„A világ nagyobb, mint Magyarország…” – Interjú Somorjai Ádámmal

Somorjai Ádám pannonhalmi bencés szerzetes, történelemtanár és erkölcsteológus a bencés rendtörténetnek és Mindszenty József pályafutásának elismert kutatója. Húsz éven át a Vatikáni Államtitkárság német szekciójának, majd levéltárának munkatársa volt, amely során „kitárult előtte a világ”. Részt vett Mindszenty József boldoggá avatásának előkészítésében, és három pápát is személyesen ismert. Bár a közelmúltban visszatért Pannonhalmára, nem szakadt el az Örök Várostól sem. Tapasztalatairól és történeti kutatásairól Hamerli Petra készített interjút vele Rómában.

Somorjai Ádám (Forrás: Amazon)

Hogyan kezdődött a pályafutása, milyen témákat kutatott pályája kezdetén?

Tisztázni kell egy fogalmat: én nem történész volnék, hanem bencés szerzetes, történelem–német szakos tanár és erkölcsteológus. Pályafutásom úgy kezdődött, hogy miután elvégeztem az egyetemet és Budapesten a teológiai akadémiát, fölszenteltek katolikus pappá, és bekerültem a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba, ahol négy éven át tanítottam történelmet két párhuzamos osztályban, és a németeseknek németet is. Négy évig tartottam történelem szakkört minden kedd este, amelyen 15-en kezdtek és nyolcan végeztek, ebből öt diákot vettek föl történelem szakra. Ők máig a pályán maradtak. Ezen kívül két éven át történelem fakultációt is tanítottam, lévén, hogy akkortájt vezették be ezt a fajta felkészítő foglalkozást. Ezt követően hat éven keresztül Pannonhalmán oktattam. Ha valaki azt kérdezi, történész vagyok-e, azt válaszolom: történelemtanár. Ha valaki megkérdezte az egyetemen, melyik korral foglalkozom, akkor azt válaszoltam: engem a jövő érdekel. Ha volt egy téli vagy tavaszi szünet, feldolgoztam egy bencés rendtörténeti témát, többnyire ismeretterjesztő jelleggel, de később tudományos folyóiratban közölt szinten.

Mikor kezdett az erkölcsteológiai kutatásai mellett történeti feltárásokba is? Van-e véleménye szerint összefüggés, kapocs a két tudomány között?

Erkölcsteológiát azért végeztem, mert szükség volt erkölcsteológusra a pannonhalmi teológiai főiskolán, és 1983–1984-ben nem nagyon látszott döntési alternatíva: én voltam az egyetlen hadra fogható. Le kellett tennem az alapszigorlatokat, valamint meg kellett írnom és védenem a licencia dolgozatot, hogy ennek a birtokában eséllyel jelentkezhessem Rómába, a Pápai Laterán Egyetem erkölcsteológiai intézetébe, ahol két évig folytattam tanulmányokat, és a harmadik évben védtem meg doktori értekezésemet német nyelven. Magyarul így adnám vissza a címét: Születéskorlátozás a magyarországi földműves családokban, a XVIII. sz. végétől 1945-ig. Ez 1990-ben megjelent a Hamburgi Katolikus Akadémia kiadásában, s szövege néhány éve elérhető az Országos Széchényi Könyvtár Magyar Elektronikus Könyvtárában is. A Magyarországon az Ormánságra szűkített téma erősen történeti jellegű, és Rómában, az erkölcsteológusok körében abszolút novum volt, hogy ilyenre hazánkban sor került. A feladatom a hazai kutatási eredmények összefoglalása volt, azonban nem az otthon megszokott szempontok szerint. Ez a szempontváltozás bizonyult számomra a legnehezebbnek, de ez volt benne az erkölcsteológiai vonatkozás. Úgy feldolgozni, hogy általános érvényű megállapításokat tehessünk. Szerencsémre a német erkölcsteológiai irodalom már kialakította ennek módszertanát, ily módon egyesült Rómában a történelem–német szak és az erkölcsteológia az én esetemben. Minden tudományág között van összefüggés, és ha az ember kitekint saját szakmájából, akkor szempontjait gazdagítva tér vissza ugyanoda, és másképpen fog hozzá az egyes kérdések feldolgozásához, amely már nagy nyeremény.

