„Testvéri egyesülés” vagy „ultraszeparatizmus” – Változó vélemények a „magyar kérdésről” 1848 tavaszán Bécsben

1848 márciusában a Bécs és Pest-Buda forradalmai által kivívott alkotmányos reformokat közös sikerként ünnepelte az osztrák és magyar ellenzék, a magyarok iránti általános szimpátia és lelkesedés pedig remekül visszatükröződött a sajtószabadság kihirdetése után a cenzúra terhétől megszabadult bécsi sajtóban is. A Habsburg Monarchia hivatalos lapjaként meghatározó szerepet betöltő bécsi újság, a Wiener Zeitung is a birodalom népeinek „testvéri egyesüléséről” írt ekkor, különösképp méltatva a „közös szabadság” kiharcolásában nagy szerepet játszó magyarok „nemes népét”. Az újságban megjelenő írásokat elemezve azonban megfigyelhetjük, amint a bécsi lap szerzői már április elejétől elkezdik megfogalmazni igényeiket és kritikáikat a magyarokkal szemben. Az osztrák és magyar fél eltávolodása, az eltérő érdekek felismerése és a konfliktus lassú kibontakozása a vitás kérdések mentén szemléletesen megjelent a Wiener Zeitung hasábjain is. Kövessük hát végig, miként változott az ún. „magyar kérdés” megítélése a császári lapban 1848 tavaszán.

A Wiener Zeitung mint hivatalos lap

A korábban diplomataként tevékenykedő grófi családból származó Klemens Wenzel Lothar von Metternichet 1809-ben nevezte ki I. Ferenc császár államkancellárrá, majd ugyanabban az évben külügyminiszterré is. Metternich, aki a napóleoni háborúk utáni új európai rend (az ún. „Szent Szövetség” rendszerének) egyik megalkotója volt, időközben birodalmi hercegi rangra emelkedett és közel 40 évig volt gyakorlatilag a Monarchia bel- és külpolitikájának elsőszámú vezetője. Metternich hírhedt rendőrminisztere, Josef von Sedlnitzky gróf és rendőrkém-szervezete segítségével szigorú cenzúrát gyakorolt és ha kellett kíméletlen rendőri módszereket alkalmazva nyomta el az egész birodalom sajtóját. Ennek eredményeként politikai véleményt jobbára csak a kormány kezében tartott hivatalos lapok fogalmazhattak meg a császárváros sajtójában. Ilyen orgánum volt, az 1703-ban még Wiennerisches Diarium néven alapított (ezzel a világ legrégebbi ma is megjelenő napilapjának tekinthető) bécsi újság, a Wiener Zeitung.

A Wiennerisches Diarium első száma 1703-ból (https://litkult1920er.aau.at)

Az újság 1780-tól viselte ma is használatos nevét és 1812-től a Monarchia hivatalos hírlapjának számított. Az újság rendelkezett az uralkodói rendeletek és az udvari hírek elsődleges közlésének előjogával, továbbá privilegizált helyzetét aktuális bérlőjének a mindenkori kormánnyal kötött szerződései rendszeresen megerősítették. A Wiener Zeitung roppantul fontos szerepet töltött be a Habsburgok birodalmában ugyanis hivatalos lapként, mint közvetítő funkcionált az uralkodó és annak alattvalói között. Az újság írásai rendkívül különböző személyekre hatottak, hiszen a Habsburg Monarchia minden szegletében olvasták és magyarázták cikkeit. A lap Bécstől és Pesttől kezdve egészen Galícia vagy éppen Erdély kis falvaiig is eljuthatott előfizetés révén, ezzel tulajdonképpen összekapcsolva a birodalom minden pontját és annak eltérő kultúrájú lakóit. A magyar politikai újságok éppúgy, mint a birodalom más lapjai, egyaránt reagáltak a Wiener Zeitung álláspontjára, sőt a lap az európai köznyilvánosság előtt is reprezentálta a soknemzetiségű Monarchiát.

