A magyar-szlovák közös múlt eltökélt kutatója – interjú Demmel Józseffel

Demmel Józsefnek fiatal kora ellenére már négy kötete megjelent. Az eseményeket munkáiban szlovák és magyar forrásokat egyaránt felhasználva közelíti meg, megkísérelve egyensúlyt teremteni közöttük. A Kor/ridor folyóirat felelős szerkesztőjével, az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézetének tudományos munkatársával Szőts Zoltán Oszkár beszélgetett kutatásairól.

Újkor.hu: Miért pont történelem szakra felvételiztél? Hogyan lettél történész?

Demmel József: Nem nagyon emlékszem más ambícióra gyerekkoromból. Utólag visszagondolva ugyan elég homályos elképzeléseim voltak arról, mivel foglalkozik valójában egy történész, de amikor pályaválasztás elé kerültem, egyértelmű volt, hogy az ELTE történelem szakára jelentkezem.

Hogyan kezdtél el budapesti születésűként szlovák történelemmel foglalkozni?

Első évben, Kiss Gy. Csaba szemináriumán találkoztam ezzel a témával. Akkor szembesültem vele, hogy a magyar-szlovák közös múlt kutatása sok meglepetést tartogathat, elsősorban azért, mert a szlovák és a magyar történészek sokszor nagyon eltérő eredményekre jutnak, holott elvileg ugyanazokból a forrásokból indulunk ki, ugyanazt a múltat kutatjuk. Ez szerintem nem csak a két nemzet közötti párbeszéd szempontjából problematikus, hanem alapvető szakmai dilemmákat is felvet. Ezeknek a szakmai problémáknak az átgondolásához fontos támpontot jelentett az egyetemi évek alatt a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéken kialakuló történeti kollégium, amelynek a munkájához 2004-ben csatlakoztam. Itt a legmodernebb társadalomtörténeti elméleteket ismerhettem meg, amelyek nagy segítségemre voltak a későbbiekben.

A történelem szak mellett szlovák szakot is végeztél?

Fontosnak tartottam, hogy a szlovák forrásokat el tudjam olvasni eredeti nyelven, ezért jelentkeztem az ELTE szlovák szakára. Bár nem fejeztem be végül, rendkívül hasznos volt számomra ez a néhány év, és nem csak a nyelvtudás szempontjából, hiszen olyan tanáraim voltak itt, mint Kiss Szemán Róbert vagy Gyivicsán Anna, akiknek sokat köszönhetek.

Főállásban az Országos Szlovák Önkormányzat Kutatóintézetében dolgozol. Egyenesen következett a kutatási területedből, hogy itt helyezkedtél el?

Elég sokáig kerestem szakmai állást. Egy darabig a Magyar Rádióban is dolgoztam, mint műsorelemző. Utána sikerült elhelyezkednem itt, ami nagyon komoly lehetőség volt számomra, hiszen azzal a témával, a szlovák-magyar kapcsolatokkal foglalkozhatok főállásban, ami régóta nagyon érdekel. Az is nagyon fontos, hogy ehhez a munkához minden lehetséges támogatást és sok bíztatást kapok Kovács Anna igazgató-asszonytól és munkatársaimtól. Például lehetőségünk nyílt elindítani a Kor/ridor folyóiratot a magyar-szlovák közös múlt kutatási eredményeinek közzétételére, amelyhez szlovákiai tudományos partnerek mellett az MTA Bölcsésszettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének támogatását is megkaptuk.

A Kor/ridor létrehozásának ötlete tőled származik?

Elég régóta foglalkoztat a történészkapcsolatok intézményesülésének a kérdése, vagyis az, hogy a magyar-szlovák közös múlt feltárásához szükség lenne a Magyar-Szlovák Akadémiai Vegyesbizottság mellett más intézményekre is, amely a kérdéssel foglalkozó magyar és szlovák kutatóknak újabb lehetőséget adnának eredményeik közzétételére. Innen ered a folyóirat ötlete, amelyet 2013-ban sikerült életre hívni.

Milyen a lap fogadtatása?

Mindkét oldalon alapvetően pozitív. A szakmai és a közélet részéről is érdeklődnek iránta. Szlovákiában például a legfontosabb hetilap, a Týždeň háromszor is írt róla. Egy kisebb vita is kialakult itt, ami fontos visszajelzés volt arra vonatkozólag, hogy a szlovák közvéleményt érdekli a munkánk. Magyarországon is pozitív volt a sajtóvisszhang, emellett a megjelenés után számos kiváló tanulmányt kaptunk a következő évfolyamhoz. A teljes 2014-es évfolyamot kihoztuk májusban, a 2015-ös számok munkálatait most kezdjük. A kiadáshoz még keressük a forrásokat, de a tartalmi része nagyjából összeállt. Szeretnénk megjelentetni a Magyar-Szlovák Akadémiai Vegyesbizottság legutóbbi konferenciáinak anyagait, például a legutóbbi, az MTA BTK TTI “Lendület” Szent Korona Kutatócsoporttal közösen szervezett, a 17. századi magyar királykoronázásokról és temetési ceremóniákról szóló konferencia előadásait.

