iskolán kívüli program
Budapest Főváros Levéltára levéltár-pedagógiai foglalkozásai
A levéltár-pedagógia kifejezés igencsak új keletű, dokumentáltan a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2013. évi vándorgyűlésén hangzott el elsőként. Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően az archívumok is egyre több figyelmet fordítanak erre
Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda – Az Élő Történelem a múzeumokban
Több mint hat éve foglalkozom intenzíven a múzeumi munkám mindennapi részeként – ahogy ma nevezzük – az Élő Történelem fejlesztésével, kidolgozásával. Amikor felkérést kaptam, hogy írjak egy összefoglalót a témáról,
IWalk – Videóinterjúkra épülő helytörténeti digitális oktatási program
2018 decemberében Hasznos tanártovábbképzések – A Zachor és a Soá Alapítványokról címmel indult el az a sorozat, amelynek folytatásaként most a Dél-Kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítvány egy oktatási programját ismertetem: