„A föld nem tud futni” – Rendszerváltás vidéken

A történelem során a legtöbb háborút a földért vívták, amely egyszerre korlátozott méretű erőforrás és a politikai hatalom alapja. Emellett biztosítja a mezőgazdasági termelést, így az élelmezést, kitermelhető nyersanyagokat rejt, lakóhelyet biztosít. A földdel kapcsolatos politikai gondolkodás és az abból fakadó cselekedet egyben leképezi az adott társadalom állapotát, az állam politikai rendszerét. A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága gondozásában megjelent „A föld nem tud futni” – Rendszerváltás vidéken című tanulmánykötet a magyar vidék 1945 utáni történetének – különösen a rendszerváltoztatás korszakának – részletes összefoglalója. A vidék helyzetének háború utáni változását – fokozatos leromlását – a földdel kapcsolatos politikai döntések és cselekvések fókuszán keresztül ismerhetjük meg.  

A földkérdés, a földpolitika a rendszerváltoztatás szakirodalmában meglehetősen elhanyagolt téma, csak néhány részterületet érintettek az 1990 után a témában megjelent írások. Az Ö. Kovács József és Schlett András által szerkesztett impozáns kötet tanulmányai ezzel szemben a probléma minden aspektusát megvizsgálják, a történet teljes térbeli és időbeli dimenzióját felvázolva. A kötetben szereplő tanulmányok amellett, hogy teljes látleletet nyújtanak az adott kérdésről, informatívak és olvasmányosak is. Az írások szerzői valamennyi forrástípust felhasználtak – az elsődleges levéltári forrásoktól kezdve az interjúkon át a korabeli sajtóanyaggal bezárólag – hogy rekonstruálják az 1990 utáni vidék képét. 

A kötet címválasztása – Ady Endre: Ülj törvényt, Werbőczy című versének sora – kiválóan reflektál az 1945 utáni történésekre. Habár a föld valóban nem tud futni, mind a második világháborút követően, mind pedig 1989 után „földindulás” zajlott le Magyarországon. A kötet erénye, hogy az egyes esettanulmányok nem kiragadva elemzik 1989 hatását a vidékre vonatkozóan, hanem folyamatában mutatják be az eseményeket 1945-től, az első „földindulástól” kiindulva. Így a témával nem hivatásszerűen foglalkozó olvasó számára is könnyen értelmezhető az a sors, ami a vidék osztályrészéül jutott a két történelmi sorsforduló következtében.

A kötet öt szerkezeti egységben tárgyalja a témát. Az első fejezetben a könyv szerkesztői fogalmazzák meg gondolataikat. Ö. Kovács József tanulmányában rámutat, hogy a föld egyszerre korlátozott erőforrás és politikai hatalom. A 20. század második felében nem véletlenül vált a földkérdés a legfontosabb politikai kérdéssé, még ha a nyilvánosság előtt nem is így kezelték. 1945 tavaszán a Dunántúlon még dúlt a háború, amikor a kommunisták szovjet nyomsára meghirdették a földosztás – vagy inkább „földfosztás” – programját, amely azonnal és teljes mértékben megváltoztatta az ország gazdasági, hatalmi és társadalmi viszonyait, előkészítve az utat a kényszerkollektivizáláshoz. Ö. Kovács József tanulmányában kiemeli: „A cél tehát az, hogy ne csupán az események, a lezárult történések perspektívájából közelítsünk a történésekhez, hanem elsősorban a kortársi életvilágok, az akkori életesélyek számbavétele alapján értsük meg a különböző struktúrákat és folyamatokat, egyéni és kollektív döntéseket, cselekvéseket, vagy éppen sodródást.” A kötetben szereplő tanulmányok ehhez a tételhez igazodva, alulnézetből tárják fel a földdel kapcsolatos változások össztársadalmi hatását.  

A kötet társszerkesztője Schlett András tanulmányában a kárpótlás problémáját vizsgálta. Rámutat a folyamat visszásságaira, valamint arra, hogy annak hatására duális birtokrendszer alakult ki Magyarországon, amelyet a nagyüzemi gazdaságok és a törpegazdaságok kereteztek. Mindez, valamint a földprivatizáció, az élelmiszer- és a feldolgozóipar tönkremenetele/tönkretétele szép lassan megpecsételte a vidék rendszerváltoztatás utáni sorsát.

