Horthy: Felelős vagy felelőtlen? – Recenzió

Nagyon nehéz (lehet) jó könyvet írni Horthy Miklósról. Nehéz, mivel sok tényezőt kell figyelembe venni. Az egyik ilyen, hogy Horthy a 20. század egyik olyan személyisége, aki azok közé sorolható, akik rendkívül megosztók. Nem ő az egyetlen a világháborús század magyar szereplői közül, ide sorolhatjuk Mindszenty Józsefet, Nagy Imrét, Kádár Jánost, s a sort akár aktuálpolitikai szereplőkkel is folytathatnám. A második probléma, hogy miként írjunk Horthyról. A történészi korrektség mellett – amelynek egyértelműnek kell lennie – felmerül a politikai korrektség kérdése. Politikai korrektség alatt azt értem, hogy mennyire kell figyelembe vennie egy szerzőnek a vizsgálata tárgyával kapcsolatos úgynevezett kánont, a többség által elfogadott sztenderd véleményeket.

Hasonlatos ez a Titanic hajó elsüllyedéséhez. A „kánon” szerint a hajó a jéghegy miatt merült hullámsírba. De ez, mondhatni – kisebb képzavarral élve – csak a jéghegy csúcsa. Általában nincsen szó a kivitelezési hibákról, a manőverezési problémákról, s a sor még folytatható. Vajon ki lehet-e mondani azt Horthy Miklósról, hogy politikailag vagy emberileg felelős volt például azért, mert nem lépett időben a zsidók deportálása ellen? Léphetett-e volna? Számos kérdés, melyet felvet Ungváry Krisztián új kötete. Tény, hogy Horthy személye és majd negyedszázados regnálása a mai napig viták kereszttüzében van. A Horthyt dicsérők szeme előtt az lebeg, hogy az 1918–19-es évek káosza után – aránylag könnyen és csekély emberveszteséggel – konszolidálta az államot, részt vett a gazdaság rendbehozásában, az önálló magyar gazdaság kialakításában, később, ameddig tudta, gátolta a belépést a II. világháborúba, s a magyar zsidóság egy része is neki köszönheti a megmenekülését. A másik oldal viszont – s olvasva ezt a kötetet ide sorolható a szerző is – inkább Horthy felelősségét és sok szempontból felelőtlenségét hangoztatja.

Ungváry Krisztiánról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy kedvelné Horthy Miklóst. Sőt, inkább egy olyan személynek minősíti, aki felkészületlenül került a kormányzói székbe. Érezteti, hogy műveltsége gyenge, hiányos, s mindezek felett könnyen befolyásolhatónak mutatja be a kormányzót. A kötet mintegy magyarázat, mondhatni perbeszéd akar lenni afelett, melyet Ungváry, mintegy felütésként így ír le:

„Horthy Miklós tettei egyértelműen kizárják őt azon államférfiak közül, akikre a nemzet feltekinthet.”

Melyek voltak ezek a tettek, s vajon ténylegesen igaza van a szerzőnek? Szabad-e a mai szemmel nézni az 1920–1944 közötti eseményeket, történéseket? Bár a szerző előszavában azt írja, hogy ezt nem lenne szabad, de mégis, az olvasás közben olyan érzésem volt, mintha Ungváry nem a történelemmel, hanem inkább a történelem ma „divatos” interpretálásával vitatkozna, az ellen szólna. Olvasás közben többször is felmerült bennem egy másik kötet, egy amerikai író, Robert Fulgham egyik novellája. Ebben a tűzoltók egy nagyon megégett embert találnak egy házban, egy leégett kanapén. S mikor megkérdezik tőle, hogy mi történt, azt válaszolja, hogy nem tudom, már lángolt, amikor ráfeküdtem. S mikor megkérdezik, hogy de miért feküdt rá, azt mondja, pillanatnyilag jó ötletnek tűnt. Ungváry történelemről, történelemírásról való felfogása nem egyezik meg az enyémmel, s ez értelemszerűen nem baj. Véleményem szerint egy ilyen kérdésről úgy írni, hogy közben a történész bírónak is gondolja magát, nem rossz elképzelés, de valahogy mégis a „pillanatnyilag jó ötletnek tűnik” kérdését veti fel. Tény másik oldalról viszont, hogy egyértelmű, mindazok, akik Horthy Miklós esetleges történelmi felelősségéről írnak, azok egyben részesei lesznek az aktuálpolitikának is, függetlenül attól, hogy a szocializmus éveiben, vagy ma írnak a kérdésről. A szerző erre még inkább rá is segít azzal, hogy nem ismétli el, mondhatni sokadszor az érveket pro vagy kontra, hanem a kortársak – sokszor párhuzamos – döntésein keresztül mutatja be azt, hogy milyen felelősséget gondol a kormányzónak.

