Erdély arany(érc) kora – Nemesfémbányászat és pénzügyigazgatás

Az erdélyi kora újkori nemesfémbányászat története kevéssé ismert, és eddig nem kellő mértékben exponált rétege történetírásunknak, pedig a téma jogi, igazgatási és technikatörténeti kereteit kitágítva társadalom- és gazdaságtörténeti szempontból is rendkívül érdekes és tanulságos. Mátyás-Rausch Petra az MTA BTK Kora újkori témacsoport tudományos munkatársa, számos bányászattörténettel, Bethlen- és Báthory-kori Erdéllyel, valamint a Herberstein családdal kapcsolatos tanulmány szerzője bevilágít ebbe a sajátos világba. Az erdélyi és szatmári bányavidék a bányatörténet tárgyalásán belül is inkább az elhanyagolt területek közé tartozik, a kutatás eddig jobban fókuszált az alsó-magyarországi bányavidékre. Az értekezés újdonsága abban rejlik, hogy a Wenzel Gusztáv, Ember Győző, és Paulinyi Oszkár által kijelölt (bányászat)történetkutatási csapáson haladva a bányakamarai intézményrendszer működésén túl, a 16–17. századi Erdély ércbányászatához kapcsolódó társadalom- és gazdaságtörténeti folyamatokra is fókuszál.

Wenzel Gusztáv 1880-as bányászattörténeti munkája óta közkeletű nézet a kutatók körében, hogy a bányák bérbeadása káros volt az adott közösség számára: a bérlők egyfajta rablógazdálkodást folytattak, mesés vagyonokat halmoztak fel, a birtokkoncentráció következtében a helyi termelőket ellehetetlenítették. A Finanz- und Hofkammerarchiv, az MNL kamarai iratai, valamint az egyes bérlők hitel- és számviteli iratanyagainak feldolgozását olvasva azonban nem teljesen ez a kép tárul elénk. A bérlői hasznosításban álló bányák adminisztrációja és termelési mutatói sokszor jobbak, mint kamarai kezelés idején. A saját, illetve hitelként felvett tőkéjét kockáztató, a termelést modernizáló magánszemély, aki az anyagi megtérülést tekintette célnak, gyakran hatékonyabb irányítónak bizonyult, mint a kamara. Ez a megállapítás vonatkoztatható mind a szatmári, mind az erdélyi bányavidékre, mely az értekezés voltaképpeni két nagy tematikus egysége.

A határmenti szatmári bányavidék számos kézen megfordult a 16–17. század fordulóján, hol az Erdélyi Fejedelemséghez, hol a Magyar Királysághoz tartozott, hol bérlők, hol a Szepesi Kamara kezelésében állt. A bányavidék igazgatásában és joghatóságában keveredett a középkori gyökerű (I. Károly idejéből eredeztethető) kiváltságok rendszere, és a modernizálódó és centralizálódó kamarai bányaigazgatás, melyet időnként a bérlői típusú bányaadminisztrációs gyakorlat váltott fel. Ez természetesen nagy hatással volt az ércbeváltási gyakorlaton át a bányaművelés modernizációjára, de a bíráskodás kérdését tekintve is sokszor tisztázatlanok maradtak a jogkörök. Példának okáért a bérlői rendszer idején egy-egy eljárás során gyakorta kérdésessé vált, hogy ki illetékes a peres ügy eldöntésében: a bérlő, aki a kamaraispán jogutódjának tekintette magát vagy a helyhatóság. Az I. Ferdinánd, majd I. Miksa által kiadott bányarendtartás (Bergordnung) és hozzá kötődő erdőrendtartás (Waldordnung) próbált volna tiszta helyzetet teremteni– kevés eredménnyel.

