Edmund Steinacker – a méltatlanul elfeledett magyarországi német polgár

Az I. Tóth Zoltán Kör 2018 szeptemberében indított A történelem elfeledett szereplői című, korszakokon átívelő előadássorozatának jelenkori részében, december 3-án Brenner Koloman, az ELTE BTK Germanisztikai Intézet habilitált egyetemi docense ismertette meg az érdeklődőkkel Edmund Steinacker életútját, valamint a magyarországi német kisebbség érdekében folytatott politikáját.

Edmund Steinacker valódi reneszánsz emberként áll előttünk, élete és munkássága az élet számos területét felölelte: politikus, vállalkozó, mérnök, az evangélikus hitélet aktív alakítója, továbbá a magyarországi német kisebbség jövőjéért aggódó és annak felvirágoztatása érdekében tenni hajlandó személy.

Edmund Steinacker (Forrás: Wikipédia)

Steinacker a reformkor időszakában, 1839-ben látta meg a napvilágot egy az eredetét a német területen fekvő Quedlinburg városába visszavezető családban, Debrecenben. Édesapja, Gustav Steinacker bécsi származású evangélikus lelkész ekkoriban a debreceni református leányintézet igazgatója volt. Édesanyja, Aurelia Westher a késmárki zipserek közül, azaz a mai Felvidék keleti részén található szász közösség berkeiből került ki. A házaspárt Edmund mellett még két fiúval és egy lánnyal áldotta meg a sors. Az evangélikus lelkész és munkahelye, a református szellemiségű intézet jól érezhető ellentmondásban állt egymással, így nem meglepő, hogy a család 1842-ben Gölnicbányára költözött. Gustav itt a helyi evangélikus közösség vezetője lett, ám a bányászváros lakossága nem tűrte sokáig szigorú antialkoholizmusát, ezért 1846-ben ismét költözésre kényszerültek.

Brenner Koloman előadása (Fotó Rudolf Veronika)

Steinackerék az 1852-ig tartó következő hat évüket a Habsburg Birodalom egyik legpezsgőbb és legnagyobb változatosságot mutató városában, Triesztben töltötték. Itt vészelték át az 1848-as forradalmakat, majd a magyar szabadságharcot, melyek célkitűzéseivel – mérsékelten liberális szellemiségükből adódóan – a legteljesebb mértékben egyetértettek. Edmund középiskolai tanulmányait az igen jó hírnévnek örvendő soproni evangélikus líceumban végezte. Ebben az időben édesapja egyik unokatestvérénél lakott, ami természetszerűleg nagyobb szabadságot biztosított az ifjúnak, ám teljesen sosem kerülhetett a szülői felügyelet hatókörén kívülre.

Trieszt a 19. század végén (Forrás: Wikipédia)

1853-ban a német kultúra fellegvárába, Weimarba költözött a család. Az itt tapasztalható pezsgő szellemi élet, a művészetek virágzása nagy hatást gyakorolt a szárnyait próbálgató ifjúra. Házuk gyakori vendége volt többek között Richard Wagner zeneszerző, valamint Liszt Ferenc zongoraművész-zeneszerző is. Felsőbb tanulmányait Stuttgartban és Tübingenben végezte, előbbi városban csatlakozott a Corpus Teutonia zu Stuttgart nevű diákszövetséghez. A 19. századi elején létre jövő diákszövetségek – németül Studentenverbindung – még területi alapon szerveződtek, később már a vallás vagy a világnézet volt a tagok közti kapcsolatot biztosító erő. Céljuk a polgári fejlődés elősegítése volt, de emellett természetszerűleg lehetőséget adott egy komolyabb kapcsolati háló kiépítésére is. Az Egyesült Államokban ma működő diákszövetségekhez hasonlóan egy felvételi eljárás, egy év próbaidő, továbbá beavatás előzte meg a tagság elnyerését, amely egy életre szólt. Az egyetemi tanulmányaikat befejező és munkába álló tagoktól a szövetség anyagi támogatását várták el, cserébe továbbra is bejárással rendelkezett a társaság összejöveteleire, rendezvényeire, ezáltal a régi és az új tagság is folyamatosan érintkezésben állt egymással. Az ilyen diákszövetségek tagjai nem ritkán komoly politikai karriert futottak be vagy nagy gazdasági hatalomra tettek szert, így túlzás nélkül állítható, hogy Edmund ekkor bizonyos szempontból megalapozta későbbi életét. Hősünk 1864-ben szerzett vasútmérnöki diplomát, ez azonban koránt sem járt érdeklődésének a – mai besorolással élve – reáltudományok körére való leszűküléssel, szabadidejében továbbra is előszeretettel foglalkozott történelemmel, irodalommal és hódolt a képzőművészet szépségeinek. Egy rövidebb időt Franciaországban, majd Angliában is élt mielőtt 1867-ben visszatért szülőhazájába, Magyarországra.

Studentenverbindung (Forrás: Wikipédia)

Az osztrák-magyar kiegyezést követő gazdasági fellendülés időszakában Edmund karrierje villámgyorsan emelkedett. Hazaköltözését követően a zákányzágrábi vasútvonal építésze lett, majd 1868-tól az Országos Iparegyesület igazgatójává nevezték ki, a következő évben pedig a Kereskedelmi és Iparkamara jegyzőjévé választották. Ugyanebben az évben vette feleségül mentora, Eduard Glatz újságíró lányát, Augusztát.