Foglalkozott  bencés rend történetével is, és alapító tagja a METEM Kiadónak. Ezeket a kutatásokat még történelemtanárként kezdte? 

A dolog egy folyamat része. Rómában 1984–1986 között elsődleges feladatom az erkölcsteológiai doktori értekezés megírása és esetleg megvédése volt. Ez idő tájt kerültem kapcsolatba a torontói Horváth Tibor jezsuita professzorral, akinek érdeme a METEM megindítása, amely formailag 1988 augusztusában tartotta első, alakuló ülését (Erre lásd: Somorjai Ádám–Uzsoki András, A METEM megalakulásának története és tevékenysége 1988–1989-ben., In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok (Essays in Church History in Hungary) Budapest 1 (1989) 279–290.) Ekkor már ismét történelemtanár voltam Pannonhalmán, és az alakuló gyűlést előmozdító levelezést 1988 nyarán onnan végeztem. A METEM újabban alakult át kiadóvá Zombori István rendkívül aktív működése eredményeképpen. A bencés rend története mindig fontos volt számomra, 1996-ban kezdtem meg a Rendtörténeti Füzetek sorozat szerkesztését és kiadását. 2000–2007 között, amikor a római Prímás Apátság levéltárosa (is) voltam, gazdagítottam a sorozatot az egyetemes rendtörténet alapvető műveinek magyar fordításaival.

A bencés rendtörténeti kutatás egyik eredménye (Forrás: Libri)

Pályája az 1970-es években kezdődött, a Kádár-korszakban. Milyen volt az egyházi személyek helyzete ezekben az években? Bencés szerzetesként szembesült-e nehézségekkel a történeti kutatások során?

Esztergomban, a ferences gimnáziumban érettségiztem 1970-ben, tanáraim is, osztálytársaim is csodálkozva tekintettek rám, sőt, rosszallották, hogy a bölcsészkarra akarok jelentkezni. Benne volt a pakliban – nem is ért nagy csalódásként –, hogy helyhiányra hivatkozva nem vesznek föl. Egyházi gimnáziumból eséllyel akkor még közel három évtizedig mérnöknek, természettudomány művelőjének jelentkezhetett az ember fia. Szerencsém volt, hogy családi és egyházi kapcsolataim révén az ezt követő esztendőt Lengyelországban (egyszer egy, majd két, s végül három hónapra odautazva) tölthettem, így megtanultam lengyelül. Egyfajta szempontbővítésen mentem keresztül, olyan világ nyílt meg előttem, amely később hasznomra vált a lengyel pápa idején Rómában. Egy évet a győri vagongyárban dolgoztam lengyel és német tolmácsként és fordítóként. Másodszori nekifutásra felvételt nyertem az egyetemre, s a katonai szolgálatot követően, az első évet elvégezve, 1974-ben léptem be a bencés rendbe. Míg első alkalommal a maximális 20 pontból 18-at kaptam a felvételi vizsgákon, másodszorra megadták a legmagasabb pontszámot. Ennek ellenére sem vettek föl, ismételten helyhiányra hivatkozva. Ezt megfellebbeztem, amiből annyi előnyöm származott, hogy egy héttel később kellett bevonulnom az akkor az egyetemistákra nézve kötelező egyéves katonai szolgálatra és ugyanakkor szereltem le, mint társaim. Az egyetemen, amikor már bencésként folytattam, hamar meg kellett tapasztalnom, hogy rám már nem vonatkozik az, ami a többiekre: a félemeleten, ahol a büfé volt, a faliújságra nem tehettem ki két évvel fiatalabb húgom számára a személyes üzenetet és ő sem az én számomra, mert azt valaki mindig levette, mielőtt a testvérem megtalálta volna. Ily módon tudatták velem, hogy megfigyelés alatt állunk, így ezután másképpen tartottuk a kapcsolatot. Ugyanakkor másfajta tapasztalatom is volt. Amikor még nem voltam bencés, számomra idegen volt az egyetem. Amikor bencés lettem, személyessé vált, mert megtaláltak azok, akik meg akartak találni. Így sokkal élhetőbbé váltak azok az esztendők. Szerzetesként nem jutott sok időm a kutatásra, minden időmet elvitte előbb a két egyetem elvégzése, majd a gimnáziumi tanári, kollégiumi prefektusi, továbbá papi munka is. Komoly kutatóként sokáig nem is jelentkeztem a pályán, mígnem erre lehetőségem nyílt: Mindszenty József pályafutásának egyfajta új forrásbázisát sikerült megnyitni.

