“Első olvasói fogvatartói lesznek” – Bethlen Miklós-konferencia

Hírnév és emlékezet címmel november 16–18. között nagyszabású Bethlen Miklós-konferenciát rendezett az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszéke, Régi Magyar Irodalmi Tanszéke, illetve a Horn Ildikó által vezetett „Reprezentáció és anyagi kultúra az erdélyi fejedelmi udvarokban” OTKA kutatócsoport.

Az eseményre Bethlen Miklós halálának 300. évfordulóján került sor, a tanácskozás létrejöttét azonban – mint az Laczházi Gyula köszöntőjéből kiviláglott – nem pusztán a megemlékezés szükségessége motiválta, hanem az egykori erdélyi kancellár iránti élénk érdeklődés s az új kutatási eredmények bemutatásának igénye. Bethlen Miklós tevékenységének elemzése hosszabb ideje egyaránt foglalkoztatja a történettudomány, az irodalomtudomány és az eszmetörténet művelőit:  jelen konferencia a különböző tudományágak művelői és a különböző nézőpontok közötti párbeszédlehetőségét is igyekezett megteremteni.

Borsodi Csaba dékánhelyettes megnyitó szavait, valamint a konferencia létrejöttében Horn Ildikó mellett társszervezőként közreműködő Laczházi Gyula köszöntő beszédét nem kevésbé lelkesítő zenés beavató követte, mely nemcsak az előadóknak, de a hallgatóságnak is nagy lendületet adott a konferencia első napjára. Csörsz Rumen István a Bethlen-korabeli jellegzetes hangszereket szólaltatta meg, szemezgetve Bethlen Miklós Önéletírásának zenei vonatkozású részleteiből is. A tudományos előadások sorát Jankovics József nagyívű előadása nyitotta meg, melynek az új források tükrében a Bethlen Miklós a reformpolitikustól a lázadóig címet adta. Rendkívül alapos, forrásgazdag összefoglalása ugyanis egy eddig ismeretlen írásra, a kalocsai levéltár egy 1700 elején keletkezhetett Bethlen-kéziratára is felhívta a figyelmet. A fogalmazvány Bethlentől eddig ismeretlen éles, radikális hangot megütve szól az Erdélyért kérvényekkel, reformtervezetekkel, röpiratokkal folytatott sokszor hiábavaló küzdelemről.

Bár a konferencia előadásai során szerencsésen összeforrtak az irodalomtörténeti és történelmi horizontok, beszámolónkban mégis e két tudományterület legizgalmasabb eredményeit külön-külön igyekeztük összesűríteni. Ennek oka alapvetően a tudósítók (egy irodalmár és egy történész hallgató) kompetenciájának korlátaiban keresendő.

Irodalom- és eszmetörténet

Bethlen Miklós műveinek, s kivált Önéletírásának szépirodalmi értelmezhetősége egyik meghatározó problémaköre volt a konferencia előadásainak. Orlovszky Géza a recepciótörténet vázlatos áttekintésével hívta fel a figyelmet a tisztán esztétikai alapon ítéletet hozó irodalomtörténeti megközelítések veszélyeire. A „szövegek közti munkamegosztás” azonban azt mutatja, az esztétikai olvasatnak is van létjogosultsága: azon szövegrészek ugyanis, melyek szétfeszítenék az önéletrajzi kereteket, már Bethlen más műveire (imádságos könyvére, politikai irataira) való utalásként szerepelnek benne, s ez tudatos komponálásra utal. Az elvárási horizontokkal foglalkozott Fehér Andrea is az Önéletírás korai recepcióját, többek között ifj. Székely László és Hermányi Dienes József tevékenységét vizsgálva. A tudatos szerkesztésre S. Sárdi Margit is rámutatott, kiemelve: Bethlen tudta, „első olvasói fogvatartói lesznek”. Az önéletrajz lineáris, kevés kitérőt megtűrő narrációja írói önfegyelemre, az események Bethlen saját személye köré szervezése tudatos történetformálásra utalnak. Itt érdemes még megemlíteni T. Orgona Angelika előadását, mely éppen ellenkező eredményre jut Kornis Gáspár emlékiratait vizsgálva: míg Bethlen magát helyezi a középpontba, Kornis igyekszik kibújni önéletrajzának lapjai közül, politikai tevékenységét szinte teljesen elhallgatva. Az utóbbi előadás nagy erénye, hogy Bethlen Miklós Önéletírásához a korabeli emlékiratirodalomból kínált közeli párhuzamot – talán a konferencián egyedüliként.

