A hosszú hadjárat és a várnai csata (1443–1444) I. rész: Hunyadi János színrelépésétől a jalomitai csatáig

2023-ban volt 580 esztendeje annak, hogy a Hunyadi János vezette keresztény haderő sikert ért el a hosszú hadjárat során, s idén volt az 580 évfordulója az 1444. november 10-i várnai csatának. Ennek az ütközetnek a során az I. Ulászló király és Hunyadi János vezette keresztény csapatok megpróbálták legyőzni II. Murád oszmán szultán seregét, hogy kiűzhessék a törököt Európából. Bár e célt nem tudták elérni a keresztény hadak, az eseménysor az európai történelem egyik kiemelkedő és ismert epizódjává vált.

A Zsigmond király halála utáni belső viszályok időszaka és Hunyadi János színrelépése

A Magyar Királyságot belső válságok sora rázta meg Zsigmond király (1387–1437) 1437-es halála után akárcsak Nagy Lajos (1342–1382) 1382-es halálát követően. Már a király uralkodásának utolsó szakaszában érzékelhető volt a főurak közötti feszültség, s várható volt, hogy ez előbb-utóbb robbanáshoz fog vezetni. Ezt részben Zsigmond főurakkal szembeni politikája gerjesztette, másrészt az, hogy az uralkodónak nem volt fia. A hatalomból kirekesztett bárók és a hatalomban levők közti érdekellentét okozott viszályokat. A belső feszültség a Luxemburgi Erzsébetet feleségül vevő Habsburg Albert hatalomra jutásával időlegesen lecsillapodott.

Bár annak ellenére, hogy apósa Zsigmond még életében biztosította számára a magyar trónt, kénytelen volt a főurak feltételeit elfogadni, hogy megkoronázzák a Szent Koronával. Így a bárók elérték, hogy Albert király (1437–1439) döntéseinél vonja be a főurakat is, és a Zsigmond-korban alkalmazott kormányzási módszereket mellőzze. Albert, az 1439-es országgyűlésen próbálta meg ellensúlyozni a bárók hatalmi törekvéseit; szándéka azonban a fennálló politikai helyzet miatt eleve kudarcra volt ítélve. Ebben az egyre zavarosabbá váló korban tűnt fel a magyar politika színpadán Hunyadi János, az ország későbbi kormányzója.

Ebben az időszakban a Magyar Királyságnak nemcsak belpolitikai gondokkal kellett megküzdenie, hanem az egyre erősebb Oszmán Birodalom hódító törekvéseivel is. Hunyadi színrelépésének idején II. Murád szultánnak (1421–1444, 1446–1451) már egyértelműen az volt a célja, hogy bekebelezze birodalmába Szerbiát. E célja elérése érdekében 1439-ben hadjáratot vezetett Brankovics György szerb despota (1427–1456) székvárosa, Szendrő elfoglalására, hogy ezzel a maradék szerb területek is fennhatósága alá kerüljenek. Albert meghirdette a nemesi felkelést. Azonban a magyar csapatok csak lassan gyülekeztek Titelnél. Habár a király közel volt a magyar hadakkal Szendrőhöz, azt a késlekedés miatt nem tudta felmenteni, így II. Murád kezére került Szerbia.

Ebben a hadi évben tüntette ki magát Hunyadi János, aki hadra kelt csapatával és merész akcióival felhívta magára a figyelmet. Ekkoriban fivérével (ifjabb Hunyadi Jánossal) teljesített szolgálatot a végeken, száz páncélos vitézzel látták el négy vár védelmét, a végvárak őrsége mellett még 200 lovast is tartottak. Albert Hunyadit és fivérét az 1439-es hadjáratban nyújtott szolgálataik miatt szörényi bánná nevezte ki. Erre a kinevezésre már szeptemberben sor kerülhetett, mert Albert 1439. szeptember 27-i, Futakon kiállított oklevelében már szörényi bánként említik Hunyadit, aki új posztján sikeresen megtisztította a gondjaira bízott határszakaszt a töröktől és veszélyeztetni kezdte a vidini szandzsák területét.

Albert király azonban 1439 októberében meghalt. Az igazi belső válság csak ekkor kezdődött. Ugyanis a király örökös nélkül hunyt el, pontosabban egy várandós asszonyt hagyott hátra, azt azonban senki sem tudhatta, hogy a gyermek fiú lesz-e vagy lány. Azonban a bárók egy csoportja – a török veszély miatt – inkább egy cselekvőképes királyt akart, ezért választásuk III. Ulászló lengyel királyra esett, aki a Lengyel Királyság mellett az azzal perszonálunióban levő Litván Nagyfejedelemség uralkodója is volt. A magyar rendek által Krakkóban felkeresett Ulászló elfogadta, hogy Magyarországot a Lengyel Királyság erejével is támogatni fogja a török ellenében. A magyarul jól beszélő lengyel uralkodót látszólag Erzsébet özvegy királyné hívei is elfogadták magyar királynak.