Klemens Wenzel Lothar von Metternich (1773-1859) (Wikipédia)

Az 1848-as év forradalmi változásai

Az 1847-es esztendő végéhez érve a Joseph Carl Bernard főszerkesztő nevével fémjelzett több, mint 30 éves korszak lezárult az újság életében, mivel esedékessé vált a Wiener Zeitung szerkesztőségének lecserélése. A változással a kormány egyben szerette volna részben modernizálni, illetve mindenképpen népszerűbbé tenni a nép körében hivatalos lapját. Ennek jegyében a bécsi Theresianumban jogot oktató köztiszteletben álló professzort, Moritz Heysslert nevezték ki a lap élére. A professzor köztudottan liberális nézeteket vallott, sőt az ellenzéki bécsi értelmiség egyik központi szervezetének, a híres bécsi Jogi-Politikai Olvasóegylet is befolyásos tagja volt. Heyssler főszerkesztőként merőben új irányvonalat adott a lapnak. Megnagyobbította az újság megjelenési formáját, igazodva ezzel a nyugati (angol, francia, amerikai) sztenderdhez, továbbá tartalmilag is megújította az újságot, ugyanis új tárcarovatot vezetett be, ahol teret adott a liberális hangvételű cikkek megjelenésének. A felsorolt változások által Heyssler jelentősen megnövelte újságjának népszerűségét és valóban sikerrel nyert meg új olvasóközönséget a lap számára.

Dr. Moritz Heyssler (1814-1882) (https://geschichte.univie.ac.at)

A március 13-án Bécsben kitört forradalom eredményeként még aznap este menesztették hivatalából Metternich kancellárt, amiről a kormány lapjaként a Wiener Zeitung elsőként számolt be. A forradalmi eseményeket azonban még óvatosan fogalmazva csupán a fővárost ért „szokatlan felzúdulásként” aposztrofálta. A császár rendelete által március 15-én eltörölt cenzúra a szabad bécsi sajtó korszakát nyitotta meg, ami rövid időn belül az újonnan megjelenő lapok valóságos özönével árasztotta el a várost. Egyedül Bécsben több, mint 200 újság jelent meg az év folyamán, ennek közel a fele ráadásul napilapként látott napvilágot. A Wiener Zeitung látványos liberális irányvonalváltásának megkoronázásaként április 3-án hosszas szerkesztőségi cikk igyekezett tisztázni a lap kormányhoz való viszonyulását is. Az írás szerint az újságot a kormányhoz „csupán egy szerződéses kapcsolat fűzi”, ami által annak hivatalos részében a kormány közleményeinek adnak helyet, az újság többi része viszont „az irányvonal és a tartalom szempontjából teljesen szabad.” A Wiener Zeitung elsősorban az alkotmányosság alapelvéhez hű és nem tekinthető „sem hivatalos, sem félhivatalos lapnak” szögezte le az új szerkesztőség.

A megújult Wiener Zeitung 1848. március 21-től esti kiadással is jelentkezett
(a képen az első szám címlapja látható) (https://litkult1920er.aau.at)

Kossuth felirati beszédének hatása Bécsben és a „testvéri egyesülés”

Az ausztriai ellenzéki publicisztika 1848 előtt talán legnagyobb tekintélyű alakja, Victor Franz von Andrian-Werburg báró kulcsszerepet játszott a forradalom előtti osztrák-magyar ellenzéki kapcsolatok kialakulásában. A báró cikkeivel és röplapjaival nagy hatást váltott ki, politikai programjával pedig kísérletet tett az osztrák, a cseh, valamint a magyar ellenzék összehozására. A közvélemény megnyerése, illetve befolyásolása alapvető célkitűzése minden politikai mozgalomnak és ennek már ekkor az egyik legfontosabb eszközévé kezdtek válni az egyre szélesebb olvasóközönség véleményét formáló sajtótermékek.  A magyar ellenzék igyekezett más ellenzéki csoportokkal is kapcsolatokat kiépíteni. Levelezőik, illetve személyes ismeretségek által a német liberális lapokban megjelentetett cikkekkel próbálták megnyerni az olvasóközönség szimpátiáját a magyar ügy számára (az augsburgi Allgemeine Zeitung és a Deutsche Zeitung magyar levelezőit érdemes itt kiemelnünk). Kossuth Lajos március 3-i a pozsonyi rendi országgyűlésen elhangzott felirati beszéde, amelyben az abszolutizmus rendszerének felszámolását követelte és alkotmányos reformokat sürgetett, óriási hatást váltott ki Bécsben. A beszéd szövege ugyanis különböző verziókban, leginkább röplapokon gyorsan elterjedt, és katalizálta a forradalmi eseményeket a császárvárosban. Kossuth értesülve a február 23-án Párizsban kitört forradalomról, beszédében merészen fogalmazva felszólította az országgyűlésen összegyűlt rendeket, hogy „emeljük fel politikánkat a körülmények színvonalára” és az egész Monarchia számára alkotmányt kért, mivel kijelentette, hogy „Büró és bajonett nyomorú kapocs” (itt a bürokráciára és a katonai elnyomásra gondolt Kossuth). A fordítás pontatlanságai (közös alkotmány közös alkotmányosság helyett) illetve, hogy csak a beszéd szövegét fordították le (a feliratét nem) súlyos félreértéseket szült az osztrák és magyar fél között. Az osztrákok részéről így sokan csak a közös birodalmi alkotmány és az alkotmányos reformok követelését látták benne, nem pedig a magyar fél számára jóval hangsúlyosabb felelős magyar minisztérium kinevezésének igényét (ami viszont már Magyarország a birodalmon belüli különállását illetve önállóságát erősítette). A március 15-én Bécsbe érkező magyar országgyűlési küldöttség lelkes fogadtatása, a magyarok és különösen Kossuth ünneplése a bécsi nép részéről közismert tények. Mégis a hivatalos lap, a Wiener Zeitung ezekben a napokban is a többi újságnál érezhetően visszafogottabb és inkább általánosságokra, rövid hírekre szorítkozott csak e témában. Március 17-én az eseményről tudósítva név szerint egyedül a küldöttség élén járó Kossuthot emelte ki, akit „zseniális szónoknak” nevezett és leírta, hogy az általa vezetett küldöttség „ezrek éljenzése közepette”, a nemzetőrség által kísérve vonult végig a bécsi utcákon. A továbbiakban az alkotmány kihirdetése utáni „határtalan ünneplést” és ”az osztrák jogar alatt egyesült nemzetek testvériesülését” taglalta a cikk. Gróf Batthyány Lajosnak a magyar főrendi ellenzék vezető személyiségének miniszterelnöki kinevezését és az első felelős magyar kormány létrejöttét gyorsan követte a Franz Anton von Kolowrat-Liebsteinsky gróf vezette osztrák kormány létrehozása a birodalom másik felében. Ezt a történelmi eseményt, az alkotmány bevezetésére tett császári ígérettel együtt a magyarokkal közösen elért sikerként ünnepelte az osztrák közvélemény. Ennek volt köszönhető, hogy még a magyarokkal szemben érezhetően kevésbé lelkes Wiener Zeitung is alapvetően pozitív hangvételt ütött meg végig március folyamán az ún. „magyar kérdés” kapcsán.

Kossuth Lajos beszédének felolvasása egy bécsi kávéházban (az eredeti ábrázolás Heinrich Reschauer 1876-os kiadású “Das Jahr 1848. Geschichte der Wiener Revolution ” című könyvéből származik) (https://www.aeiou.at)

