Macskazene Ybl Miklósnak

Ybl Ervin (1890–1965) művészettörténész könyvet szentelt rokona, Ybl Miklós (1814–1891) építész alkotói tevékenységének. A könyv szövegében rövid utalás történik az Ybl Miklós ellen rendezett esti-éjszakai zajos, csúfondáros tüntetésre, azaz a macskazenére vagy charivarira.

Eszerint a képviselőházi „tervek jóváhagyását Ybl 1865. október 30-án utólag, az építkezés megkezdése után kéri Pest város tanácsától. Diescher, Ybl és építőmesterei mindent megtesznek a munka gyorsítása érdekében, sőt, az asztalosmunkák elvégzésére bécsi iparosokat szerződtetnek a gyakorlatlanabb itthoniak helyett. Emiatt 3040 dologtalan asztaloslegény október 9-én este beveri Ybl Üllői út 8. sz. alatti lakása ablakait és macskazenét rendez.”Az alábbiakban az eseményt a jog, a jogtörténet, a népi jogélet szemszögéből kívánom megvizsgálni, de némely építészettörténeti, társadalomtörténeti, társadalomnéprajzi vonatkozásra is ki kell térni.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében. Gelencsér József most közlésre kerülő írásának teljes, lábjegyzetelt változata a Honismeret folyóirat 2016. évi 1. számában jelent meg. A folyóirat honlapjára a címlapra kattintva juthatunk el.

Az ideiglenes képviselőház

1865-ben visszaállításra került a Magyar Királyi Helytartótanács és I. Ferenc József, az uralkodó, az év december 10. napjára, Pestre összehívta az országgyűlést. Az országgyűlési helyiségek ügye már 1860–61-ben napirendre került, elképzelések, tervek is születtek, melyek 1865-ben részben újra aktuálissá váltak. Ferenc József úgy döntött, hogy az országgyűlés számára alkalmas helyiséget kell átépíteni, illetve ideiglenesen építeni. Az a vélemény alakult ki, hogy a felsőház számára a Nemzeti Múzeum egyik termét kell átalakítani. A képviselőház megépítésére pedig a herceg Sándor (ma Bródy Sándor) utcában lévő, Pest Szabad Királyi Város tulajdonában álló telek az alkalmas. Az illetékes bizottmány felkérte Ybl Miklós, Szkalniczky Antal és Wieser Ferenc építészeket, Diescher József építőmestert, hogy az ideiglenes képviselőház tervét és költségvetését mielőbb készítsék el.

A benyújtott tervek közül Ybl Miklósét tartották a legalkalmasabbnak. Tervét és a költségvetést 150 000 Ft erejéig Ferenc József jóváhagyta. A Helytartótanács 50 000 Ft előleget utalt ki az építés megkezdésére. Pest város tanácsa úgy döntött, hogy a Sándor utcai telket átengedi az ideiglenes képviselőház számára. Az átengedés 10 évre, gyakorlatilag haszonbér nélkül, illetve ősi jogszokásként évi egy arany ellenében történt. A jogügylet létrejötte utána telket a várostól a bizottmány átvette, megkezdődhetett az építkezés, illetve a fennálló épületek elbontása. A december 10-ig terjedő igen rövid határidő gyors döntéseket, megfeszített munkát kívánt mindenkitől. 1865 novembere közepére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy bár az épület elkészül, az első üléseket mégsem fogják az új képviselőházi épületben megtartani. A falak nedvesek, így a Nemzeti Múzeum nagytermében üléseznek.

A közreműködők azonban hatalmas munkát végeztek: mind a gyorsaság, mind a méretek igazolják ezt. Az épületet 1865 decemberében Ferenc József is megtekintette. Elismerésül Yblt a Ferenc József-rend lovagkeresztjével, két segítő társát arany érdemkereszttel tüntette ki, a munkásokat 1000 Ft-tal jutalmazta.


Az ideiglenes képviselőház Pesten (Slowikowski Ádám litográfiája, 1866)

Ybl neoreneszánsz stílusú, a korai eklektika körébe tartozó épületét 1866. április 11-én vették át képviselőház céljára. 1901-ig ez maradt az országgyűlés képviselőházának székhelye. 1942-ben ajándékozással az olasz állam tulajdonába került. Ma az Olasz Kultúrintézet működik benne.

