Előre! Mexikóba!” – Magyar katonák Miksa császár seregében | Történész Sörest
Időpont
2019 szept 10.
19:00 - 23:00
Helyszín
Klisé Bár
A szervezők mindenkit szeretettel várnak, ahol Mexikóba kalandozunk Bobay István, történész tolmácsolásában.
Az 1850-60-as évek, Mexikó történelmének egyik legvéresebb időszaka volt. Az európai hatalmak katonai intervenciója és az annak köszönhetően kikiáltott Második Mexikói Császárság a korszak egyik legjelentősebb katonai konfliktusát eredményezték. A mexikói trónt I. Ferenc József legidősebb öccse Ferdinánd Miksa főherceg foglalta el – francia szuronyok árnyékában – , aki ellen ádáz harcot vívtak a Benito Juarez vezette mexikói republikánus erők. Habsburg Miksa császárt, udvartartásán felül egy közel hétezer főt számláló önkéntes alapon szerveződő osztrák sereg (Mexikói Osztrák Önkéntes Hadtest) is elkísérte a „tengerentúlra”, melynek soraiban több mint ezer magyarországi katona is szolgált; akiknek egy maroknyi csoportja korábban részt vett az 1848-49-es magyar szabadságharcban, illetve megjárt több más nemzetközi katonai konfliktust is.
A hazai közvélemény számára kevéssé ismert, hogy magyar katonák a mexikói harcok során számos csatában tüntették ki magukat és viszonylag nagy számban haltak hősi halált Közép-Amerika földjén. Ezen felül a tisztikarban is számos „hazánkfia” szolgált, a huszárságot magyar nyelven kommandírozták, de a császári testőrség kötelékében sem volt ritka a magyar szó.
Mint az számos szépirodalmi és képzőművészeti alkotásból, valamint játékfilmből is ismert, a történet az uralkodó, Habsburg Miksa mexikói császár kivégzésével szomorú véget ért, amely a Mexikóban szolgált magyar katonák sorsát is megpecsételte. Közülük a legtöbben hazatértek, azonban jónéhányan külföldön kezdtek új életet Honolulutól Texason át egészen a perzsa sah udvaráig.
A Történész Sörest Facebook-eseménye ide kattintva érhető el.
Ezt olvastad?
További cikkek
A pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem elhelyezése Trianon után
2019 szept 10. @ 19:00 - 23:00 - A szervezők mindenkit szeretettel várnak, ahol Mexikóba kalandozunk Bobay István, történész tolmácsolásában. Az 1850-60-as évek, Mexikó történelmének egyik legvéresebb időszaka volt. Az európai hatalmak katonai intervenciója és az annak köszönhetően kikiáltott Második Mexikói Császárság a korszak egyik legjelentősebb katonai konfliktusát eredményezték. A mexikói trónt I. Ferenc József legidősebb öccse Ferdinánd Miksa főherceg foglalta el – [...]Kecskés D. Gusztáv és Scheibner Tamás: Az 1956-os magyar menekültek és nemzetközi befogadásuk | Előadás
2019 szept 10. @ 19:00 - 23:00 - A szervezők mindenkit szeretettel várnak, ahol Mexikóba kalandozunk Bobay István, történész tolmácsolásában. Az 1850-60-as évek, Mexikó történelmének egyik legvéresebb időszaka volt. Az európai hatalmak katonai intervenciója és az annak köszönhetően kikiáltott Második Mexikói Császárság a korszak egyik legjelentősebb katonai konfliktusát eredményezték. A mexikói trónt I. Ferenc József legidősebb öccse Ferdinánd Miksa főherceg foglalta el – [...]Klement Judit: Siemens – egy multinacionális vállalkozás Magyarországon, 1887–1951/1960
2019 szept 10. @ 19:00 - 23:00 - A szervezők mindenkit szeretettel várnak, ahol Mexikóba kalandozunk Bobay István, történész tolmácsolásában. Az 1850-60-as évek, Mexikó történelmének egyik legvéresebb időszaka volt. Az európai hatalmak katonai intervenciója és az annak köszönhetően kikiáltott Második Mexikói Császárság a korszak egyik legjelentősebb katonai konfliktusát eredményezték. A mexikói trónt I. Ferenc József legidősebb öccse Ferdinánd Miksa főherceg foglalta el – [...]Előző cikk
Buda visszafoglalásának 333. évfordulója | Konferencia
Térkép nem érhető el Időpont 2019 szept 10.19:00 - 23:00 HelyszínKlisé Bár A szervezők mindenkit szeretettel várnak, ahol Mexikóba kalandozunk Bobay István, történész tolmácsolásában. Az 1850-60-as évek, Mexikó történelmének egyik […]