katolikus
Valláspolitika a kora újkori Kelet-Közép-Európában
Hogyan hatottak egymásra az egymástól elváló keresztény felekezetek és a politika? Hogyan befolyásolta és miként fonódott össze ez a két szféra a kora újkor évszázadaiban Kelet-Közép-Európában? Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Négy könyv a Veszprémi Egyházmegye új- és modernkori történetéről
Az elmúlt időszakban Veszprémet érintően is megfogalmazódott az egyházmegye történetét bemutató monográfia megírásának szükségessége. Az ehhez szükséges alapkutatások örvendetes gyarapodásáról győződhettek meg azok, akik részt vettek a 2017. október 10-én
Búcsúcédulák, vörös orrú apostolok és Horthy gyöngybetűi
Luther Márton 1517-es wittenbergi fellépése örökre megváltoztatta Európát. Az esemény következtében addig öröknek gondolt rendszerek bomlottak fel, s alapjaiban formálódott át az egész addig ismert keresztény világ. A reformáció ötszázadik
Felekezet és felekezetszerveződés Európában – Wolfgang Reinhard előadása Budapesten
Különleges alkalom miatt telt meg 2017. május 3-án délután a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasóterme, ugyanis az MTA-PPKE ’Lendület’ Egyháztörténeti Kutatócsoport meghívását elfogadva először látogatott Magyarországra, s tartott a fővárosban előadást
Vallási közösségek, gyűjteményeik és ellenállás a szocializmus idején
Milyen szerepet játszottak vallási közösségek és egyházi gyülekezetek gyűjteményei az államszocializmus időszakában? Miként járultak hozzá ahhoz, hogy a hivatalos szocialista kultúrától eltérő vallási hagyományok és közösségek fennmaradjanak a mindennapokban? Hol
„Szent Patrik napján mindenki ír” – egy ünnep története
Írország térítő apostola és védőszentje, Szent Patrik a kereszténység egyik legismertebb alakja. Bár származását tekintve nem ír-kelta volt, a legendái köré épülő ünnep révén személye mégis az ír kultúra és
A brazil kultúra afrikai gyökerei
A modernkori rabszolgaság kutatása és beillesztése egy-egy gyarmatosító nemzet történelemoktatásába gyakran gerjeszt vitákat. Brazília – mint Portugália egykori legnagyobb gyarmata – számára a rabszolgakereskedelem megindulása és fokozódása több következménnyel járt
„Nektek saját magamat adom.” – Karácsony a Szívgárdában
A karácsony megünneplése nemcsak felekezeti, társadalmi és regionális törésvonalak mentén térhetett el, hanem aktuális társadalmi törekvések, közösségi célok is kifejeződhettek általa. Ennek egyik jó példája a katolikus reneszánsz keretében az
A hallgatás egyháza és a pápai diplomácia 1945–1965 – Nemzetközi konferencia Velencében
Közép-Európa 20. századi története bővelkedett olyan eseményekben, amelyek máig feldolgozatlan sokként vannak jelen a történelmi emlékezetben. Ezek egyike a szovjet típusú berendezkedés térnyerése a régióban, ami a hétköznapi – társadalmi,
A húsvéti felkelés
Az újkori ír történelem egyik legmeghatározóbb eseményére 1916 áprilisában, Húsvét hétfőjén került sor. A Nagy Háborút közvetlenül nem befolyásoló, lokális jellege ellenére a húsvéti felkelés a brit intézkedések következtében akaratlanul