Az itáliai háború

1848. január 12-én Palermóban népfelkelés tört ki a Bourbon-uralom ellen, amit a bécsi forradalom hírére március folyamán Milánóban és Velencében kitörő forradalmak követtek. A függetlenségi harc élére álló és Lombardiába seregével benyomuló Károly Albert szárd–piemonti király által vezetett haderő támadást intézett a Joseph Wenzel Radetzky császári tábornagy által irányított osztrák csapatok ellen és április 30-án csatát is nyert ellenük a Veronához közeli Pastrengonál. Radetzky marsall és a több magyar ezreddel felálló császári csapatok júniusban induló ellentámadását azonban gyors siker koronázta és az osztrákok döntő vereségeket tudtak mérni az olasz haderőre a július 23–25-én lezajlott custozzai csatában. Az osztrák kormány az itáliai harcok kitörése után nem sokkal, már április elején a sajtón keresztül, a köznyilvánosságot felhasználva igyekezett nyomást gyakorolni a magyarokra, hogy biztosítsa a magyarországi újoncok kiállítását Lombardia visszaszerzésére. Az eszköz ehhez ráadásul továbbra is a Wiener Zeitung maradt, függetlenül a pár nappal ezelőtt megjelent a kormánytól való elhatárolódást hirdető szerkesztőségi kinyilatkoztatástól. A Wiener Zeitung április 5-i száma ugyanis a birodalom szláv népeiről írott cikkel jelentkezett, és ebben a szerző megállapította, hogy először is a Monarchia belső nyugalmát kell megteremteni, hogy az kifelé is erős legyen és nem szabad rettegni az egyes nemzetiségek önállósági törekvéseitől, hiszen ez – ahogy ő fogalmazott – az „idők parancsa, egy szükségesség”. Továbbá a nemzetiségi törekvések megvalósítása nem veszélyt, hanem áldást hoz egész Ausztriára, erről kezeskedik a magyarok „dicső példája”, akik ahogy kivívták nemzetiségük kormányzási jogát, a király számára a kért hatvanezer helyett egy hónapon belül rögtön százezer újonc kiállítását ígérték, vélekedett a szerző. A cikk egyébként ismeretlen írója ezek után még azt a kérdést is feltette, hogy ha a szlávok megkapnák a magyarokhoz hasonlóan a nemzetiségük számára az engedményeket, akkor vajon hasonlóan járnának e el, mint a „hűséges magyarok”? A természetesen téves hír a százezer újonc felajánlásáról nem véletlenül a szlávok felemlegetésével együtt került elő az újságban, ugyanis az osztrák kormány taktikusan alkalmazta ezt az elemet a magyarokkal szemben. A cikk tehát azt sugallta, hogyha a magyarok nem hajlandók valóban további katonákkal segíteni az osztrák ügyet Itáliában, majd hasonló nemzetiségi jogokért cserébe a szlávok ezt örömmel megteszik helyettük. Az őket körülvevő szláv népek fölénybe kerülésétől és a „nemzethaláltól” való félelem mélyen gyökerezett a magyar politikai elit gondolkodásában (gondoljunk csak a híres „herderi jóslatra” vagy reformkori íróink és költőink kapcsolódó műveire). Az első töréspont tehát máris jelentkezett az osztrák-magyar viszonyban, dacára a „testvéri egyesülés” március óta töretlen hangoztatásának, ez pedig az itáliai háborúban való katonai segítség kérdése volt.

Az „ötnapos felkelés” Milánóban (1848. március 18-22.) (Wikipédia)

Az államadósság kérdése

A Wiener Zeitung ismételten nyomást próbált kifejteni a magyarokra azzal, hogy április 16-án megjelentette a király István magyar nádorhoz intézett korábbi levelét, amiben a birodalmi államadósság egy részének elvállalására sürgette a magyarokat. Az eset jól szemlélteti az osztrák és magyar sajtó egymásra gyakorolt kölcsönösen erős hatását is, hiszen három nappal később a magyar kormány félhivatalos lapja a Pesti Hírlap is leközölte a levél magyar fordítását. A magyar lap azonban ennél is tovább ment és egy április 23-án megjelent szerkesztőségi cikkében az államadósság bárminemű átvállalását határozottan elutasította. Az itt felhozott magyar érvek önmagukért beszéltek:

 „Hogyan is vállalhatná el Magyarország az austriai státusadósság bármi csekély részét? A magyar törvényhozás megbízásából történt-e azon adósság fölvétele? Vagy talán magyarországi beruházásokra fordíttatának azon kölcsönök?” (Pesti Hírlap, 1848. április 23.)

Hasonló érvelési rendszert alkalmazva utasította el a hűtlenség vádját és az államadósság átvállalását is két nappal korábbi cikkében a témához szintén „néhány szerény észrevételt” fűző pozsonyi németnyelvű lap, a Preßburger Zeitung is. Április 18-án a Wiener Zeitung esti kiadásának cikkében az osztrák színek (fekete-sárga) megtagadása miatt támadta a szerző a Habsburg Monarchia hűtlennek bizonyuló népeit és itt már a magyarokat is nyíltan hálátlannak nevezte. „Ausztria dicsősége Magyarország dicsősége is” jelentette ki a cikk, ahol annak nagyhatalmi szerepe veszélyben van „ott van Magyarország helye a harcban”. Felszólította a magyarokat, hogy ne legyenek hálátlanok Ausztria iránt és ne tagadják meg a hűséget, nehogy így a „bölcselkedés áldozataivá váljanak”.

