Féja Géza és a Márciusi Front

1937. március 15-én a Nemzeti Múzeum kertjében összegyűlt mintegy ötezer fős tömeg előtt a népiekhez tartozó – akkor 24 esztendős – Kovács Imre ismertette a Horthy-rendszerrel szemben megfogalmazott követeléseket. A pontok közül négy Magyarország demokratizálásával, hat gazdasági és szociális kérdésekkel, egy pedig az oktatás kérdésével foglalkozott. Az utolsó – kül- és nemzetpolitikai vonatkozású – 12. pont így hangzott:

„Magyar revíziót: a Duna-völgyi népek számára a hova tartozandóság kérdésébe az önrendelkezési jog tiszteletben tartását. A pánszláv és pángermán imperialista törekvésekkel szemben a Duna-völgyi öncélúság és konföderáció gondolatának megvalósítását.” (Magyarországi pártprogramok 1919-1944. Szerk.: Gergely Jenő-Glatz Ferenc-Pölöskei Ferenc. Bp., Kossuth, 1991. 418–419.)

Ha a Kovács Imréhez hasonlóan a magyar népi mozgalomhoz tartozó Féja Géza (1900-1978) ez évi külpolitikai tartalmú írásait vizsgáljuk, kijelenthető, hogy 1937-ben a Hivatás című írást és egy Magyar Útban megjelent interjút nem számítva nem találkozunk a Viharsarok szerzője tollából származó külpolitikai vonatkozású írással.  Ennek magyarázata egyfelől az, hogy Féja figyelmét teljes mértékben leköti a március 10-én megjelent Viharsarok című műve miatt kitört botrány. Az éles társadalomkritikájú irodalmi szociográfia az Alsó-Tiszavidék földjét és népének kilátástalan helyzetét mutatja be. Könyvéért nemzetgyalázás címén perbe fogja a hatalom, majd elítélik, tanári állásából elbocsátják. Másfelől a Viharsarok megjelenése után öt nappal később nyilvánosságra lépett Márciusi Front egyik vezetőjeként a szervezési teendők miatt is alig marad ideje külpolitikai tárgyú írásokra.

Féjának a magyar népi mozgalmon belül betöltött központi szerepére, valamint ezévi elfoglaltságának okaira is utalnak Zolnay László sorai:

Az 1937-es év őszén (…) egy vacsorán találkoztam először Féja Gézával. (…) Amennyire emlékezem, Féja agyonhajszoltan, egy vidéki bírósági tárgyalásról jövet csöppent ide. Ekkor már javában tombolt a vihar, amelyet a Viharsarok-kal kavart fel. Műve az akkori társadalomnak az Achilles-sarkát sértette meg. Koncentrikus támadás indult ellene. Az a rokonszenv, amely Féja iránt bennem áradt, mélységes volt. Hiszen éreztem, talpazatát rázta meg a trianoni Magyarország agyaglábú törpéjének. Azt a bázist, amelyet az eddigi jelszavak – 1918/19 forradalmaira és Trianonra kenvén minden bajunkat – elkendőztek. Hiszen kegyetlen szociális víszonyainknak a nagybirtok- s a vékonyrétegű monopolkapitalistarendszer volt az oka. S ekkor Féja valóban profetikus jelenség volt! Vele s általa alakult ki az a szociográfusi iskola, amelynek azután falukutató írók lettek a követői. Ez az út vezet el a Márciusi Fronthoz. Féja hamarosan összeházasodott Supka Magdolnával. Otthonukban, ahová engem is meg-meghívtak, újra s újra találkoztam Erdei Ferenccel, Szabó Zoltánnal, a Márciusi Frontnak számomra legjelentősebbnek tűnő két alakjával.  De – Féja hívására – eljártam a Márciusi Frontnak a Centrál kávéházban tartott megbeszéléseire is. Itt megismertem a kör minden tagját. (…) Féja Gézával mentem a Kelet Népe szerkesztőségének – a Pannonia szálló éttermében tartott – egy-két összejövetelére is. Ekkor és itt ismertem meg Móricz Zsigmondot és Németh Lászlót. (…) A Márciusi Frontnak (…) mint pártoktól független „erkölcsi testületnek” sokkal mélyebb volt a hatása, mint ami a felszínen látszott. Hiszen eszméihez kapcsolódtak a Felvidék (Szlovákia) „új arcú magyarjai”, irodalmunk legjobbjai meg a fiatal pesti és vidéki értelmiség java is.” (Zolnay László: Hírünk és hamvunk. Budapest, Magvető, 1986. 152-154. Idézi: Féja Géza: Márciusi Front – Írások, dokumentumok és emlékezések. Szerk.: Féja Endre. Budapest, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2003. 220–221.)

