Robbantás az atlantai olimpián

Bár az Olimpia szellemisége szerint a játékok a sport és az emberi nagyság ünnepe kellene, hogy legyen, sajnos mind a politika, mind a politikai erőszak „megtalálta” a játékokat: elég csak a moszkvai és a Los Angeles-i olimpiák bojkottálására, vagy az 1972-es müncheni túszdrámára gondolni. Ezekben az esetekben a közös, hogy mind egy-egy világpolitikában kialakult helyzetre reagáltak. Azonban 1996-ban az atlantai olimpián történt terrorcselekmény esetében más a helyzet: a robbantó az Egyesült Államok belpolitikája miatt akart „üzenni” a washingtoni kormányzatnak.

Az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékok a hidegháború lezárása után a második nyári olimpia volt, azonban az első olyan, ahol már a teljes olimpiai ciklus alatt nem létezett sem a Varsói Szerződés, sem pedig a Szovjetunió. A játékokkal az Egyesült Államok célja az volt, hogy megmutassák, a hidegháborús szembenállásnak vége, és egy új, békés együttélés és versengés kora köszöntött be. Emellett a georgiai főváros is levetkőzhette konföderációs múltját, s megmutathatta, hogy a polgárháború óta eltelt közel 150 év alatt egy mennyire modern és kozmopolita várossá is vált. Ugyanakkor – bár 1990-ben, amikor Atlantát választották helyszínnek, ez még nem látszott – az Egyesült Államokat komoly belső társadalmi és politikai válság sújtotta a ’90-es években. A társadalmi egyenlőtlenségek egyre inkább kiütköztek a mindennapokban, s a politikai életben is erősödött a polarizáció. A helyzetet tovább súlyosbították azok a konfliktusok, amelyek a libertariánus politikai nézeteket valló csoportok és a szélsőséges vallási szekták (mint például a texasi wacoi Branch Davidian) és az állam közt húzódott. Arra azonban senkisem számított, hogy a helyzet a belföldi terrorizmus előretörését okozza.

Robbantás az Olimpiai Parkba

Az atlantai olimpia „főtere” a Centenial Olympic Park volt, amit úgy alakítottak ki, hogy a rendezvény központja lehessen, s a játékokra érkező nézők gyülekező helyeként szolgáljon, ahol esténként koncerteket rendeztek a közönség szórakoztatására. 1996. július 27-én is egy koncertre érkezett a közönség, amikor éjfél körül egy férfi, átjutva a fémdetektoros átvizsgáláson egy három, házilag készített csőbombával töltött katonai hátizsákot tett le egy padhoz az NBC közvetítőtornya közelében. A zsákot Richard Jewell biztonsági őr fedezte fel, aki értesítette a helyszínt biztosító szervek parancsnokát. A helyi rendészek értesítették az FBI-t és a tűzszerészeket, majd megkezdték a helyszín kiürítését, hogy a tűzszerészek hozzáférjenek a szerkezetekhez. Nem sokkal a kiürítés megkezdését követően azonban felrobbantak a bombák, ám csodával határos módon mindössze egy ember szenvedett halálos sérüléseket, miközben több mint százan megsérültek. Az esemény másik halálos áldozata a török állami televízió operatőre volt, aki a robbanás helyszínére sietve szívrohamot kapott.

A robbantás globális szenzáció lett. A világ minden pontján beszámoltak az esetről – a sajtónak nem volt nehéz dolga, hiszen az olimpiai játékokra minden ország, amelyik tehette, küldött riportereket. A támadást Bill Clinton elnök azonnal elítélte, és a tettes vagy tettesek kézre kerítését ígérte az amerikai népnek és a globális közvéleménynek. A szervezőket és a sportolókat is megrázta és megdöbbentette a robbantás, de megegyeztek, hogy folytatják a játékokat a tervezett rend szerint. Természetesen az események és helyszínek biztonsági felügyeletét megerősítették, Richard Jewellt pedig hősként ünnepelte a média, amiért észrevette a szerkezetet, megmentve ezzel több tucat, ha nem még több ember életét.

