Portré
Életrajzok és interjúk
„Nincs külön amerikai, nyugat- és kelet-európai tudomány” – interjú Pók Attilával
Pók Attila diplomázása után, 1973-ban helyezkedett el a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében (mai neve MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a továbbiakban Intézet), ahonnan 2018 végén ment nyugdíjba. Negyvenöt, egybefüggő
„Nem azért vitatkozunk az elődeinkkel, mert nem tiszteljük őket…” – interjú C. Tóth Norberttel
C. Tóth Norbert történész a Pázmány Péter Katolikus Egyetem első évfolyamán végezte a történelem szakot. 1997-es diplomázása óta 2006-ig az MTA-MOL Zsigmondkori Oklevéltár Kutatócsoport, majd az abból alakult MTA-HIM-SZTE-MOL Magyar
A 19. századi nemességtől a digitális bölcsészetig – interjú Szilágyi Adriennel
Szilágyi Adrienn 2010-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem földrajz–történelem tanári szakpárján, majd 2016-ban az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában megvédte Békés vármegye nemességének társadalomtörténeti vizsgálata a 18–19. században című értekezését,
A „kétmázsás irodalomtörténet” elfeledett szerzője – Emlékezés Pintér Jenő (1881–1940) irodalomtörténészre
A magyar irodalomtörténet egyik „legszorgalmasabb munkása” volt, aki 1905 és 1910 között a jászberényi gimnáziumban tanított. Több mint nyolcvan éve jelent meg Pintér Jenő A magyar irodalom története című, először
„Füstbe ment terv” – Bossányi Árpád és a győri püspökség római okmánytára
Amikor 1881-ben XIII. Leó pápa megnyitotta a Vatikáni Levéltár kapuit, mi magyarok sem tétlenkedtünk: a kutatás és a forrásfeltárás a jeles pap történész, Fraknói Vilmos vezetésével, nagy erőkkel indult el.
„A történelmi háttér ismerete minden mai problémánk megértésének kulcsa” – interjú John L. Rury oktatástörténésszel
John L. Rury a University of Kansas professzora, neves amerikai történész, az amerikai oktatástörténet vezető kutatói közé tartozik. A 2017/18-as tanév tavaszi félévében tisztelte meg jelenlétével az Eszterházy Károly Egyetemet,
„Azokról essen több szó, akik magukénak mondhatták a diktatúra birtoklását.” – interjú Máthé Áronnal
Máthé Áron történész, szociológus, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (NEB) elnökhelyettese. Életútjáról, a NEB elmúlt négy éves eredményeiről, a nyilas és kommunista mozgalom összehasonlításáról, valamint a 20. századi Magyarországon berendezkedő totalitárius
„Lehetőségek mindig vannak, csak meg kell őket keresni” – interjú Rapali Viviennel
Rapali Vivien történész, a Károli Gáspár Református Egyetem PhD-hallgatója, egyeteme Doktorandusz Önkormányzatának alelnöke, és az újonnan indult KRE-DIt online tudományos folyóirat történettudományi rovatának szerkesztője. Kutatási területe a két világháború közötti,
„Jó kutatóvá sem tanácsok révén lehet válni” – interjú Ormos Máriával
Ormos Mária a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Pécsi Tudományegyetem rektor emeritája és professzor emeritája. A Magyarországon és külföldön egyaránt elismert történész nevéhez több tucat monográfia és számos tanulmány
„Egy korszakról sem kaphatunk átfogó képet, ha a nőket kihagyjuk a vizsgálatból” – interjú Szapor Judittal
Szapor Judit a montreali McGill University oktatója. Angol nyelvű publikációival jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetközi szakma megismerhesse a múlt századelő magyarországi feminista mozgalmának fejlődését. Új könyvében a magyarországi