Ötszáz év bortörténet – Ismertetés

Csoma Zsigmond A reformáció borai és virágai című, 2017-ben megjelent könyve témaválasztásának aktualitását a reformáció 500. évfordulója adja. A cím − ahogyan az előszóban is megfogalmazódott – átvitt és konkrét értelemben azokat a kutatási eredményeket fűzi egybe, amelyeket eddig, ilyen összefüggésben nem tett közzé a szerző. A témában íródott számos cikk, tanulmány és kisebb kötet után Csoma Zsigmond e mostani könyvében lényegében összegzi több évtizedes munkája eredményeit.

A szóban forgó mű vizsgálódásának térbeli és időbeli kiterjedése jelentős, Erdélytől a nyugati határvidékig, a reformáció időszakától a 20. századig terjed. Az előszót követően a Kárpát-medence ökológiai adottságairól esik szó, ebben megismerhetjük a reformáció kori Magyarország mikroklímáját, amelyet az európaival összehasonlítva magyarázatot kaphatunk a „reformáció borai” szókapcsolatra. A 14. század elején beköszöntött úgynevezett „kis jégkorszak” következtében Európa éghajlata jelentősen megváltozott, ez hatással volt az egyes térségek jellemző növénykultúráira. Az északi területeken kialakuló kedvezőtlen éghajlati viszonyok miatt egyre kevésbé tudtak szőlőt termeszteni, a 15–16. századtól egyáltalán nem tudtak bort előállítani. Így kerülhettek a hazai borok igen hamar a nemzetközi piacokra, s örvendhettek rövid időn belül nagy népszerűségnek. Ezt követően kitér a szerző a bor és a vallás kapcsolatára. A bor az egyházi közösségek életében a miséken való felhasználáson túlmutat. A protestáns lelkipásztorok maguk is végeztek bortermelést és kereskedtek is azzal. A borkereskedelemből befolyó összegekből fedezték a kultúraépítő, -ápoló tevékenység során felmerülő költségeket. Részletesen bemutatásra kerülnek azok a kiváló protestáns egyházfik, akik szellemi és gyakorlati tevékenységük során nagyban hozzájárultak a kultúra virágzásához. Szó esik a műben Károli Gáspár gönci református esperesről, aki aszúborokkal kereskedett, borait megrendelői részére rendszeresen szállította például Lengyelországba. A borok gyógyászatban való felhasználása a korszakban jelentékeny volt. A korabeli botanikusok, botanikus-papok által készített füveskönyvekben számos receptúra őrizte meg a borral való gyógyítás lehetőségét. A szerző Beythe István és fia András tevékenységének bemutatására külön fejezetet szánt, amelyben megismerhetjük a két protestáns lelkész által készített füveskönyveket. Munkájuk alapjául Méliusz Juhász Péter 1578-ban Kolozsváron megjelent Herbáriuma szolgált. A nyugat-magyarországi főúr, Batthyány Boldizsár tudománypártolásának köszönhetően megismerkedtek és gyűjtőmunkájuk során együtt dolgoztak Carl Clusius reformátorral. Beythe István Clusiussal 1583-ban elkészítette Pannónia flórájáról szóló művét, amely 1584-ben Antwerpenben is megjelent. Beythe András 1595-ben megjelent füveskönyve 275 növényleírást tartalmaz. A fejezetben tárgyalt herbáriumok átvezetnek a következő egységhez, amely megmagyarázza a címben is szereplő „reformáció virágai” szókapcsolatot. A reformáció virágai kifejezéssel azok a gyógyító hatású növények illethetők, amelyek hatásainak vizsgálatával és azok lejegyzésével a korabeli lelkészek aktívan foglalkoztak, megteremtve a sajátos protestáns tudományosságot.

Szepsi Laczkó Máté (1576–1633) szobra A szájhagyomány szerint nevéhez fűződik az első aszúbor előállítása.