Érctörés, mosás és pörkölés, Georgius Agricola: De re metallica, 264 p. (vol. VIII.) és 305–306 p. (vol. IX.) Forrás: The Tricottet Collection

Annak ellenére, hogy Mátyás-Rausch Petra munkája elsősorban bányaigazgatási és gazdaságirányítási kérdésekre fókuszál, számos, az érckitermelést és ércfeldolgozási eljárást érintő technikatörténeti leírást tartalmaz. Alapvetően a bányászat munkafolyamatai aszerint változtak, hogy az adott bánya mélyművelésű vagy felszínről bányászható volt-e. A főbb fázisok, úgymint az érckitermelés, a válogatás, a kitermelt kőzet zúzdákban történő aprítása, az ércmosás és a kohósítás vagy pörkölés mindkét művelési módot jellemezték. A válogatás során szakértelemre volt szükség az ércben gazdag és nem megfelelő kőzetek szétválasztásához. Emiatt nagy kárt okozhatott, ha a bányauradalomhoz tartozó falvak, jobbágyaival robotban végeztették ezt a munkafolyamatot. A válogatott kőzet ezután általában vízkerék, vagy bányalovak hajtotta zúzdába került, ahol fel-le mozgó vasalt cölöpök törték apróra a köveket, melyeket azután durva vásznakra helyezve átmostak, majd a kinyert értékes rögöket pörkölték, kohósították.

Ha a bányászandó ércet a föld mélyéről kellett kitermelni, a munkafolyamatok összetettebbé és differenciáltabbá váltak, a munkakörök hierarchizálódtak. A bányajáratokat gerendákkal kellett biztosítani, a bányavíz elvezetéséhez és a kifejtett érc kiemeléséhez gépészeti megoldások váltak szükségessé, a munkafolyamatok optimalizálására munkafelügyelőt, a gépek működtetésére gépelymestert, zúzdamestert fogadtak. A méretes gépezetek működtetéséhez patakok vizét terelték el, a folyamatos termeléshez víztározókat építhettek, mint történt ez a 16. század elején, amikor a Thurzó család a Fuggerek pénzén egy modern, váltókerekes bányavíz kiemelő gépezet működtetésére alakított ki egy mesterséges tavat, hogy az állandó vízenergia-ellátást biztosítsa.

Báthory István lengyel király 1586-os, Nagybányán vert tallérja. Kép forrása: Déri Múzeum

Az értekezés kiváló feldolgozásban mutatja be a szatmári bányavidék igazgatásának személyzeti és intézményi felépítését, a kincstári tulajdonban álló vagyonelemek: a tárók, a pénzverde és a bányauradalom – olykor komoly válságjeleket mutató – pénzügyigazgatási kormányzását. A kamarai adminisztráció idején a nem kellően körülhatárolt és szerteágazó feladatoknak az alacsony létszámú, Kassa központú kamarai apparátus nehezen tudott megfelelni, számos esetben hatékony ellenőrző funkciót nem tudott betölteni, hiába próbálta  a differenciált igazgatási modellt átvenni az alsó-ausztriai kamarai mintát követve. A kamarai bizottságok feladata lett, hogy központilag kiadott instrukciók alapján mérjék fel a bányavidék jövedelmezőségét, a bányászati termelés minden aspektusát, és jelentésekben számoljanak be, tegyenek javaslatokat. A kamarai tisztségviselők számadásokat is készítettek, melyekben beszámoltak a bérekről, a beadott érc mennyiségéről, és az értük fizetett összegekről, olykor termelőnkénti bontásban. E számadásokat a szerző a könnyebb áttekinthetőség miatt táblázatosan is megadja.

