Új színfolt a palettán

Az utóbbi időben több alkalommal került fókuszba a történelemtanítás helyzete, a taneszközök fejlesztésének kérdése, illetve a jogi szabályozás változása. Kevés olyan fórum akad azonban, ahol ezeket a kérdéseket az érintettek, mindenek előtt a tanárok megvitathatnák. Nekik kínál lehetőséget a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete (TSZE), amely 2016. október 1-jén tartotta bemutatkozó konferenciáját. A TSZE rendezvényén egyrészt az oktatási környezet vitatott kérdéseire reflektáltak az előadók, majd a GULAG, a GUPVI és a málenkij robot világába kalauzolták a közönséget a történész-szakértők, valamint egy egykori fogoly.

Rétvári Bence

Rétvári Bence államtitkár köszöntőjében üdvözölte a TSZE megalapítását, majd a történelemtanítás jelentőségét emelte ki, mivel szerinte a „nemzetek Európájának reneszánsza” következhet el, és ezért a múlt és a hagyományok felé fordulás várható. Az államtitkár szerint a tanárokon feladata, hogy ezeket a szlogeneket tartalommal töltsék fel, és ebben a kormány az oktatás megerősítésével támogatja is őket. A politikus kitért az életpályamodellre és a tankönyvkiadás átalakítására, amelynek kulcsfogalma a szemléletváltás volt, azaz a profitorientáltság helyett folyamatos, széles körű fejlesztések valósuljanak meg. Rétvári kiemelte, hogy a GULAG téma feldolgozása fontos misszió, hiszen a történelmi áldozatvállalás és szenvedés ez esetben nincs kellőképpen megjelenítve, bár a magyar közösség több százezer tagját érintette mindez.

Horváth László

Horváth László, a helyszínt biztosító Eötvös József Collegium igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az intézmény alapítása óta a tanárképzést szolgálja, sőt „túlteljesítette a küldetését”, mivel több száz közép- és felsőoktatásban dolgozót nevelt ki. Az igazgató azt is elmondta, hogy bár az utóbbi időben visszaszorult a tanárszakosok aránya a kollégiumban, a tendencia megfordulni látszik, így az Eötvös Collegium a jövőben is fontos utánpótlásbázisa lehet a kutatómunkát végző tudóstanároknak.

Nánay Mihály

Nánay Mihály, a TSZE elnöke a szervezetről beszélt. Elmondta, hogy a 2016. februári alapítás óta kb. 120 főre emelkedett a taglétszám, amely jelzi, hogy a meghirdetett célkitűzésekre, elvekre van fogadókészség a történelmet tanítók táborában. Az elnök kiemelte, hogy az átpolitizál légkörben igyekszenek „szakmai, objektív fórumot teremteni”, valamint összefogni a köznevelés, az egyetemi és kutatóhelyi, valamint a közgyűjteményi szférát, határokon innen és túl. Ha a szervezet minden felvázolt terve megvalósul, igencsak nagy lendületet vehet a hazai történelem tantárgy-pedagógia, ugyanis a TSZE égisze alatt konferenciákkal, előadásokkal (az első 2016. november 26-án lesz, Csapodi Zoltán a történelem érettségi átalakításról fog beszélni), kerekasztal-beszélgetésekkel, workshopokkal, nyári találkozókkal és a kerettantervre épülő tanulmányi versenyekkel is találkozhatunk a jövőben. Mindezek mellett Nánay az érdekvédelmet és a szakmai tárgyú, a tagság körében végzett felméréseken alapuló állásfoglalások kiadását is kiemelte. A megvalósítás a közeljövőben alakuló munkacsoportokra vár, ezek közt lesz módszertani, tankönyvelemző és versenyszervező team is, amelyhez várják a csatlakozókat. Érdemes tehát ellátogatni a TSZE honlapjára, ahol már megtalálható például a tanulmányi versenynaptár és az érettségi feladatok tematikus összeállítása. (Az Újkor.hu-n a TSZE elnöke külön cikkel jelentkezett a közelmúltban.)