Ezt követően a szerző áttér a 17–18. századi Erdély és Székelyföld protestánsai által folytatott szőlő- és bortermelés ismertetésére. Elsőként Pápai Páriz Ferenc, a nagyenyedi kollégium orvosprofesszora által végzett tudományos tevékenységgel ismerkedhet meg az olvasó. Két legfontosabb elméleti munkájából, a Pax corporisból (A test békéje) és a Dictionariumból (latin–magyar és magyar–latin szótár) az erdélyi borkultúra köszön vissza. Pápai Páriz Ferencet a Pax corporis könnyen értelmezhető és alkalmazható gyógyító receptúrái alapján, az első borászati adatokat közlő szerzőként tartják számon. Szótárának 1196 szavából 109 a szőlőművelés, 153 a bor és borgazdaság fogalomköréhez tartozik. Az ökológiai kutatások arra engednek következtetni, hogy Székelyföldön nem, vagy csak nagyon kismértékben folyt szőlőtermelés. A Maros vidéke volt szinte az egyedüli szőlőművelésre alkalmas terület, így az évszázadok folyamán jelentkező borínséget külföldi borok behozatalával próbálták enyhíteni. A bor jelentősége a szerző által hozott példákon keresztül érzékelhető. A török kiűzését célzó harcok során Erdély területéről a lakosság nagy létszámú elhurcolása mellett utalást találunk a borkészlet jelentős megcsappanására a kárösszeírásokban. Emellett a főúri birtokok éves összeírásaiból kitűnik a korabeli borfogyasztás mennyisége, továbbá az, hogy a bor javadalmazási célt is szolgált. A majorsági szőlők és borok felügyeletét a vincellérek látták el, mellettük a másik legfontosabb munkakör a kádároké volt. Mindemellett a szerző a szőlőművelés során alkalmazott eszközök sokféleségébe is betekintést enged, s így az olvasó számára is egyértelművé válik, hogy a korszak erdélyi borkultúrája európai színvonalat képviselt a kedvezőtlen természeti tényezők ellenére is.

Pápai Páriz Ferenc – Pax ​Corporis-ának 1984-es kiadása

A kertkultúra iránti érdeklődés nem csupán a protestáns egyházfikat jellemezte az újkori Erdélyben, a fejedelmi udvarokban is népszerűnek bizonyultak a botanikai művek. Erre hozza példaként a szerző Bornemissza Anna fejedelemné 1669-es kertészkönyvét, amely Nadányi János református lelkész fordítói munkáját dicséri. A könyv egy – az akkoriban már elavultnak mondható – nyugat-európai, középkori gyűjtés magyar nyelvre fordított és megjegyzésekkel ellátott változata, amelyben ókori szerzők gyógynövényekkel, gyógyítással kapcsolatos feljegyzései is megtalálhatók. Az említett mű alacsony példányszámú megjelenése miatt könyvritkaságnak számít. Ugyanakkor jól tükrözi a korszak Erdélyének elszigeteltségét, a megkésett reneszánsz kultúra virágzását. A kertkultúra, a szőlőtermesztés és bortermelés nem állt messze a Rákóczi családtól sem. A mintegy 1,1 millió hektáros birtokegyüttes szolgáltatta II. Rákóczi Ferenc számára a gazdasági alapot a kirobbanó felkelés idején és a szabadságharc éveiben. Az Európa-szerte közkedvelt tokaj-hegyaljai aszúborokból származó jövedelemből biztosította a katonák ellátását. A megtermelt bor a kereskedelmi felhasználáson kívül politikai eszközként is szolgált, Rákóczi Ferenc a tokaji borkülönlegességekkel ajándékozta meg azokat, akiket szeretett volna megnyerni ügye támogatására. A bor fontosságát növelték a szabadságharc idején tomboló járványok, ezek miatt a katonák és a lakosság borfogyasztása jelentősen megnőtt. Látható, hogy a fejedelem protestánsai által termelt bor az állam fenntartásának kulcsfontosságú eszközévé vált.

A 17–18. század lelkészei, illetve orvos-botanikusai közül fontos megemlíteni az első magyar bordisszertáció szerzőjét, Komáromy János Pétert. A soproni borokról szóló 40 oldalas munkája Bázelben jelent meg 1715-ben. A disszertáció nagy hatást váltott ki, ugyanis ez volt az első mű, amely a bor gyógyító hatásait tudományosan vizsgálta. Az első magyar bordisszertációt követően az első magyar mezőgazdasági szakkönyv megalkotójára, Nagyváthy Jánosra tér ki a szerző. A protestáns szellemiségben nevelkedett, agrártudományi stúdiumokat végzett Nagyváthy János 1792-től a keszthelyi Festetics-uradalom birtokigazgatójaként működött, továbbá közbenjárásának köszönhetően jöhetett létre a  Georgikon. A szakkönyvében megfogalmazott előírások szerint történt a gazdaság irányítása, az uradalmi szőlészétet a francia és német nyelvű szakirodalom ismeretével, protestáns etikájával és munkamoráljával sikeresen igazgatta. A Keszthelyen létrejött mintagazdaság sikerének záloga Nagyváthy szakértelme és szervezőképessége volt.