A fő kérdés természetesen az volt, ki követhette el ezt a borzalmas tettet? A nyomozást vezető FBI ügynök tudomására hozták, hogy a robbantás előtt figyelmeztető telefonhívás érkezett a 911 segélyhívó vonalra. A szövetségi hivatal úgy gondolta, hogy az ügy hátterében egy „magányos farkas” állhat, aki politikai céllal vagy figyelemfelkeltésből követhette el tettét. Az FBI célkeresztjének közepére hamar Richard Jewell került, aki, bár a hatóságok számára törvénytisztelő állampolgárnak tűnt, korábbi munkaadója szerint túlbuzgó és a rend betartatása iránt túlságosan is elkötelezett volt, és aki a legkisebb kihágásnak is képes volt hatalmas feneket keríteni.

Az FBI gyanúsítását a sajtó is megneszelte, s az The Atlanta Journal-Constitution nevű napilap le is közölte, hogy Jewell az első számú gyanúsított. A szövetségi nyomozók ezután minden energiájukat és erőforrásukat Jewellre koncentrálták, ám nem sikerült bizonyítani, hogy bármi köze is lenne a robbantáshoz – leszámítva a bomba felfedezését és az evakuációban való segédkezést. A sajtó ettől függetlenül továbbra is Jewellt tekintette bűnösnek, és képletesen szólva keresztre feszítette. Jewell helyreigazításért és kártérítésért perelt, azonban az eljárás végét nem érhette meg, 2007-ben elhunyt a cukorbetegsége okozta szövődményekben. 2012-ben a Georgiai Feljebbviteli Bíróság kimondta, hogy az újságok nem léptek túl a hivatalos tényeken, amikor Richard Jewellre mint az ügy gyanúsítottjára hivatkoztak, így helyesbítést és kártérítést sem ítéltek meg számára.  

A valódi tettes

Az FBI, miközben Jewellre összpontosított, gyakorlatilag elvesztette a nyomot, és az ügyet kénytelen volt megoldatlanul a fiók mélyére rakni. A helyzet azután változott meg, hogy 1997 januárjában először egy abortuszklinikánál, majd még az év februárjában egy leszbikusok által kedvelt bárnál robbant hasonló szerkezet, mint az olimpiai parkban, ráadásul mindkét célpont Atlanta külvárosaiban volt. 1998 januárjában aztán egy újabb, a korábbiakkal megegyező szerkezet robbant egy alabamai abortuszklinikánál. A három támadásban egy ember – egy szolgálaton kívüli rendőr – vesztette életét, legalább hatan megsérültek.

A robbantások gyanúsítottja Eric Rudolph, egy korábbi katona lett, akit láttak az alabamai robbantás helyszínéről elhajtani, és a kocsija rendszámtáblája alapján azonosítottak. 1998. május 5-én az FBI körözési listára tette, és egymillió dolláros nyomravezetői díjat ajánlott fel a kézre kerítése érdekében. Rudolph családja újabb médiacirkuszt látott csak a helyzetben, és nem hitt az FBI-nak, míg a gyanúsított Észak-Karolina hegyvidéki részén, egy nemzeti parkban bujkált. Végül 2003 májusában sikerült letartóztatnia egy rendőrnek az észak-karolinai Murphy-ben, egy szupermarket szeméttárolójánál. 2005 áprilisában Eric Rudolph vádalkut kötött és beismerővallomást tett – cserébe az ügyészek nem kérték a halálbüntetést.

Vallomásában motivációjaként a szocializmus globális, multinacionális vállalatok általi terjedését és Bill Clinton elnök 1996. tavaszi, az abortuszhoz való jog szigorításával szembeni vétóját nevezte meg. Rudolph szerint az olimpiai játékok is a szocializmus eszméjét hirdetik és terjesztik.

„A tervem az volt, hogy kikényszerítsem a játékok törlését, vagy legalább légkört teremtsek annyira, hogy kiürítsék az utcákat a helyszínek körül, és ezáltal felfalják a befektetett hatalmas összegeket.”

Lengyel Ádám

Eric Rudolphról és az eseményekről további érdekességekkel szolgál kollégánk videója:

Ezt olvastad?

Brit–amerikai konfliktus a polgárháború előestéjén

Az Egyesült Államok történetének legvéresebb konfliktusa volt az 1861 és 1865 közt zajlott polgárháború, azonban a testvérháború kezdete előtt nem

X