Hogyan alakult a pályája a Vatikáni Államtitkárság munkatársaként, milyen feladatai voltak? Miként lett később a Vatikáni Államtitkársági Levéltár munkatársa?

1997 januárjától 2016 december végéig, 20 esztendőn át dolgoztam a Vatikáni Államtitkárságon. Ha valaki 1995 előtt ezt megjósolta volna, nem értettem volna, mert én sohasem gondoltam ilyenre, hiszen kezdetben nem is tudtam létezéséről, majd miután már tudtam, nem vágytam oda, lévén ez főleg a papi diplomaták és egyházjogi szakértők munkája. Egyházi elöljáróim küldtek oda, mert szükség volt egy magyarra, aki a német nyelvű szekcióban átveszi Radics János atya örökségét, aki első magyarként hat esztendőn át dolgozott ugyanott. Monsignor Radics kapuvári születésű, győri egyházmegyés papnövendékként került Rómába teológiai tanulmányokra. Közben bezárult a vasfüggöny, és Germaniko-Hungarikus [a Collegium Germanicum–Hungaricum hallgatója – H. P.] lévén német szolgálatba került, többek között ő lett a Burg Kastli magyar gimnázium igazgatója is. 1990-ben került vatikáni szolgálatba, mert akkor már a levegőben volt az 1991. augusztusi pápai látogatás. Nekem ilyen feladatom nem akadt, de 2000-ben tagja lehettem Angelo Sodano bíboros oldalán a Magyar Millenniumra küldött pápai legációnak, ami nagy tisztesség. 2002-ben kerültem az Államtitkárság levéltárába, amely nem azonos a jóval közismertebb Vatikáni Titkos Levéltárral, mely utóbbi arról híres, hogy nem titkos, legalábbis bizonyos esztendőkig kutatható. A Vatikáni Államtitkárság levéltárai közül csak a jelenlegi második szekció történeti levéltára kutatható, ugyanolyan feltételek mellett, mint más vatikáni levéltárak.

Elöljáróim ezzel kivettek a német szekcióból és az egyetemen tanult tárgyaim közül az általam elsőnek tartott történelem került előtérbe. Nekem nem kellett kétszer mondani, mi az, hogy levéltár, bár nem végeztem levéltár szakot. Történeti érdeklődésem révén úgy éreztem, egy új dimenzió tárul fel előttem a hétköznapok munkája során. 

Somorjai Ádám OSB a Vatikáni Államtitkárságon. Forrás: Magyar Kurír

Mikor kezdett el foglalkozni Mindszenty Józseffel, s miért esett választása az ő tevékenységének kutatására?

Mindszenty József bíboros hercegprímás, esztergomi érsek boldoggá avatása 1996 októberében került római fázisba. Én, mint említettem, 1997 januárjában kerültem az Államtitkárságra, majd saját érdeklődésből elvégeztem a Szenttéavatási Kongregáció tanfolyamát, amellyel posztulátorokat képeznek. Itt figyelt fel rám a Kongregáció lengyel érsek-titkára, és bízta rám a Mindszenty-causa körüli munkálatok egy részét. Mivel főállásban maradtam az Államtitkárságnál, egyfajta mellékállásra kaptam kinevezést, relátori státusban, 1999. december 19-i keltezéssel, amelyet az új évezred első napjainak egyikén kaptam kézhez. A relátor munkája ismeretlen a külvilág felé. Vatikanisták is, amikor elmondtam, hogy relátor lettem, mindig posztulátornak véltek. Nos, a posztulátor az, aki kér és jelent, a relátor pedig az, aki azt mondja, hogy kérem, ezt és ezt még meg kellett volna nézni. A posztulátor bejön az ajtón, a relátor kiküldi. Erre a posztulátor bejön az ablakon, majd pedig elintézi, hogy a relátort fölmentsék a megbizatása alól, ez történt meg velem 2007 októberében. A posztulátor az, aki mindig ad interjút, a relátor az, aki nem ad interjút. Ezért a posztulátort ismerik és szeretik, a relátort pedig szidják. Ez is egyfajta munkamegosztás. Ha ezt előre tudom, nem vállalom el, de amikor elvállaltam, az volt az egyik motivációm, hogy legalább megtudom, mi történt velünk a pártállam idején. Ily módon nem én választottam a Mindszenty-témát, hanem a Mindszenty-téma választott engem.