A felvilágosodás időszakára áttérve Tessedik Sámuelről és munkásságáról olvashatunk. Az evangélikus családban felnőtt és a felvilágosodás szellemében tevékenykedett Tessedik minden idejét a munkának szentelte. Kimagaslót alkotott az elméleti és gyakorlati szakirodalom, a gazdasági szakoktatás és az agrártermelés elméleti-gyakorlati fejlesztése terén. A vidék felemelkedésének elősegítését tűzte ki célul. Mindemellett kultúrnövényeket termelt, gyógynövényeket gyűjtött és szenvedélyes szőlész hírében állt, még aszúbor előállításával is próbálkozott. Példamutató gyakorlati tevékenységének köszönhetően elindult a magasabb szintű gazdálkodás, a gazdálkodási ismeretek oktatása, továbbá hazánk számos új növényfajjal (gyümölcsfák, akácfa) gazdagodhatott.

Az ország nyugati határszéle felé továbbhaladva a nyugat-magyarországi gyümölcskultúra sajátosságairól és annak változásairól olvashatunk. Az Alpok lábánál elterülő térségben a gyümölcsfák nagy mennyiségű termése háttérbe szorította a szőlőtermesztést. A bor helyett itt a különböző erjedt gyümölcslevek, a „Most”-ok, azaz a gyümölcsborok terjedtek el. A református Felsőőr (Oberwart) gyümölcstermesztő hagyományait egy 1856-ból származó feljegyzés alapján ismerhetjük meg közelebbről, amelyet egy tízéves iskolás fiú, Bötskör Sámuel írt. A 18–19. században a mezőgazdaság forradalmasításában a papok, lelkészek és néptanítók jártak az élen, szakkönyveikben a népiskolai diákok gyümölcstermesztésbe való bevonását javasolták. A szerző által szöveghűen közölt jegyzet jól tükrözi a korabeli célokat (kormányzati szinten a kertészet és gyümölcstermesztés népiskolai tanítása) és feladatokat, valamint olyan javaslatok, tanácsok szerepelnek benne, amelyek ma is helytállóak.

A felsőőriekhez hasonlóan a sólyi reformátusok gazdálkodása is kiemelkedő volt, különösen a szőlőtermesztés és borgazdálkodás terén. A település a Balaton-felvidéknek a Bakony hegységgel találkozó törésvonalában terül el. A szőlőhegyen való munkát szigorúan szabályozta az úgynevezett szőlőhegyi szabályzat; a hegyi életnek megvolt a maga rendje, igyekezett mindenki a kialakított írott és íratlan szabályokhoz tartani magát. A földesúri kézben lévő szőlőhegy saját önkormányzattal bírt, a hegyi életet választott elöljárók és tisztségviselők irányították. Az 1880-as években kitörő filoxérajárvány pecsételte meg a sólyi szőlők sorsát, a szőlősgazdák elszegényedtek, s ezzel feledésbe merült a sólyi reformátusok méltán híres, minőségi bora.

A szerző kitér a népi kapcsolatrendszer egy igen különös, de elterjedt formájára, a cseregyerekrendszerre. A kutatások kimutatták a nyugat-magyarországi, Somogy és Zala megyei, valamint felvidéki területek cseregyerek küldésének gyakorlatát, illetve ennek a mezőgazdasági innovációra kifejtett hatását. Több káli-medencei család tartott fenn kapcsolatot stájerországi családokkal, a cseregyerekrendszer itt egyértelműen a protestánsok borkereskedelmi kapcsolataira vezethető vissza. A felvidéki területeken a nyelvhatár és a természeti adottságok hívták életre a cseregyerekek küldésének intézményét. Az ilyen módon „utaztatott” gyerekek hazatérve terjeszteni és gazdálkodásukban hasznosítani tudták a látottakat, az innovációkat. A következő szakaszban a soproni evangélikus Preysz Móricról esik szó, aki ugyan nem a cseregyerekrendszernek, hanem a peregrinációnak köszönhetően tett szert innovatív tudásra. A vegyészeti tanulmányait 1845–1855 között Bécsben elmélyítő Preysz Móricról kevesen tudják, hogy a csírátlanítási eljárást, amelyet ugyan Pasteurről neveztek el (pasztörizálás), ő fedezte fel és a világon ő végezte el először.

