Pipás Pista, a „határsértő sorozatgyilkos” – nőnek született, de férfiként gyilkolt

A gazdasági világválság idején, a biatorbágyi vasúti viadukt felrobbantását követően, a trianoni Magyarország határszélén különös gyilkosságokra derült fény. Egy családi perpatvar alkalmával az intézkedő csendőrök olyan fenyegetésekről értesültek, amelyek miatt eljárást indítottak egy tíz évvel korábbi – látszólagos öngyilkosság – ügyében. Kiderült, hogy egy férfiruhába öltöző és annak megfelelően is élő nő (aki Pipás Pistának nevezte magát) akasztott fel olyan férfiakat, akiktől a saját családja kívánt megszabadulni.

Az esetből azonnal botrány kerekedett, feltehetően ennek is köszönhetően fejezték be a nyomozati szakaszt két gyilkosságra vonatkozó vádemelés után. A gyanúsított egy Fődi Viktória néven született nő volt, aki fiatalon pásztormunkákat végzett, majd hat gyerek megszülése után elhagyta idős férjét, hogy olyan identitásváltáson essen át, amely példátlannak számított saját környezete és a korabeli médianyilvánosság számára.

Kép forrása: Az Est

Az ettől kezdve Pipás Pistaként emlegetett „férfi” többszörösen volt „határsértő” a normák szempontjából. A férfinapszám mellett a trianoni határon elkövetett illegális csempészet jövedelmező állásnak bizonyult  számára. Saját kutatómunkám során Tompa egykori cigánysorán akadtam rá id. Fliber Antalra, aki Fliber Józsefnek, Pipás Pista egykori kocsis társának fia volt. A vele készült interjúban (2010) mondta el, hogy édesapja és Pipás Pista rengeteg árut csempésztek át a déli határon Szabadkáról Szegedre. Szintén jövedelemkiegészítésként – vagy illegális szükséglet kielégítésként – értelmezhető Pipás azon „határsértő cselekménye”, hogy feleségek megbízásából meggyilkolta azok házastársait.

A biológiailag nőként születő, ám férfi társadalmi szerepeket felvevő nők jelensége bizonyíthatóan az 1800-as évektől létezik a Balkánon; a Dinári hegység vonalán a mai Bosznia-Hercegovinától egészen Albániáig. Ez az átöltözési szokás elsősorban az itteni tradicionálisan rurális társadalmak sajátja, de egy-két urbanizáltabb területen is feltűntek ilyen emberek. A balkáni délszláv népek körében élő hagyománynak az adja a különlegességét, hogy évszázadokon át folyamatosan létező, társadalmilag elfogadott viselkedésmód volt, s ez feltételezi, hogy a fentebb említett hadi vagy gazdasági szükségszerűségek helyett egy hosszabb távú, lényegében strukturális oka volt a szokás fennmaradásának.

René Grémaux 1985 és 1988 között az egykori Jugoszláviában végzett kutatást , melynek során 120 biológiai szempontból nővel, társadalmi szerepét tekintve férfivel találkozott. Interjúkat készített az általa „hitet tett szüzeknek” nevezett személyekkel, valamint a rokonokkal és a kiválasztott személyek közelében élő szomszédokkal, barátokkal. Az egyik legismertebb eset 1885-ből származik, amikor egy szerb doktor, Milan Jovanovic-Batut különös jelenségre lett figyelmes az összehívott katonák orvosi ellenőrzésekor. Mikas Milicev Karadzic-ról kiderült, hogy édesapja helyi hősnek számított, aki csatában esett el. Egyedül maradó özvegy édesanyja a családfenntartó halálakor úgy döntött, hogy egyedüli lánygyermekét fiúként fogja tovább nevelni, amit a gyermek is elfogadott. Korabeli játszótársai engedték fegyverrel bánni, lőni tanulni.

