emlékezettörténet
A Mohács-kód: egy mítosz alapvonalai
Hogyan van – vagy inkább lett – belénk kódolva Mohács? Mit gondolunk arról, mi és miért történt 1526. augusztus 29-én délután a mohácsi csatatéren? Azt mindenképpen fontos leszögezni, hogy a
Történészek az emlékezettörténetről és politikusok a nemzet- és emlékezetpolitikáról doktoranduszoknak
2014. november 19-én került sor a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztályának (DOSZ TEPO) éves nagy rendezvényére, amelynek helyszínéül a Debreceni Egyetem szolgált. Zeidler Miklós és Bárány Attila történettudományi
Nemzet(politika) és emlékezet(politika)
A Doktoranduszok Országos Szövetségének Történelem- és Politikatudományi Osztálya 2013-as alakulóülésén elhatározta, hogy éves rendszerességgel vándorrendezvényt indít útjára. Minden év novemberében egy aktuális téma köré szervezve tudományos előadások megtartására kérnek fel