Visszapillantás a „szavak háborújára”

Az Országos Széchényi Könyvtár április 5-én rendezte meg a Propaganda az első világháborúban című kiállítása záróeseményét, melynek során a kiállítás kurátorai és más szakértők bemutatták és egyben értékelték az egy kiadványban megjelent kiállítási katalógust és tanulmánykötetet. A kerekasztal-beszélgetést különlegessé tette, hogy három markánsan eltérő megközelítésből – történeti, irodalomtörténeti és művészettörténeti – vizsgálták a résztvevők az első világháborús propaganda kérdését, a korszak számos más, társadalmi és művészeti, valamint politikai aspektusát is értékelve, valamint új és inspiráló szempontokat is felvetve.

Katona Anikó, Rózsafalvi Zsuzsanna, ifj. Bertényi Iván, Zeidler Miklós, Filep Tamás Gusztáv, Boka László  és Szőts Zoltán Oszkár (A szerző felvétele)

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Katona Anikó művészettörténész (SZMM-MNG), Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész (OSZK), ifj. Bertényi Iván történész (Bécsi Magyar Történeti Intézet),  Zeidler Miklós történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetének főmunkatársa, és egyben az ELTE docense, Filep Tamás Gusztáv eszmetörténész, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa, valamint Szőts Zoltán Oszkár történész (ELTE), és Boka László irodalomtörténész (OSZK) voltak.

Tüske László, az OSZK főigazgatója köszöntésében kiemelte, hogy a modern 20. századi propagandának az első világháború volt a születési ideje. Értékelése szerint a propaganda meglepően új és hatékony fegyvernek bizonyult a háborús évek során, annak ellenére is, hogy amint azt a kiállítás kiemelte, nem egy „központi, felülről irányított és centralizált jelenségről” kell beszélni. A katalógus szerzőire hivatkozva Tüske hangsúlyozta, hogy „az első világháborús propaganda Magyarországon komplex társadalmi jelenségként vizsgálható”. A mobilizációt, a cenzúra szerepét és az értelmiség feladatvállalását a tárlat három szemszögből – a történészéből, a művészettörténészéből, valamint az irodalomtörténészéből – igyekezett bemutatni a főigazgató értékelése szerint. A főigazgató végezetül ismertette a nemzeti könyvtár által megrendezett, propagandát vizsgáló kísérőprogramok gazdag sorát.

Ezután Császár Angéla színművésznő Kozma Miklós naplójából (Egy csapattiszt naplója 1914-1918) olvasott fel Boka László által válogatott, 1914 őszét megörökítő részleteket.

Császár Angéla színművésznő, mögötte balra Szőts Zoltán Oszkár (A szerző felvétele)

Ezt követően Zeidler Miklós ismertette a kötetet, részletezve a kiadvány számára legérdekesebb és legváratlanabb részeit. A kötet véleménye szerint részletesen szól a háborús propaganda jelentőségéről. Kiemelte, hogy a propagandának három iránya van: a saját társadalom, a semleges országoknak a megnyerése, és bizonytalanság keltése az ellenség soraiban. Zeidler Ifj. Bertényi Iván kötetben szereplő tanulmányára utalva kiemelte, hogy a háború végén, majd pedig a két világháború között általános meggyőződéssé vált, hogy a „Monarchiának a kezéből nem az ellenség túlereje ütötte ki a fegyvert, hanem az ellenséges propaganda volt az, ami térdre kényszerítette a Monarchiát”. Annak illusztrálására, hogy mennyire meghatározta a propaganda szerepének kihangsúlyozása a két világháború közötti közvélekedést, Zeidler idézte Herczeg Ferenc 1926-os kijelentését, mely szerint Szent István birodalmát a magyarellenes propaganda fektette a sírba, de a feltámadást a magyar propaganda fogja előkészíteni, vagy egyáltalában nem lesz feltámadás. A történész méltatta kötet magyar hadifestészet történetét tárgyaló részét, feltéve kérdést, hogy a fotográfia előretörésének idején vajon mit vártak a festőktől, ugyanis egy csata részleteit lehetetlen a festészet eszközeivel rögzíteni, mivel egyebek mellet nem teljesül az egyidejűség követelménye sem. Kiemelte, hogy később csataképek helyett inkább hangulatképek születtek a hadifestők vásznain. Zeidler ezt követően az írók és költők világháborúhoz való viszonyulását tekintette át, kitérve az Ady Endre és Rákosi Jenő vitájára, valamint a Babits Mihály elleni támadásokra is. A történész végül kitért a háborús versekre, felhívva arra az érdekes tényre a figyelmet, hogy a két világháború közötti tankönyvekben nemcsak a lelkesítő versek, hanem a háború nehézségeit is taglaló költemények is teret kaptak.