E tanulmánynak nem célja természetesen a Márciusi Front előzményeinek, történetének bemutatása és értékelése, a téma alapos szakirodalmi feldolgozottsága nem is indokolja ezt. Mivel azonban Féja aktív szervezője volt a mozgalomnak, s a mozgalom közvetlen előzményeként számontartott Márciusi Fiatalok csoportosulás megszervezése is az ő nevéhez kötődik, ezért az e tárgykörhöz kapcsolódó külpolitikai jellegű vonatkozások elemzését nem kerülhettük meg. A Márciusi Front előzményeként megemlítendő, hogy 1931. március 15-én Féja az Előörsben Márciusi pontok címmel megjelentetett egy írást, melyben hét pontba szedte követeléseit. Az ötödik, egyetlen külpolitikai vonatkozású pontban a nyugati orientáció fontosságát meg nem kérdőjelezve sürgeti a fiatalokat, hogy Kelet-Európa felé is nyissanak. A kelet-európai népek „szellemi kincseinek közös kicserélése” céljából három javaslatot fogalmazott meg:

  1. követeljen a fiatalság nyelvtanfolyamokat, melyeken a kelet-európai nyelveket tanítják;
  2. küldjön diákcsoportokat a kelet-európai országokba is;
  3. támogassa teljes erejével azokat a lapokat és folyóiratakat, melyek ezt az új orientációt építik. A javaslatok Németh László első kelet-európai összefogást sürgető írásai előtt esztendővel jelentek meg.

A Márciusi Front zászlóbontása előtt öt esztendővel már létezett rövid ideig egy hasonló kezdeményezés, amelynek Márciusi Fiatalok volt a neve. Simándy Pál említi a Bajcsy-Zsilinszky Endréről írott visszaemlékezésében, hogy 1932-ben Féja közölte vele, szeretné közös táborba szervezni a haladó szellemű fiatal értelmiséget és ebben a munkában rá is számít. A terv megvalósult, 1932. március 20-án Bajcsy-Zsilinszky Előörsében megjelent a Mit akarnak a Márciusi Fiatalok? című kiáltvány. Féja és még tizenöt alapító a ‘48-as hagyományt követve 12 pontba gyűjtötték követeléseiket. A szabadságjogok és a földreform követelése mellett már ott találjuk a „dunavölgyi népek testvériségéről” szóló pontot is. Az 1934 elejére megszűnő, Féja vezette mozgalom vitaesteket és szemináriumokat szervezett a Szabadság c. hetilap szerkesztőségében. A „március” tehát már a Márciusi Front megalakulása előtt is bekerült egy népi társulás nevébe.

A szerző korábbi cikkét lásd Féja Géza életrajzáról: A publicista Féja Géza

Féja Géza (Déri Múzeum/MaNDA)

Ezerkilencszázharminchét

1937-re a népi irodalom révén egyre többekben – elsősorban fiatal értelmiségiekben – tudatosultak az országban uralkodó szociális állapotok. A népi irodalom növekvő népszerűsége cselekvésre sarkallta a fővárosi Centrál Kávéházban rendszeresen találkozó írókat. 1937 elején szerdánként délután 5 órakor a következő írók voltak jelen a Centrál Kávéházi eszmecseréken: Féja Géza, Illyés Gyula, Kodolányi János, Kovács Imre, Sárközi György, Sinka István, Erdei Ferenc, Erdélyi József és Zilahy Lajos. Március 15-e közeledtével az írók eldöntötték, hogy a népi mozgalomnak nevet adjanak, s a ‘48-as forradalom közelgő évfordulója alkalmasnak látszott arra, hogy a szervezet zászlót bontson. A budapesti egyetemi fiatalság március tizenötödiki ünnepségét hagyományosan az Egyetemi Kör rendezte. A felovasandó program – a Márciusi Front 12 pontja – Kovács Imre és a Centrál Kávéház íróinak közös hitvallása volt, ugyanakkor a szervezésben szerepet játszó Egyetemi Kör irányító tagjaival is egyeztetett a programról Kovács. Az Egyetemi Kör elnökének (Porga Lajos) megnyitója után Zilahy Lajos beszélt a hárommillió földnélküli paraszt nyomoráról, majd Féja is a földtelen mezőgazdasági munkások kilátástalan sorsát ecsetelte. Végül Kovács Imre olvasta fel a Márciusi Front 12 pontját.