A délelőtt további részében a felsőoktatás átalakításáról, a történelemtanítás változó tendenciáiról és az új tankönyvekről tudhatott meg többet a közönség, ráadásul első kézből, hiszen Maruzsa Zoltán, az OH elnöke, Kaposi József, az OFI főigazgatója, valamint Borhegyi Péter, az új, állami tankönyvsorozat vezető szerkesztője tartott előadást.

Maruzsa Zoltán

Maruzsa az elmúlt évek jogi szabályozásairól beszélt, kiemelve, hogy a döntéshozatalban jelentős szerepe volt és van annak az óriási információhalmaznak, amit a különféle adatszolgáltató szervektől (KIR, NAV, DPR stb.) érkeztek az utóbbi években. Maruzsa leszögezte, hogy a „Big Data” nem csak a döntéshozatalban segít, de alapanyagot is jelent a szakmai vitákhoz, ezért is fontos, hogy elemzésükre sor kerüljön a jövőben. Az előadó elsőként a Bologna rendszer bevezetéséről, majd az osztatlan tanárképzés visszaállításáról és ezek kritikájáról beszélt. A számok jelzik, hogy a lemorzsolódási arányon (ez az EU átlagnak megfelelő kb. 25%) kell javítani, de a diplomás munkakörben elhelyezkedők aránya is felvet kérdéseket. Az OH elnöke egy másik aspektust is felvillantott, ugyanis a prognózis szerint a várható nyugdíjazásokhoz képest magas a történelem szakon kezdő hallgatók száma, amely a külső tényezőknek (pl. életpálya-modell, ösztöndíjak, szabályozás stb.) köszönhető. A további finomhangolás a következő években várható, és ennek során a minőségjavítás lesz a fő szempont.

Kaposi József

Kaposi József [előadásában a történelemtanítás változó kihívásairól beszélt (IKT, informális és non-formális tanulás, a tanár–diák kapcsolat átalakulása stb.), majd az elvárásokat vázolta. „Előrefelé élünk, de hátrafelé gondolkodunk” – monda, ami azzal jár, hogy a történelemtanításban a „mintázatokat” és „forgatókönyveket” kell(ene) előtérbe hozni, valamint a történelmi gondolkodást fejleszteni. Ebben az újabb módszerek (storyline, gamification stb.) lehetnek segítségünkre, azaz egyre inkább terjed a „kifordított osztályterem” jelensége. Mint mondta, a pedagógiai gondolkodás fordulóponton van, hiszen a problémákat látjuk, a megoldást viszont közösen kell kimunkálni a jövőben, oly módon, hogy az értékes hagyományok megmaradjanak. Kaposi szerint a központi elem az, hogy a tanulók – a facilitátoi szerepben jelen lévő, a tanulást támogató tanárok segítségével – megtanuljanak „történészként gondolkodni”, azaz a múlt elemei vezessenek el a jelen és a jövő kihívásainak értelmezéséhez, magyarázatához és a válaszok megleléséhez. A módszertani repertoár bővítésére példaként a Nemzeti Köznevelés Portálon hamarosan elérhető, a recski és a hortobágyi táborok témakörének feldolgozásához interaktív tartalmakat kínáló, az aktív tanulói részvételre alapozó oldalt hozta az előadó.

Borhegyi Péter

Az utóbbi években a legtöbb indulatot kiváltó témát, a tankönyvfejlesztést Borhegyi Péter járta körül. Ő a „tanári kávézói dilemmáktól” indult el, ti. Mit tanítsunk? Mennyi tananyag fér egy-egy órába? Hogyan közelítsünk meg egy témát? stb. Leszögezte, hogy új módon készültek az OFI tankönyvei, mivel a fejlesztési stratégia a rendszeres gyakorlati visszajelzéseken, valamint a digitális és nyomtatott tartalmak együttes fejlesztésén alapul. A szerzők, szerkesztők és a munkanaplók révén a gyakorló pedagógusok is hozzájárultak, hogy   kiküszöböljék a felmerülő problémákat. Kiemelte, hogy a tanárok javaslatokat tehettek, ráadásul létrejött egy hasznos adatbázis, és a továbbképzéshez is jó muníciót jelentenek a naplók, hiszen ezek egyfajta „tükrei” az oktatás állapotának.


