Akitől a király is rettegett – A legsötétebb óra című filmről

A korszakról csaknem laikus ismeretekkel rendelkező történészként is felvetülhet a kérdés: A legsötétebb óra (Darkest Hour) c. film tényleg a második világháború legsötétebb óráit dolgozza fel? Természetesen nem, hiszen a közel hat éven át tomboló háborúból számos olyan rövid időszakot ki tudnánk emelni, ami esélyesként indulhat a címért. Ilyen lehetett, amikor Sztálin a német támadást követően napokig kábulatban tengődött, vagy a normandiai partraszállás első 24 órája, és az ardenneki áttörés híres „50 órája” is kétségek között telhetett. Az azonban bizonyos, hogy az 1940. május 9. és május 28. között Londonban zajló események – aminek emléket állít a film – a háború, de főképp Nagy-Britannia szempontjából kimagasló jelentőségűek: eldől, hogy Nagy-Britannia meghátrál-e Hitler Harmadik Birodalma előtt, és békét köt, vagy felveszi a kesztyűt és harcol a diktátor ellen?

Ezzel a tágabban értelmezett időszakkal az elmúlt tíz évben több filmben is foglalkoztak. Filmünk megtekintése előtt érdemes lenne ráhangolódni a Király beszéde c. filmmel, melynek csúcspontja (az egyébként dadogó) VI. György uralkodó népéhez idézett rádió szónoklata, melyben bejelenti: Nagy-Britannia hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. A legsötétebb óra nagyjából a 30. percénél pedig érdemes lenne elindítani a Dunkirk c. filmet. Továbbá 2017-ben jelent meg egy film Churchill címmel, mely az 1944-es szövetséges partraszállás előkészületeiről szól. (Utóbbi egyébként nem került a közönség és az internet homlokterébe, de aki kíváncsi tegyen vele egy próbát, filmként ugyanis az IMDb közössége szerint nem csapnivaló).

Churchill arcai a filmművészetben. (Forrás: Quartz)

Aki tehát filmekből szeretne minél többet megtudni a korszak brit eseménytörténetéről, karaktereiről, azt elkényeztetik a filmkészítők. Vajon A legsötétebb óra segít mélyíteni történelemtudásunkat? Az kiderül belőle, hogy Churchill az 1940-es években egy idős ember, aki nem cáfol rá a róla élő sztereotípiára. Whiskyt iszik. Sokat és bármikor. Reggel és délben is, amit a királyi palotában nem néznek jó szemmel. Szivarozik, néha elhagyja a gyufáját. Nem túl kedves a munkatársaival, különösen a kezdő gépírónőkkel. Pedig előre szóltak, hogy gyűlöli szimpla sorközt… Politikustársai sem kedvelik, a királyban egyenesen félelmet kelt. Mindezt azonban a legtöbben tudják róla, hiszen nincs olyan kép, amin ne szivarozna, és az is kiderült, hogy folyamatos alkoholfogyasztása „legalizálása” érdekében orvosi igazolással is rendelkezett. A Norvégia megszállásának következményeként kialakult brit belpolitikai válságból ugyanakkor ő jelenti a konzervatívok számára a megoldást.

Megtudjuk még továbbá, hogy Neville Chamberlain úgynevezett megbékítési (appeasement) külpolitikája mögött egy halálos beteg ember félelme állt, aki átélte az első világháború borzalmait, és rövid hátralévő életében nem szeretné szeretett hazáját háborúba sodorni. Vagyis a filmből – meglátásom szerint – az a megállapítás szűrhető le, hogy a rákos daganattal küzdő férfi önös érdekből kerülte a konfliktust 1937-től kezdve Hitlerrel, Mussolinival, csak hogy ne kelljen háborús miniszterelnökként működnie. Szerencsére a történeti kutatás azóta már több helyütt igazolta, hogy külpolitikája mögött inkább a Párizs könyéki békékbe kódolt háborús konfliktus felismerése húzódhatott, és igenis tett sikeresnek tűnő diplomáciai erőfeszítéseket a háború elkerülésére.

Neville Chamberlain és Lord Halifax

Csalóka képet fest a film Churchill politikai ellenfeleiről, különösen Edward Frederick Lindley Woodról, vagyis Lord Halifax-ról. Chamberlain külügyminisztereként szintén a megbékélés mellett foglalt állást, Churchill háborús kabinetjében is ezt az utat szorgalmazta. A film szerint ki akarta kényszeríteni Churchillből: a miniszterelnök nem akar tárgyalni. Ezzel kívánta eltávolítani végleg a belpolitikából, az egyébként többször, de különösen Gallipolinál leszerepelt Churchillt. Ezzel egy kicsit egysíkúvá teszik a filmben a történéseket: mindenki a békére vágyik, és nem értik, hogy Churchill miért akar mindenképp háborút. Pedig ő az egyetlen, aki valamiért tudja, diktátorokkal nem lehet tárgyalni. Egy ponton úgy is érezhetjük, hogy a film szerint Winston Churchill Nagy-Britannia Havas Jon-ja, aki tudja, hogy a valós veszélyt az Éjkirály (Hitler) jelenti, és nem a parlamentben kellene egymásnak feszülni. A történeti valóság azonban minden bizonnyal ennél sokkal árnyaltabb. Minden értelmes politikus belátta, a német előrenyomulást nem lehet megállítani, a problémát viszont eltérő módokon kívánták kezelni.

 Az első beszéd.

A történelem pedig nagyon ritkán fekete és fehér, mint ahogy maga Churchill megítélése is. A filmben is sokszor emlegetett Gallipoli-félsziget (Dardanellák) ostroma az első világháború során, 1915. februárjában többek között az ő terve volt. A támadás elsőszámú célja az volt, hogy a térségbe vonzza, és ott lekösse a török hadsereget, és bátorítsa a Balkán addig semleges, de az antanttal baráti államok háborúba való belépését. A hadművelet nagy kudarc volt, és a legfőbb bűnbak éppen Churchill volt. Hasonlóan rizikós vállalás volt a filmben is bemutatott Dinamo hadművelet, ami végül nemvárt sikert hozott: a brit katonák zömét sikerült Dunkirk-ből kimenteni.

A Calais-nál harcoló brit parancsnok megtudja: nem vonják ki a harctérről.

Különösen jó volt látni azonban Churchill első parlamenti beszédét, és egészében hallani, nem csak a „vért és verejtéket” szállóigét. Hatásos és tragikomikus jelenet volt a miniszterelnöki WC-ből lefolytatott forródrótos beszélgetés Winston és Franklin között. Van abban valami hátborzongató, hogy a Brit Birodalom kormányfője egy toaletten ülve telefonon beszélget kifejezetten könnyed stílusban a kor legnagyobb gazdasági ereje fölött rendelkező Roosevelt elnökkel, aki jószándéka ellenére nem tud segíteni kollégájának. Mert ugye ők – Hitlerrel szemben – betartják a szerződéseket, így a semlegeségit is. Vagyis az USA európai szövetségesének sorsa részben azon múlik, hogy az USA-ban gyártott brit repülőgépeket lovakkal át tudják-e vontatni a kanadai határon. Lovakkal, mert a gépkocsik már törvénysértők. A konkrét jelenet történeti hűsége ebben az esetben másodlagos, az inkább a kor diplomáciai helyzetének megértését segíti. A metróban játszódó jelent, amely során Churchill az „egyszerű emberekkel” találkozik, viszont inkább a mának szólt.

A filmről egyébként számos jól megírt, és pongyola kritika olvasható a neten, én ezek közül a Filmtett.ro írását ajánlanám, illetve egy rendhagyó, de talán releváns, rövid életrajzi összefoglalást a Litera.hu oldalról. Végszóként – ítélet helyett – álljon itt a teljesség igénye nélkül néhány könnyen elérhető, magyar nyelvű friss szakirodalom Winston Churchillről, amik reálisabb képet adnak a történésekről, mint a film, amit azonban kihagyni kár.

Novák Ádám

Ajánlott irodalom

Surányi Róbert: Churchill. Budapest, Pannonica Kiadó 1999.
Barta Róbert: A brit Konzervatív Párt 1918 és 1945 között. In: Múltunk – politikatörténeti folyóirat, 2002. 3–4. szám. Link
Borhi László: „Dicsőségesen alkalmatlan”. In: História, 2003. 7. szám. Link
Czettler Antal: Winston Churchill történelmi szerepe a második világháború alatt I–II. In: Valóság, 2004. 9–10. sz. Link
Barta Róbert: Az államférfi és a világpolgár. Winston S. Churchill és Emery Reves. Máriabesnyő, Attraktor, 2013.

Ezt olvastad?

A két királynő című történelmi drámát, eredeti címén Mary Queen of Scots, 2018 év végén mutatták be az Amerikai Egyesült