Az esti tiltakozás

A képviselőház megfeszített ütemű építkezése közben került sor az Ybl Miklós elleni macskazenére, melyről több korabeli lap is beszámolt.

A Pesti Napló az 1865. október 9-i hétfői eseményekről adott hírt: „Múlt éjjel, mint sajnálattal halljuk, egy csoport, nem tudjuk micsoda, megjelent Ybl építész lakása előtt, az üllői uton, beverte az építész ablakait. Okot erre az adott volna, hogy Ybl az országházban az illető munkálatokat idegen, bécsi iparosokra bízta. A közrend minden megháborítását csak fájlalni s kárhoztatni lehet.”

A Hazánk s a Külföld október 15-én már többet tudott: „Kihágás. Ybl építész lakásának ablakait az üllői-uton nehány dolog nélküli asztaloslegény egyik este beverte. Okául azt mondják, hogy Ybl az országháznál az asztalos munkákat külföldi iparosokra bízta. 24 asztalos legény a tettesek közül már be van fogva.”

A Vasárnapi Ujságot október 15-én utcára került számban a folyamatban lévő eljárás részeredményeiről is beszámoltak: „Kihágás. Hétfő este, mint sajnálattal halljuk, 3040 dologtalan asztaloslegény Ybl építész lakásának ablakait az üllői-uton beverte. Oka az lenne, hogy Ybl építész az országházban az asztalos munkákat bécsi iparosokra bízta. A kapitányság 24 asztaloslegényt befogott, kik a kihágásban részvételüket be is vallották, s ennélfogva a bűntető törvényszéknek lettek, átszolgáltatva.”

A három híradás egybehangzóan tudósított az elkövetőkről, cselekményükről, annak indítékáról és a helyszínről.


Az Üllői úti Károlyi-bérház, ahol a macskazene zajlott (Gelencsér József felvétele, 2015)

A tettesek többségét Pest Város Kapitánysága elfogta, és átadta Pest Város Törvényszékének. A lefolytatott eljárásokról, a megállapított tényállásról, a meghozott döntésekről, szankciókról, az indokolásról, az alkalmazott szabályokról az említett szervek iratainak ismeretében lenne mód pontosabb, részletesebb leírást adni. Azonban az iratok nem lelhetők fel. Ilyen körülmények között, a további ismeretek érdekében csak a jogszabályokra, a hírlapi tudósításokra és a jogtörténeti szakirodalomra lehet támaszkodni.

Az elkövetők, a döntően asztaloslegények magatartásának indítékául az szolgált, hogy a képviselőház üléstermének, esetleg más helyiségeinek asztalosbútorait nem tőlük, pesti iparosoktól, hanem a gyakorlottabb bécsi mesterektől rendelte meg Ybl Miklós. Jelentős megrendelésről, számottevő mennyiségű és minőségű munkáról, mindezeknek megfelelően magasabb díjazásról volt tehát szó.

Úgy tűnik, Ybl nem bízott abban, hogy a pesti asztalosok határidőre, jó minőségű munkát szállítva elkészülnek. Ráadásul az asztalosok részéről közelebbről meg nem határozott, méltánytalan követelés is felmerült. Ybl kénytelen volt a munka egy részét Bécsben megrendelni. 1851 óta a közös vámterület szabályai révén nem érte hátrány a magyarnál fejlettebb osztrák ipar termékeit. Az egyik pesti hetilap 1865 utolsó napján adott hírt arról, hogy „Az Országházban már megkezdték a Bécsben készült butorok felállítását, nevezetesen az elnök és jegyzői székeket, a képviselők padjait, sat.”

Ybl cselekedetét sokan magyartalannak bélyegezték. Az asztaloslegényeket a döntés nem csak egzisztenciálisan érintette, hanem szakmai önérzetükben is sértette. Ezért határozták el, hogy október 9-én este-éjjel Ybl Üllői úti lakásánál, irodájánál macskazenét adnak. Ismert, hogy a „főtettes” Kaiser nyomdász volt. Vélhetően ő járt élen a szervezésben, az elkövetők Kaiser atyjának lakásán gyűltek össze. Az összejött személyek az idősebb Kaiser lakásáról együtt mentek az elkövetés helyére, ahol a macskazenélők ilyenkor szokásos magatartását tanúsították. Ybl eljárásának normasértővé minősítése, a közösségi szankció, az időpont megválasztása, a macskazenélők gyülekezése, az együttes vonulás, a közös cselekedet és mindenekelőtt az otromba zajkeltés megfelel a népi jogszokás gyakorlatának.