Külpolitikai vonatkozásban Féja beszéde és a Márciusi Front idevonatkozó 12. pontja között annyi eltérés mutatható ki, hogy míg a „közös hitvallás” szót emel a pángermán mellett a pánszláv nagyhatalmi törekvésekkel szemben is, addig Féja csak a „német veszedelemmel” szemben tartja indokoltnak a Duna-konföderációt. A tizenkettedik pont – miután egyszerre követelte a revíziót és a konföderációt – válasz volt azoknak, akik a népi írókat az elszakított területekről való lemondással vádolták. Ennek ellenére ismételten megindultak a támadások, mondván, a népiek a magyar jogok feladása árán követelik a Duna-konföderációt. Két és fél hónappal a mozgalom zászlóbontása után Féja a Válaszban kifejtette:

A Márciusi Frontot elsősorban is azzal a váddal illették, hogy követelései közül kihagyta a revíziót. Holott tizenkettedik pontja szóról szóra így kezdődik: „követeljük a magyar revíziót.” Meggyanúsították, hogy egyik-másik Duna-völgyi állammal akar barátságos viszonyt létesíteni, holott programja félreérthetetlenül az összes Duna-völgyi népek eljövendő testvériségéről beszél, de semmiféle hajlandóságot nem árult el ebben az irányban, hogy egyes jelenleg uralkodó kormányokkal igyekezzék kapcsolatot létesíteni, holott a mai szélsőjobboldal bizonyos prófétái nem is olyan régen egyáltalában nem állottak olyan távol e gondolattól.” (Féja Géza: Márciusi Front. Válasz., 1937. június).

A konföderáció megvalósulásának esélyeiről szólva Féja szerint jelenleg a különböző dunai népek kormányaiban csekély a hajlandóság a föderáció gondolatára. Ugyanakkor a Viharsarok szerzője szerint a népiek szellemi mozgalomként nem is tartják feladatuknak a konföderáció politikai előkészítésével kapcsolatos gyakorlati teendők megtételét:

Sőt, tovább megyünk: nem volt és nincsen szándékunkban, hogy a magyar kormány politikai lépéseit a legcsekélyebb mértékben is megzavarjuk. Népek és a szellem találkozásáról beszéltünk, a legjobb lelkiismeretünk szerint a Duna-völgyét fenyegető nagyhatalmi étvágyakkal szemben ma sem látunk más menekvést a jövő számára.” (Féja Géza: Márciusi Front. Válasz. (1937. június). Id. Féja E., 2003. 32.)

Itt Féja már többes számban utal a nagyhatalmakra, azaz Németország mellett a Szovjetuniót is mint potenciális veszélyforrást tartja számon a Márciusi Front utolsó pontjával összhangban.  Az európai kis agrárállamok szerkezetének tanulmányozása mellett Féja ismételten javaslatot tesz a kelet-közép-európai népek kultúrájának megismerésére. Ez a munka lesz az alapja felfogása szerint a Budapest-központtal létrejövő Kelet-közép-európai Intézetnek. Szabó Dezsőhöz hasonlóan ennek megszervezésében ő is az egyetemek és főiskolák ifjúságának szán nagy szerepet.

Léva, kilátás a Kálvária-dombról a Koháry utca felé, 1939. (id. Konok Tamás/Fortepan 42662)

A Márciusi Front fogadtatása

A Márciusi Front fogadtatása a különböző politikai táborokban eltérő volt. A magyar szellemi élet több jelentős alakja (többek között Bartók Béla, Móricz Zsigmond, Kassák Lajos, Radnóti Miklós, Szekfű Gyula) rokonszenvvel fogadta az új kezdeményezést, s elismerően nyilatkozott az urbánus tábor szócsöve, a Szép Szó is. A dunai összefogás módozatait kereső erdélyi és felvidéki fiatalok egy része is felfigyelt a programra. A „hivatalos Magyarország”, elutasítóan viselkedett, a vádak között a „felforgató”, „zsidóbérencség” és „hazaárulás” is szerepelt. A kommunista fogadtatás felemás volt. Az illegális kommunisták a népfrontpolitikára hivatkozva potenciális szövetségest láttak a népiekben, ráadásul nekik a Front legális fedőszervül is szolgált. Ezzel indokolható, hogy még elvi engedmények árán is elfogadták a mozgalom programját. Moszkvában elismerték, hogy a Márciusi Front „széles antifasiszta mozgalom lehet”, de hibának tartották a pánszláv veszély emlegetését.