Balogh Piroska és Nagy Levente előadásaikban az Elöljáró beszéd, az önéletrajz és az imádságos könyv együttes elemzésével még inkább a tudatos szövegformáló Bethlen képét vetítették elénk: míg Balogh a testleírás és a térmetaforika jelenlétét vizsgálta ezen szövegekben, Nagy Levente a történeti és az imádságos életrajzot üdvtörténeti szempontból elemezte. A szöveg egy további mintázatát adják a hírnév és a becsület fogalmai, melyek nagy hangsúlyt kapnak az Elöljáró beszédben, de az Önéletírás egészét is átszövik. Ennek vizsgálatát mélyítette tovább Laczházi Gyula a lelkiismeret és az értelem cselekedetirányító szerepét elemezve az Önéletírásban.

Bethlen írásainak recepciótörténete nem csak műfaji kérdéseket vet fel: a szöveghagyományozódás, szöveghasználat felől jut érdekes eredményekre Tóth Zsombor. Az önéletrajz 1710–1858(60) közötti időszakban keletkezett másolataira a belső és külső kéziratos nyilvánosság fogalmait vezeti be, melyekhez belső és külső „felhasználói profilok” is tartoznak. Ezzel összefüggésben elkülönít amatőr és professzionális olvasókat, felveti a szöveghasználat modalitásainak vizsgálhatóságát (pl. Cserei szélesebb nyilvánosságra szánt szerkesztett kézirata). A kéziratos nyilvánosság problémaköréhez csatlakozott Maczelka Csaba előadása is, melyben a Religio medici és az Elöljáró beszéd lehetséges kapcsolatát mélyítendő Thomas Browne művének befogadástörténetét, szöveghagyományának jellegzetességeit mutatta be.

Az Elöljáró beszéd filozófiai rétegzettségét elemző előadások közül Simon József a műben érzékelhető filozófiai-teológiai feszültség hátterét vizsgálta a semmi és a végtelen oszthatóság fogalmait járva körül. Bethlen e szövegében véleménye szerint az eredendő bűn és a teodícea ellentéte feszül, s bár végül a semmit nem racionalizálhatóként fogadja el Bethlen, a fogalom értelmezését ellentmondások kísérik. Bethlen kálvinizmusának felülkerekedése érhető tetten az építmények, építkezés leírásaiban is: az építés, így saját házának építése is vanitasként jelenik meg az Önéletírásban – mutatott rá Szentpéteri Márton a designelméletet, az anyagi kultúra tudományát is bevonva elemzésébe.

A Bethlen Miklós önéletrajzában tükröződő filozófiai-teológiai műveltség további forrásait tárta fel Balázs Mihály és Kiss Farkas Gábor előadása. Balázs Mihály amellett érvelt, hogy a Bethlennél megjelenő Ábrahám-kép, illetve az azzal összefüggésbe hozható topikus zsidó-magyar párhuzam Jacobus Paleologusszal rokon megjelenítése Somogyi Ambrus históriájának ajánlásán keresztül juthatott el Bethlenhez. Kiss Farkas Gábor pedig Apáczai és Bethlen kapcsolatával foglalkozott az Önéletírás vonatkozó szöveghelyeit alapul véve. Bethlen Miklós tanulmányainak meghatározó élménye volt Apáczai Csere János, gondolatai önéletrajzában is visszaköszönnek, tanítási módszerét részletesen ismertette önéletírásában. Az előadó elemzésébe bevonta Apáczai Csere János kéziratos lejegyzésben fennmaradt Philosophia naturalisát is, rámutatva, hogy Bethlen valószínűleg éppen ezt az anyagot tanulta mesterénél.