Számos forráskiadványt készített Mindszenty tevékenységéről és az Apostoli Szentszékkel való kapcsolatairól. Mely eredményeit tartja a legjelentősebbeknek?

Amikor áttekintettem a beküldött dokumentációt, feltűnt (ezt szóvá is tettem), hogy itt nincs egyetlen amerikai diplomáciai jelentés sem, pedig ismeretes, hogy Mindszenty másfél évtizedet töltött a budapesti amerikai követségen. Ráadásul az Amerikai Nemzeti Levéltárat 2001-ben már el lehetett online is érni, hiszen eltelt 30 esztendő, és – akkor úgy tudtam – amerikai állampolgár kutathatja is a témát. Kérésemre 2002 tavaszán le is tettek az asztalra hatezer szürkén szürke papíroldalt, alig olvashatóan, hogy tessék, nincs ebben semmi érdekes. Ennek a feldolgozása nem is történt meg másutt, csak én kezdtem hozzá, miután már nem voltam többé relátor, és összeállítottam Mindszenty levelezésének nem kritikai kiadását eredeti nyelveken és magyar fordításban. Ezt tartom a legnagyobb eredménynek, ráadásul ez nem is kifogásolható, mert ha valaki szereti Mindszentyt, és az őt szentté avatni akarók szeretik, akkor érdekli őket, hogy Mindszenty milyen leveleket írt a Föld olyan hatalmasságainak, mint az amerikai elnökök és a római pápák. Két vaskosnak mondható kötetbe gyűjtve ezek a levelek megjelentek magyarul, majd önállóan, angolul is.

A Mindszenty-forráskiadványok egyike. (Forrás: Libri)

A Rómában töltött csaknem negyed század alatt több pápát is megismerhetett. Ők miként viszonyultak, viszonyulnak Mindszenty József szentté avatásának kérdéséhez?

Három pápát ismerhettem meg, erdélyi barátaim idén júniusban úgy mutattak be, hogy három pápával háromszázszor fogtam kezet. No, ez túlzás, de az mindenesetre igaz, hogy időnként volt olyan feladatom, hogy közel kerültem Szent II. János Pálhoz, XVI. Benedekhez és Ferenc pápához. Az első kettővel anyanyelvükön tudtam érintkezni. Azt, hogy ők hogyan viszonyulnak Mindszenty szentté avatásához, nem tudom, mert nekem ilyet nem mondtak, és nem is voltak olyan helyzetben, hogy mondhattak volna, lévén, hogy a pápák előbb hagyják dolgozni a munkatársaikat, és a megfelelő fázisban jut el hozzájuk a megfelelő döntés meghozatalához szükséges anyag.

Legfrissebb, Mindszentyről szóló könyvében az Agostino Casaroli bíboros államtitkár hagyatékában található forrásokból válogatott. Ennek fényében mit mondhatunk arról, hogy miként ítélték meg Mindszentyt a Vatikánban?

Casaroli 1964 tavaszára feltérképezte és jelentéseiben megfogalmazta, hogy Mindszenty bíborost nem lehet attól a felfogásától eltéríteni, hogy ő – király és nádor hiányában, egy ősi magyar alkotmány nevében – első közjogi méltóság, és nem hajlandó politikai meggyőződését alárendelni egyházi hivatalának. Ezért Casaroli is, és hivatali felettesei is, a budapesti pártállami küldöttség javaslatára, eltekintettek Mindszenty helyzetének megoldásától azért, hogy javíthassanak a magyarországi katolikus egyház helyzetén. Ebben az értelemben azt mondhatjuk, hogy a Vatikán felmérte: Mindszenty akadállyá vált, és nélküle kellett kísérletet tenni az egyház helyzetének javítására, vállalva annak ódiumát is.

Ön ismerte Casarolit, volt alkalma beszélgetni vele Mindszentyről?