Kép forrása: oszk.hu

Filep Tamás Gusztáv Székely János A vesztesek című versének egy részletét idézte annak szemléltetésére, hogy az emlékezetpolitikában másképp jelenik meg a háború és a propaganda a győzteseknek és a veszteseknek. Filep értékelése szerint a háború második szakaszában volt egy „kimerevített pillanat”, amikor még nem volt eldöntött, hogy ki lesz a győztes fél, és felmerült a háborúban való felelősség kérdése. Az eszmetörténész idézett Benda Jenő 1918-as megjelenésű, ámde korábban megírt könyvéből, Az uszítókból, amely a háborús felelősség léte mellett foglal állást, és annak megosztásával foglalkozik. Vilmos császárt idézte, aki a mű hivatkozott nem volt hajlandó egyedül vállalni a felelősséget a világégésért.

„Európa minden civilizált férfia részese a   háború felelősségének, még pedig minél magasabb az állása, annál nagyobb a felelőssége is. Azt   hiszem, hogy az eljövendő nemzedék a felelősséget igazságosabban fogja elosztani” – idézte Filep Benda művéből az egykori német uralkodónak tulajdonított kijelentést.

Az eszmetörténész szerint kijelentése összecseng azzal a kötetben többször előtűnő megállapítással, hogy a háborús lelkesedés leginkább a városi rétegekre és az értelmiségre, valamint a középosztályra hatott. Benda műve kapcsán Filep megjegyezte, hogy a szerző szerint sokan a háború felelősét a propagandát folytató sajtóban azonosították. Filep a problémát jóval korábbra helyezte, utalva Kemény Zsigmondra, aki már az 1860-as években európai konfrontáció előkészüléséről írt. Filep kitért arra, hogy a katalógus igazolja az egyik, még gimnazista korában a háborús felelősség kapcsán megfogalmazott feltevését, mely szerint a modern irodalomnak is szerepe volt a világháborúban. Az eszmetörténész ezután több elképzelést és vitás pontot felvetett a propaganda kapcsán, melyet a kerekasztal-beszélgetés indítópontjainak szánt. Hozzászólásában érintette a propaganda hatásfokát is, megállapítva, hogy az első világháborús propaganda a későbbi náci vagy kommunista propagandához képest „rendkívül jámbor” volt. Értékelése szerint a korabeli propaganda etikussága felé mutat, hogy a katalógusban sehol sem talált tudatos dezinformációra irányuló törekvést. Ezzel szemben viszont ő maga szolgáltatott erre egy konkrét példát, egy 1916-os rövid kiadványt, amely az ottomán kormány jelentései alapján tagadta, hogy népirtás zajlott volna török területen, pusztán a rendőri túlkapásokat ismerve el. Az eszmetörténész Ady pacifizmusára, és egészében a pacifizmus kétélűségére hivatkozva megjegyezte, hogy ugyan a pacifizmus emberileg rokonszenves, de nem világos, hogy „milyen gyakorlati, pozitív hatása van abban az esetben, amikor egy létező állapoton változtatni nem lehetett”. Filep hangsúlyozta, hogy nem azon az országon vagy nemzeten múlt a változás, melyben Ady írta verseit, ugyanis egy honvédő háborút folytató országról van szó, melyet a vereség után fognak darabolni. „Tulajdonképpen Ady pacifizmusának annyi haszna van, hogy büszkélkedhetünk vele, semmi egyéb” – állapította meg Filep.

Katona Anikó, Rózsafalvi Zsuzsanna, ifj. Bertényi Iván, Zeidler Miklós (A szerző felvétele)

Az eszmetörténész egy további, érdekes szempontot is beleszőtt a beszélgetésbe, emlékeztetve arra, hogy a propaganda egyes esetekben nem az államot szolgálta, hanem sokak számára jövedelemforrás volt. Továbbá a katalógus hiányosságaként említette, hogy nincs benne utalás Komáromi János Császári és királyi szép napok című regényére, melynek középpontjában a katonai propaganda állt. Végezetül Filep további problémaként felvetette, hogy mind az irodalom, mind a képzőművészet tekintetében a háború elején egyfajta modernizációt és megújulást vártak a háborútól. Filep kérdésként tette fel, hogy formai, vagy antropológiai megújulásról van-e szó. „Azt eleve nem feltételezem, hogy tömeghatást el lehet érni egy új nyelvváltással” – szögezte le Filep.

Boka László kiemelte, hogy a katalógusban minden szekcióban igyekeztek a modernizáció és megújulás kérdését is nemcsak hazai, hanem európai kitekintésben is tárgyalni. Boka hangsúlyozta, hogy a társadalmi megújulást egy véres háborútól váró attitűd az ellenséges országokban is jelen volt. Értékelése szerint a modernizáció és megújulás háborús évek során is fennálló problémája visszavezethető az 1900-as évek elejére.

Katona Anikó Filep művészettel kapcsolatos felvetésére reagálva megjegyezte, hogy a korabeli művészeti szaklapokban a háború első időszakában több olyan cikk tűnt fel, amely a művészet és iparművészet megújítása iránti várakozást fogalmazott meg a háború irányában. Példaként idézte a Magyar Iparművészet egyik cikkét, amely valószínűsítette a francia művészeti hatás megszűnését, és azt, hogy a háború visszavezeti a saját gyökereihez a magyar művészetet. Katona emlékeztetett Lyka Károly egyik 1915-írására is, melyben a szerző valószínűsítette, hogy nem újul meg a festészet és a történeti kép a háború által. A művészettörténész a művészeti lapokban előtűnő másik gondolatként említette, hogy a művészet a háború után fog megújulni, az újjáépítés feladatai révén.

