Sírrablástól a roncskutatásig, avagy a modern régészet dilemmái

Mi a különbség a régész és a roncskutató között? Milyen új kihívásokkal kell megküzdenie a régészeknek és a roncskutatóknak a 21. században? Milyen új módszerek és eszközök alkalmazhatóak a feltárások során? A modern régészet és a roncskutatás kérdéseit járta körül a hatodik alkalommal megrendezett Belvedere Est, amelynek moderátora Oláh András Pál történész, a legihaboru.hu weboldal tulajdonosa és társszerkesztője, beszélgetőpartnerei pedig Felföldi Szabolcs régész, az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Régészeti Tanszékének tudományos munkatársa, a Határtalan Régészet folyóirat főszerkesztője, illetve Magó Károly zászlós, repülőgéproncs-kutató, a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum munkatársa voltak. A 2019. október 8-ai, Belvedere Meridionale szervezte Sírrablástól a roncskutatásig, avagy a modern régészet dilemmái című kerekasztal-beszélgetésnek a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar adott otthont.

Oláh András Pál, Magó Károly, Felföldi Szabolcs

Bevezetésként arra a kérdésre keresték a választ, hogy mi a különbség a régészet és a roncskutatás között, illetve, hogy milyen jövőjük van? Először Felföldi Szabolcs a téma alapozásaként tisztázott néhány kérdést, például, hogy mi tartozik a régészet tárgykörébe, illetve, hogy miként változott a régészet nemzetközi megítélése a közelmúltban. Magó Károly válaszában kifejtette, hogy a roncskutatásban milyen kihívásokkal kerülnek szembe, főként saját szakterületén, a repülőgéproncs kutatáson belül. Bár a huszadik század viszonylag jól dokumentált korszak, a különböző források sokszor ellentmondanak egymásnak. Példaként azt hozta fel, hogy egy légiharcban több nemzet katonái vettek részt, és az akció után készült jelentéseik sokszor nem, vagy csak részben fedik egymást. Ezekre a különbségekre tud választ adni egy alapos, tudományos értékkel elvégzett roncskutató feltárás, ami ezáltal segíthet átfogó képet alkotni a második világháború csatáiról. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a régészettel ellentétben, ahol minden apró leletnek lehet jelentősége, a roncskutatásnál nem kell minden egyes lemezdarabkát begyűjteni ahhoz, hogy a megtalált roncs elemezhető legyen. Az első tényleges, tudományos igényű és alaposan dokumentált feltárásra a hetvenes években került sor, azóta nagymértékű fejlődés ment végbe a szakterületen, és ebben komoly szerepe volt a Magyar Roncskutató Egyesületnek is.

Magó Károly

A következő kérdés arra vonatkozott, hogy miként kapcsolódhatnak ezek a kutatások más tudományterületekhezMagó Károly véleménye szerint a repülőgéproncs-kutatás szervesen kapcsolódik a hadtörténethez, de új ismeretekkel szolgálhat a technikatörténet számára is, hiszen több olyan roncs előkerült már, amelyikből az egész világon egy sem maradt fenn, vagy akár a vegyipar történtéhez is, ugyanis az egyes roncsokon fennmaradt festés elemzése ipartörténeti információkkal szolgálhat. Felföldi Szabolcs szerint paradigmaváltásra van szükség, hiszen a tudományos módszerekkel, iparrégészeti vagy kémiai vizsgálatokkal elvégzett roncskutató feltárás sokkal közelebb áll a régészet tárgyköréhez, mint az gondolnánk. A roncskutatás ugyan jelentősen fiatalabb tudományág, mint a régészet, a tudományos kritériumokkal elvégzett feltárásokat mégis társtudományként lehet kezelni. A 21. századra mindkét területen lényegessé vált a tárgyi leletek kontextusának feltárása is, hiszen a gépeken szolgáló emberek repülésének és lezuhanásának körülményei mikrotörténeti szempontból is vizsgálhatók. A kontextus feltárását Magó Károly is rendkívül fontosnak tartotta. Mint kifejtette, már ma is van olyan légiharc, amelynek sikerült elkészíteni a teljes elemzését, felhasználva hozzá a különböző nemzetek pilótáinak visszaemlékezéseit. A feltárásokhoz a régészettől is vettek át módszereket, illetve igazságügyi orvosszakértő – aki egyúttal antropológus – is segíti munkájukat, hiszen több olyan repülőgéproncsot találtak már, amiből a pilótának nem sikerült kijutnia a becsapódás előtt.

