Történettudományi konferencia debreceni és kolozsvári hallgatók kutatásairól

Változatos tematikájú régészeti és történettudományi konferenciát szervezett szeptember 8-9-én Kolozsváron a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelem- és Néprajztudományi Doktori Iskolája, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztálya (DOSz TePo), valamint a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Filozófia és Történelem Karának Magyar Történeti Intézete.

A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Kara
(Forrás: szabadsag.ro)

A hallgatói konferencia a fejlődő intézményközi kapcsolat és együttműködés újabb állomását képezte: az alap-, mester- és doktori fokozatú képzéseken résztvevő kolozsvári és debreceni hallgatók lehetőséget kaptak arra, hogy megismerjék és megvitassák egymás kutatási eredményeit. A kutatási beszámolók kapcsán említésre méltó a tematika sokszínűsége, a megközelítések újszerűsége, frissessége, a módszerek korszerűsége.

Fotó: Novák Ádám

A történettudományi előadásokból szemelgetve többek között említésre méltó az ókori táplálkozástörténettel foglalkozó beszámoló, amely színes mozzanatokat, érdekes tényeket összegzett a római köztársaság korában és a császárkorban élt emberek étkezési szokásairól, a felhasznált alapanyagokról, az étkek jellegéről.

Mint elhangzott, az ókori Róma lakosságának jelentős részét tömörítő bérházakban nem voltak ételkészítésre alkalmas helyiségek; ezek az emberek a piactereken kialakított, büfé-jellegű thermopoliumokban készített meleg ételeket fogyasztották, gyümölcsöt, halat, húst, édességet a piaci árusoktól vásároltak.

A tehetősebb társadalmi réteg tagjainak otthonában központi hely volt az átrium a családi tűzhellyel, étkezőasztallal, házi oltárral.  A vagyonosodással a házak belső terei is bővültek, az átriumot felváltotta a cenaculum, ahol még ülve étkeztek az emberek, majd a triclinium, ahol már heverőkre dőlve fogyasztották az étkeket. Többféle kenyeret sütöttek, egy harminccentis átmérőjű, különféle feltétetekkel ellátott kenyérfélében akár a pizza elődje is felismerhető. Többszáz zöldségfélét és halfajtát ismertek, különféle keleti fűszereket és mártásokat használtak, különböző módon ízesített és higított borokat fogyasztottak.

A konferencia kolozsvári és debreceni résztvevői (Fotó: Molnár-Kovács Zsolt)

A Kr.e. 181-ben alapított Aquileia városának kapcsolatrendszerét taglaló előadás összegezte: a település kapcsolathálója mindenekelőtt a környező térséget ölelte fel, de szűkebb vonzáskörzetében a város tulajdonképpen központi helyként működött.

Egy kutatás a kevéssé ismert, illetve saját korában is csak Rómában elismert császár, Priscus Attalus uralkodásának és pénzverésének jellegzetességeit tárgyalta; Priscus Attalus alig néhány hónapos, ellencsászári uralkodása alatt hatalmának megerősítése céljából kiváló minőségű ezüstpénzeket veretett, ő bocsátotta ki az ókori Róma legnagyobb, 80 grammos ezüstérméjét is.

Az 1320-ban megalakult macsói bánság pecsétjeit egyedi adatbázisba gyűjtő kutató azok használatát társadalom- és politikatörténeti szempontból elemezte. Megállapította, a főurak sokféle pecsétet használtak, de megszabott intervallumokban, és nyomon követhető következetességgel. A középkor világához kötődött a II. András magyar király és a Merániak kapcsolatait, a különféle érdekszövetségek megfontolásait taglaló beszámoló, vagy az Anjou-kor nehézfegyverzetű lovassága és gyalogsága által használt harci vértezeteket és fegyvereket összegző kutatás is. A hallgatóság megismerhette a sisakformák alakulását, a törzs és a végtagok védelmét szolgáló vértezetnek a test vonalaihoz idomuló fejlődését, a korban használt pajzsok, fegyverek, lószerszámok jellegzetességeit.

Kolozsvári részlet (Forrás: vilagnezo.hu)

Kolozsvár város történetéhez kapcsolódott egy 16. századi „bábaboszorkány” perének ismertetése. Amint a peranyagból kiderült, a „bábaboszorkány” a közösség sajátos figurája volt, aki nemcsak a szülés levezetéséhez, és a különféle gyógymódokhoz értett, hanem járatos volt a „rontás és kötés” praktikáiban is. Saját társadalmukban ezek az asszonyok csak addig élveztek védettséget, amíg feladataikat megfelelően el tudták látni; a tanúvallomások szerint például a vádlott fenyegetésekkel próbálta magához láncolni apadó klientúráját, ami aztán bukását okozta.

Érdekes előadás ismertette K.A. Lieven herceg (1774-1839) tevékenységét, aki csaknem három évtizedig szolgált Oroszország londoni nagyköveteként. A brit diplomáciai források feldolgozására alapuló kutatás hiteles képet festett a szakirodalom által „elhanyagolt” követ munkásságáról, aki fontos szerepet játszott a brit-orosz diplomáciai kapcsolatok alakulásában a 19. század első harmadában, a keleti krízis idején.