A kötet második fejezetében esettanulmányokon keresztül ismerhetjük meg a vidéki társadalom alkalmazkodását az őt ért politikai sokkhatásokhoz kezdve 1945-től. A tanulmányok különböző tájegységek (Sárköz, Homokhátság, Villány stb.) mutatják be és elemzik azokat a folyamatokat, amelyek emberek millióinak életét jellemezték országszerte. A tanulmányok bemutatják az adott kultúrtáj jellegét, rövid történetét. Részletesen elbeszélik az 1945-öt követő változásokat, a földosztás és a kényszerkollektivizálás erőszakos gazdaság- és társadalomátalakító hatását. Valamennyi tanulmányíró kiemeli az 1989-et követő bizonytalanságot, amelyet nem csupán a politikai változások, de a földprivatizációval és a szövetkezetek felosztásával járó mesterségesen előidézett káosz csak még inkább elősegített. Utóbbi esetben további probléma volt az, hogy a vidéken élők semmiféle hasznos információhoz nem jutottak hozzá arra vonatkozóan, hogy mi lesz a föld jövője? Azaz, mi lesz az ő jövőjük? „A tárgyilagos, segítőkész tájékoztatás, esetleg tanácsadás hiányzott a közmédiából, agrárkamara még nem létezett.” – állapítja meg tanulmányában Kovács Teréz, aki hozzáteszi, hogy ez a helyzet csak a földspekulánsoknak kedvezett. 

Több tanulmány is rávilágít a földet ért változások felülről kierőszakolt voltára. Ilyen volt az 1945-ös földosztás/földfosztás, ilyen a kényszerkollektivizálás 1948-ban megindult folyamata, és az 1989 utáni történések is. Ahogy Nagy Netta homokhátsági településekről írott tanulmányának egyik interjúalanya fogalmazott: „1960-ban behajtottak bennünket [a kollektív gazdaságba – B.G.], most kihajtanak”. Az idézet tökéletesen visszaadja a vidéken élők érzéseit, az 1989 utáni újabb változások kapcsán.

Ugyanakkor megismerhetjük azokat a területeket is, ahol a föld a kényszerkollektivizálásokat követően is a tulajdonosok birtokában maradhatott, s így egészen a rendszerváltoztatásig, szerencsés esetben még azt követően is sikeres termelőtevékenységet végezhettek rajta. Ebbe a körbe tartozik Kurucz Réka tanulmánya, aki a Villányi-hegység szőlészeteinek kérdését vizsgálja írásában. A szerző megállapítja, hogy „mivel e területek többnyire alkalmatlanok voltak a nagyüzemesítésre, így zártkertként továbbra is a birtokosok használatában és tulajdonában maradtak”. Ennek eredményeképpen – mutat rá a szerző – a saját szőlő, a zártkert egyfajta menekülési útvonalként is szolgált a vidéki gyökerekkel rendelkező városlakók számára. A „kimegyek a szőlőbe” kifejezés valószínűleg több olvasónak is ismerős lehet saját családi szótárából. 

A következő fejezetben szereplő írások, elsősorban a rendszerváltoztatás vidéki tapasztalattörténetére építenek. A fejezet címe – Lehűtött álmok – előrebocsátja a soron következő írások alapgondolatát. Péntek Nándor és Ritter György kárpótlás kapcsán írt tanulmányában kiemelik a folyamat alapvető hiányosságát, nevezetesen a helyi földnyilvántartások szakszerűtlen vezetését, ami 1990 után az egykori tulajdonosoknak megnehezítette, hogy hozzájussanak régi földbirtokukhoz. Ugyanakkor éppen ez a bizonytalanság segítette a földspekulánsokat és a szövetkezetek vezetőit – a két kategória között sok esetben nem volt különbség –, akik a tulajdonjogi adatok hiányára hivatkozva tudtak minél több földhöz jutni. A szerzőpáros megállapítása szerint a kárpótlás békés helyzetet nem, ehelyett „hideg polgárháborús” állapotokat idézett elő a vidéken. Eitler Ágnes tanulmányában egy sajátos gazdálkodási formát, az árutermelő kertészek esetét helyezi górcső alá. A szőlészetekhez hasonlóan talán a „fóliás termesztők” voltak a szűkre szabott kádári autonómia másik haszonélvezői vidéken. 

A kötet harmadik egységében részletes statisztikai adatokra hivatkozva ismerhetjük meg azokat a „halmozott hátrányokat” amelyeket a magyar vidék a diktatúra évtizedei alatt elszenvedett. Az itt elhelyezett négy tanulmány rávilágít arra, hogy a rendszerváltoztatás előtti településpolitika jelentős kárt okozott a vidék számára. A rendszerváltoztatás után létrejövő önkormányzatok lehetetlen örökséget vettek át a tanácsrendszertől. A fokozatosan emelkedő munkanélküliség, a lakosság elszegényedése és az önkormányzatokra nehezedő – például az intézményfenttartásból eredő – anyagi terhek szinte megoldhatatlan helyzet elé állították a helyhatóságokat. A vidék ellentmondásból ellentmondásba keveredett. 1990 előtt egyszerre volt jelen a kommunista ideológia és a liberális gazdaságszemlélet, azaz a gulyáskommunizmus, míg a rendszerváltoztatás után a felemás átmenetnek köszönhetően „gulyáskapitalizmus” alakult ki. Ugyan megnyíltak a piacok, beköszöntött a lehetőségek időszaka, azonban a vidéki lakosság jelentős része munkanélküliként csak segélyekből tudta/próbálta fenntartani magát. Közben az 1990 előtti vidéki iskolabezárások a rendszerváltoztatás után is folytatódtak. Igaz, ekkor már nem a vidék ellehetetlenítését célzó politikai, hanem pénzügyi és demográfiai okokból. 