Azonban 1440. február 22-én Erzsébetnek fia született, így a januárban a magyar királynak felkért Ulászló már nem volt elfogadható jelölt a Cillei Ulrik és Garai László vezette udvari pártnak. Mellettük állt Szécsi Dénes a frissen beiktatott esztergomi érsek és Brankovics György szerb despota is, akit rokoni szállak fűztek a Cilleiekhez. Még az év elején Kottaner Jánosné Erzsébet királyné megbízásából Visegrádról elrabolta a Szent Koronát. Így májusban a Szent Koronával megkoronázták a gyermeket. A rendek azonban kitartottak I. Ulászló (1440–1444) mellett, akit a Szent István ereklyetartójáról leemelt koronával koronázott meg Szécsi Dénes esztergomi érsek.

Erzsébet azonban nem törődött bele a vereségbe – fegyverhez nyúlt és lángba borította a cseh zsoldosvezér, Jan Jiskra segítségével a felvidéki területeket. A Dunántúlon a Szécsi és a Cillei családok dúltak, míg Garai László az ország középső vidékeit pusztította. Az özvegy királyné még Erdélyt is megpróbálta fellázítani. Azonban a déli vidékeket uraló Tallóciak, Guti Ország Mihály és Újlaki Miklós macsói bán I. Ulászló mellé álltak. S az Ulászló-pártiakat erősítette Hunyadi János is.

Nándorfehérvár 1440. évi ostroma és I. Ulászló hatalmának megszilárdítása

Ebben a helyzetben támadta meg II. Murád Nándorfehérvárt. Ezzel első ízben érte török támadás Nándorfehérvár várát. II. Murád nagyszerű helyzetfelismerését jelzi, hogy pont akkor támadott amikor Magyarországon trónharc tört ki. A szorongatott végvár csak a déli végeket irányító Tallóci család áldozatkész munkájának és szervezőkészségének köszönhette, hogy ellenállhatott Murádnak.

A nándorfehérvári kapitány Tallóci Jován vránai perjel volt, aki mindent megtett, hogy feltartóztassa a törököt. 1440. június 17-én, Budán kelt levelében I. Ulászló Szomolnokbánya városától 400 aranyforint befizetését kérte, mert a török szárazon és vízen körülzárta Nándorfehérvár várát. Ebben az oklevélben a király felszólítja a szabad királyi városokat, hogy adjanak pénzt Tallóci Franknak a végvár védelmére, aki májusban Krassószentmiklós lakosaira egy aranyforint hadiadót (subsidiumot) vetett ki. I. Ulászló egyébként egy 1439-es, II. Muráddal még lengyel királyként kötött egyezségére hivatkozva megpróbálta az ostromtól eltéríteni a szultánt. Ám ő csak akkor volt hajlandó erre, ha a király átadja neki a várat és éves adót fizet! Ezt a feltételt azonban Ulászló nem volt hajlandó elfogadni. Így a fegyvereké maradt a döntő szó.

A szultán pedig felsorakozott haderejével Nándorfehérvár körül, s hadigépeikkel ostrom alá vették Nándorfehérvár várát. Nándorfehérvár kellően el volt látva ágyúkkal és fegyverekkel és a védők is jól megállták helyüket az ostromban, így végül Tallóci Jován vezetésével sikeresen visszaverték a török támadást.

Ekkor azonban Hunyadi számára nemcsak a törökellenes küzdelem volt fontos, hanem I. Ulászló király hatalmának a megszilárdítása. Ezt a Garai László felett aratott bátaszéki győzelemmel sikerült elérnie. Ezután a király hatalma megerősödött, Hunyadi János és Újlaki Miklós pedig megkapták az erdélyi vajdai, a temesi ispáni és a nándorfehérvári kapitányi tisztségeket. Ezzel Hunyadi János egy csapásra Magyarország egyik legfontosabb vezetőjévé vált. A két báró a kinevezéssel járó munkát megosztotta. E szerint Hunyadi a Tiszától keletre levő részeket, míg Újlaki a folyótól nyugatra esőket kormányozta. E felosztásban minden bizonnyal szerepe volt annak, hogy Hunyadi szörényi, míg szövetségese macsói bán is volt.

Hunyadi János megnövekedett hatalmát kihasználva a következő években sorozatos sikereket ért el a törökökkel szemben. Ezt annak is köszönhette, hogy a gondjaira bízott végvárakat többek között a korábbi ostromban lerontott Nándorfehérvár várát is rendbe hozatta.

Hunyadi János első sikerei az oszmánok ellen

1441-ben legyőzte a Száva vidékét pusztító Iszák szendrői béget Nándorfehérvárnál. E siker tovább növelte tekintélyét, és a király Budán a győzelem alkalmából ünnepségeket rendezett.