1937 őszén Féja, Erdei, Illyés, Kovács Imre és Veres Péter válaszoltak a Frontot ért kritikákra:

Támadóink három kifogást emelnek ellenünk: népi demokráciát akarunk, a dunai népek összefogását hirdetjük, szerintük a társadalmi átalakulás hirdetésével a zsidőkérdésről eltereljük a figyelmet.” (A Márciusi Front kiáltványa. Válasz. (1937/11.) 697-698. Id.: Féja E., 2003. 223–225.)

A közös választ Makón megjelentető írók ellenben éppen azt hangoztatták, miszerint nem engedhető meg, hogy a zsidókérdés kizárólagos hirdetésével némelyek eltereljék a figyelmet a szükséges társadalmi változásokról. A magyar ifjúságot pedig arra kérik, hogy szeresse jobban saját fajtáját, mint „ahogy a zsidóságot gyűlöli.” A dunai népek összefogásának szükségességét ismételten a germán és szláv hódító törekvésekkel magyarázták. Féjáék szerint csak ezen összefogás révén menekülhetnek meg a térség kis népei attól, hogy bármelyik nagyhatalom gyarmatává süllyedjenek. Az összefogást továbbá a közös gazdasági érdekekkel, valamint a Duna-medence népeinek hasonló népi kultúrájával indokolták. Az összefogás feltételeként az összes dunavölgyi államok népi erőinek uralomra jutását jelölték meg. Ha ez megvalósul, akkor nyílik lehetőség a népek önrendelkezési jogának érvényesítésére és a revízióra.

Féja Géza és Veres Péter az 1943-as könyvnapon (Óbuda Anziksz)

Ezerkilencszázharmincnyolc

A Márciusi Front körül 1938-tól kezdve kezdett elfogyni a levegő a hatalom felől érkező növekvő politikai nyomás miatt. 1938. márciusában Hitler csapatai bevonultak Ausztriába, a magyar politikai vezetés pedig – igaz: taktikából – elsőként üdvözölte Németország lépését. Darányi Kálmán Győrben nagyszabású fegyverkezési programot indított, májusban pedig elfogadták az első zsidótörvényt. A Márciusi Frontba tömörült írók még egyszer megpróbálkoznak a mozgalom továbblendítésével. Második programjukat a Válasz márciusi száma ismertette. Szinte napra pontosan a németek ausztriai bevonulásával kommentálják az osztrák kérdést. Azonban egyre többször találkozunk a Válasz borítóján megjelenő rövid tudósítások között ilyen és ehhez hasonló mondatokkal: a budapesti törvényszék „nem engedélyezte”; „nemzetgyalázás miatt vádat emelt”; „elkobozta”. Az előadóestek megtartása is egyre kétségesebbé vált, majd ellehetetlenült. A harmincnyolcas program már olyan politikai erőviszonyok között jelent meg, amelyekben már nem lehetett esélye arra, hogy nagyobb társadalmi bázis épül ki mögötte.

A korszak revíziós elképzeléseihez képest a Márciusi Front idevágó elképzelése visszafogottnak minősíthető. Különösen igaz ez akkor, ha a kiáltvány radikális politikai és társadalmi követelései mellé tesszük a 12. pontot. Az integrális vagy nagyrevíziós elképzelések elutasítása, s az etnikai elvű részleges revízió, valamint a dunai összefogás programjának felvállalása azt mutatja, hogy a népiek tudomásul vették a történelmi Magyarország helyreállításának lehetetlenségét. Ez a felfogás a népiek mellett a korszak ellenzéki pártjainak, mozgalmainak egy részét (baloldali liberális pártok, szociáldemokraták), valamint az emigrációt, élén Jászival, Károlyival, jellemezte. Ezzel együtt ez a mérsékelt követelés illúziónak bizonyult, szemben a többi ponttal, melyek a későbbiekben megvalósultak. Ebben a nagyhatalmi erőviszonyok alakulása jelentős szerepet játszott. A népiek is érzékelték a „két malomkő” közt őrlődő kelet-európai népek kiszolgáltatottságát. Ugyanakkor ők elsősorban írók és nem diplomáciai tapasztalatokkal felvértezett politikusok voltak, így nem mérhették fel, hogy a nagyhatalmi hegemónia az 1930-as években mennyire lehetetlenné tett bármiféle konföderációt a térségben.