Rózsafalvi Zsuzsanna pedig hozzászólásában kiemelte, hogy az irodalomban is jelen volt a várakozás arra, hogy a háború megújulást hoz, erre példaként hozta Babits Mihály Gyermekek és a háború című írását. Rózsafalvi értékelése szerint 1916-ban már általános volt a kiábrándulás. Leszögezte, hogy az irodalomban a háború alatt nem műfaji, hanem inkább számbeli eltolódások voltak, például Gyulai Ágost 1916-ban mintegy 10 ezer háborús verset számolt össze.

Ady és Csinszka a Boncza birtokon (Kép forrása: www.vers.hu)

Ifj. Bertényi Iván hozzászólásában a propaganda és az esztétikai minőség viszonyát vizsgálva megállapította, hogy az előbbi a célközönségéhez igazodott, és ebből fakadóan alkotásai művészeti értelemben véve általában nem jó alkotások. Bertényi erre példaként Ady Endrét hozta fel, akinek a verseit csupán a magyar lakosság töredéke értette, így a költő művészete még akkor sem lett volna a propaganda számára alkalmas eszköz, ha Ady háborúpárti lett volna. Ifj. Bertényi hangsúlyozta, hogy pont emiatt igyekezett irodalomtörténetileg nem jegyzett fűzfapoétákat a kiállítási része középpontjába állítani, mivel meglátása szerint belőlük állt a propaganda derékhada. A történész válaszolt Filep pacifizmussal kapcsolatban felvetett gondolataira is, megjegyezve, hogy az érintett alkotók egy szűk körhöz szóltak, ami már eleve – bármiféle cenzúra vagy politikai propaganda nélkül is – beszűkítette a működési területüket. A történész továbbá kijelentette, hogy a háború bonyolultsága és egymásra ható hatalmas erői révén szinte lehetetlen volt, hogy „egyszer csak egy szereplő” abbahagyja a háborút, ráadásul épp az, amelynek tényleg a „bőrére ment a dolog”. Ifj. Bertényi kiemelte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában „már a háború elindulásakor tudták, hogy ez élet-halál harc.” A történész az első világháborús propagandát értékelve megállapította, hogy a későbbiekhez képest az első világháborús propaganda kezdetleges, jámbor, amatőr volt. Továbbá emlékeztetett arra, hogy a lényeges vereségeket az első világháborúban nem tagadták le, szemben a második világháborúval. Ifj. Bertényi végezetül megállapította, hogy az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchiában nemcsak a szándék, hanem az eszközök is hiányoztak egy „centralizált és végletekig vitt propagandához”.

Ifj. Bertényi Iván, Zeidler Miklós és Filep Tamás Gusztáv (A szerző felvétele)

Szőts Zoltán Oszkár hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az első világháború során megszerzett tapasztalatok vezettek oda, hogy a második világháborúra létrejöjjön a központosított propaganda. Ezenfelül emlékeztetett arra, hogy az írni és olvasni nem tudókhoz eljutó mindennapi használati tárgyak szintjén is szerepet kapott a propaganda. 

Rózsafalvi Zsuzsanna a propaganda hatásfoka kapcsán kiemelte, hogy a cenzúra és a propaganda hatása jól lemérhető a naplókon, melyek szerzői átlátták a propaganda működését, és azt, hogy „milyen a cenzúra által uralt sajtó”.

Ifj. Bertényi Iván végezetül egy érdekes kettősségre utalt: noha a propaganda nem volt professzionális, de hatott, ugyanis a propagandán átlátók azon gondolkodtak, hogy miképpen lehet túlélni a háborút, illetve megnyerni. A történész értékelése szerint az értelmiség tisztában volt azzal, hogy mi a háború tétje, és hogy a háború nem abbahagyható, mert az annak abbahagyása a vereséggel lett volna egyenlő.

Ezért vállaltak olyan dolgokat, melyeket „sem ésszel, sem szívvel, sem erkölccsel nem szívesen vállaltak volna amúgy.”

Zárásként kiemelte, hogy ez egy értelmiségi etikai probléma, azonban „a propaganda a tömegekről szól”.

A kerekasztal-beszélgetés lezárulta után a kiállítás kurátorai tartottak vezetést, röviden bemutatva saját kiállításrészeik számukra legmeghatározóbb tárgyait.

Teleki András

Kapcsolódó cikkek:

Így győzködtek ők – propaganda az első világháborútól 1945-ig

Propaganda a XX. században – Kepes András a KönyvTÁRlaton

„A régi iratok tükröt tarthatnak a mai viszonyok elé” – interjú ifj. Bertényi Ivánnal

Film és propaganda – Szergej Mihajlovics Eisenstein

Külpolitika és közgondolkozás – interjú Zeidler Miklóssal

Ezt olvastad?

Az első világháború alapjaiban határozta meg a 20. század történetét. Politikai eredményei szinte mindenki számára ismertek, szociális következményei viszont talán