A feldolgozott korabeli kamarai iratok és panaszlevelek, melyek a nemesfémércek beváltásának ügyében születtek, plasztikus lenyomatai a kamarai ércbeváltó és a helyi termelők közti csatározásoknak. 1577-re a bányakamarának nincs elegendő pénze kifizetni a termelőket, és azok emiatt csempészeknek adják el az ércet. Az 1581–1600 közti időszakban ezért a kamara bérlőknek, többek közt a Herberstein családnak adta ki bérletre a bányaművelési és bányakamarai feladatokat. A Herberstein család ügyes helyezkedéssel, politikai kapcsolatait felhasználva bővítette bérelt bányauradalmait, melyek lakói úrbéri szolgáltatásként immár számára voltak kötelesek ledolgozni a robotot. Számos modernizációs törekvés, és fejlesztés után az öreg Felician Herberstein halálát követően az örökösei nem voltak képesek az egyre szaporodó adósságokkal megbirkózni. Az 1600-as évek elején eladták birtokaikat Giovanni Muraltonak, aki nem bizonyult ügyes bányavállalkozónak, ezért pár esztendő múltán Gerhard Lisbona részére adta ki bérletre a nagybányai birtokokat a fejedelem. A rengeteg vesződséggel és olykor veszteséggel járó bányaművelés mégis vonzó vállalkozásnak bizonyult még ezeknek a német és olasz befektetőknek is, mert e bérletek révén az erdélyi politikai elit körébe kerülhettek, és akár generációkon keresztül megkerülhetetlen tényezőivé váltak a helyi nemesfémkitermelésnek és pénzügyigazgatásnak. A hitelügyleteket és körbetartozásokat vizsgálva kirajzolódik az olvasó előtt a folytonos készpénzhiánnyal küzdő, s emiatt nagyban a hitelforgalomra épülő kora újkori gazdasági élet.

Magyar ezüstbányák, Edward Brown: A Brief Acount of Some Travels in Hungaria… holland kiadásából p. 111. Amsterdam, 1682. Forrás: La Biblioteca Europea di Informazione e Cultura

Földrajzi értelemben az erdélyi bányavidék az Erdélyi-érchegység Hunyad, Záránd vármegyék, és a besztercei kerületben Radna vidéke volt; Abrudabánya, Zalatna, Offenbánya voltak a fontosabb központjai. A források kiemelik, hogy kiemelkedően gazdag érclelőhely ez is, de itt az arany és ezüst mellett nagy mennyiségben bányásztak higanyércet, mellyel az erdélyi bányavidék idriai higanykitermelés versenytársa lett. Amint a szatmárira, az erdélyi bányavidékre is jellemző volt a bérleti rendszer alkalmazása a korszakban, olykor a bérlők személye is megegyezett, bár ha a bányaigazgatási szempontokat vesszük figyelembe az erdélyi területen szétválasztották a bányászati regálék kezelését (ércbeváltás, finomítás, pénzverés) és a bányaüzemeltetési feladatokat. A Báthory-korszak végére kincstári kezelésben álló bányákat mind bérbe adták, és később Bethlen nem sokat változtatott kialakult struktúrán.  

Az értekezés értékes része a tizenötéves háború forgatagában felemelkedő, a változó politikai helyzetben ügyesen forgolódó, a nemesércbányászat igazgatásában jelentős szerepet betöltő személyeket bemutató tematikus egység. Olyan portrékat találhatunk itt, mint Giovanni és Gulio Cesare Muralto-ét, akik bányabérlői tevékenységükön túl fontos diplomáciai és pénzügyigazgatási feladatokat láttak el, vagy  Filstich Péterét, aki a kolozsvári ötvöscéh tagjaként fényes karriert befutva – Kolozsvár királybírája lett – és nagyban hozzájárult, hogy Kolozsvár központi bányakamara lett. Magát a könyvet jó szívvel ajánlhatjuk mindenkinek, aki szeretne közelebbről megismerkedni a korszak erdélyi nemesfémbányászatának társadalom- és gazdaságtörténeti vonatkozásaival, és bizton állíthatjuk, hogy bányászattörténeti kutatás egy igen jelentős munkával bővült a 2017-ben kiadott értekezés által.

Ambrózy Gábor

Az ismertetett kötet adatai: Mátyás-Rausch Petra: Ércbányászat a Báthoryak korában, A szatmári és az erdélyi bányavidék arany-, ezüst- és higanyércbányászata (1571-1613). (Magyar Történelmi Emlékek, Értekezések) Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet, 2017. 317 pp.

 

 

Ezt olvastad?

Az Európát elárasztó amerikai ezüst és a sevillai kereskedőházak szerepe a gyarmatosításban: távoli, egzotikus témák? Nincs közük a történelmünkhöz? Épp