Magó Károly, Felföldi Szabolcs

Ezt követően arra a kérdésre kerestek választ, hogy hol húzódik a határ a roncskutatás és a fosztogatás között. Régészeti szempontból Felföldi Szabolcs szerint nagyon egyszerű a válasz, ugyanis a Magyarországon minden, ami 1711 előtt került a föld alá, az törvényileg a magyar állam tulajdonát képezi, és a megtalálónak jelentenie kell a területi illetékességű múzeumnak a leletet. Ugyanakkor a törvény csak lehetőséget ad arra, hogy kompenzálják a megtaláló bejelentését, nem teszi azt kötelezővé. Ez ahhoz vezetett, hogy egyesek inkább nem jelentették be a megtalált tárgyakat, hanem külföldre csempészték, és a leletek később onnan kerültek elő. Ennek az elterjedése oda vezethető vissza, hogy olcsó, szinte bárki számára elérhető fémkereső berendezések jelentek meg a piacon. Fontos megemlíteni, hogy az ezzel a módszerrel élő, a tárgyakat illegálisan kiemelő amatőrök általában a megfelelő hozzáértés hiányában teljesen elpusztítják a lelőhelyet, ezáltal lehetetlenné téve a kontextus vizsgálatát a szakembereknek. Ezzel a tárgyhoz kapcsolódó tudás is megsemmisül. Ráadásul Magyarországon 2010 óta kötelező nyilvánosságra hozni a régészeti lelőhelyeket, ami jelentősen megkönnyíti a fosztogatók munkáját. Emellett azonban egyre nagyobb számban jelennek meg legális fémkeresősök is, akik a régészekkel együttműködve segítenek a feltárásokban. Magó Károly szerint a roncskutatásban is komoly problémát jelentenek az illegális fémkeresősök. Véleménye szerint a roncsokat két csoportba lehet osztani. Vannak olyanok, amelyeket a lezuhanás után gyűjtöttek be a helyiek, és otthon megőrizték őket. Ebben az esetben a leletek nem a földből kerültek elő, ezáltal azok eladása vagy megvásárlása nem ütközik jogi akadályokba. A másik csoportba tartoznak a fémkeresősök által előkerült leletek, ahol a megtalált tárgyakat nem is szabadna elmozdítani a helyükről. Ugyanakkor ő is kiemelte, hogy törvényes keretek között is lehet végezni ezeket a kutatásokat, akár civileknek is: erre jó példa a Magyar Roncskutató Egyesület tevékenysége.

Felföldi Szabolcs

A moderátor azon kérdésére, hogy milyen új kihívásokkal kell megküzdeniük a két szakterületen, és milyen külső nyomással vagy kezdeményezésekkel találkoznak, Felföldi Szabolcs azt válaszolta, hogy nagyon sokféle teher van a régész szakmán. Egyrészt van egy társadalmi és politikai régész-elleneség velük szemben, ahogy megfogalmazta:

A régészekről kialakult egy olyan kép, hogy nagyon sok pénzért piszmognak nagyon sokat, és nem haladnak a beruházások.”

