Egy grófi családi székhely leírása a késő középkorból

Mindig öröm kézbe venni egy késő középkori magyar történelemmel foglalkozó kiadványt, különösen annak, aki ezzel a korszakkal foglalkozik. Feltár-e új összefüggéseket? Megismerhetünk-e eddig homályba burkolózó történeti személyeket? Közread-e feltáratlan forrásokat? Vajon segít jobban eligazodni a saját kutatásomban? Az alábbiakban azt igyekszem megvizsgálni, hogy mindezen kérdésekre Csermelyi József kötete esetében pozitív választ kapunk-e.

Csermelyi József az Evangélikus Országos Levéltár levéltárosaként dolgozik, doktori abszolutóriumot pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájában szerzett Rácz György témavezetése mellett. Az MTMT-be felvitt publikációs listájából kiderül, 2011-től rendszeresen adott közre tudományos értekezéseket. Tanulmánykötetekben megjelent írások mellett találunk közleményeket tőle a Turul, a Történelmi Szemle és a Hadtörténelmi Közlemények hasábjain. Munkáiban egy-két kivételtől eltekintve zömében Nyugat-Magyarország középkori-kora újkori birtoklás-, vár-, intézmény-, család-, hadtörténetével foglalkozott. 2019-ben Kubinyi András Ifjúsági Díjat ítélt neki a kuratórium A nyugat-magyarországi Habsburg-uradalmak kialakulása és jogállása c. pályaművéért. Ahogy abban, úgy a jelen ismertetés tárgyát képező Az óvári uradalom a Szentgyörgyi és Bazini grófok korában (1441–1521) c. munkájában is az ország ezen felére kalauzolja az olvasót.

A 120 oldalt számláló kismonográfia a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum és a Mika Sándor Egyesület közös kiadványaként jelent meg 2019 elején. Az igényes, műnyomóra nyomott munka szerkesztése kifejezetten modern külsőt kölcsönöz a tartalomnak. Betűtípusa és a szöveg elrendezése áttekinthető, igaz, helyenként a lábjegyzetek nem különülnek el túl élesen a főszövegtől. Márpedig a két fejezetre osztott főszövegre a bevezetéssel együtt 259 lábjegyzet jutott, ami alaposságot tükröz. A kötet egyik legnagyobb értéke a mintegy negyven oldalra rúgó forrásközlés, mely kereken 79 oklevél magyar nyelvű, tartalmas kivonatát adja közre.

A késő középkori magyar történelem kutatottsága felemás megítélésű. A témában kevésbé járatosak azt gondolhatják: tudunk mindent a Zsigmond-, Hunyadi- és Jagelló-korról. És valóban, a legtöbb uralkodóról rendelkezünk biográfiával, az esemény- és hadtörténet kérdésében is vannak alapmunkák, melyekhez bizton nyúlhatunk. Azonban az utóbbi pár évtized kutatásai rávilágítottak arra, hogy a korábban homogénnek tűnő képeket, folyamatokat is lehet árnyalni. Különösen igaz ez a 15. század második felére, a 16. század elejére. II. Ulászló király megítéléséről portálunkon is megjelent egy fontos írás, nemrégiben a mohácsi csatát is újra körüljárták a kutatók. Ennek oka leginkább a források meglepően csekély mértékű feldolgozottsága. A 14. századtól az írott források száma folyamatosan, időszakonként ugrásszerűen megnőtt, és a tematikus, valamint az egy-egy korszakhoz, problematikához kapcsolódó teljességre törekvő okmánytár szinte teljesen hiányzik a késő középkorból. Adattárak és segédletek is csak az utóbbi években láttak napvilágot.

A jelen kötet címében szereplő Szentgyörgyi és Bazini grófok történetével is kifejezetten kevés kutatás foglalkozott. Annak ellenére, hogy a család három tagját is felsorolja az 1498. évi XXII. törvénycikk, mint az ország zászlósurai, akik bandérium állítására kötelezhetőek, és megilleti őket a magnificus cím. A kötetben is hivatkozott Ila Bálint birtoklástörténeti munkájában sem a család története kerül előtérbe, Wertner Mór genealógiai tanulmányát pedig Ila is kritikával illeti. Ismeretterjesztő formában Nógrády Árpád – aki egyúttal Csermelyi kötetének lektora volt – foglalkozott a családdal röviden. Továbbá megbízható leszármazási táblát Engel Pál genealógiájában találhatunk. Jelen sorok szerzője is azt remélte, hogy ebből a kötetből több ismeretet szerezhet a családról, de a szerző már a bevezetésben megjegyzi, erre nem fog kitérni. Ezt azonban nem róhatjuk fel neki hibaként, hiszen vállalása szerint az óvári uradalom történetének megírására vállalkozott, nem pedig családtörténeti értekezésre.

A Szentgyörgyi és Bazini család egyszerűsített leszármazási ábrája (Csermelyi József). 25. oldal.