A macskazenét adók azonban, úgy tűnik, túllépték a hatóságok által tolerálható szintet. Egyértelmű, hogy az ablakok betörésével, az anyagi kár okozásával jogszabálysértést követtek el. De lehet, hogy mást is a terhükre róttak.

A cselekményt a hatóságok kihágásnak minősítették. Az elkövetők ellen előbb Pest Város Kapitánysága, tehát a rendőri szervek léptek fel. Bár úgy tűnik, hogy nem valamennyi elkövetőt, de közülük mintegy húszat elfogtak, majd átadták őket az igazságszolgáltatásnak. Pest Város Visszaállított Törvényszéke pedig fogsággal, illetve pénzbírsággal sújtotta őket. Kérdés, hogy mi volt a jogalapja a hatóságok eljárásának? A válasz több okból sem kézenfekvő, nem egyszerű.

A szabadságharc 1849-es leverése után Magyarországon alkotmánysértő módon több ausztriai jogszabályt is hatályba léptettek és alkalmaztak. Így a büntetőjog területén az idejétmúlt 1852. évi Strafgesetzbuchot (Ausztriai Büntető Törvénykönyv, ABT), mely az 1803. évi Strafgesetznek konzervatív stílusban módosított változata volt. Az 1860–61-es enyhülés időszakában azonban megtörtént az „igazságügyi kiegyezés”, mely megelőzte az 1867-es politikai, közjogi osztrák–magyar kiegyezést. Az előbbi keretében az 1860. évi Októberi Diploma kiállítása után 1861 januárjában Ferenc József uralkodói legfelsőbb elhatározása visszaállította a magyar bírósági szervezetet, az immáron szükségtelen úriszék kivételével. A jogbizonytalanság elkerülése érdekében ugyanebben a hónapban Apponyi György (1808–1899) országbíró összehívta a jogászokból, politikusokból, más szakemberekből álló Országbírói Értekezletet (OÉ). A jogalkotói hatalommal egyébként nem bíró testület alig másfél hónap alatt meghozta az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat, melyek szokásjogi úton hosszabb időre a magyar jog forrásai lettek. Az OÉ alapvetően az 1848-as törvényhozás eredményeiből indult ki, másrészt feladatának tekintette a neoabszolutizmus idején kibocsátott jogszabályok összhangba hozását a korábbi, 1848 előtti magyar törvényekkel és szokásjoggal.

Az OÉ a bűnvádi eljárás területére kimondta, hogy „a magyar büntető törvények és törvényes gyakorlat, a változott viszonyokhoz idomítva módosításokkal visszaállíttatnak”. Megmaradt a bűntettek és a kihágások közötti, 1848 előtti különbségtétel is: „A bűntettekről és rendőri kihágásokról, a régi magyar törvények külön büntetőleg rendelkezvén, ezen különbség jövőre is fennmarad.” Így a magánjogtól eltérően a büntetőjogban megtörtént a visszatérés a polgári átalakulás előtti magyar joghoz. A kivételt a nemes és nem nemes közti különbségtétel megszüntetése, valamint a bűntetteknél a testi büntetés eltörlése jelentette.

A régi magyar büntetőjog azonban kodifikálatlan volt, még általános elveit sem szögezték le. Az immáron visszaállított magyar bíróságok bírái ráadásul nem ismerték a korábbi magyar büntetőjogot. Ebben a bizonytalan helyzetben megváltást jelentett a bírák számára Pauler Tivadar (1816–1886) pesti egyetemi tanár 1864-ben publikált Büntetőjogtan c. magas színvonalú munkája. Ez ugyanis szinte pótolta a hiányzó magyar büntető törvénykönyvet, így nem csak az egyetemi hallgatók, hanem a bírák is nagy haszonnal forgatták.