A Pesti Hírlap március 16-i számának címlapja (https://nemzetikonyvtar.blog.hu)

A retorikai fordulat a magyarokkal szemben

A magyarokat ért kritikák kiteljesedése, a magyarokkal szembeni retorikai fordulat a Wiener Zeitung április 20-án megjelent cikkéhez köthető, aminek már címe is beszédes volt: „Egy szó a magyarországi ultra-szeparatistákhoz”. A magyarokat minden eddiginél nyíltabban támadta ez a cikk, hogy miért nem támogatják királyukat a harcban, akit Lombardia és Velence királyának minőségében Szardínia (azaz a Szárd-Piemonti királyság) részéről háborús támadás ért, és ha a magyarok most nem nyújtanak segítséget, akkor ugyanúgy nem tennék meg, ha bármilyen külső ellenség törne a Monarchiára, állapította meg a cikk írója. Ebből következik az is, hogy Ausztria és annak többi része sem köteles támogatni uralkodóját, mint magyar királyt, ha az oroszok egyszer csak betörnek Magyarországra. Ezek után a cikk áttért az államadósság kérdésére is, kiemelve, hogy azok a Monarchia érdekében közösen viselt terhekből (leginkább a nagyhatalmi státuszhoz szükséges haderő fenntartásából) keletkeztek, így azok elvállalása közös feladata a birodalom népeinek. Számszerűen levezette, hogy a többi tartomány jóval kisebb lélekszámának ellenére sokkal nagyobb bevételt hoz az összbirodalmi kasszába, mint Magyarország, ráadásul a kisebb országrészek rendszeresen több újoncot is állítanak ki a Habsburg Monarchia védelmére. A Magyarországból származó évi bevétel kevesebb, mint a felét teszi ki annak, amivel az országnak arányosan az állami kiadásokhoz hozzájárulnia kéne, állította a szerző. A cikk zárásában minden eddiginél egyértelműben tört felszínre a szlávokkal és az oroszokkal kapcsolatos fenyegetés:

 „Félünk attól, hogy eljön a nap, amikor a nemzeti érzéseiktől vezetett horvátok, szlavónok és szlovákok, egy szóval minden szláv nép Magyarországon, a románokkal együtt, a gyakorlatilag uralkodó nemzet, az őket anyanyelvük használatában korlátozó magyarok ellen fellázad. És mi lesz akkor, ha az oroszok szláv testvéreik megsegítésére bevonulnak az önálló, de egyedül álló Magyarországra, mint jelenleg a szardíniaiak Lombardiába?” (Abend Beilage zur Wiener Zeitung, 1848. április 20.)

A magyarok bécsi fogadtatása 1848. március 15-én (www.arcanum.hu)

„Hallgattassék meg a másik fél is…”

1848 tavaszán a tervezett német egység megvalósulását óriási várakozások előzték meg és az ezzel kapcsolatos politikai viták, különösen az egységes birodalmi alkotmány kidolgozására hivatott frankfurti német nemzetgyűlésbe történő választások kampányai áprilisban az osztrák közvéleményt végleg két pártra szakították. A nagynémet koncepció (a Monarchia német tartományainak egyesülése a többi német állammal) megvalósulása, illetve az újra egyesülő Németországgal való szövetségkötés a magyar külpolitikai gondolkodás legfontosabb és leginkább (akkor reálisnak tűnő) reményekkel kecsegtető orientációja volt, ami lehetőséget adott volna a magyar önállóság mértékének kiszélesítésére. A német egység megvalósulásának realizálódását a kortársak jelentős része kész tényként kezelte és várta 1848 májusának elején. Az így kialakult helyzet az ezzel szorosan összefüggő „magyar kérdést” is némiképp más megvilágításba helyezte még a kormányközeli lapok számára is. Ennek szellemében a Wiener Zeitung szerkesztősége május 3-án „egy magyar” aláírással megjelentetett cikket közölt, amelynek címe is az volt, hogy „Audiatur et altera pars” (hallgattassék meg a másik fél is). A cikk írója mindenekelőtt kijelentette, hogy a magyarok Ausztria és Németország szövetségeseként képzelik el a jövőt. A magyar katonaság visszahívását nem az itáliai háború ellenzése, hanem a nemzetiségek lázongása miatt a közbiztonság fenntartása indokolta. A szlávok helyzetének megerősödése a birodalomban beláthatatlan következményekkel járna és az osztrák sajtónak nem szabadna „az egy jogar alatt élő egyesült népek közéletét mérgeznie” magyarellenes megnyilvánulásaival, fakadt ki végezetül a szerző. A szerkesztőség ugyan leközölte, de terjedelmes kommentárral látta el a cikket, amiben először is megkérdőjelezte a magyarok őszinte készségét az itáliai háború további katonai erőkkel való támogatására, illetve a szláv zavargások jogos okaként jelölte meg, hogy a szlávokat a magyarok „háttérbe szorították és nem fordítottak kellő figyelmet nemzeti igényeikre”.