Hunyadi János a következő évben is folytatta török ellenes harcát. Ekkor Erdélyt két támadás is érte, s ezekben is helytállt csapataival. Mezid bég mintegy 15 000 – 17 000 fős seregével tört be 1442-ben Erdélybe, dúlta fel a Mezőséget. Válaszul 1442. március 18-án Hunyadi János erdélyi vajda Gyulafehérvár térségében az Ompoly pataknál néhány ezres seregével megtámadta a török alakulatokat, de vereséget szenvedett. Ebben az ütközetben halt hősi halált Lépes György erdélyi püspök.

A csata után pár nappal az erdélyi vajda újabb sereget toborzott, s március 25-én Marosszentimrénél egy átkaroló hadművelettel tönkre verte Mezig bég seregét. A győzelemben jelentős szerepe volt Kamonyi Simonnak, aki Hunyadi familiárisa volt, és akivel a török összetévesztette őt, mivel páncélt cseréltek. E csellel a hadvezérnek megnyílt a cselekvési lehetősége, és kemény küzdelemben legyőzte Mezid béget, akit fiával együtt a csatát követő menekülés közben az erdélyi jobbágyok öltek meg. Az ütközetből mindössze 1000 török katona menekült meg, s jutott át a Kárpátok hegyláncain.

A következő támadást még 1442-ben Sehabeddin ruméliai beglerbég indította II. Murád szultán utasítására Magyarország ellen. Elsődleges célja az volt, hogy elfoglalja Erdélyt és Havasalföldet. E célból egy 40 000–50 000 fős hadsereggel támadt hazánkra. Az oszmán csapatok augusztusban értek Havasalföldre, közben pedig Hunyadi János erdélyi vajda megindult a támadók ellen majd a két sereg a Jalomiţa folyónál 1442. szeptember 6-án ütközött meg egymással. Hunyadi óriási győzelmet aratott a ruméliai beglerbég csapatai felett. Ebben jelentős szerepe volt a hadvezéri kvalitásának.

Ezzel a sikerrel újra remény gyúlt a balkáni népekben, hogy felszabadulhatnak a török uralom alól. Európa-szerte felkapták a fejüket a fejedelmi udvarokban. A reakció természetes volt, hiszen ekkora török sereget az európai hatalmak seregei közül még senkinek nem sikerült nyílt mezei csatában legyőznie, ráadásul még Sehabeddin is ottmaradt a csatatéren. Az Oszmán Birodalom ezekben az években az 1440-es nándorfehérvári vereségük és Hunyadi győzelmei hatására tanulta meg tisztelni az erdélyi vajdát és Magyarországot. Ahogyan V. László 1453-as adománylevelében írva vagyon: Hunyadi visszaállította a magyarság régi hadi hírnevét.

Irodalomjegyzék

Ágoston Gábor: A Nándorfehérvárhoz vezető út. Magyarország, a balkáni oszmán terjeszkedés, a nándorfehérvári győzelem. 203-244. o. In.: Visy Zsolt: Déli harangszó. Tanulmányok a pápai rendelet félezeréves jubileumára. Bp., 2000.

Bertrandon de la Brocquière utazása. 1433. In.: Szamota István: Régi utazások Magyarországon és a Balkán-félszigeten. 1054–1717. Bp., 1891.

Bonfini, Antonio: A magyar történelem tizedei. Ford.: Kulcsár Péter. Balassi Kiadó, Bp., 1995.

Draskóczy István: A tizenötödik század története. Pannonica Kiadó, Hn., 2000.

Dürmmenth Dezső: A két Hunyadi. Panoráma, [Bp.], 1985.

Kovács Péter: A Hunyadiak háborúi. In.: Rácz Árpád (szerk.): Nagy képes milleniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján. Rubicon-Ház Bt., Bp., 2008. 67–74. o.

Teleki József, gróf: Hunyadiak kora Magyarországon II. kötet. Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája, 1852.

Julier Ferenc: Magyar hadvezérek. Bp., Aqua Kiadó, 1992. (reprint kiadás)

Liptai Ervin (főszerk.): Magyarország hadtörténete I. A honfoglalástól a kiegyezésig. Zrínyi Katonai Kiadó, Hn., 1985.

Székely György: Szkanderbég, Albánia hőse a külhatalmak között. In.: Hausner Gábor (szerk.): Az értelem bátorsága. Tanulmányok Perjés Géza emlékére. Argumentum Kiadó, [Bp.], 2005. 691–698. o.

Zrínyi Miklós hadtudományi munkái. Zrínyi Kiadó, Bp., 1975.

Ezt olvastad?

„Emberverés, nyúzás-fosztás” – Feljelentési fogalmazvány a 16. századból és annak iskolai használata – 2. rész

A forráselemzés, a források értelmezése, feldolgozása a történelemtanítás kulcseleme. Írásunkban arra teszünk kísérletet, hogy egy elsődleges kútfőt, jelen esetben egy

X