Pauler Tivadar. Forrás: Wikipedia

Pauler a könyvében a bűnesetek, másképp bűntörvény-szegések két nagy csoportját különböztette meg. Egyrészt a bűntetteket, másrészt a rendőri kihágásokat és fegyelmi eseteket. A rendőri kihágások közé azokat a cselekményeket sorolta, amelyek közvetlenül ugyan jogsértést nem eredményeznek, de azokra közvetve alkalmat szolgáltathatnak, ennélfogva a köz- és magánbátorság érdekében fenyíték alatt tilalmaztatnak. Megjegyzésében mindezt azzal egészítette ki, hogy az utóbbi időben a törvényhozások a kihágás elnevezést valóságos jogsértésekre is alkalmazzák, melyek kisebb jelentőségüknél fogva enyhébb fenyíték, azaz szankció alá esnek. Ezek pedig vagy a rendőrhatósághoz, vagy egyszerűbb bírósági eljárás alá tartoznak. Azt, hogy hazánkban is kihágásnak minősülnek a csekélyebb jogsértések, igazolja a mezei rendőrségről szóló 1840. évi IX. tc., a bírói gyakorlat és több magyar királyi udvari rendelet.

A feltehetően bizonytalan bírói gyakorlat számára Pauler abban is igyekezett irányt mutatni, hogy hol a határ a bűntett és a kihágás között, mitől minősül csekélyebbnek, tehát kihágásnak egy jogsértés. Egyrészt hivatkozott az említett jogi normák szövegére, másrészt segítségül hívta a korszak egy másik elismert jogtudósát, Zsoldos Ignácot (1803–1885), akinek művéből idézett. Javasolta, hogy amit Zsoldos a kihágási ügyekben ugyancsak eljáró szolgabírónak ajánlott, az legyen iránymutató a bíró számára is. 1848 előtt a vármegyei közigazgatásban is dolgozó Zsoldosnak a szolgabírói hivatalról megjelent hasznos munkája 1842 és 1866 között négy kiadást ért meg. Ebben többek között leszögezte: a szolgabíró „Magától semmiféle bünhesztési tárgyat meg nem ítélhet, hanem azt az illető ítélőszék [Törvényszék] ítélete alá kell bocsátania.” Ám a kisebb fontosságú tárgyakban az ítélethozatal a szolgabírói hivatal körébe esik. Annak meghatározása, hogy mi a kisebb fontosságú, az a bíró okos belátásától függ. Amíg a törvényhozás e tárgyban nem dönt, a kérdést a szolgabíró belátó eszére és jószívűségére kell bízni. A marasztalás kiszabásánál pedig azt javasolta, hogy „tanácsosabb kevesebbet, mint többet tenni”, azaz addig az összegig, 12 forintig ítélni, ameddig a jobbágyi bíróság is ítélhet(ett). Ehhez képest a már említett 1840. évi IX. tc. hasonlatosságára 6 napi fogságot kiszabhat (kivéve, ha valamely törvény ettől eltérő, egyértelmű rendelkezést tartalmaz). Zsoldos és Pauler itt nagyon visszafogott volt, hiszen a mezei rendőrségről szóló törvénycikk szerint a szolgabíró 200 ezüst forintig marasztalhatott.

Pauler említett könyvében a büntető bíróságok szervezetéről is szólt. Az alsóbb büntető bíróságok közé a vármegyék, a szabad királyi városok és a szabad kerületek törvényszékei tartoztak. Kihágás esetén a vármegyékben a bíráskodást rendszerint a szolgabíró gyakorolta, másod folyamodásban, azaz másodfokon pedig az alispán vagy helyettese által elnökölt törvényszék. A szabad királyi városokban, így Pesten, a kihágások bírálására a város törvényszéke kebeléből törvénytudó bírótagot kellett kirendelni. Tehát egyesbíró járt el, mégpedig a kirendelt tollvivővel, azaz jegyzőkönyvvezetővel. A szorosan vett rendőri kihágások a kapitányi hivatal hatáskörébe tartoztak. Másodfokon a szabad királyi város törvényszéke ítélkezett, határozathozatalnál az elnök, a négy törvénytudó bíró és a tollnok jelenlétében. A szabad királyi város büntető hatósága osztálykülönbség nélkül a város egész  határára és az azon létező egyénekre kiterjedt. A területi és személyi hatály alól csak a vármegyék székháza képezett kivételt. A szabad kerületek egymástól eltérő szabályai ezúttal irrelevánsak, így azok ismertetésétől eltekintek.