Agostino Casaroli az államtitkársági szolgálatom második esztendejének kezdetekor halt meg, amikor még nem volt feladatom a Mindszenty-causa. Vele nem volt alkalmam személyesen találkozhatni, igaz, nem is kerestem. A Casaroli-fond anyagából nemrég kiadott forrásgyűjteményben azt láthatjuk, hogy 1995-ben hivatalosan megkérdezték Mindszenty boldoggá avatása kapcsán, de erre nem találunk választ, amelyet ő jegyzett volna. Amikor megpróbáltam megkérdezni Casaroli legközelebbi munkatársait, az ő emlékirataihoz irányítottak.

Hogyan áll jelenleg a szentté avatás ügye?

Habsburg Mihály főherceg, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány elnöke és a Mindszenty-causa aktora, 2017 májusában Esztergomban bejelentette, hogy elkészült az ún. Positio, amely mintegy 800 oldalban, olasz és latin nyelven dokumentálja a bíboros hercegprímás életszentségét. Hírek szerint ennek megtárgyalására 2018 folyamán kerül sor.

Nemrégiben tért haza Pannonhalmára. Befejezettnek tekinti a római munkáját?

Pannonhalmán 24 éven át vendégként töltöttem minden évben néhány hetet, most ennyi idő kihagyásával igyekszem újra beilleszkedni. Föl kell találnom magamat, mert nemcsak én változtam meg, hanem a közösségem is, hála Istennek. A különbség csak annyi, hogy én most már öregnek számítok és vannak bőven fiatalok. Rómából számos tervvel kerültem haza, amelynek megvalósítása már lehet, hogy nem az én feladatom, de azért éltetnek.

Milyen benyomásokkal hagyta el a Vatikáni Államtitkárságot?

20 esztendőt töltöttem ott, egy világ tárult fel előttem, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi időt ott töltök és nem tudnám ma elképzelni, milyen lennék, ha nem dolgoztam volna ott. Megváltoztam és ezt szűkebb közösségeimen látom. Nekem az a bajom, mint valaha a peregrinus diákoknak, akik láttak egy tágasabb világot, és nem értették, hogy a hazaiak miért nem értik, hogy a világ nagyobb, mint Magyarország. Mert Rómában, a Vatikánban ezt meg lehet tanulni, továbbá azt is, hogy előttünk is éltek emberek, és hogy mi is rómaiak vagyunk. De, hála Istennek, számos fiatal dolgozik ma Nyugat-Európában és tapasztalja meg ugyanazt, amit én, és reméljük, hogy ők is, jó peregrinus módjára, egyszer hazatérnek és hazahozzák, ami a hazaiaknak hasznos lehet.

Konferencián Rómában, 2015-ben. Fotó: Várhelyi Klára.

Pannonhalmán tudja-e folytatni a korábbi munkáját, milyen könyveken dolgozik mostanság? Mik a jövőbeni elképzelései?

Száz évre terjedő munkatervem van, de ezekről nem szeretek beszélni, inkább azt kérem, hogy kritizálják meg eddigi munkáimat hogy tanulhassak a kritikákból.

A Vatikáni Államtitkársági Levéltár munkatársaként segítette, figyelemmel kísérte az oda érkező magyar kutatók, doktoranduszok kutatásait. Mit tanácsolna a fiatal történészeknek, véleménye szerint hogyan lehet sikeres a munkájuk?

Készülnek olyan doktori értekezések és tudományos munkák, amelyek forrásokat dolgoznak fel. Igen ám, de a magyar történelem forrásbázisa nem zárul le a trianoni terület államhatáraival, vagy Béccsel, és nem elegendő a komoly tudományos feldolgozáshoz csak a megszokott nyelvek, mint a magyar, német és latin ismerete. Ma már csak anyagi probléma az utazás. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy míg fiatal, lásson világot, tanuljon nyelveket – legjobb a helyszínen –, és tanulja meg a járást más államok fontosabb levéltáraiban. Továbbá, hogy ne elégedjenek meg azzal, hogy tudományos eredményeiket megjelentetik magyarul. Hungarice non leguntur. Ma a történészek leginkább angolul olvasnak, érdemes megteremteni azokat a feltételeket, hogy ezen – vagy más, az adott szakterületen fontos – nyelven megjelenhessenek.

Somorjai Ádám további művei jelenleg ezen az internetes portálon érhetők el: Ahogy lehet

Hamerli Petra

Ezt olvastad?

Kétnapos nemzetközi konferencia helyszínévé vált Kolozsvár 2017. október 27-28-án. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen megrendezett eseményen több hazai egyetem és az MTA