Négy köteted jelent meg eddig. Az első egy tanulmánykötet, amely „Egész Szlovákia elfért egy tutajon…” címmel jelent meg 2009-ben. Milyen volt a fogadtatása ennek a könyvnek és hogyan készült el?

A fogadtatás pozitív volt. Bár nem magas példányszámban jelent meg, egy év alatt elfogyott, és ma is sokan kérdezik, hogy hol lehet még hozzáférni? Nekem is már csak egy szerzői példányom maradt belőle. A benne szereplő tanulmányok jórészt az egyetemi évek alatt készültek, egy részük meg is jelent előtte. Igyekeztem úgy összeválogatni, hogy olyan témák legyenek benne, amelyek kevésbé ismertek a magyar historiográfiában, akár az 1848 előtti szlovák nemzeti mozgalomról, akár a dualizmus idejéről beszélve.

Következő köteted A szlovák nemzet születése – Ludovít Štúr és a szlovák társadalom a 19. századi Magyarországon címmel jött ki 2011-ben. Miért fogtál neki ennek a munkának?

Amikor elkezdtem a szlovák nemzeti mozgalom történetével foglalkozni, szilárd meggyőződésem volt, hogy nem fogok Ľudovít Štúrról monográfiát írni, mivel rengeteg szlovák könyv és tanulmány született már róla. Úgy gondoltam, hogy magyar történész ezeket legfeljebb néhány helyen kritizálhatja, korrigálhatja, de önálló kötetet nem érdemes közzétenni róla, mert már mindent megírtak, amit lehetett. Azután 2010-ben a Kalligram kiadó igazgatója, Szigeti László felkért egy magyar nyelvű, Štúrral foglalkozó forráskiadvány elkészítésére. Ekkor elkezdtem tanulmányozni az iratait és kiderült számomra, hogy rengeteg olyan terület van Štúr életében, amely vagy teljesen feltáratlan, vagy olyan régen dolgozták fel, hogy mára elavultnak számít. Így kezdtem dolgozni a könyvön, ami mellett azonban megjelent a nyolcszáz oldalas forrásgyűjtemény is, ami bemutatja Štúr legfontosabb műveit, legfontosabb leveleit például 1848-1849-ből vagy épp Zólyom város képviselőjeként elmondott beszédeit és követjelentéseit is.

A kötet kapcsán komoly kritikákat is kaptál, például Hermann Róberttől. Mennyire érezted ezeket reálisnak és hogyan kezelted?

Hermann Róbert kritikája teljesen jogos volt, de ő nem magára a kötetre, hanem egy HVG-ben megjelent interjúra reagált, amelyben az 1848-as szlovák fegyveres megmozdulást összevetettem az 1866-os Klapka-féle légió hadjáratával. Ez egy gondolatkísérlet volt, amellyel közelebb próbáltam hozni a magyar olvasókhoz az 1848-ban Magyarország ellen támadó Štúrék motivációit. A két esemény között ugyanis sok a hasonlóság, és persze rengeteg a különbség is, az interjú végleges változatából viszont – tudtomon kívül – a különbségek felsorolását kihagyták. Ez egy teljesen jószándékú dolog volt, egyszerűen túl hosszúnak találta a szöveget a szerkesztő, s ebből lett a bonyodalom. Azt viszont hozzá kell tennem, hogy Hermann Róberttel azóta nagyon jó szakmai kapcsolatunk van, így ennek a vitának egyértelműen több a pozitív, mint a negatív hozadéka.

2014-ben jelent meg Pánszlávok a kastélyban című köteted. Mit akartál ezzel bemutatni?

Ez a munka a szlovák anyanyelvű magyar nemesség több tízezer főre tehető csoportjának történetét mutatja be, és egy olyan felfedezésből adódott, ami engem is megdöbbentett. Egy korábbi munkám során, amely Grünwald Béla vitairatának újrakiadását célozta, találtam egy Justh József nevű illetőt, aki a magyar nyelvű életrajzai szerint a „pánszlávizmus”, azaz a szlovák nemzeti mozgalom következetes ellenfele volt Turóc megyében. Azt viszont tudtam róla korábban, hogy jó kapcsolatot ápolt például Ľudovít Štúrral és a szlovák nemzeti mozgalommal is. Elgondolkodtatott, hogy hogyan mutathatja be két forrás ugyanazt a személyt gyökeresen ellenkező módon? Végül kiderült, hogy mindkettő megállja a helyét és egy olyan történet rajzolódott ki, amely teljesen más fényben mutatta meg nemcsak Justh Józsefet, hanem a teljes felső-magyarországi nemesi társadalmat. Kiderült, hogy nagyrészük még a reformkor végén is szlovák anyanyelvű volt, és magyarul sokszor felszólalni sem tudtak például egy megyegyűlésen.

