„A régi történészek szövegeivel való munka számomra ugródeszka volt az alföldi problematika kutatásához” – interjú Miroslav Kmeť szlovák történésszel

A magyarság és a szlovákság régóta együtt él. Közismert tény, hogy Szlovákiában jelentős magyar kisebbség él, de ne feledkezzünk meg arról, hogy Magyarországon is találhatunk egybefüggő szlovák etnikai tömböt. A dél-alföldi szlovákság történetének elismert kutatójával, Miroslav Kmeť szlovák történésszel beszélgettünk.

Újságunk indulásától kezdve arra törekszünk, hogy más történelemmel foglalkozó médiumokkal együttműködjünk. Örömmel köszöntjük partnereink között a Kor/ridor Szlovák-Magyar Történeti Folyóiratot, ami az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézetének kezdeményezésére jött létre, amely egyúttal kiadója is. A folyóirat társkiadói a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, a Szlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézete és a Fórum Kisebbségkutató Intézet. Az évente négyszer, szlovák és magyar nyelven megjelenő lap célja, hogy a szlovák és a magyar történetírás szigorúan szakmai alapú, hosszú távú, eredményes és intenzív kapcsolattartásának eszköze legyen. Mai interjúnkban Demmel József felelős szerkesztő beszélget Miroslav Kmeť szlovák történésszel. Az írás eredetileg a lap 2014. évi első számában jelent meg, mely teljes terjedelmében a Kor/ridor folyóirat honlapján érhető el.


Miroslav Kmeť. Forrás: Wikipedia 

Miroslav Kmeť a (1964) a dél-alföldi szlovákság múltjának egyik legismertebb és legelismertebb kutatója, a besztercebányai Bél Mátyás Egyetem Történelem Tanszékének docense. Tagja a Magyar–Szlovák és a Román-Szlovák Vegyesbizottságnak, a Szlovák Történelmi Társulatnak és az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézete Tudományos Tanácsának. 2010-ben megjelent kötetében (Historiografia dolnozemských Slovákov v 19. storočí) a 19. századi dél-alföldi történeti irodalom jellegzetességeit tárta fel, és még ugyanebben az évben kiadott egy tanulmánykötetet Na margo dvoch storočí. Štúdie zo slovenských dejín 19. a 20. storočia (Két évszázad széljegyzetei. Tanulmányok a 19. és 20. századi szlovák történelemből) címmel, ahol néhány történelemdidaktikai írás mellett olyan tanulmányokat olvashatunk, amelyekben kísérletet tesz dél-alföldi, illetve a mai Szlovákia területét egymáshoz kapcsoló jelenségek és intézmények elemzésére. 2012-ben jelentette meg a dél-alföldi szlovákság történetét összefoglaló, két kötetesre tervezett nagymonográfiája első kötetét, Krátke dejiny dolnozemských Slovákov (Az alföldi szlovákok rövid története) címmel.

Kor/ridor: Besztercebányán született és ott is járt gimnáziumba, illetve egyetemre, amelynek most docense. Beszélne a városhoz fűződő viszonyáról, az Önt ott ért hatásokról, illetve egyetemi éveiről?

Miroslav Kmeť: Besztercebánya városa a múltjával együtt számomra, mint a város szülöttje számára kétségtelenül a történelem kutatásához szükséges legfontosabb inspirációt jelenti. A történelem iránti érdeklődésemet mindenekelőtt gimnáziumi történelemtanárom, Dr. Oldrich Richter, a 19. század szakértője és az 1983-as, Banskobystrické gymnázium (A Besztercebányai gimnázium) című, a középkortól induló besztercebányai iskolai képzést feldolgozó, igen figyelemreméltó munka szerzője ébresztette fel. Jómagam az 1970-ben Besztercebányához csatolt Šalkováról származom. Nagyon sokat jelentett számomra az a tény is, hogy anyai ágon Spišiak (Szpissák) famíliából, az ottani szlovák–magyar–német eredetű molnárcsaládból származom, főleg felmenőim 19. század ’60-as éveiből való, terjedelmes irathagyatékának a felfedezése óta. Úgyhogy végül publikáltam egy történeti–genealógiai tanulmányt a šalkovái malom történetéről, amely magyarul is olvasható (a galántai múzeum közreműködésének köszönhetően) és – számomra meglepő módon – eddigi minden munkám közül a legtöbb kiadást érte meg. A Besztercebányai Egyetem Pedagógiai karán végzett történelmi tanulmányaim is rendkívül nagy hatást gyakoroltak rám. Itt már elsősorban a 19. századi és 20. század elejei történelemnek szenteltem figyelmet, ami főként a losonci születésű Valéria Chromeková docens asszonynak volt köszönhető, aki a máig nagyra értékelt Politické strany Uhorska. Vznik a vývin politických strán Uhorska do roku 1890 (Magyarország politikai pártjai. Magyarország politikai pártjainak alakulása és fejlődése 1890-ig) című munka szerzője volt. Sajnos annak a kornak a politikai szituációja nem tette lehetővé e munka folytatásának a megjelenését. Minden egyetemi évben részt vettem a hallgatói tudományos életben, amely mérhetetlenül gazdagított, úgyhogy végül az ún. vörös diplomával, dékáni kitüntetéssel és pedagógiai doktorátussal fejeztem be tanulmányaim.

Több tanulmányában is foglalkozik Besztercebánya múltjával. A bennük szereplő helyekhez, történetekhez személyes élmények is fűzik?

A besztercebányai régió történelmével kapcsolatos kutatásaim számos témát felölelnek – az iskoláztatás történetét, azt a folyamatot, ahogyan a város német közössége magyar identitásúvá vált a dualizmus öt évtizede alatt, a reklámok, az ipar, a vállalatok történetét a monarchia végétől a II. világháború végéig, a háborús eseményeket, a kommunista rezsim kezdeteit, ahogy talán marginálisnak tűnő témákat is. Ilyen pl. az úgynevezett banderistáknak, tehát a Stepan Bander által vezetett, 1945 és 1948 között a lengyel és a szovjet hadsereg ellen harcoló antikommunista ukrán felkelő hadsereg tagjainak a behatolása, akik a katonai vereség következtében megkísérelték Szlovákia területén keresztül elérni Ausztria amerikaiak által megszállt övezetét, miközben a csehszlovák hadsereg és más katonai egységek üldözték őket. Az egyik menekülési útvonaluk épp Besztercebánya mellett vezetett és akkor itt számos érdekes esemény történt, mivel a szlovákiai polgári lakosság (szemben Csehországgal) ezen ukrán felkelőket többnyire támogatta. Sőt még anyámnak is vannak emlékei a bandera-követők 20-30 főnyi csoportjával való személyes találkozás élményéről a šalkovái malomban, akiket a családunk élelemmel látott el. Ugyancsak érdekesek voltak számomra nagyapám első és második világháborús történetei, főként hogy a malmunk környékén az erdőben mai napig megmaradtak az árkok és bunkerek maradványai.

Mikor találkozott először a dél-alföldi szlovákság történetével?

Nos, először akkor találkoztam a délalföldi szlovákság témájával, amikor 1989-ben vendégtanári állásajánlatot kaptam Magyarországon. Akkor aztán igyekeztem minél többet megtudni erről a témáról a szakirodalomban. Lehet, hogy meglepően hangzik, de középiskolai és egyetemi tanulmányaim idején a délalföldi szlovákok történetének témája csaknem tabu volt, legalább annyira, mint a szlovákiai nemzetiségi kisebbségek, a magyarok, a ruszinok vagy mások története. Ilyen volt az uralkodó rezsim politikája. Tehát még 1989-ben sem tudtam arról egyáltalán, hogy Békéscsaba városában jelentős szlovák kisebbség él! Ugyanakkor az utolsó, 1910-es magyarországi népszámlálás idején ez volt „a legnagyobb szlovák város Magyarországon”, s Békéscsabához képest több szlovák csak Budapesten élt. Úgyhogy csak a békéscsabai szlovák gimnáziumba érkezésem, 1989. november 1. után kezdtem megismerkedni az ottani valósággal.


Békéscsaba anno

Milyen hatások érték ekkor Békéscsabán? Mik voltak a meghatározó élményei?

Számomra a csabai lét a kezdetektől egyfajta „kellemes sokk” volt. Besztercebányáról egy teljesen más világba kerültem, egy „lapos” síkságra, ahol hiányoztak nekem a hegyek, amelyek között addig minden hétvégén csavarogtam. Az iskolában, a múzeumban és a megyei könyvtárban szerzett új barátoknak köszönhetően azonban nagyon hamar megbarátkoztam ezzel az új környezettel. Rögtön az elején felkeresett egy fiatal múzeológus–etnográfus, Ando György (a Munkácsy Mihály Múzeum jelenlegi igazgatója), aki épp akkor tért vissza pozsonyi tanulmányairól, és én belecsöppentem az ő baráti körébe. Így pillanthattam bele a csabaiak mindennapi életébe, beleértve a szállásokon végzett mezőgazdasági munkát, a szüretet, a disznóvágást és a kolbászkészítést. Mindezek érzelmileg is megérintettek engem. Fontos hatása volt annak is, hogy csaknem mindennap ellátogattam a Múzeumba, illetve annak levéltárába és gyűjteményeibe, szokás szerint Andoval vagy történész kollegájával, Kocsor Jánossal együtt. A szlovák iskolában hasonlóan pozitív munka folyt, új tankönyveket és segédkönyveket dolgoztunk ki, valamint megalapítottuk a Slovenčinár című, módszertani folyóiratot is. Elkezdtem írni az 1991-ben, több mint négy évtized után újra megjelenő Čabianský kalendárba (Csabai Kalendárium) is. Akkoriban írtam át Haan Lajos 1866-os, Pamätnosti békeščabianske (Békéscsabai emlékek) című, a kor szlovákságával íródott, gótbetűs munkáját szlovák irodalmi nyelvre. A könyv a szlovák gimnázium vezetésének és a Magyarországi Szlovákok Szövetségének köszönhetően jelent meg 1991-ben, Haan halálának 100. évfordulóján az eredeti szöveggel együtt, amelyhez én írtam a jegyzeteket és az utószót. Eredetileg az volt a szándékom, hogy ezt a szöveget a diákokkal a tanórákon dolgozzuk majd fel, hogy ez által a nyelv tanulása mellett az elődeikről szóló történeti tudatuk is a figyelem középpontjába kerüljön. Zsilinszky Mihály Dejepise mestečka Sarvaš (Szarvas város történetírása) című, 1872-es munkájával ugyanez volt a szándékom, amelyet azonban később, csak 2004-ben adott ki a Magyarországi Szlovákok Kutatóintézete (a szerkesztő Chlebniczki János volt). A könyv három nyelven jelent meg: az eredeti magyar és bibliai cseh nyelven, illetve szlovákul az én átírásomban, jegyzeteimmel és előszavammal. A 19. századi történészek eredeti szövegeivel végzett munka arra inspirált, hogy tovább kutassam ezt a problematikát.


Haan Lajos. Forrás: Europeana.eu

Talált-e olyan különleges jelenségeket, társadalmi folyamatokat, a kutatás során, amelyek egyediek voltak a délalföldi szlovákságon belül? Van-e olyan társadalomelméleti–történelemelméleti kérdés, amely különösen jól vizsgálható ennél a saját etnikai tömbjétől több száz kilométerre elszakadó csoportnál?

Az alföldi szlovákság története a „felföldi” szlovákságéval szemben kétségtelenül több szempontból különleges. Mindenekelőtt kifejezetten érdekes az elhagyatott vidék kolonizációjának civilizációs aspektusa: valami hasonlót élhettek át pl. az amerikai telepesek a prérin vagy a búrok Dél-Afrikában. A szlovák telepesek többnyire korábban általuk még ismeretlen típusú vidékre érkeztek. Kénytelenek voltak alkalmazkodni, az építési munkákban a megszokottól eltérő építőanyagokkal dolgozva feltalálni magukat, elsajátítani új mezőgazdasági eljárásokat, a takarmányozás új módjait stb. A vidéket megművelték, a pusztaságokat termőfölddé változtatták, öntözőcsatornákat építettek ki, fákat, erdőket ültettek, új kultúrnövényeket termesztettek. A másik aspektus az eltérő társadalmi helyzetük és az, hogy a Felföld különböző régióiból származó lakosságból működő közösségeket építettek ki. A helyi szlovákok egy jelentős részének a vagyonosodása társadalmi és politikai öntudatosodásukhoz vezetett. És bizonyosan rendkívül fontos aspektus volt az egyházi élet, amely különösen az evangélikusok körében – és ők alkották az alföldi szlovák népesség több, mint kétharmadát – az írástudással, iskolai és egyházi önkormányzatisággal volt összekötve. Engem mindenekelőtt a kormány által preferált – főleg a dualizmusban érezhető – magyarosítás hatásai és a fokozódó asszimiláció kérdései érdekeltek, amelynek a más (magyar, szerb, román, német, bolgár) nyelvű lakossággal körbevett szlovák telepesek ellenálltak. Az etnikai vagy nemzeti identitás változásának, a patriarchális paraszti társadalmon belüli fennmaradásának és konzerválódásának faktorait is kutattam.


Forrás: Haan Lajos: Békés-Csaba mezővárosa hajdani és mostani állapotjáról, Nagyvárad, 1845.

Ön szerint tehát ezeknek a sajátos társadalmi aspektusoknak köszönhető az is, hogy épp ebből a közösségből került ki az első magyarországi, országos jelentőségű parasztmozgalom vezetője, Áchim L. András?

Úgy gondolom, hogy részben igen, hiszen a régióban a parasztság rétege jellegzetesen erős és tehetős volt, számban felülmúlta a nagybirtokok alkalmazottait. De bizonyára magának Áchimnak a karizmatikus személyisége és a multietnikus lakosság együttműködése is jelentős szerepet játszott. Hogy Áchim milyen jelentős volt ebben a mozgalomban, látható abból a tényből is, hogy idő előtti halála után az agrárszocialista mozgalmak törést szenvedtek el.


Bajcsy-Zsilinszky Endre. Forrás: SZTE Klebelsberg Könyvtár honlapja. Áchim András. Forrás: Wikipedia

A már említett Zsilinszky Mihály unokaöccsei, Bajcsy-Zsilinszky Endre és Zsilinszky Gábor lőtték le 1911-ben egy szóváltás során Áchimot. Törvényszerű volt Ön szerint a konfliktus elfajulása?

A Zsilinszky család és „Ondriš” Áchim családja közti viták régóta tartottak és politikai vetélkedésben csúcsosodtak ki, amelyek a személyeskedő támadásig és kölcsönös sértésig jutottak el. Elvégre Áchim is ismert volt kemény és néha kíméletlen fellépéséről. De a konfliktus közvetlen forrásává végül a Friss Újságban 1911 májusában megjelenő Áchim-ellenes cikksorozat vált, amire ő hasonlóan felháborodottan válaszolt. Mindezek együtt vezettek 1911. május 14-e tragikus reggeléhez, amikor őt saját házában megtámadták a Zsilinszky fivérek és egyikük lelőtte. Igaz, ezen események kapcsán különféle pletykák keletkeztek. Én magam is hallottam néhány „biztos hírt”, amelyek – és ez érdekes – mai napig visszhangoznak a csabai nyilvánosságban.

Legutóbbi könyvének második kötetében a dél-alföldi szlovákság 1945 utáni történetével fog foglalkozni. Lezárult már ez a munka? Milyen új eredményei vannak?

A Krátke dejiny dolnozemských Slovákov (Az alföldi szlovákok rövid története) című könyv első kötetének előszavában leírtam, hogy ezt a történetet 1945 után fogom folytatni. Azonban jelenleg a 20. század első felében tevékenykedő alföldi szlovák történészekről szóló monográfián (ami a Historiografia dolnozemských Slovákov v 19. storočí című, 2010-es könyvem folytatása) és egy, az alföldi szlovákok 19–20. századi történelméről szóló dokumentumgyűjteményen dolgozom. Ezen kívül egykori doktoranduszhallgatómmal tervezünk jövőre kiadni monográfiát Zsilinszky Mihályról. Így a Krátkych dejín… később tudom csak folytatni, mint ahogy eredetileg terveztem. De továbbra is kutatom a témát és gyűjtöm az anyagot, ahogy az időm engedi.

Az interjút készítette és fordította: Demmel József

Ezt olvastad?

A Székesfővárosi Állat- és Növénykert arra törekedett, hogy minél nagyobb és változatosabb állatállományával falain belülre vonzza Magyarország lakosságát. Azonban időről