Történettudomány

Az a jelentős irodalmi életmű, amellyel Bethlen Miklós európai színvonalon gazdagította az erdélyi műveltséget, kiegészül azzal a szerteágazó diplomáciai, gazdaságpolitikai és a református ügyet szolgáló tevékenységgel, amelyek bizonyítják, Bethlen nemcsak európai szinten írt és gondolkodott a fejedelemség helyzetéről, hanem tett is azért, hogy elképzelései megvalósulhassanak. A konferencia előadásainak sokszínű tematikája bizonyítja Bethlen sokoldalúságát, készségét a megújulásra, politikai üzeneteinek újrafogalmazására.

Jankovics József említett nyitó előadásában bemutatta Bethlen Miklós diplomáciai pályafutását az európai tanulmányút végétől, a francia udvarban tett látogatástól a Wesselényi-szervezkedés megfigyelésén át a Habsburg berendezkedés feltételeit meghatározó diploma megvalósításáig. A hallgatóság elé tárta a Diploma Leopoldinum elismertetéséhez vezető út dokumentumainak egyik legfontosabbját, a Moribunda Transylvania-t, a keletkezési körülményeket és a hordozott üzenetet egyaránt, ismét bizonyítva, hogy a századforduló erdélyi külpolitikájának szempontjából nélkülözhetetlen irattal van dolgunk. Bethlen diplomáciai pályafutása megtört 1704-ben, a Columba Noe röpirat kapcsán perbe fogták, a halálos ítéletet végül a császári kegy élethosszig tartó bécsi fogságra változtatta. Papp Sándor a Columba Noe 1704 utáni utóéletéhez szolgáltatott értékes adalékokat, ismertette, milyen formában kerülhetett a bethleni tervezet II. Rákóczi Ferenc mozgalmának idején Isztambulba, az oszmán diplomácia köreibe. Kalmár János egy 18. század eleji Erdélyre vonatkozó udvari kamarai tervezet bemutatása által elemezte a Habsburg igazgatásba betagozódó fejedelemség kilátásait, Gebei Sándor többek között szintén a Columba Noe röpirat kapcsán járta körül a bethleni fejedelemség-koncepciót, külön kitért arra a kérdésre, Bethlen királyellenesnek vagy királypártinak tekinthető-e mind a Habsburg, mind egy lehetséges magyar uralkodó esetében. G. Etényi Nóra a Bethlen Miklós diplomáciai tevékenységét övező érdeklődést érzékeltette a Boston Newsletterben Bethlenről megjelent tudósítások kapcsán. Ennek az érdeklődésnek az okai közt ott található a Rákóczi-mozgalmat övező figyelem mellett Bethlen üzeneteinek korszerűsége is, amely annak köszönhető, hogy maga is igyekezett utánajárni a híreknek, sikeresen alkalmazkodott a korabeli publicisztika változó normarendszeréhez.

Balogh Judit Bethlen Miklós kapcsolatrendszerét körüljárva mutatott be figyelemre méltó eredményeket, arra keresve magyarázatot előadásában, miért volt fontos Bethlen János számára, hogy fiát a székely elitbe bevezesse, majd mind házasságon, mind hivatali tisztségen keresztül megszilárdítsa ezeket a kapcsolatokat. A bethleni kapcsolatrendszer egy kérdéses területét ismertette Balogh Zsuzsánna, aki Bánffy Dénes szervezkedése és kivégzése kapcsán Bethlen Miklós szerepét hangsúlyozta, kiemelve, miért tartotta fontosnak Bethlen az Önéletírásban részletesen beszámolni Bánffy halálának körülményeiről. Vida Bence az 1685 utáni bécsi kapcsolatok számának növekedéséről beszélt az ismert Bethlen-levelekre épülő adatbázis alapján, kiemelve 1690-t, a kancellári státus elfoglalásának évét és az 1703 utáni szebeni körülmények korlátozó voltát. Szirtes Zsófia előadása Rabutin de Bussy generális jelentéseinek ismertetésével hívta fel a figyelmet arra, miként jelenik meg az erdélyi belpolitika a bécsi udvar felé megvalósuló kommunikációban.

A további előadások Bethlen az erdélyi reformáció ügyében véghezvitt tevékenységének részleteit bontották ki, kitérve Bethlen aktivitására és annak gyökereire, műveltségének forrására, tereire. Mihalik Béla szentszéki források alapján nyomon követte, hogy a Szentszék és a bécsi nuncius hogyan támogatta az erdélyi katolicizmus ügyét a 17. század végén. Nagy Kornél azt mutatta be, miként akadályozta Bethlen Miklós az erdélyi örmények uniójának ügyét, hogyan lázított Oxendius ellen és támogatta a besztercei keleti rítusú örményeket.

P. Kovács Klára a keresdi Bethlen-kastélynak, Bethlen Miklós gyermekkori tartózkodási helyének leíró elemzésével járult hozzá az Önéletírásban is említett épületegyüttes emlékezetéhez. Kovács András művészettörténész előadásában Bethlen Miklós gyulafehérvári életének, iskoláztatásának színhelyeiről beszélt, Dienes Dénes Bethlen Miklós egyedülálló pedagógiai képességekkel rendelkező nevelőjét, Keresztúri Bíró Pált mutatta be, fókuszba helyezve az erdélyi nemesség neveltetéséhez nagyban hozzájáruló lelkész külföldi tanulmányútjait. Rüsz-Fogarasi Enikő Kolozsvár és Bethlen kapcsolatáról tartott előadást, kiemelve Váradi Miklósnak, Bethlen anyai nagyapjának hatását Bethlen kolozsvári reformátusokat támogató intézkedéseire, felhívta rá a figyelmet, hogy kancellárként a forrásokból kikövetkeztethető időtartamnál valószínűleg jóval többet tartózkodott a városban, amelyhez nevelője, Apáczai Csere János révén is kötődött. Krász Lilla az Önéletírás sokoldalú hasznosíthatóságát bizonyította előadásában, amelyet különleges nézőpontból, az orvoslás történetének szemszögéből elemzett. Az önéletírás személyes hangvételű, mindennapokra vonatkozó beszámolói közt számos betegségről, tünetegyüttesről és gyógymódról   olvashatunk, amely a korszakra jellemző klasszikus, fizikát és élettant ötvöző jatromechanikai szemlélet bemutatásával ragadható meg.

Összegzésként Laczházi Gyula zárszavából kölcsönözve elmondhatjuk, a 300. Bethlen-évfordulónak köszönhetően különféle tudományterületek valódi találkozásának lehettünk tanúi, az irodalom- és történettudomány, az eszme- és művészettörténet képviseletében jelen lévő kutatók érdemben kapcsolódtak egymás témáihoz a szintén sok személyhez, műveltségi területhez, politikai körhöz kötődő kancellár, államférfi, Bethlen Miklós életművén keresztül. A konferencián elhangzott előadások konferenciakötet keretei közt látnak majd napvilágot.

Maróthy Szilvia – Vida Bence

Kapcsolódó cikkek:

„A történelem nemcsak királyokról, hercegekről, vagy csatákról szól.” – Interjú Mihalik Béla Vilmossal

Erdélyi fejedelemből magyar király?

Arisztokraták Magyarországon és Európában – recenzió

Bethlen Gábor és Európa – R. Várkonyi Ágnes emlékére

Rovatok: