Illésfalvi Péter: „Gyopár a sapkánk dísze” – Recenzió

2015. szeptember 30-án a Honvédelmi Minisztérium egyik tanácsterme adott otthont annak a könyvbemutatónak, amelynek során a felkért szakértők megismertették az érdeklődőkkel Illésfalvi Péter jelen kötetét. A Ludovika Akadémián folyt hegyivadásztiszt-képzés históriáját közreadó könyvet Mátyás Botond Hunor ajánlja Olvasóinknak.

Illésfalvi Péter, a Honvédelmi Minisztérium munkatársának legújabb könyve a magyar hadtörténet, illetve katonai oktatástörténet igen izgalmas, és egyszersmind kuriózumnak tekinthető területét dolgozza fel. A hegyivadász katonáknak különleges képességekkel kell rendelkezniük, hiszen rendkívül zord körülmények között folytatnak harccselekményeket. Ezek elsajátítása érdekében speciális kiképzésre van szükségük.


Illésfalvi Péter a kötet bemutatóján
(Fotó: Krasznai-Nehrebeczky Mária)

Ahogy a szerző be is mutatja, az első világháború alatt a magyar honvédség nem rendelkezett önálló hegyi alakulatokkal, kizárólag a közös hadsereg kötelékében szolgáltak olyan katonák, akik magashegyi körülmények között voltak hivatottak megvívni a harcot. A trianoni békét követően a megcsonkolt területű Magyarország haderejének nem volt szüksége efféle képességre, hiszen az ország területén nem volt megtalálható olyan domborzati elem, mely szükségessé tette volna hegyi csapatok alkalmazását. Ez a helyzet akkor változott meg, amikor a revíziós törekvések eredményeképpen visszakerültek országunkhoz a Kárpátok egyes részei.

A magyar hadvezetés azonnal felismerte a hegyi csapatok szükségességét, és meg is szervezték a feladatok ellátásához nélkülözhetetlen alakulatokat. Ekkor vetődött fel az igény azon szakképzett katonatisztek iránt, akik képesek ellátni e seregtestek szakasz-, illetve századparancsnoki teendőit. Kezdetben a csapatok maguk képezték ki a hozzájuk került ifjú hadnagyokat azokra a feladatokra, melyekkel szolgálatuk során szembekerülhettek. Ahogy ezt a szerző igen precízen bemutatja, ez a megoldás nem volt a legoptimálisabb, amit mutat a frissen avatott hadnagyok közül a hegyi csapatokhoz kerültek viszonylag kis aránya. A hegyieknek ugyanis jobb megoldás volt a tiszti állomány utánpótlását azokkal a továbbszolgáló, majd próbaszolgálat után hivatásos állományba vett, esetleg tartalékos katonákkal fedezni, akik évek óta szolgáltak alakulatuknál, így jól ismerték csapatuk feladatrendszerét és életkörülményeit.


A kötet címlapja

A fenti helyzetben 1943 őszén állt be változás, amikor megjelent a Ludovika Akadémián Makrai Zoltán százados, aki hivatott volt megszervezni egy hegyivadász alosztályt. Illésfalvi Péter munkája ettől az időponttól kezdve dolgozza fel az alosztály történetét, igen színes képet rajzolva az olvasó elé. A szerző első ízben egy 1944. január 13. és 26. között a Keleti-Kárpátokban, a Pop Iván magaslaton megrendezett sí tanfolyam történéseit tárja elénk, ahol az akadémikus tisztjelöltek rendkívül alapos kiképzést kaptak parancsnokaiktól a hegyi életről, illetve arról, hogyan kell sílécen közlekedve elvégezni harci feladatokat. Amikor a fiatal hadnagyjelöltek visszatértek a Ludovikára, ismét visszailleszkedtek századuk kötelékébe, majd június 17. és július 21. között a Békás-szorosban vettek részt hegymászó tanfolyamon. Ez alkalommal – német hegyivadászok segítségével – megtanulták a hegymászás fortélyait, valamint a speciális hegyivadász harctevékenység elemeit. Nem sokkal később, 1944. augusztus 20-án került sor az első tisztavatásra, amikor hegyivadász tisztek kerültek ki a patinás katonai oktatási intézmény falai közül.


Makrai Zoltán

Ezt követően a Ludovika Akadémia katonái a műszaki feladatok gyakorlása érdekében, és ezzel is közreműködve a Honvédség tevékenységében, az Alföldön felügyelték az erődítési munkálatokra kirendelt munkászászlóaljakat. A közeledő front miatt aztán az Akadémia kénytelen volt nyugatra távozni, majd a katonai helyzet úgy alakult, hogy szakítva a hagyományokkal, korábban, 1944. november 15-én kellett sort keríteni a tisztavatásra. A következő év elején újabb költöztetés történt, melynek keretében a hegyivadásztiszt-jelöltek a bajorországi Mittenwaldba utaztak, ahol ismét szakfeladatokat sajátíthattak el, majd a szövetséges csapatok megérkezése előtt, 1945. április 26-án az utolsó hegyivadász hadnagyok is felavatásra kerültek.


A golyószórós síjárőr „csúcstámadása” a Pop Ivánon, 1944 január
(A kötetben közzétett kép Körmendy Károly tulajdona)

A hadi helyzet és a történelem úgy hozta, hogy a Honvédség berkeiben nem folyhatott tovább hegyivadásztiszt-képzés. Az eltelt rövid idő alatt pedig nem forrhatott ki teljesen a rendszer, így ez a katonai oktatástörténet szerény, kissé csökevényes, mégis kivételes és igen izgalmas fejezete. A műben a láthatóan nagyon alapos levéltári kutatások mellett jócskán találkozunk az egykori akadémikusok naplóbejegyzéseivel, valamint a szerző által személyesen készített mélyinterjúkkal (16 visszaemlékezés magnószalagon és 12 a szerzőnek írott levél). Az is jól látszik, hogy a könyv kiadását tüzetes előkészítő munka előzte meg, ugyanis 1997-ben készültek az első interjúk az egykori hegyivadász akadémikusokkal, majd az ezt követő tizennyolc évben kerek egésszé állt össze a munka. További pozitívumként emelném ki, hogy a hegyivadász alosztály történetének taglalását követően a szerző a teljes állomány életrajzát felvonultató arcképcsarnok fejezetet készített. Számomra igen érdekes volt látni, hogy ezeknek a derék katonáknak milyen különböző életút jutott osztályrészül. Ezúton is köszönöm a szerzőnek, hogy mintegy megismerkedhettem a hegyivadász tisztekkel. A könyv további részében aprólékos név- és helymutatót találunk, mely igencsak megkönnyíti a keresőmunkát, majd fotógyűjteménnyel zárul, ami szintén izgalmas elemként ad bepillantást a tisztjelöltek életébe és a kiképzés nehézségeibe.

Illésfalvi Péter igen komoly kutatómunka eredményeképpen megszületett könyve rendkívül érdekfeszítő olvasmány, és mindenképpen érdemes az Olvasó figyelmére, akár történész, akár katona, akár érdeklődő laikus. Nagy öröm, hogy ez a hadtörténeti holtágnak számító fejezet elérhetővé vált a nagyközönség számára.

A kötet megjelenési adatai:

Illésfalvi Péter: „Gyopár a sapkánk dísze” Hegyivadásztiszt-képzés a magyar királyi honvéd Ludovika Akadémián. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2015. 200. p.

Mátyás Botond Hunor

Ezt olvastad?

Fóris Ákos történész a Clio Intézet tudományos munkatársa, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Történelemtudományi Doktori Iskola doktorjelöltje, az Újkor.hu Magyar történelem