Zárásként egy korabeli példát hozunk fel a dunai népek növekvő nagyhatalmi kiszolgáltatottságára. Ausztria bekebelezése után a náci Németország politikai vezetése hozzáfogott a Csehszlovákia elleni akcióhoz. Ebben fontos szerepet szánt Magyarországnak, ezért áprilisban hivatalos látogatásra hívta Horthy Miklóst. Az 1938. augusztusi tárgyaláson Hitler a Szlovákia elleni fegyveres támadás fejében felajánlotta a magyar vezetőknek az egész Felvidék (Szlovákia) területét, Horthy és Imrédy azonban nem vállalta a támadó szerepét. A Führert ez annál is inkább felbőszítette, mert éppen a kieli találkozó alatt, augusztus 23-án jelent meg az a sajtóközlemény, amely a Magyarország és a kisantant között 1937 eleje óta zajló tárgyalások eredményeként aláírt feltételes megállapodást adta hírül. A parafált – a dunai népek megbékélését elősegítő – egyezmény értelmében a kisantant elismerte Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, az pedig lemondott az erőszak alkalmazásáról. Az egyezmény sorsa a kisebbségi kérdést szabályozó megállapodásoktól függött. Ebben sem ekkor, sem a későbbiekben nem sikerült egyezségre jutni, így a bledi egyezmény sohasem lépett életbe. Az eset pontosan érzékelteti a dunai térség népeinek kiszolgáltatottságát. Bár a várható német nyomás elhárítása érdekében Magyarország hajlandóságot mutatott a kisantanttal való együttműködésre, a kisebbségek rendezetlen helyzete miatt megállapodás nem jöhetett létre… Ezzel együtt is a Duna-menti népek együttműködését előtérbe helyező külpolitikai elgondolás fontos és előremutató fejezete a magyar politikatörténetnek.

A kassai bevonulásról készült fotómontázs, 1939. november 10–11. (Wikipedia)

Felhasznált irodalom:

A népi mozgalom és a magyar társadalom. Tudományos tanácskozás a szárszói találkozó 50. évfordulója alkalmából. Szerk.: Sipos Levente, Tóth Pál Péter. Bp., Napvilág, 1997.

Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom, New York: Püski, 1983.

Féja Géza: Márciusi Front – Írások, dokumentumok és emlékezések. Szerk.: Féja Endre. Budapest, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2003.

Féja Géza levelezése. Szerk.: Féja Endre. Budapest, Nap Kiadó, 2003.

Féja Géza: A Márciusi Front. Magyarország. 44. (1937. április 3.)

Féja Géza: Debrecen, Honismeret. (1977. március) 14.

Féja Géza: Magyar parasztpártot! Válasz. (1936. január) 1-7.

Féja Géza: Mi a Márciusi Front? Magyar Nap. (1937. június 24.)

Féja Géza: Országépítés vagy junkerpolitika? Előörs. 4. (1931. február 1.)

Féja Géza: Viharsarok. Az Alsó Tiszavidék földje és népe. (Müller Miklós fényképeivel) Budapest, Athenaeum, 1937.

Juhász Gyula: Uralkodó eszmék Magyarországon 1939–1944. Bp., Kossuth, 1983.

  1. Nagy Magda: Válasz. Budapest, 1963.

Magyarországi pártprogramok 1919–1944. Szerk.: Gergely Jenő – Glatz Ferenc – Pölöskei Ferenc. Bp., Kossuth, 1991. 418–419.

Mit kíván a magyar nép? A Márciusi Front programja. Válasz. (1938/3.)

Papp István: A magyar népi mozgalom története – 1920–1990. Bp., Jaffa, 2012.

Péterfi Gábor: Szabó Dezső és Féja Géza Trianon-reflexiója és külpolitikai nézetei. Bp., L’Harmattan, 2011.

Pomogáts Béla: Tizenkét nap. Irodalmunk az 1956-os szabadságharcban. Magyarok. (1989. okt.) 6. 41–64.

Püski Sándor: Könyves sors – magyar sors. Budapest, Püski, 2002.

Némedi Dénes: A népi szociográfia 1930–1938. Budapest, Gondolat, 1985.

Romsics Ignác: A Márciusi Frontról – 70 év távlatából. In: Romsics Ignác: Történelem, történetírás, hagyomány. 288–296.

Romsics Ignác (szerk.): Trianon és a magyar politikai gondolkodás 1920–1953. Bp., Osiris, 1998.

Zolnay László: Hírünk és hamvunk. Budapest, Magvető, 1986. 152–154.

Salamon Konrád: A Márciusi Front. Budapest, Akadémiai, 1980.

Péterfi Gábor

Ezt olvastad?

Hiánypótló kötetet jelentetett meg 2019-ben a kolozsvári Kriterion Könyvkiadó Előre, Arz! – A Monarchia Vezérkarának utolsó főnöke, báró Artur Arz