A szokás legkorábbi megjelenését nehezen lehet megállapítani. Az európai kultúrkörben az ókorig visszavezethető gyökerei vannak, elég csak Aphroditus és a későbbi Hermaphroditus istenek kultuszaira gondolni. Az ókori görög mitológiában létezett racionális okból történő nemek közötti átjárás: Héraklészt például megvásárolta Omphalé, Lűdia királynője, majd női ruhában végzendő szolgai munkával büntette. Ez az egyik első példa az európai kultúrkörből, amikor úgy álltak bosszút valakin, hogy a férfit nőuralom alá vetették.

Hermaphroditus szobra (Kép forrása: wikipedia)

Két holland kutató koraújkori németalföldi források között talált férfinak öltöző nőket, akik tradicionálisan férfias munkaköröket töltöttek be. Volt köztük katona és tengerész. Általában azokról az esetekről vannak írásos emlékek, amikor a nemváltás kiderülését elbocsátás követte, így aztán megbecsülni sem tudjuk a szóban forgó jelenség előfordulásának gyakoriságát. Ez a határsértés sok esetben járt egyéb, tiltott tevékenységgel, mint például megházasodni egy másik nővel. Ez sok esetben éppen a határátlépés legitimációjával ruházhatta fel az „elkövetőket”, mert az így létrejövő házaspárok névleg az elvárt társadalomkép hű szolgálóiként tűnhettek fel. Természetesen ehhez olyan akkurátus, az adott társadalmi nem szerepelvárásait hiánytalanul magukévá tévő játékra volt szükség, amely sok esetben lehetetlennek bizonyult.

A nők határsértő öltözködése és viselkedése egyáltalán nem tekinthető bizonyos kulturális, társadalmi berendezkedéshez kötött speciális jelenségnek, ugyanakkor több kutatás is foglalkozott a férfiként élő nők kultúránként és társadalmanként eltérő viselkedésével. Wheelwright monográfiája rámutat arra, hogy a férfiként élő nők egyes tagjai határozott okokból, háborús helyzetnek engedelmeskedve vagy gazdasági szükségszerűségből váltak férfivé, míg mások saját önkifejezési módjukat találták meg.  Az általuk kívánt identitás felvállalásakor azonban megszegték a kor alapvető normáit.

A másik nemre jellemző ruhák és kiegészítők viselésére 19. században nem törvénysértésként, hanem betegségként, patológiás elváltozásként tekintettek – elsősorban  az igazságügyi szakértő, az orvosi irodalom hatására. Richard Krafft-Ebing Psychopathia Sexualis, különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre című nagyhatású művében a  pszichikai rendellenségekkel kapcsolatosan effeminációnak nevezi, ha a férfi elsődleges nemi jegyei ellenére pszichikai szempontból, társas viszonyaiban femininnek érzi magát. A viraginitáshoz pedig azokat az eseteket sorolta, amikor a biológiailag nőként élő személyek férfias magatartást tanúsítanak. A  szerző ennél súlyosabb, abnormálisabb szintnek tekinti, amennyiben a testalkat, a fizikai jellemzők is hasonlóságot mutatnak az abnormisnak tekintett pszichikai jellemzőivel. Az androgynia esetében a férfiak a feminin viselkedésen túl női attribútumokat viselnek, fizikai megjelenésükben is nőként reprezentálódnak. Gynandriáról beszélünk Richard Krafft-Ebing szerint, ha a nőként megszülető személyek maszkulin jellege férfias magatartásban ölt testet, azaz például az erősebbik nemre jellemző ruházatot és attribútumokat hordanak.

A szerző megfogalmazásában: „Oly nőkről van itt szó, akiknek csak a nemi szerveik nőiek, érzésükben, gondolkodásmódjukban, tetteikben és egyáltalán külső megjelenésükben teljesen férfias színben tűnnek föl.”

Ehhez a típushoz tartozó egyik esettanulmány Vay Sarolta grófnőről szól, aki újságíró férfiként élt Sándor keresztnévvel. Arisztokrata családba született lány volt, de édesapja (József főherceg koronaőre) férfit kívánt nevelni belőle.