Horthy Miklós 75. születésnapjára kiadott képeslap (Hungaricana/Zempléni Múzeum – Képeslapok 0143271)

Újra és újra olvasva a kötetet – amely mellett szóljon, hogy nagyon szépen kidolgozott, jó minőségű, olyan könyv, amelyet jó kézbe venni, s a könyvespolcon is jól mutat – egyetlen szót forgattam magamban: vádirat. A kötet kimondva-kimondatlanul vádolja a kormányzót. Vádolja, hogy gyakorlatilag sodródott az árral, hiszen képességei nem voltak megfelelőek egy ilyen helyzet kezeléséhez. Vádolja, hogy nem tudott államférfi lenni.

Ungváry négy fő témát hoz fel, s ezt a négy témát in medias res, mindenféle különösebb felvezetés nélkül tárja az olvasó elé. S ezzel kapcsolatban egy rövid megjegyzés. Mivel a kötet kifejezetten a felelősség kérdését hangoztatja, ezért semmiféle olyan tartalmat nem hoz, amely a kormányzó működésének kronológiáját tartalmazná. Picit olyan érzésem volt, mintha ez egy sokkal nagyobb Horthy-monográfia része lenne, csak valahogy nem fért bele. Noha a szerző hangoztatja, hogy felhasználta a teljes, rendelkezésre álló kutatási anyagot, s irodalmat (lenyűgöző az irodalomjegyzék a kötet végén), mégis, pont emiatt a rendszer miatt, miszerint csak egy témát emel ki – ti. a kormányzó felelősségét –, hiányérzete marad annak az olvasónak, aki esetleg nem annyira ismeri a 20. század eme évtizedeit, vagy a kormányzó tevékenységét.

A szerző tematikus kérdések köré csoportosítja Horthy politikusi működését, megkísérli pontosan rekonstruálni mozgástereit, és a korban érvényes jogi és politikai elvárásokat, lehetőségeket figyelembe véve egyenként teszi mérlegre a kormányzó legfontosabb döntéseit és választásait, amelyek alapvetően befolyásolták Magyarország lakóinak életét 1920 és 1944 között. Munkájában négy fő kérdést vet fel, négy kérdést vizsgál meg:

  1. Horthy békeidős tevékenységét;
  2. A II. világháborúba történő belépésben játszott szerepét;
  3. A kormányzó döntéseit az 1944. márciusi német megszállás után;
  4. Horthy hozzáállását és nézeteit a zsidósággal kapcsolatosan.

A szerző rendre érvel az ellen a „kánonban szereplő” nézet ellen, hogy Horthy mint kormányzó gyenge jogkörökkel rendelkezett, a keze, mintegy meg volt kötve. Sőt nem egy esetben, szinte már – mai gondolkodásunkkal – bűncselekményre való felbujtással vádolja meg Horthyt, ilyen például a fehérterrorra való hivatkozás, vagy pedig az a kérdés, hogy a fehérterrorban résztvevők számára sok esetben kegyelmet adott.

Különösen érdekes kérdés Horthy viszonya a zsidókkal kapcsolatban. A kötet szerzője szerint itt egy jól megfigyelhető fejlődést lehet a kormányzónál észlelni: míg a húszas évek elején – mai felfogásunkban – szélsőjobbos politikusokkal van egy nézeten a zsidókkal szemben, addig a harmincas évek második felében már jobban idegenkedik a nyilasoktól, mint a zsidóktól. Erre utal – az első fejezetben szereplő, mondhatni igen erős felütés, melyet a szerző is idéz – az alábbi mondat is, melyet Horthy hatalomra kerülése után mondott:

“ne öljetek nekem túl sok zsidót, mert abból is bajok lesznek.”