Preysz Móric (1829–1877)

A könyv utolsó harmadában a világhírű tokaji borokról olvashatunk. Gazdag néprajzi gyűjtésből szemezgethet az olvasó a Tokaji-hegy és a tokaji bor eredetéről, a szólásokban és közmondásokban előforduló említésükről, illetve a népi költészetben elfoglalt helyükről. A világhírű, hungarikum aszúbort adó szőlő egyik fajtája a furmint. Valószínűleg a középkorban is termesztették, de nyelvtörténeti forrásokban csak a 17. század végétől mutatható ki. A furmint magyarországi elterjedése a 18–19. századi aszúborkészítéssel hozható kapcsolatba. A másik aszúsodó fajta a hárslevelű, amely feltehetően a Balkánról terjedt északi irányba és a 16. században jelenhetett meg hazánkban. A minőségi aszúborok előállítása minőségi munkát kívánt mind a termelés, mind a feldolgozás szakaszában. Az olvasó megismerheti a bor előállítása során használt eszközöket, mint például az aszúválogató asztalt, amely a tokaj-hegyaljai termelés innovációjának tekinthető, vagy a különféle kialakítású és űrmértékű boroshordókat, a csobolyókat és kulacsokat, amelyek a népi ipar remekeinek számítottak.

Az ismertetett könyv alapos történeti, történeti-ökológiai, néprajzi és borászati kutatásokon nyugvó munka, amely az elmúlt 500 év protestáns szellemiségével és kultúrájával foglalkozik. Kitér a füveskönyvek világára, ismerteti Károli Gáspár vagy éppen Tessedik Sámuel munkásságát. Ezenkívül a mű érint olyan témákat is, amelyeket valószínűleg csak nagyon kevesen ismernek, ilyen például a Preysz Móric által kitalált csírátlanítási művelet, vagy a cseregyerek-intézmény. Azonban a pozitívumok mellett szót kell ejteni a hibákról is, amelyek a nyomdai kivitelezés során merültek fel. A szerző által mellékelt képek kis méretben és nem megfelelő minőségben, színes helyett fekete-fehérben jelentek meg a könyvben, így az azok által hordozott információk az olvasó számára hozzáférhetetlenek. Különösön igaz ez a csatolt térképek esetében.

Összességében elmondható, hogy egy átfogó, számos nézőpontot felsorakoztató könyv született a reformáció és a protestantizmus ismeretlen területéről.

Kocsis Annamária

 

A kötet adatai: Csoma Zsigmond: A reformáció borai és virágai. Történeti, néprajzi tanulmányok. Agroinform Kiadó és Nyomda Kft., Budapest, 2017. 308 oldal)

(Az írás első megjelenésének címe: Csoma Zsigmond könyve a reformáció borairól és virágairól.)

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. A kéthavonta megjelenő Honismeret folyóirat hasonlóan az Újkor.hu-hoz a színvonalas tudományos ismeretterjesztést tűzte zászlajára. Kiadója, a Honismereti Szövetség tömöríti a helytörténettel, a történeti és néphagyományokkal, a néprajzzal, az irodalom és a művészet helyi értékeivel, a természeti és szellemi környezet védelmével, a helyi kultúra őrzésével, a népnyelv ápolásával, az emlékhelyek gondozásával foglalkozó egyesületeket, szakköröket, munkatársakat a közös értékvédelem és a nagyobb hatékonyság érdekében.

 

Ezt olvastad?

Az ókori görög történelem menetét nagy mértékben meghatározta, a történelemkönyvek és a köztudat mégis csak minimális figyelemben részesíti. Alkibiadész kalandos