Felföldi szerint erre valamilyen mértékben rá is szolgált a régészet, ugyanis az 1950-es, 1960-as években több nagy régészeti projektet sem sikerült megvalósítani, azonban a szakma védelmére szolgál, hogy mindig is létszámhiánnyal és alulfinanszírozottsággal küzdöttek. Szakmai szempontból kihívást jelent számukra, hogy egy régésznek egyre több mindenhez kell értenie: a módszertani újításokon túl többek között a térinformatikához és az archeometria különböző területeihez. Mindezek mellett a régészek túlterheltek, sokan egész évben kint tartózkodnak az ásatásokon, ezáltal pedig nem marad idejük a tudományos kutatómunkára. Meglátása szerint ezek hatására egyre nagyobb a régészhiány Magyarországon, a fiatalok sokkal könnyebben hagyják ott a szakmát, és néznek kevésbé megterhelő karrier után. Magó Károly szerint a tudományos keretek között végzett roncskutatásban egyre nagyobb jövő van, hiszen a Honvédségen belül is kiemelt feladattá vált a hagyományőrzés, a hadisírok gondozása és az eltűnt katonák felkutatása, ezek pedig mind hozzátartoznak a roncskutatáshoz. Emellett szakmai oldalról a Hadtörténeti Intézet és Múzeum is támogatja a kutatásaikat, s ezek együttesen sokkal könnyebbé teszik számukra a szükséges engedélyekhez és gépekhez való hozzáférést egy-egy feltárás alkalmával. Véleménye szerint sikerült végre eljutni a „roncsrablástól” addig, hogy a roncskutatást szakmailag is elismerjék. Ugyanakkor hatalmas problémát jelent, hogy egyre kevesebb a szemtanú, és ez jelentősen megnehezíti a roncsok megtalálását. A roncskutatásban azonban nincs meg az a külső nyomás, mint a régészetnél, hiszen ők nem kötelezően végzik ezeket a feltárásokat, ezért saját maguknak diktálhatják a tempót. Emellett a roncskutatás – a régészettel összehasonlítva – kifejezetten fiatal tudományág, még nem alakultak ki azok az egységes eljárási és módszertani keretek, amiket meg kellene haladniuk. Munkájuk lesz bőven, hiszen a mai Magyarország területén háromezer repülőgép zuhant le, és jelenleg ezeknek jelentős részéről nem rendelkeznek információkkal. Ugyanakkor a régészetben több, mint háromszázötvenezer lelőhely van az országban, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezeknek mekkora hányadát tudják a régészek feltárni. Egyre ritkábbak a tervásatások, ehelyett sokkal gyakoribb, hogy különböző beruházások előtti feltárásokat kelljen végezniük, ahol azonban folyamatosan sietniük kell, mert a beruházó szeretné minél előbb elkezdeni az építkezéseket.

Oláh András Pál, Magó Károly, Felföldi Szabolcs

A következő kérdésre, miszerint milyen új módszereket, eszközöket és technikai újításokat alkalmazhatnak a kutatásokban, Magó Károly azt válaszolta, hogy szerinte a roncskutatásban a fémkereső és a talajradar játszhat fontos szerepet, vízalatti kutatásoknál pedig a szonár. Ezek közül a talajradar nyújtotta lehetőségeket emelte ki, ugyanis egy jóminőségű eszköz a megtalált tárgy méreteit is kimutatja, ez pedig jelentősen megkönnyítheti a munkájukat. Ugyanakkor a szétszóródott kisebb darabokat is jelölheti egy nagynak, ezért nem lehet teljesen pontos képet kapni általuk sem. Hozzátette azt is, hogy bár jelenleg elég jól állnak az új felszerelések használatában, az ásó és a lapát mindig alapfelszerelés marad náluk. A régészetben sokkal nagyobb mértékű, folyamatos forradalom zajlik, rengeteg új eszköz jelent és jelenik meg. Felföldi Szabolcs szerint érdemes külön csoportokba osztani ezeket az újításokat. Először is vannak azok a felszerelések, amik a régészeti lelőhely azonosítását segítik, a második csoportba tartoznak a kormeghatározást megkönnyítő eszközök és eljárások, a harmadik csoportba pedig a leletek feldolgozását segítő újítások tartoznak. A rengeteg újítás mellett, azonban megmaradtak a klasszikus régészeti módszerek is. Meglátása szerint a régészet egyre inkább híd szerepet tölt be a természettudományok és a társadalomtudományok között, hiszen az anyagi kultúrán keresztül akarják megérteni a múlt társadalmainak működését, és az akkor élt emberek mindennapjait.

