a magyar Graznak, Balatonföldvárt a Balaton királynőjének, Balatonszárszót a gyermekek eldorádójának, Balatonalmádit a Magyar Abbáziának, Balatonfüredet a szívbajosok Mekkájának nevezték el. A két világháború közti tótörténet sikertörténetnek is mondható. A tudatos Balaton-politika mellett a tó mellé látogatók ösztönösen is megkedvelték a magyar Tengert, a hírességek sokszor hitet is tettek az egyes települések mellett. A siófoki kaszinót, bárokat, éttermeket a nyarakra leköltöző Karinthy Frigyes és íróbarátai kedvelték, népszerűsítették. Az 1935-ös Elnökkisasszony című filmnek – Muráti Lili és Jávor Pál főszereplésével – is Siófokot választották helyszínéül. A nívós hotelek, a színház, a zenepavilon, a kaszinó, valamint a Fodor Károly műegyetemi vívómester által létesített sportpálya és a színpompás park elbűvölte a Siófokra látogatókat. Balatonföldvár az arisztokraták kedvelt nyaralóhelye lett. A balatonföldvári vitorlástelep kialakítása után, 1939-ben avatták fel a Királyi Magyar Yacht Club klubházát. Így vált Balatonföldvár a hazai vitorlázás egyik fellegvárává. Az 1921-es Balatoni Sporthét egyik fontos állomása volt Földvár, és innen startolt az 1937-es Balaton–Bodeni-tó autómobilverseny is. Tihanyban az 1920-as években telepített először levendulatöveket Bittera Gyula híres vegyész. A levendulaültetvények a múlt század negyvenes éveire már száz hektárnál is nagyobbak voltak. A tihanyi levendulaolaj minősége olyan kiemelkedőnek bizonyult, hogy még az európai árutőzsdén is jegyezték.

Hosszan lehetne még elemezni a Balaton két háború közti történetét. Jelen összeállításunkban a fő irányvonalakat, fejlődési módokat, fejlesztési törekvéseket igyekeztünk felvázolni. Mindemellett természetesen fontos leszögezni, hogy 1920 után is maradtak kérdések és megoldandó feladatok a tó körül, de azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy a térség fejlődésnek indult, minden téren és minden szempontból. Sikertörténet mindez, a Balaton életének egyik kiemelkedő szakasza, egy háborús veszteségeket, lelki traumákat okozó, a magyar társadalmat és gazdaságot megbéklyózó békediktátum után.

Kovács Emőke

Ajánlott irodalom:

Bársony Oszkár: Idegenforgalom és itthoni nyaralás. (Idegenforgalmi Könyvtár 27.) Budapest, 1933.

Jusztin Márta: Utazgassunk hazánk földjén! Korall, 2006. 26. sz. 185–207.

  1. Nagy Zsuzsa 1998: „Nyaraljon itthon!” A Balaton meghódítása. Rubicon 1998. 7. 44–48.

Paksy Zoltán: A balatoni idegenforgalom fejlődése a 20. század első felében. In: Zalai évszázadok. Tanulmányok és dokumentumok Zala megye történetéhez. (Zalai Gyűjtemény 80.) (Szerk. Bilkei Irén) Zalaegerszeg, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, 2016. 323–339.

Sági Ernő: A falusi vendéglátás mestersége. Budapest, BIB, 1934.

Schleicher Vera: Kultúrfürdő – Kulturális kölcsönhatások a Balaton térségében 1821–1960 között. Budapest, L’Harmattan, 2018.

Sipos Péter: Élet a Balatonnál a két háború között. História, 1999. 5–6. sz. 43–46.

Torday Ferenc: A Balaton melletti gyermeknyaralás. Budapest, BIB, 1934. 17–18.

Wettstein Domonkos: Regionális stratégiaalkotás a Balaton-part rekreációs célú építészetében (1929-1979) Doktori disszertáció, 2018. (https://repozitorium.omikk.bme.hu/bitstream/handle/10890/5623/ertekezes.pdf?sequence=2&isAllowed=y)

Ezt olvastad?

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának külügyi munkacsoportja immár harmadik alkalommal szervezett konferenciát az 1945-öt követő évtizedek diplomáciája, illetve hírszerzése témakörében