A Wiener Zeitung május 7-i esti kiadásában az „egy magyar” aláírású cikkíró válaszolt a szerkesztőség által felvetett kérdésekre.  Egyrészt, leszögezte, hogy a bécsi újság tévesen adott hírt arról, hogy az országgyűlés további katonák küldését ígérte volna. Az Itáliában harcoló csapatok jó kétharmadát így is magyarok alkotják, akik vérüket adják a közös birodalomért. Másrészt kijelentette, hogy a magyarok csak diplomácia nyelvként hangsúlyozzák anyanyelvük jelentőségét, a magánéletben ezt senkire rá nem kényszerítik, sőt a polgári szabadság jogait mindenkinek biztosították. A szlávoknál amúgy is hiányzik a nyelvi egység (a szlovák nem érti a délszlávot példának okáért) és a szláv mozgalmak egyébként sem önállók, csupán más népekre támaszkodnak. A zavargások okai „északon pánszlávista utópiák, délen pedig illír és orosz mesterkedések” (az orosz védnökség alatti illír birodalom pedig a Habsburg Monarchia létét és Németország érdekeit egyaránt fenyegeti), vélte a magyar szerző.

Metternich futása (A bécsi márciusi forradalom idején megjelent gúnyrajz) (www.arcanum.hu)

A májusi fordulópontok (Bécs és Frankfurt)

A május 15-én Bécsben ismételten kitörő forradalmi megmozdulások radikalizálták még a Wiener Zeitung hangnemét is, a szerkesztőség ugyanis május 18-án hosszú cikkben felháborodással közölte, hogy a „fél szavak, figyelmeztetések és magyarázkodások ideje lejárt”. A szerkesztőségi cikk kijelentette, hogy a császárnak Bécsben kell maradnia, mivel a város elhagyása olyan lenne, mint XVI. Lajos hírhedt menekülése és a köztársaság kezdetét jelentené (a császári udvar mindeközben már az előző napon elhagyta Bécset és Innsbruckba távozott). Az újság legmarkánsabb kormányellenes reakciójaként tarthatjuk számon azt, hogy a lap május 29-i száma példátlan módon a császári sas és a megszokott privilégiumát hirdető felirat nélkül jelent meg. A főszerkesztőség azonban rögtön az ezt követő napokban megbánó hangvételű cikkeket jelentetett meg az általuk akkor már „hibaként, illetve tévedésként” aposztrofált eset miatt. A korabeli bécsi viccben az esetet úgy emlegették, hogy a Wiener Zeitung „elvesztette a fejét”. Az újabb bécsi forradalom kitörése és május 18-án a német nemzetgyűlés megnyitása Frankfurtban egy új politikai helyzetet teremtettek. Mindezt jól érzékeltették a német liberális újságok cikkei is (a mérvadó frankfurti Allgemeine Zeitung május 21-i cikke jó példa erre), amelyek közül több már a Habsburg Monarchia szétesését és Magyarország önállósulását, illetve az egyesülő Németországgal való szövetségét vetítette előre, mint reális alternatíva. A magyar kormány akcióba is lépett felismerve a történelmi lehetőséget és május 14-án Szalay László és Pázmándy Dénes személyében követeket küldött a frankfurti Pál-templomban ülésező nemzetgyűléshez a tervezendő szövetség konkretizálása érdekében. A magyarok lelkes fogadtatása ellenére a frankfurti követség azonban nem válthatta be a hozzá fűzött reményeket, mivel végül sem a formális szövetség, sem a német egység nem jött létre 1848-ban.