Az 19. század utolsó harmadában az éledő indiai nacionalizmus egyik megnyilvánulásaként egyre komolyabb kritikák jelentek meg az sajtóban a brit kormányzatot illetően. A Vernacular Press Act-ről, az indiai sajtóorgánumok működését szabályozó brit sajtótörvényről szóló előadás ismertette a cenzúrát bevezető rendelkezést, bemutatta az indiai sajtótermékek típusait, valamint a törvény kapcsán zajlott brit konzervatív-liberális diskurzus főbb elemeit. A sajtótörvény kritikusaival szemben megfogalmazott konzervatív álláspont a tiltakozást fölöslegesnek tartotta, mivel szerintük Indiában eleve nem létezett teljesen szabad sajtó, másrészt úgy vélték, hogy a „tanulatlan” indiai írók, újságírók visszaélnek a törvény rendelkezéseivel.

Fotó: Novák Ádám

Az 1878-as berlini kongresszus előzményeivel, előkészítésének sajtóvisszhangjával foglalkozó kutatás rámutatott: a korban uralkodó nagyfokú nemzetközi bizonytalanság körülményei között nemegyszer személyi tényezőktől függött egy-egy ország külpolitikai irányvonalának alakulása. A diplomáciai egyeztetések alakulását az élclapok beszámolói, karikatúrái alapján is követni lehetett.

Sajtóelemzés készült az Egyenlőség zsidó társadalmi és felekezeti hetilap cionizmus-értelmezéséről, a cionista törekvésekhez való viszonyulásáról. Az 1822-től 1938-ig kiadott lap küzdött például az antiszemitizmus ellen, ugyanakkor elítélte az adományokból élő ortodoxiát. Fontosnak tartotta a magyar zsidóság önbecsülésének növelését, amely, mint hirdette, csak felekezeti szempontból különült el a magyar társadalomtól. Az Egyenlőség elfogadta az értelmezést, amelynek megfelelően gyarmatosításnak tekinthető, ha egy zsidó közösség szervezett módon letelepszik egy országban, és tagjai továbbra is tartják egymással a kapcsolatot. Mindamellett, az újság nem értett egyet például azzal, hogy 1905-ben a cionista mozgalom kizárólag Palesztina felé irányította volna a letelepülni vágyó tömegeket.

Kolozsvár főtere a Szent Mihály templommal (Forrás: szekelyfoldiinfo.ro)

Magyarország harmadik legnagyobb szalámigyárát az olasz származású Vidoni János alapította 1884-ben Debrecenben. A Vidoni család történetét, a város gazdasági és kulturális életében betöltött szerepét vizsgáló kutatásból kiderült: a család hozzáértéssel működtette főként külföldre termelő gyárát. Üzletfeleikkel rugalmas kapcsolatot tartottak fenn, a szalámit saját receptjük alapján gyártották. Munkásaikat jól megfizették és megfelelő ellátást, a vendégmunkásoknak pedig szállást biztosítottak. A Vidoni család tagja volt az Olaszbarátok Monti Körének, amely a magyar-olasz kulturális és társadalmi kapcsolatok fejlesztése céljából jött létre; többek között tanulmányutakat, különféle kulturális eseményeket szerveztek. A Vidoni-gyár 1950-ben szüntette be működését; ennek előzményeként az iparügyi minisztérium 1948-ban egy biztost küldött ki tevékenységének ellenőrzésére.

A történettudományi részleg keretében ismertetett kutatások felölelték az ókortól a jelenkorig terjedő időszakot; előadások hangzottak el az Olaszország külpolitikájában 1920-1927 között felmerülő magyar ügyek, valamint a második világháború utáni, Tiszazugbeli felekezeti iskolák működéséről is.

Fotó: Novák Ádám

A művészettörténeti szekció előadói a kolozsvári késő barokk és klasszicista palotaépítkezéseket, a 18-19. századi kolozsvári főúri otthonok jellemzőit, továbbá a kolozsvári Arany János utcában álló szecessziós lakóházaknak, az Erdélyi Római Katolikus Státus csíkszeredai főgimnáziumának, és a máramarosszigeti kultúrpalotának építéstörténeti adalékait, az épületek jellegzetességeit ismertették.

A korszerű módszereken alapuló régészeti kutatások részben kerámiaanyag-vizsgálatra vonatkoztak: szó esett a Nagykároly-Bobáld tell kerámia- és az üllői szarmata pecsételt kerámiaanyagról, ezek motívumkincséről, a lehetséges párhuzamokról. A Margitta-környéki későbronzkori településhálózatot, Ság határában a kora népvándorlás-kori települést, a nagykárolyi szennyvíztisztító építésekor előkerült 8-10. századi település leletanyagát, a Szatmár megyei Piskolt-Lutarie (Kincsverem) lelőhelyet kutató régészek települések, településhálózatok rekonstrukciójára, a leletanyag elemzésére törekedtek. Más kutatások a pécskai lelőhely korai avar kori gyermeksírjaival, továbbá Arad megyében az autópálya nyomvonalánál végzett leletmentő ásatásokon előkerült, La Téne-kori hamvasztásos sírokkal foglalkoztak.

A hallgatói konferencia a DOSZ TePo sikeres pályázata, Forisek Péter egyetemi docens (Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Történelmi Intézet) Molnár-Kovács Zsolt egyetemi adjunktus (BBTE Történelem és Filozófia Kar) és Schrek Katalin PhD hallgató (Debreceni Egyetem, Történelem- és Néprajztudományi Doktori Iskola) szervezői munkája folytán jöhetett létre.
A konferencia részletes programját galériánkban tettük közre.

Ezt olvastad?

Sipos Gábor erdélyi magyar történész a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének oktatója és a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Az