Szintén apósa volt az, aki bevezette őt a politikai életbe, valamint aki felhívta figyelmét a magyarországi német kisebbség helyzetének problémáira. Nézeteivel a nyilvánosság előtt az 1867-ben, a Pressburger Zeitung hasábjain Das Bürgertum im politischen Leben Ungars (A polgárság Magyarország politikai életében) címmel megjelenő cikksorozattal debütált, amelyben a Monarchia társadalmi és politikai berendezkedését, valamint az 1868-as nemzetiségi törvényt illette kritikával. Utóbbi a kor Európájában egy kifejezetten haladó szellemiségű, korrekt törvény volt egyetlen paragrafusát leszámítva, amely az egy politikai nemzet elvének kimondásával tulajdonképpen tagadta a Magyarországon élő nemzetiségek létezését, ami később jogi hátrányokban öltött testet. A problémát növelte, hogy a törvény kifejezetten pozitív intézkedéseit, a nemzetiségek számára kedvezményeket tartalmazó passzusokat a magyar közigazgatási szervek gyakran nem ültették át a gyakorlatba, sőt olykor egyenesen szabotálták végrehajtásukat.

Az esemény plakátja (Készítette: Kácsor Bernadett)

Steinacker, hogy javítson a hazai németség sorsán, politikai pályára lépett: 1875-ben választották Beszterce országgyűlési képviselőjévé, 1881-ben pedig a Szeben vármegyében található nagydisznói kerület mandátumát nyerte el. Képviselősége idején mindig a polgári érdekek és értékek mellett állt ki, mivel úgy vélte, hogy a polgárosodás a nemzeti öntudat kifejlődésének/kifejlesztésének kulcsa. Jó szándékú törekvései ellenére több oldalról is támadások érték, ezért 1888-ban lemondott mandátumáról, és előbb Bécsbe, majd a csendesebb Klosterneuburgba költözött, a magyarországi németség helyzetének és a magyar politikai életnek az alakulását azonban továbbra sem vesztette szem elől. A távolból vett részt a közreműködésével az Európában elsőként 1906-ban alapított és a Németország területén kívül élő németség érdekeit képviselő párt, az Ungarländische Deutsche Volkspartei működésének szervezésében.

Klosterneuburg a századfordulón (Forrás: www.klosterneuburg-stadtplatz28.at)

Elsőségének dacára nem hagyható figyelmen kívül a tény, hogy a bizonyos mértékig sérelmezett nemzetiségi törvény kiadása és a párt alapítása között majdnem négy évtized is eltelt. Az ilyen értelemben fennálló megkésettség mögött az állt, hogy a párt célközönsége, azaz a városi német polgárság nem sorakozott fel egyöntetűen a célkitűzések mögött, mivel modernizációjuk és az ezzel járó bizonyos fokú elmagyarosodásuk 1849 után rohamosan felgyorsult. A falvakban mezőgazdasági munkákból élő német parasztság pedig az előadó szavaival inkább csak „úri huncutságnak” tartotta a politikát, valamint a pártba való tömörülést. A párt törzsét ennek megfelelően a Magyarországon is megjelenő és a hazai németség körében rohamosan terjedő diákszövetségek egykori tagjai alkották.

Politikai tevékenysége mellett élete budapesti szakaszában – mélyen hívő emberként – az ott élő evangélikus közösség aktív tagja és egyben titkára volt. A német nyelv területén kiemelkedő eredményeket elérő evangélikus vallású, német diákok számára ösztöndíjat is alapított.

Ferenc Ferdinánd (Forrás: www.elsovilaghaboru.com)

Bécsi és klosterneuburgi tartózkodása alatt Steinacker kapcsolatba került a Monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinándnak a főként konzervatív arisztokratákat és katonatiszteket tömörítő körével, amelynek célja a Monarchia modernizációja, stabilizációja, és ezzel együtt a dualista berendezkedés leépítése volt. A magyar különállás megtöréséhez az általános választójog bevezetését érezték szükségesnek, továbbá elengedhetetlen lépésnek tartották a magyarországi nemzetiségek elégedetlenségének felhasználását.

Előadásában Brenner Koloman kitért Steinacker és a magyarországi németség valószínűleg legismertebb képviselőjének, Jakob Bleyernek a viszonyára is. Célkitűzésük, a honi németség helyzetének javítása megegyezett, így nem meglepő, hogy a közös munka során barátság szövődött közöttük: Steinacker igen pozitívan írt naplójában Bleyerről és a Studentenverbindungok magyarországi meghonosításában, fejlesztésében vitt közös szerepükről. A szakemberek egy jelentős része Steinacker szellemi örököseként tekint Bleyerre, koncepcióik azonban Trianon után elváltak: előbbi továbbra is a városi polgárságot tartotta a honi németség jövőjének, ezzel szemben Bleyer már a parasztságra kívánt támaszkodni céljai megvalósításakor.

Jakob Bleyer (Forrás: www.heimatmuseum.hu)

Steinacker az első világháborút követően sem vette le tekintetét Magyarországról, fő érdeklődése azonban a nemzetiségek általános európai helyzete felé fordult, ezt próbálta értelmezni műveiben. Magyarországra többé már nem tért vissza, ám munkásságát, törekvéseit a hazai németség új generációja 1929-es halálát követően sem hagyta a történelem homályába veszni.

Rudolf Veronika

Ezt olvastad?

2019. február 20. – Tettesek és áldozatok – Zsidók a vörös- és fehérterror napjaiban 1919: ezzel a címmel rendezett beszélgetést