A frankfurti német nemzetgyűlés megnyitása (Wikipédia)

Összegzés

Foglaljuk össze végezetül röviden, hogy hogyan is változott az ún. „magyar kérdés” megítélése 1848 tavaszán a Wiener Zeitung írásaiban. A kezdeti egyöntetű lelkesedést és a „testvéri egyesülés” hangoztatását, mint láthattuk, hamar felváltotta a magyarokkal szembeni igények megfogalmazása a bécsi lapban. Az igények három fő témakör köré csoportosultak, ezek a katonai segítség az itáliai háborúban, az államadósság kérdése és a magyar függetlenség mértéke voltak. Az osztrák közvélemény érthető módon csalódottan fogadta, hogy a magyarok a közös birodalmi terhek egy kulcsfontosságú elemét, az államadósság egy részének átvállalását kategorikus elutasították. A magyar minisztérium politikájának megítélése így egyre negatívabbá vált a császári lapban, amihez jelentősen hozzájárultak a Magyarországon élő nemzetiségek gyakran közölt tiltakozó nyilatkozatai „az egoisztikus magyar nemzetiségipolitika” ellen és az immár „szeparatistának” tekintett magyar önállósági törekvések hangos helytelenítése is. Az ellenzéki sajtó képviselőinek nagy része ennek ellenére továbbra is kitartott a magyar ügy iránti szimpátiájában, hiszen szemükben a szlávok, mint közös ellenségkép és a nagynémet koncepció kölcsönös támogatása továbbra is összekötő kapcsot jelentettek a magyarokkal. A májusi politikai fordulópontok hatására (a német nemzetgyűlés megnyitása és az újabb bécsi forradalom kitörése) megváltozott a politikai légkör Bécsben és a német egység közelgő megvalósulása az osztrák és a magyar közvélemény számára is egyaránt reálisnak tűnt ekkor. Ezek a változások pedig ismételten más megvilágításba helyezték a „magyar kérdést” is.

További cikkeink az 1848-as események sajtótörténeti hátteréhez:

A sajtószabadság ügye a reformkorban

A Nemzeti Ujság politikai állásfoglalása és a márciusi fordulat 1845–1848

A Pesti Hirlap külföldi hírei, 1848. január–március

 

Felhasznált irodalom

Barta István: Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. Akadémiai Kiadó, Budapest 1951.

Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig. Wolters Kluwer Kft, Budapest 2016.

Deák Ágnes: Együttműködés vagy konkurencia. Az alsó-ausztriai, a csehországi és a magyarországi ellenzék összefogási kísérlete 1847-1848-ban. In: Aetas 14., 1–2. sz. (1999). 43–61.

Erdődy Gábor: A magyar kormányzat európai látóköre 1848-ban. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988.

Ernst Viktor Zenker: Geschichte der Jornalistik in Österreich. Wien, 1900.

Franz Stamprech: Die älteste Tageszeitung der Welt. Werden und Entwicklung der „Wiener Zeitung”. Druck und Verlag der Österreichischen Staatsdruckerei, Wien, 1980.

Gergely András: A Frankfurt-Budapest szövetség kialakulása 1848 tavaszán. In: Gergely András: 1848-ban hogy is volt? Tanulmányok Magyarország és Közép-Európa 1848-49-es történetéből. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

Hajnal István: A Batthyány-kormány külpolitikája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1987.

Heinrich Reschauer: Das Jahr 1848. Geschichte der Wiener Revolution I., Wien, 1872.

Joseph Alexander von Helfert: Die Wiener Journalistik im Jahre 1848. Wien, 1877.

Joseph Alexander von Helfert: Die Wiener Zeitung im Jahre 1848. In: Zur Geschichte der kaiserlichen Wiener Zeitung. Wien, 1903.

Kosáry Domokos: Magyarország és a nemzetközi politika 1848-1849-ben. História, Budapest, 1999.

Pajkossy Gábor: Kossuth felirati beszédéhez. In: Emlékkönyv Orosz István 70. születésnapjára. Szerk.: Angi János- ifj. Barta János. Debrecen, 2005. 169–179.

Urbán Aladár: Batthyány Lajos miniszterelnöksége. (Nemzet és emlékezet). Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1986.

Wolfgang Häusler: Die österreichische Publizistik und ihre Probleme im Vormärz und im Revolutionsjahr 1848. In: Erich Zöllner (Hg.), Öffentliche Meinung in der Geschichte Österreichs. Wien, 1979.

Ladányi Gábor

Ezt olvastad?

Heti tudományos programajánlónk rendezvényein a népek tavaszától a szocializmus bukásáig számos izgalmas téma terítékre kerül. Konferencia, könyvbemutatók, előadások és egy