A kutatás során találtál további kuriózumokat?

A Kossuth-család iratanyagából például kiderült, hogy a turóci Kossuthok is ennek a szlovák anyanyelvű nemesi társadalomnak a tipikus képviselői voltak. Kossuth Lajost emiatt a szlovák történetírás gyakran úgy ábrázolta, mint elfajzott szlovákot, aki saját népének legnagyobb ellensége lett. Ha viszont személyes iratait nézzük meg, akkor láthatjuk, hogy szlovák anyanyelvű édesapjával is végig magyarul levelezett, mivel neki már ez volt az anyanyelve. A családban tehát nyelvváltás következett be, amikor Kossuth apja a szlovák ajkú Turócból Zemplénbe, azaz vegyes nyelvű területre költözött. Kossuth Lajos már magyar nyelvű családi környezetben nőtt föl.

A kutatásaidban benne van, hogy szeretnél javítani a szlovák-magyar kapcsolaton?

Emberileg természetesen igen, de ezt lehetőség szerint igyekszem figyelmen kívül hagyni a szakmai munka során. Ugyanis sokszor a pozitív prekoncepció is félreviheti a tudományos eredményeket, hiszen lényegtelen jelenségeket kiemelhet, alapvető konfliktusokat pedig elfedhet ez a megközelítés. Úgy vélem, a kutatást a források lehető legszélesebb bevonásával és módszertani tudatossággal kell végezni, ez vezethet olyan végeredményhez, amely van annyira objektív, hogy szlovák és magyar oldalról is elfogadható legyen.

2014-ben még egy köteted megjelent A kettős identitás ára – a békéscsabai Szeberényi Gusztáv és a nemzetiségi kérdés a 19. századi evangélikus egyházban címmel. Miről szól ez a munka?

Ez a kötet az Árva megyéből származó, de Békéscsabához is rengeteg szállal kötődő Szeberényi családról, elsősorban Szeberényi Gusztáv evangélikus szuperintendensről szól. A legizgalmasabb újdonságot a család identitásszerkezetének, az identitásváltozások folyamatának a feltárása jelentette. A Szeberényiek 19. századi generációiról ugyanis általánosságban elmondható, hogy szlovák nyelvi-kulturális identitásukhoz hungarus patriotizmus, majd magyar állami hazafiság, állampolgári lojalitás társult. Ez a kettős identitás a 19. század első felében még nem okozott gondot, 1848 után azonban nehezen volt összeegyeztethető egymással. A 19. század második felében élt Szeberényiek már vagy ide-oda csapongtak a magyar és a szlovák identitás között, vagy megpróbálták elfedni valamelyiket. A Szeberényiek példája szerint ezt a kettős identitást az 1880-as évekig lehetett megélni nyilvánosan, később már nem.

Milyen kutatásokat folytatsz jelenleg?

Több kötetet is tervezek, ezek az előkészítés fázisában vannak. Szeretnék írni a szlovák nemzeti mozgalomnak arról az irányzatáról, amelyik az 1848-as törvényeket kiindulási alapnak tekintve, alkotmányos úton szerette volna a szlovák érdekeket érvényesíteni az 1860-as, 1870-es években. Ez tehát a pest-budai, Új Szlovák Iskolának nevezett körről szólna. Ezen kívül kezd összegyűlni néhány izgalmas történet is, amelyeket tanulmánykötetbe rendezve szeretnék megírni. Ilyen például az obszcén verseiről ismert, Lőwy Árpád álnéven publikáló Réthy László, aki magyar numizmatikusként, tudósként szoros kapcsolatba került a szlovák nemzeti mozgalommal, de érdekesnek ígérkezik például annak a Jozef Viktorínnak a története is, aki a korszak szlovák kulturális életének legjelentősebb szervezője volt, visegrádi plébánosként viszont a visegrádi romok restaurálásának és magyar nemzeti emlékhellyé alakításának legfontosabb kezdeményezője lett.

Hosszú távú terved is van?

Szeretnék a Kor/ridor mellett egy könyvsorozatot is létrehozni, amely a magyar történetírás legjelentősebb munkáit szlovákul, a szlovákét pedig magyarul adná közre. Ennek a projektnek persze a szokásosnál is nagyobb költségvonzata van, hiszen a magas színvonalú fordítás többletköltségével is számolni kell. Ugyanakkor úgy vélem, hogy rengeteg olyan szlovák történeti munka van, amely érdekes és releváns lehet a magyar történészek számára, és fordítva is ez a helyzet, ezért nagyon bízom benne, hogy hamarosan sikerül beindítani ezt a projektet is.

Szőts Zoltán Oszkár

Ezt olvastad?

Ez az írás a 19. századi női fizikai teljesítményekre és azok körülményeire kívánja felhívni a figyelmet. Mind Wesselényi Polixéna (1801–1878),