A két fejezet közül az első az uradalom birtoklástörténetével foglalkozik 1440 és 1525 között. Az okfejtést további öt alfejezetre osztotta a szerző. Az első kettőben azt ismerteti, hogyan került a Wolfurt család birtokából a Szentgyörgyi és Bazini grófokhoz. Az örökség és a házasság mind-mind olyan birtokszerzési mód, ami a középkori magyar jogrendben támadható, különösen ha a jogi aktusokra az 1440-es évek került sor. Albert király halálával ugyanis lezárult egy korszak, ami jogbiztonságot jelentett az ország lakosainak, és Mátyás király trónra kerüléséig az ország számos területén bonyolult birtoklási jogviszonyok alakultak ki. Csermelyi rámutat arra, hogy ez Nyugat-Magyarországon sem volt másképp. A szerző azonban nem rest az igen kusza források között eligazítani az olvasót. Elbeszélését a Wolfurt és a Szentgyörgyi és Bazini családok egyszerűsített leszármazási ábrája segíti, még ha egy-két oldallal később is, mint ahol az olvasó először elveszti a fonalat. Mindezekből kiderül, hogy az óvári uradalom Wolfurt Ulrik végrendelete alapján hosszas és meg-megújuló pereskedés során került a Szentgyörgyiek birtokába. Szentgyörgyi és Bazini Miklós fia Miklós ágának (ún. ifj. szentgyörgyi-ág) kihalásával a távoli rokonoknak nem sikerült megtartani a birtokot, az a királyra szállt, később pedig Mária királyné kezelésébe került.

A következő, mintegy negyven oldalon keresztül Csermelyi hat alfejezetben írja le részletesen az uradalmat. Nagy segítséget nyújt a még az előző fejezethez tördelt, de tematikailag inkább a másodikhoz tartozó uradalmi térképvázlat. Nem került feltüntetésre, hogy a térképvázlatot ki és mi alapján készítette, de egyértelműen segíti a munka értelmezését. Az uradalom tartozékaira vonatkozóan két birtokfelsorolás alapján összehasonlító táblázatot közöl a szerző, melynek elemzését részletesen elvégzi. Az ország keleti felének birtoklástörténetével foglalkozó kutató irigykedve olvashatja, hogy az 1525-ös állapotot egy fennmaradt urbárium őrizte meg. Rövid, de tartalmas történeti-földrajzi leírással zárul az uradalom ismertetése.

Moson megye és az óvári uradalom a 15. század végén (Csermelyi József). 31. oldal.

Ezt követően az egyes tartozékok kereskedelmi lehetőségeit ismerteti a szerző, és külön elemzi a mezővárosok jelentőségét, például említést tesz róla, mekkora földesúri adóval tartozott 1470-ben Nezsider. Annak ellenére, hogy kifejezetten töredékes források álltak a kutató rendelkezésére, becsülettel szedte össze a gazdálkodásra utaló adalékokat, és azokat részletesen elemezte is. Kubinyi András két módszertani vizsgálati szempontját is “ráhúzza” az uradalomra. Óvár, mint központi hely elemzése szerint 16 ponttal rendelkezett, illetve külön alfejezetben foglalkozott a rezidencia kérdésével. Utóbbi során vizsgálata középpontjában az óvári vár és a nezsideri kastély állt. Óvár esetében a szerző osztja azt a véleményt, mely szerint a vár nem csupán uradalmi központ volt, hanem az ifj. Szentgyörgyi család rezidenciája is. Mindezt természetesen Kubinyi szempontrendszere alapján körül is járja. Az utolsó, különálló alfejezetben vizsgálja az uradalom egyházi infrastruktúráját, ehhez kapcsolódóan számos adatot felsorakoztat. Csermelyi a függelék előtt röviden, és velősen másfél oldalban foglalja össze az elmondottakat. Mivel remek megállapítást rejt minden mondata, ezért szívesen olvasnánk belőle többet is.

Ahogy mondani szokták, egy értekezés tudományos időtállósága néhány évtized, egy jó forrásközlésé azonban akár több évszázad is lehet. Ezért is kifejezetten hasznos része a már fentebb említett Függelékben közölt 79 regeszta. Kiemelendő, hogy – ha jól számoltunk – közülük több mint ötvennek korábban még regeszta vagy teljes szövegű, eredeti nyelvű kiadása sem volt. Véleményem szerint többek között a Függelék miatt nélkülözhetetlen a térséggel vagy annak birtoklástörténetével,  esetleg a család történetével foglalkozók polcáról a kötet. Csupán szépséghiba – vagy szerkesztési –, hogy bár a bevezető szöveg szerint jórészt ezekre a forrásokra alapozza a szerző az elemzést, egyik fejezet lábjegyzeteiben sincs utalás a regeszták sorszámára.

Zárásként visszautalnék a bevezetőben feltett kérdésekre. Mint a fentiekből is látszik mind a négy kérdésre igennel válaszolhatunk. A kötet igenis hozzátesz a késő középkori kutatásokhoz, mélyfúrásával segíti egy majdan szintetizáló munka elkészültét. A szerzőnek ezúton is gratulálunk, akivel személyesen is találkozhatnak hamarosan, hiszen a napokban megrendezésre kerülő középkorász konferencia előadóinak sorában láthatjuk Csermelyi Józsefet,  Örökségvadászat: Bakóc Tamás, az Erdődiek és a Stubenbergek című előadásával.

Végül pedig köszönet illeti Székely Zoltánt, a Hansági Múzeum igazgatóját, aki a kötetből egy példányt szerkesztőségünk rendelkezésére bocsájtott.

Novák Ádám

Ismertetett kötet adatai: Csermelyi József: Az óvári uradalom a Szentgyörgyi és Bazini grófok korában (1441–1521). Mosonmagyaróvár, Hansági Múzeum–Mika Sándor Egyesület, 2019. 120 pp.

Ezt olvastad?

Tisza István (1861–1918) miniszterelnök korának emblematikus alakja, a századforduló legmeghatározóbb politikusa, akit kortársai és az utókor is legkülönbözőbb dicséretekkel, illetve