Újkor.hu – Fotópályázat: Klió portréja

Beköszöntött a naptári, a meteorológiai, és már-már az igazi tavasz is. Itt az idő tehát, hogy a mogorva és szürke telet magunk mögött hagyva a természet és úgy általában a nagyvilág felé tegyünk egy lépést. Ha pedig már kirándulunk, érdemes történelmi események színhelyeit, regélő épületeket felkeresnünk, hogy Magyarország, vagy az emberiség múltjából minél többet megismerjünk. Portálunk ezt igyekszik ösztönözni olvasóiban a Klió Portréja c. fotópályázat meghirdetésével.

Országjáró rovatunkban indulásunktól kezdve arra törekedtünk, hogy a „vidék” történelemtudományi eseményeit, kiállításait, fórumait népszerűsítsük, megismertessük. Ennek eredményeként Szombathelytől Nyírbátorig, Miskolctól Pécsig, Keszthelytől Hajdúnánásig, Gyulától Székesfehérvárig tudósítottunk számos eseményről, látnivalóról. Több cikkünkben csokorba szedtük a tematikus rendezvényeket, kiállításokat. Iránytűt is adtunk kezdő várbarátoknak. Sikeresnek bizonyult munkánk, hiszen a 2015 Országjárója címet is ki tudtuk osztani kvízjátékunk résztvevői között. Most arra buzdítunk mindenkit, hogy ha kirándulni indul, vigye magával fényképezőgépét, és a lencsevégre kapott történelmi épületeket ossza meg velünk és olvasóinkkal.


Az egyediség lehet erény…
Kép forrása: Boredbug.com

Felhívásunkra olyan NEM budapesti, legalább 100 éves – tehát 1916 előtt épült – épületek fotóit várjuk, melyek megtekintését minden érdeklődőnek ajánlják. Kedvcsinálóként minél kreatívabb tetszetős képeket várunk, melyek digitális utómunkán nem estek át (maximum képlevágás alkalmazható). Utóbbi kitételre a sportszerűség, a fair play jegyében van szükség, a fotós érzékét, a színek, fények játékát, az épület hangulatát kívánjuk díjazni, nem pedig a pályázók képszerkesztő készségét. Apropó: A beérkező pályaműveket az Újkor.hu folyóirat kiadója, az Újkor Alapítvány kuratóriuma bírálja majd.


Kép forrása: Egykor.hu

De miből is áll egy pályamű? Az orszagjaro@ujkor.hu e-mail címre várjuk az épületek fotóit JPEG formátumban maximum 4MB méretben, 3200×2400 pixel felbontásban. Két kategóriában lehet pályázni. A „Klió legjobb portréja” kategóriában egy képpel, a „Több szemszögből” kategóriában pedig legfeljebb öt képes fotósorozattal. A kuratórium „vak” pontozás alapján mindkét kategóriában az első három pályaművet könyvjutalomban részesíti partnereink felajánlásának jóvoltából. Minden beérkező fotót közzéteszünk Facebook-oldalunkon, a legtöbb “kedvelést” gyűjtő fotó készítőjének közönségdíjat ítélünk oda. A legidősebb épületről készült fotót különdíjban részesítjük. Fontos, hogy a beküldők a főszereplő épületet legalább egy mondatban mutassák be.


Kép forrása: Zaol.hu

A pályaműveket június 30-ig várjuk, az eredményt mindkét kategóriában július 14-én, az Újkor.hu két éves születésnapján hirdetjük meg. A képek július 1-én felkerülnek Facebook-oldalunkra, a szavazást pedig július 13-án lezárjuk. Bízunk benne, hogy felhívásunk minél több emberhez eljut és sokakat ösztönöz majd a kirándulásra és fotózásra.

Ezt olvastad?

Történelemoktatásunkban nagy szerep jut a szöveges források értelmezésének: tankönyvekben, feladatlapokban és vizsgákon is találkoznak velük a diákok. A tantárgy jellegéből