Kép forrása: Délmagyar

A Pipással kapcsolatos elmeorvosi vizsgálatból kiderül, hogy az önkifejezés vágya helyett az apja olyan munkavégzést várt el tőle, amely kizárólag fiatal férfiak esetében megszokott, továbbá saját férfi magatartását is inkább anyagi szempontokkal magyarázta. Forráskritikai szempontból nem lehet és nem is kell egyértelműen igaznak tekinteni az igazságszolgáltatás felé tett nyilatkozatait, mégis a forrásokból kirajzolódó interakciók alapján olyan férfiként tekinthetünk Pipásra, aki nem kívánja megkérdőjelezni saját identitásának normatív helyiértékét, inkább olyan racionálisan elfogadható magatartásként mutatja be magát, amely hasonlóságokat mutat a virgina jelenséggel.

A délszláv területeken két esetben volt lehetséges nőnek születő embernek férfivá válnia. Első esetben maga a család, az apa célzatosan nevelte így; akár a birtok megtartása érdekében, akár más okból. A második lehetőség akkor állt fenn, ha az érintett ugyan nőként szocializálódott a saját környezetében, de mielőtt házasságra lépett volna valakivel, megváltoztatta egész életét, és külsőleg férfivá alakult át, s ezt fenntartotta egészen haláláig. Ez utóbbi esetben azért helyezem a hangsúlyt a külső szempontokra, mert itt a nőként szocializálódó és ebbéli minőségében saját értelmét birtokló lány inkább képes lehetett a külső kényszert csupán átvenni, mint azt feltétlenül magáévá is tenni.

A gender irodalomban használt különböző megnevezések miatt Halberstam a maszkulin nőket female husbandként nevezi meg, akiket érdemes elkülöníteni az azonos neműek iránt érzett szerelem miatt leszbikusként identifikálható személyektől. Pipás Pista férfiak iránti undora részben magyarázhat látens homoszexuális vágyakat, ám erre konkrét bizonyíték nincs. A különböző emlékezeti konstrukciókban sem merül fel olyan megnevezés, amely egyértelműen utalna szexuális beállítottságára.

A fogadalom erényessége miatt a szüzesség halálukig kötelező volt számukra. A délszláv nyelvekben, elsősorban a szerbben zavjetovana djevojka-ként utaltak rájuk, az albán nyelvű területeken pedig vazje e betuar-nak hívták. Mindkét szó jelentése fogadalmat tett szüzet jelent. A helyi közegben informálisan inkább csak tobelija vagy virgjinéshe néven illették őket, ami fogadalmat tett személyt jelent. Az utóbbit elsősorban albán területeken használták, míg az előbbit a legtöbb délszláv nép használta. A másik ismert délszláv kifejezés, a muskobanja, mint férfias nő viszont egyértelmű és nyílt feszültséget jelez a beszélt nyelvben a férfiakkal szemben.

A dél-alföldi területen Pipás Pistára nem használtak egy általános elnevezést, hanem külön névvel illették: Pipás Pista, Pipás Viktor. A kérdéses személy által is elfogadott nevek egyértelmű maszkulin referenciája a helyiek számára is nyilvánvaló volt, így gúnyolódási vagy ironizálási szándékból a fenti keresztnevekhez kapcsolták a néni, asszony kifejezéseket. Egyértelműen a házasság, a gyermekszülés utáni állapotban lévő női szerepet tekintették érvényesnek Pipásra nézve.

Egy készülő film plakátterve, Szigethy Márton és Harmi Gábor  alkotása.

Pipás esetében szintén a „harmadik nembe tartozásról” érdemes beszélni, hiszen női identifikációjának folyamatos tagadása ellenére saját társadalmi közegének nemiségére való állandó rákérdezése miatt megmaradhatott a félelem a titkolni vágyott identitással kapcsolatosan. Ember Judit kutatásaiból tudható, hogy miután egy helyi asszonyt, Császár Marcsát meggyőzte férje megölésének helyességéről, és az asszony már a Pipással való együttélésbe is beleegyezett, akkor egy véletlen folytán kiderült valós biológiai neme. Egy alkalommal ugyanis a lovaskocsiról leugorva úgy vizelt, hogy Kiss Antalné Császár Marcsa meg tudta lesni. Közölte Pipással, hogy mivel az általa csak „Szent Péter hasadéknak” nevezett szervén keresztül vizel, ezért nem lesz alkalmas a közös életre. Végül aztán a férje meggyilkoltatásától is elállt.

