Békés megye
A 19. századi nemességtől a digitális bölcsészetig – interjú Szilágyi Adriennel
Szilágyi Adrienn 2010-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem földrajz–történelem tanári szakpárján, majd 2016-ban az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában megvédte Békés vármegye nemességének társadalomtörténeti vizsgálata a 18–19. században című értekezését,
Az uradalom elvesztése – nemesi családok a 19. századi Békés megyében
2018. október 30-án a Barabás Villában zajlott az MTA BTK Lendület Családtörténeti Kutatócsoport Magyar Családtörténetek: Tanulmányok című sorozatán belül megjelent első kötetének, Szilágyi Adrienn: Az uradalom elvesztése. Nemesi családok a
Egy reformkori követutasítás Békésből
A reformkorban minden vármegye egyedi jellemzőkkel bíró sajátos világot alkotott. Ezek keretei között, a közgyűléseken születtek meg a követutasítások. Az egyelőre még kevéssé kutatott és feltárt források nagyban befolyásolták, sőt