A kötet zárófejezete kitekintést nyújt a szomszédos országok – Románia és Csehszlovákia – földdel kapcsolatos tapasztalattörténeteire. Cservenka Ferdinánd és Galambos István tanulmánya Kiskőrös és a mai Szlovákia területén található Galánta esetét hasonlítja össze. A szerzők rámutatnak, hogy az anyaországgal szemben a felvidéki magyarságnak a „kollektív bűnösség” bélyegével sújtva még súlyosabb törvénysértéseket kellett elviselnie. A csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény előszobájának tekinthető a csehszlovák földosztás, amely kiemelten sújtotta a magyar nemzetiséget. A felvidéki magyarságot szinte minden földtulajdonától megfosztották a háborús felelősségre hivatkozva. Míg az így elvett földeket a Magyarországról betelepülő szlovákok megkaphatták, hasonló földtulajdonban a Csehszlovákiából – adott esetben Kiskőrösre – kitelepített magyarok már nem részesültek. A kényszerkollektivizálás, majd a rendszerváltoztatás folyamata hasonlóképpen érintette a két ország földbirtokviszonyait. 

A kötet soron következő három tanulmánya a romániai – részben székely, részben pedig sváb nemzetiséget érintő – változásokat elemzi. Romániában, hasonlóan a román átmenet jellegéhez, a földbirtokviszonyok 1989 utáni megváltozásában is voltak kilengések. A szerzők konkrét fizikai összecsapásokról, sőt halálos áldozatokat követelő vitákról számolnak be. A tanulmányokban visszatérő elem, hogy az ország EU-s csatlakozását követően nem éppen úgy alakult a mezőgazdaság helyzete, ahogy azt megelőzően elvárták volna (Erre Magyarország esetében is számtalan példát lehetne hozni.) A kisebb mezőgazdasági társulások ugyan tudtak és tudnak sikereket elérni, de számos külső tényező egyre inkább ellehetetleníti a helyzetüket – állapítja meg Szilágyi Levente, a kötet zárótanulmányának szerzője. 

„Akarva-akaratlanul is bennünk élő történetekről van szó” – fogalmaznak a kötet szerkesztői az előszóban. 1990 után a családi asztalok körül állandóan visszatérő téma volt a föld sorsa, múltja és a jövője (így volt ez a vidéki származású recenzens családjában is) így azok a történetek, amelyek a kötetben szereplő esettanulmányokon keresztül megelevenednek az olvasó előtt, valóban „bennünk élő történetek”.  A kötet címének választott Ady idézet – „A föld nem tud futni” – igazolja azt, hogy a politikai és gazdasági rendszereket meg lehet változtatni, de a föld állandó marad, ahogy a vele kapcsolatos alapvető szükségeink sem fognak megváltozni. A földdel kapcsolatos politikai gondolkodásra azonban már nem áll a fenti megállapítás. A kötet szerzői tanulmányaikban tökéletes látleletét adják a magyar vidék 1945 utáni sorsának, különösen az 1990 utáni történetének. A két intézet által támogatott, másfél éves alapos kutatómunka eredményeként megjelent kötet teljes képet ad a magyar vidék helyzetéről, egyben számos kérdésre választ nyújt a jelenlegi vidéki állapotokat tekintetében is. Ugyanakkor – s ezzel igazodik a szerkesztők szándékához – új kérdéseket is felvet, amelyek megválaszolásához a téma további kutatása szükséges. Mindehhez kiváló elrugaszkodási lehetőséget nyújt a most bemutatott munka, amely minden szempontból megkerülhetetlen alapműnek számít. A kötet tanulmányai olvasmányos stílusban íródtak, így nem csupán a történettudomány, a szociológia és a néprajz képviselőinek tudományos elvárásait elégíthetik ki, de a téma iránt érdeklődő valamennyi olvasó számára hasznos és fontos tudásanyagot biztosít. 

Balogh Gábor

A PPKE-BTK történész doktorandusza

A Terror Háza Múzeum történésze

Ezt olvastad?

Magyarok Miksa mexikói császár oldalán

Jajczay József, Tüdős József, Sebes Miklós, Paczal János, Dhülk Móric, Salista őrnagy, Gyulai Gaál Béla. Mi az, ami összeköti ezeket

X