A külső csoport általi és saját meghatározása szerinti identifikáció különbségeit jelezheti, hogy egyes helyiek a letartóztatása előtt látták Pipást szoknyában, miközben férfi kalapot hordott más férfiruhákkal együtt. A balkáni hitet tett szüzekhez képest Pipás sokkal inkább demi-vierge-nek tekinthető. A harmadik nemiségét az alapozza meg, hogy a helyi társadalomba nem volt képes sem férfiként, sem nőként beilleszkedni.

Pipás férjének későbbi feleségét az asszony lánya, Farkas Imréné szerint Pipás is gyakran megkörnyékezte: „…jött, hancúrozott a gyerekekkel, az anyámat is el-elkapta, de az anyám ezt nem szerette, mondta, hagyjál már, Viktor, mire való ez, nem szeretem.”

Az ilyen esetek árulkodhatnak arról, hogy Pipás így kivánta maszkulin személyként reprezentálni magát, ám feltételezhető, hogy megpróbálta a deklarált nemi identitásához feltehetően kapcsolódó vágyakat is kielégíteni.

Bezsenyi Tamás

Levéltári anyag:

CSML VII. 2. b. B5336/1932. Pipás Pista/Rieger Pálné elmeorvosi jelentése

Irodalomjegyzék:

Borgos Anna: Vay Sándor/Sarolta: egy konvencionális nemiszerep-áthágó a múlt századfordulón Holmi 2007. 2. szám 185-194.

Dekker, Rudolf – van de Pol, Lotte: The Tradition of Female Transvestitism in Early Modern Europe. London: MacMillan, 1989.

Ember Judit: Pipás Pista – Filmnovella, 1980. In: Zalán Vince (szerk.): Ember-lépték. Ember Judit protréja. Budapest: Osiris, 2003.

Fliber Antal interjú – Készítette: Bezsenyi Tamás. Tompa – 2010. július 4.

Ismeretlen szerző: A mérgezésekről. In: A Magyar Királyi Csendőrség Zsebkönyve, 1903. 17. évf., Budapest: Franklin Társulat.

Grémaux, René: Woman Becomes Man in the Balkan. In: Herdt, Gilbert (szerk.): Third sex, Third Gender – Beyond Sexual Dimorphism in Culture and History. New York: Zone Books, 1994.

Halberstram, Judith: Female Masculinity. Durham, Duke University Press, 1998.

Hall, Stuart: A kulturális identitásról. In: Feischmidt Margit (szerk.): Multikulturalizmus. Budapest: Osiris Kiadó, 1997. 60–85.

Hastrup, Kristen: The Semantics of Biology: Virginity. In: Ardener, Shirley: Defining Females: The Nature of Women in Society. Oxford: Croom Helm, 1978.

von Krafft-Ebing, Richard: Veleszületett rendellenes nemi érzés a nőnél. In: Richard von Krafft-Ebing: Psychopathia Sexualis, különös tekintettel a rendellenes nemi érzésre. Nova, Budapest, 1926.

Ládonyi Emese: „Átkos lidércként nehezedett a falura…” A nagyrévi bába, Fazekas Gyuláné szerepe a tiszazugi arzénes gyilkossági ügyekben. Korall Társadalomtörténeti folyóirat. 2007. 28-29. 226 – 246.

Oosterhuis, Harry: Stepchildren of Nature: Krafft-Ebing, Psychiatry, and the Making of Sexual Identity. University of Chicago Press, Chicago, 2000.

Wheelwright, Julie: Amazonas and Military Maids: Women Who Dressed as Men is Pursuit of Life, Liberty and Happiness. London: Pandora, 1989.

Ezt olvastad?

A Bibliotheca Hungaro-Polonica – Magyar-lengyel Könyvtár 2018-ban, Lengyelország függetlenedésének századik évfordulóján azzal a céllal jött létre, hogy a huszadik század
Támogasson minket