Magó Károly, Felföldi Szabolcs

Ezt követően a beszélgetőpartnerek a nemzetközi kapcsolatokról és lehetőségekről osztották meg gondolataikat. Régészeti szempontból Magyarország kiemelkedő helyen van, ugyanis az ország területén rengeteg különböző népcsoport megfordult az idők során, ezért szinte kiapadhatatlan forrásbázis van jelen a régészek számára. Ráadásul Felföldi Szabolcs szerint, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy például a középkor vonatkozásában új tárgyi leleteket tárjanak fel, mint annak, hogy írott forrásokat találjanak a korszakból. Véleménye szerint hazánkban a tudomány támogatása nem áll jól nemzetközi szinten. A roncskutatásban Magyarországon sokkal szabályozottabb keretek között zajlanak a kutatások, sokkal jobb a különböző feladatok szakmai felépítése is. Magó Károly beszélt arról, hogy kutatásai során külföldi feltárásokban is részt vett, és voltak olyan országok, ahol külön kérte, hogy a magyarországi eljárásrend alapján kérjék ki az engedélyeket számukra. Véleménye szerint a Magyar Roncskutató Egyesület munkájáról készíthető, és készült is egy nagyon jó minőségű, komoly tudományos értékkel bíró dokumentumfilm, ami nemzetközi szinten is megállja a helyét. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy leginkább a pénzügyi keretek szűkössége szab gátat a kutatásaiknak, és ebben elmaradunk a külföldi kutatócsoportokhoz képest. Ennek ellenére a magyarországi roncskutatás nagyon jó eredményekkel bír, és szakmailag semmiképpen sincs elmaradva. A második világháborús repülőgéproncsok területén szintén igen sokszínű a hazai „paletta”, hiszen az ország területén a német és magyar légierő mellett amerikaiak, britek és szovjetek is hajtottak végre bevetéseket.

Oláh András Pál, Magó Károly, Felföldi Szabolcs

Az utolsó kérdés arra vonatkozott, hogy milyen társadalmi kapcsolatokat tudnak kialakítani a két tudományterületen. Felföldi Szabolcs szerint a háromhavonta, nagyjából hatezer példányban megjelenő, középerős lapnak minősülő Határtalan Régészet folyóirat éppen a régészet társadalmi elfogadottságáért és a társadalmi kapcsolatainak megerősítéséért jött létre. Ennek köszönhetően a téma iránt érdeklődő átlagemberekhez is eljuthatnak a régészeti kutatások eredményei. Magó Károly úgy látta, hogy a roncskutatás szempontjából a társadalmi elfogadottság kialakítása könnyebb, hiszen a legtöbb családban vannak olyan személyek, akik nem tértek haza a második világháborúból. Sokszor éppen ezért kapnak segítséget a helyiektől is, akik, ha csak a roncs feltárásáról lenne szó, nem feltétlenül engednék számukra például egy teljes szántóföld feltúrását. Mindezek mellett, könyvet is adtak ki a témában, ami az első világháborútól, az 1917-es repülőgéproncs-kiállításoktól kezdve egészen 2019-ig terjedően mutatja be a roncskutatás történetét. Jelenleg a szerényebb anyagi háttér miatt ezt csak nagyon limitált példányszámban nyomtatták ki, azonban úgy tervezik, hogy elérhetővé teszik a nagyközönség számára is, ami hozzájárulhat az utánpótlás biztosításához.

Domján Máté

Ezt olvastad?

Családfakutatás és veszteségkutatás – minden bizonnyal e témák népszerűsége is közrejátszott abban, hogy az átlagosnál is nagyobb számú hallgatóság gyűlt