A képen balról jobbra: Engel Mária levezető elnök, Horváth László, Nánay Mihály, Maruzsa Zoltán, Kaposi József és Borhegyi Péter

A kérdésekre válaszolva Maruzsa Zoltán elmondta, hogy kifejezetten cél az, hogy a felsőoktatásba bekerülők felkészültebben érkezzenek az intézményekbe, ezért 2020-tól – a tervek szerint – feltétel lesz legalább egy emelt szintű érettségi, valamint egy középfokú nyelvvizsga. Kaposi József a tananyagbővülés kapcsán kifejtette, hogy nem lehet magasabb óraszámot „kiszakítani” a történelemnek, ezért a csökkentés–növelés továbbra is probléma (a tanárok körében leginkább a társadalmi–gazdasági–állampolgári–pénzügyi ismeretek blokk beemelése vetett fel kérdéseket). Szerinte a megoldás nem a csökkentés volna, hanem a tananyag újrastrukturálása, amely csak hosszú, konszenzusos módon mehet végbe, és amelynek végén „komoly részek eshetnek ki”. Kaposi jelenlegi helyzethez, a hagyományos vizsgamenethez képest újszerű – és mindenképpen megfontolandó – felvetéssel is előállt, amely szerint a szóbeli érettségi feleletet (a felsőoktatásban ismert és alkalmazott módon) prezentáció vagy portfólió váltaná fel. A szakember egyébként a legnagyobb problémának a magyar iskolarendszerben mutatkozó hatalmas szakadékot látja, amelyet nehéz áthidalni.


Stark Tamás

A szünet utáni előadók sorát Stark Tamás kezdte, aki elmondta, hogy az általa megismert, 2011-ben kiadott 11.-es orosz tankönyvekben nincs szó a kényszermunkatáborokról. A történész leszögezte, hogy a GULAG az „ellenséges osztályok megsemmisítésének eszköze” volt, valamint a kényszermunka az 1920-as évektől kezdve szerves részét képezte a Szovjetuniónak. Köztes-Európa lakosságát már 1939-től szállították szállították kényszermunkára, lengyel adatok szerint 1 millió lengyel került a Szovjetunióba, és ekkoriban állt fel a GUPVI (Hadifogoly- és Internálótáborok Főigazgatósága) táborrendszer, amelyben kifejezetten a külföldieket tartották fogva. Az MTA  fontos tétele volt, hogy a Szovjetunió számára a II. világháború jó alkalom volt kényszermunkások „beszerzésére”, amit bizonyít, hogy korán létrejött a rendszer, továbbá az, hogy a szovjetek már 1943-ban, a jóvátételi követelések részeként bejelentették igényüket kb. 5 millió külföldi munkás elszállítására, és 10 évre kiszámolták az ezzel járó profitot is. A nyugati hatalmak Stark szerint hallgatólagosan tudomásul vették ezt, és az 1945-ös, (az 1 millió japán nélküli) 4,3 milliós  fogolylétszám is ezt támasztja alá. Stark forrásokkal bizonyította azt is, hogy kezdettől fogva világos, hogy a hadifogolykérdés és a kényszermunkakérdés elválik egymástól, bár utóbbi formálisan az előbbi része volt. A kutató beszélt arról is, hogy Magyarországról három hullámban vittek el – jóval a hadköteles kor alatt vagy felett lévő – civileket, köztük nőket is, utóbbiakat kifejezetten Sztálin utasítására.. Az előadó végül a számadatokra tért ki, amelyek szerint 1920–1956 közt összesen 28,5 millió fő járta meg a táborokat, ezek közül 18 millió volt szovjet állampolgár, és kb. 600 ezer magyar, akiknek kb. egyharmada nem tért haza.