Ungváry szerint, ez azt jelentette, hogy a kormányzónak nem azzal volt gondja, hogy zsidókat ölnek, hanem, hogy ne öljenek meg túl sokat, mert az fel fog tűnni.

Ungváry véleménye szerint, a zsidóság megmentése érdekében sokkal, de sokkal többet is tehetett volna, például a II. zsidó törvényt akár meg is vétózhatta volna. Ugyanígy Horthy felelősségét mutatja ki abban, hogy a német megszállás után is, akár lett volna mozgástere, hogy szembe menve a németek igényeivel még jobban akadályozza a deportálásokat. Ungváry szerint ezt részben félelemből, részben a hozzáértés hiánya miatt nem tette meg.

Az első bécsi döntés során Magyarországnak ítélt terület (MEK)

Ugyanígy a szerző felveti Horthy felelősségét, hogy míg a magyar külpolitika a világ felé józan módon az etnikai határmódosítást, a többségében magyarlakta területek visszacsatolását szorgalmazta, a belpolitikai  használatra szánt revíziós propaganda viszont az ezeréves határok helyreállítását, a “mindent vissza” jelszavát harsogta. S ez, különösen akkor jött elő, amikor 1938-ban a határok változtatásánál már-már irreális követelések is felmerültek.

A háborúba való belépés, illetve a kiugrási kísérlettel kapcsolatban Ungváry újra és újra Horthy alkalmatlanságát hangoztatja. Ellenpéldaként hozza a finn Mannerheim személyét, aki 1944-ben egyértelmű parancsokat adott ki a kilépéssel kapcsolatban, s azokat nem változtatta meg, mint Horthy. Számomra kissé furcsa volt az összehasonlítás az Alcázár védőinek falangista parancsnokával, akinek szintén elrabolták a fiát, s aki akkor sem adta meg magát, amikor a telefonban végig kellett hallgatni annak agyonlövését. Vajon elvárható-e egy apától, még ha kormányzó is, hogy feláldozza saját gyermekét? A kérdésre nem igazán tudom a választ, de én magam részéről inkább a nemet választanám.

Ungváry szemében Horthy egy szenilis, befolyásolható, kissé könnyelmű, mondhatni tehetségtelen politikus. S ez a véleménye a kötetben egyértelműen kirajzolódik, s az a „kényszerpálya” is, amelyen a kormányzó egész működése során – a szerző szerint – sodródott. S ekkor merül fel a kérdés, vajon egy kényszerpályán lévő személyről beszélünk? Hiszen akkor a felelőssége kisebb, vagy nincs is. Vagy pedig egy önálló aktorról van szó, aki mindazért felelős, ami Magyarországon ezekben az években történt? A kérdést döntse el mindenki önmaga.

A kötetet többször elolvasva az első gondolatom az volt, hogy ez egy vitaanyag. Ha ez egy több napos konferencián hangzik el, s ott lehetett volna reflektálni, érveket és ellenérveket felhozni, sokkal inkább használható anyag készülhetett volna el. Mégis szívből ajánlom mindazoknak, akiket érdekel ez a korszak, hiszen Horthy döntéseinek, lehetőségeinek, felelősségének rekonstrukciója sok mindenben választ nyújthat arra az örök történészi kérdésre, hogy miért és hogyan történhetett mindez, s hogy Horthy felelős államférfi, vagy felelőtlen kalandor volt.

Dudás Róbert Gyula

Az ismertetett kötet adatai: Ungváry Krisztinán: Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920-1944. Budapest, Jaffa Kiadó, 2020. 224 lap.

Ezt olvastad?

A rádiót nemcsak hallgatjuk, hanem mint technológia meghatározza mai életvitelünket. Csak gondoljunk bele, hogy internetünket wifin keresztül osztjuk meg, és