Trianon arcai

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli magyar közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést. A Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös gondozásában, az MTA BTK TTI “Lendület” Trianon 100 kutatócsoport munkatársainak közreműködésével új kötet jelent meg Trianon arcai – Naplók, visszaemlékezések, levelek címmel. A frissen boltokba kerülő kötet korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és más személyes jellegű, többségükben eddig kiadatlan történelmi forrásokon keresztül mutatja be az első világháború befejezését követő impériumváltások hatásait. 

A történelmi Magyarország legkülönbözőbb pontjairól arisztokraták és kisemberek, nők és férfiak, felnőttek és gyermekek, magyarok és más nemzetiségűek vallanak benyomásaikról, érzéseikről, valamint arról, hogy saját személyes sorsukban milyen változásokat hozott az 1918–1920 közötti időszak. Ugyanazt az eseménysort különböző szempontokból és eltérő élethelyzetekből szemlélve olvasóink előtt izgalmas kép rajzolódik ki a Monarchia felbomlását átélő társadalomról.

Ahogy minden történelmi eseménynek, esemény-sorozatnak, így a Kárpát-medencében 1918–1920 között végbement impériumváltásoknak, tehát az Osztrák–Magyar Monarchia és ezen belül a történeti Magyarország felbomlásának, az utódállamok kialakulásának, továbbá a fenti folyamatokat betetéző trianoni békeszerződésnek is számos arca volt. Az új határokon kívül és belül rekedt különféle identitású emberek sokféleképpen élték meg az impériumváltások hatásait, azonban e tapasztalatok egykori sokszínűsége mára szinte teljesen elveszett. Magyarországon a békekötés után, a két világháború között regnáló politikai hatalom alapvetően a Párizs környéki békeszerződés revíziójára építette programját. Ennek egyik fontos eleme volt az egykori személyes tapasztalatok emlékének kanonizálása az emlékezetpolitika segítségével. Így teremtette meg Trianon egységes közösségi emlékezetét, amely a kollektív azonosságtudat és a személyes, nemzeti, politikai vagy éppen vallási identitások részévé is vált. Ez az emlékezetpolitika többé-kevésbé mind a mai napig megszabja a közbeszédben azokat a nagy narratívákat, amelyeken belül a békeszerződés története elbeszélhető, így például: „második Mohács”, „a magyar balsors nagy szimbóluma”, a „magyar kálvária keserves stációja”, „nemzeti nagylétünk nagy temetője”. Ezek a toposzok pedig felülírták az események egykori személyes és családi olvasatát.

A Trianonnal kapcsolatos eddigi történeti kutatás is döntően politikusokra, az események menetére és hatásaira koncentrált, és elsősorban hivatalos dokumentumokra – jegyzőkönyvekre, memorandumokra, szerződésekre, jelentésekre – támaszkodott, külön figyelmet szentelve „a nagy személyiségek” szerepének. A legtöbb munkából teljes mértékben hiányoznak a hétköznapi személyektől – azaz a politikai döntéshozatalban nem résztvevőktől és nem az ún. elithez tartozóktól – származó források.

Nem egyszerű nézőpontot váltani és az egykori hétköznapi személyek szemszögéből – azaz alulnézetből – is vizsgálni Trianont, amely politikatörténeti fogalomként aligha értelmezhető a társadalomtörténetben. A privát források – egyedülálló módon – az idő személyes megélésének elsődleges dokumentumai. A naplók legfőbb értéke, hogy nem évekkel későbbi „retrospektív perspektívából” készültek, hanem a múlt egyidejű és személyes átélését rögzítik. Ellentétben a visszaemlékezésekkel és önéletírásokkal, amelyek a személyes identitás megkonstruálásában játszhatnak elsődleges szerepet.

A kortársi tapasztalatok újrafelfedezése az egyik fő célja tehát a Magyar Nemzeti Levéltár és a Libri Kiadó közös kötetének. A kiadványban a történelmi Magyarország legkülönbözőbb pontjairól egyháziak és világiak, arisztokraták és kisemberek, nők és férfiak, idősek és fiatalok, magyarok és nemzetiségiek vallanak arról, hogy saját személyes sorsukban milyen változásokat hoztak az első világháborút követő történések, az impériumváltozás. A kötetben szerepelnek „fontos emberek”, azaz a kor közéleti személyiségeinek, politikusainak, illetve azok hozzátartozóinak naplórészletei, visszaemlékezései, levelei is, lehetőséget kínálva az olvasónak, hogy összevethesse a kortársak benyomásait, tapasztalatait és tudását a kaotikus eseményekről. A könyv további újdonsága az, hogy a túlnyomó többségükben mindeddig kiadatlan, most először publikált magyar nyelvű források mellett két román és egy szerb forrást is közöl, meghaladni kívánva ezzel a nemzeti történeti látószöget és a nemzetállami határokhoz igazodó léptékek logikáját. Ez azért nélkülözhetetlen, mivel térségünkben már a múltban sem az volt a jellemző, hogy az etnikai és a politikai határok tartósan és maradéktalanul egybeestek volna.

Trianon egymástól eltérő „arcai” válnak láthatóvá az olvasók előtt. A Monarchia szétesését és az új nemzetállamok létrejöttét ezáltal számos „alternatív elbeszélés” révén lehet értelmezni.

E könyv révén az olvasó talán közelebb jut néhány fontos, Trianonnal kapcsolatos kérdés megválaszolásához: miként változtak meg a mindennapok a határmódosítások következtében? Hogyan alakította át Trianon az emberek hétköznapi kapcsolatrendszerét? Milyen személyes döntési lehetőségek adódtak? Miként vált traumává Trianon a magyarság számára és miért jelentették a határváltozások a szomszédos népek többségének a nemzeti érzelmek beteljesülését? A nemzetiségi lakosok között voltak-e olyanok, akik csalódtak az impériumváltásban, és ha igen, miért? A források olvasása során szemléletes képet alkothatunk arról, hogy ami az egyik félnek szinte felmérhetetlen súlyú tragédiát jelentett, az a másik számára eufórikus győzelemmel ért fel.

Megjelenési adatok: Kunt Gergely – L. Balogh Béni – Schmidt Anikó (szerk.): Trianon arcai. Naplók, visszaemlékezések, levelek. Magyar Nemzeti Levéltár – Libri Kiadó, Budapest. 2018, 468 old.

Ezt olvastad?

Ujváry Gábort irodalmi érdeklődése vezette el a történettudományhoz. Művelődés-, kultúra-, tudomány-, illetve kultúrpolitika-történettel, valamint historiográfiával foglalkozik, főként a két világháború