A körülírt, részben törvényi, részben szokásjogi szabályokból, valamint a jogirodalmi hivatkozásokból több körülmény is megállapítható. Egyrészt az, hogy az eljáró hatóságok, mindenekelőtt a szabad királyi város büntető hatósága, az adott jogesetnél nem minősítette az asztaloslegények és mások cselekményét bűntettnek. Sem a nyilvános vagy közerőszakoskodás bűntettét, sem a kártétel bűntettét nem állapította meg.

A nyilvános vagy közerőszakoskodás a magyar törvények értelmében az országlakosok személye vagy vagyona elleni, több néppel, a közbátorság feldúlásával elkövetett erőszakoskodást jelentette. A századok során hozott törvények bár szabatosan nem határozták meg ennek a súlyos bűntettnek törvényi tényálladékát, körére nézve mégis útmutatással szolgáltak. A bűntett alanyaként több személy kívántatott, akik a cselekményt tömegesen és erőszakosan követték el, a magánpolgárok személy- és vagyonbiztonságát sértve. Egyértelmű, hogy ez a bűntett Ybl lakásánál és irodájánál nem valósult meg.

A kártétel bűntette idegen vagyonnak tetemesebb, kizárólag közveszéllyel vagy erőszakkal járó jogtalan, szándékos rongálása vagy sértése volt, amennyiben az más, nevesített bűntetté nem vált. A törvényszéki gyakorlat csak a XIX. század közepén vette a kártételt bűnfenyíték alá, addig a polgári jog körébe tartozott. A bűntett tárgya sokféle lehetett, így természetes személy tulajdonában lévő ingatlan is. A cselekmény lehetett rongálás, megsemmisítés, különösen erőszakoskodással és hatalmaskodással. A bűntető hatóság a macskazene kapcsán a kártétel bűntettét sem állapította meg, bár ennek tényálladéki megvalósításához jóval közelebb álltak az elkövetők, mint a nyilvános erőszakoskodáséhoz. Vélhetően a büntető hatóság a kártétel bűntettéhez képest csekélyebbnek, csekélyebb súlyúnak tartotta a cselekményt és így kihágásnak minősítette a jogsértést. Ilyen körülmények között nem Pest Szabad Királyi Város Visszaállított Törvényszéke járt el testületi formában, hanem a kebeléből kirendelt egyesbíró. Feltehetően a bíró a csoport által az ablakok betörésével megvalósított károkozást, kártételt minősítette jogellenesnek. Talán figyelembe vette az erőszakos fellépést is. Vélhetően azonban a szorosabban értelmezett macskazenélés, a zajkeltés, a tiltakozás önmagában nem valósított meg semmilyen jogi tényállást, így irrelevánsnak minősült.


Ybl Miklós. Forrás: Wikipedia

A szankciók is tipikusan kihágáshoz kapcsolódók voltak: rövid idejű, pár heti-havi fogság, illetve a városi szegényalap javára pénzbírság befizetése. A bíró – ahogy egyébként a kártétel bűntettének büntetésénél – feltehetően a célzat veszélyességét, a károsított tárgy minőségét, a veszély és a kár nagyságát vette figyelembe. Nyilván figyelemmel volt a bíró a kialakult bírósági gyakorlatra is.

A kihágási eljárás lezárásáról szóló hírlapi tudósításból csak a következőket lehet megtudni: „Az Ybl építész ellen elkövetett kihágás tetteseinek elítélése már kihirdettetett. A főtettes Kaiser nyomdász, a vizsgálati fogságon felül két havi fogságra, a többiek 24 heti fogságra, az atyamester, Kaiser atyja, kinél az illetők összegyűltek, a szegény alap javára 50 frt bírságra ítéltetett. Mintegy 20-an voltak fogva.”

Az eljárás tehát gyorsan lefolytatásra került, vélhetően az elkövetők tudomásul vették a büntetést, amely ugyanakkor lényegesen meghaladta a Zsoldos és Pauler által javasolt szerény felső határt. A bírói gyakorlat tehát, úgy tűnik, e téren felülírta a szakirodalmat.

A macskazene mint jogi népszokás

A macskazenéről (franciául charivari, németül Katzenmusik, angolul rough music vagy shivaree) számos aspektusból lehet szólni. Az alábbiakban ezek közül csak néhányra lesz lehetőség.

A macskazenéről a középkortól kezdve vannak adatok, a legkorábbi Franciaországból, az 1342 körüli időszakból, színezett képes ábrázolással. Így aztán nem véletlen, hogy a francia kifejezés, a charivari egész Európában, sőt, az Újvilágban is ismertté vált. A franciák eredetileg, a középkorban az új házaspárt ünnepelték a charivarival. A legutóbbi időkig – igaz jócskán háttérbe szorulva – a világban egyes helyeken megmaradt a macskazene ilyen, vidám, ünnepi tartalma. Elsősorban azonban a hangos, disszonáns, csúfondáros, esti-éjszakai álszerenádot, vagyis a szerenád ellentétét jelentette. A szokás gyakorlása során különféle zajkeltő eszközökkel és csúf emberi hangokkal a közösség valakit büntetett, a közösségi normák megsértése miatt, és ezek betartását kívánta kikényszeríteni. A macskazene így a népszokások, azon belül a jogi népszokások egyikét jelentette, mégpedig azt, melyet a közvélemény büntetések vagy közösségi szankciók körébe sorolunk.

A charivarit általában megelőzte a macskazenélőknek a helyszínre, a normasértő házához vonulása, így a macskazene a tisztelgő, elismerő fáklyásmenet ellentétének is tekinthető. Mert valójában a szerenád, a fáklyásmenet és a macskazene bizonyos szempontból rokonok voltak, bár nem egymás édestestvérei.

A macskazenét gyakorolták falun, városon és nagyvárosban, a középkortól legalább a XX. század közepéig. Élt a jogszokással a parasztság, az iparosok, a városi polgárság, a nemesség, az értelmiség, az ifjúság, egy-egy eszme elkötelezettjei és a munkásság. A közösségi normasértők igen gyakran az erkölcsi szabályok, különösen a házassággal és a nemi erkölccsel kapcsolatos előírások ellen vétettek. A XIX. században, főként 1848-ban és azt megelőzően sokan kaptak macskazenét politikai okból. Ilyenkor általában a polgári reformok hívei voltak a macskazenélők. A század második felében azonban gazdasági vagy szociális indokok miatt is történt macskazene. Az Ybl Miklós elleni charivari is ez utóbbi körbe tartozott. A hatóságoknak a macskazenélőkkel szembeni magatartása nagyon eltérő volt, igen széles skálán mozgott, a tudomásulvételtől, azaz az intézkedés hiányától kezdve a bírósági eljáráson át a karhatalmi, katonai egységek bevetéséig terjedt. A közösségi normát sértővel szemben viszont döntően csak a közösség lépett fel, az szankcionált, de az esetek szűkebb körében hatósági eljárásra is sor került. Az Üllői úti események után a macskazenélők bírói elmarasztalásban részesültek. Ám Ybl a bécsiekkel kötött szerződésével nem sértett jogszabályt, így az igazságszolgáltatás nem járt el vele szemben.

Negatív és pozitív jogkövetkezmény

Valamely jeles személy előtt tisztelgő szerenád, fáklyásmenet, kivilágítás mint jogszokás az elismerést jelentő, pozitív tartalmú joghatások sorába tartozott. Ugyanis a népi jogéletben a hátrányos jogkövetkezmények, vagyis a közvélemény büntetések mellett léteztek az előnyt hordozó jogkövetkezmények is. Ez utóbbiakra a kutatás eddig csekély figyelmet fordított. Pedig megvoltak ennek is a formái a falusi parasztság körében éppen úgy, mint városon a politikailag érzékeny fiataloknál vagy a megfontoltabb polgároknál. Széchenyi István például ezek egyikéből méltán részesült. Ybl Miklós viszont foglalkozása, karaktere okán valószínűleg nem kapott fáklyászenét, bár megérdemelte volna, neki csak macskazene jutott.

Gelencsér József

A cikk a következő tanulmány rövidített, szerkesztett változata:

Gelencsér József: Macskazene Ybl Miklósnak. Honismeret. 2016/1. 29–38.

Kapcsolódó cikkek:

A Stauffenberg-féle összeesküvés „magyar” résztvevője

Párhuzamos kapcsolások – Paks, az Atomváros

110 éve nyitotta meg kapuit a Magyar Optikai Művek

„Pozsonyi Kifli, az ennivaló történelem!”

Kétszáz éve született Pulszky Ferenc

Ezt olvastad?

A reformkorban minden vármegye egyedi jellemzőkkel bíró sajátos világot alkotott. Ezek keretei között, a közgyűléseken születtek meg a követutasítások. Az