Bognár Zalán

Bognár Zalán is azt hangsúlyozta, hogy a hazai vezetők kezdettől fogva tisztában voltak azzal, hogy a hadifoglyokkal együtt tömegesen vittek el civileket is, erre utalnak az időről időre felbukkanó „deportáltakról”, „elhurcoltakról” és „civil elhurcoltakról” szóló források. Bognár szerint a táborok célja kifejezetten a terror volt, példaként hozta, hogy egy gerinclövéses 16 éves fiút, illetve színtiszta magyar falvakból „németeket” is kényszermunkára vittek. Utóbbi kapcsán kifejtette, hogy az elhurcolásoknak etnikai tisztogatás jellege is volt. Az előadó kitért arra is, hogy a szovjet forrásokat erős kritikával kell kezelni, mivel ezek nem minden esetben pontosak vagy tükrözik a valóságot. Bognár utalt arra, hogy egészségügyi állapottól függetlenül bárkit elvihettek, aki 1941-től katona (vagy csak katonakorú) volt. Szóba kerültek a Stark által is említett leventék, akiket partizánnak tekintettek, bár ez nem önkéntes vagy ideológiai szervezet volt, mint a Hitlerjugend. A hadifogolylétszám-kiegészítés esetenként elemi érdeke volt az illetékeseknek (pl. helyi szintű kudarcok miatt), példaként Budapest ostromát hozta, amelynek esetén a túl erős védőseregre hivatkozott az ostromló orosz sereg vezetése, amit a környékből összeszedett kb. 100 ezer „hadifogollyal” igyekeztek „bizonyítani”. (Kosáry Domokos a gödöllői táborról azt írta, hogy kb. 80%-uk civil volt.) Az előadó arról is beszélt, hogy az elfogottak kb. 30% el sem érte a Szovjetuniót, már az ország területén vagy út közben meghalt.

Bank Barbara

Bank Barbara előadásában a Szovjetunió táborrendszereit mutatta be. Leszögezte, hogy ezeket a kényszermunka/rabmunka köti össze, ezért problematikus pl. a hortobágyi zárt családi táborok esete, mivel ott fizetést és munkakönyvet kaptak a kitelepítettek. Az előadó sorra vette a tábortípusokat, amelyek közül kiemelte a hazaárulónak minősülők feleségeinek fenntartott táborokat, ahol 3–6 éves korig tartózkodhattak a gyerekek. Érdekes esetként merült fel, hogy a sztahanovizmus jelen volt a táborokban, pl. levelet írhattak a túlteljesítők, bár ezek soha nem értek célba… A NEB történésze rámutatott arra is, hogy a hozzátartozókat nem értesítették a táborban elhunytakról, így fordulhat elő, hogy még a kétezres években is érkeznek megkeresések eltűntként számon tartott családtagokról.


A képen balról jobbra: Szakály Sándor, Koós Ottó és Bognár Zalán

A délután legemlékezetesebb része Koós Ottó egykori fogoly beszámolója volt, akit Szakály Sándor, a VERITAS főigazgatója kérdezett. A 101 éves Koós elfogásának és kiutazásának körülményeiről, beszélt, majd elmesélte, hogyan hallgatták ki. Hangsúlyozta, hogy az NKVD-jegyzőkönyvek zöme hazugság, komolyan vehetetlen, és erre saját anyagát hozta példaként. Ezek után beszélt a tábor mindennapjairól, a téglagyári munkáról, a kialakuló román–magyar rivalizálásról, amelynek során megmutatkozott a „magyari virtus”, majd a hazatérésről, amely szerinte „rosszabb volt, mint a fogságba esés”, hiszen itthon államvédelmisek várták őket, majd börtönbe került.

Majorszki András

Az utolsó előadó Majorszki András volt, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke, aki a téma tanításában rejlő lehetőségekről beszélt. Majorszki elsőként a szervezetről beszélt, majd rátért a GULAG, GUPVI és málenkij robot tanításának kérdéseire. Felvezetésként elmondta, hogy nem találta nyomát annak, hogy az elmúlt időben bárki foglalkozott volna ezzel részletesebben, ezért néhány forgalomban lévő általános- és középiskolai tankönyv vonatkozó fejezeteit nézte át. Konklúziója szerint jóval részletesebben kellene tárgyalni a táborok történetét, amelyhez a történészek támogatása is kell. Fontosnak tartotta, hogy legalább a rendelkezésre álló szakkönyvek, folyóiratok, magazinok és más anyagok eljussanak az iskolákba. (E tekintetben eligazíthat a Beszédes múlt oldal.) Hangsúlyozta, hogy a megfelelő fogalomhasználat is kívánatos volna, ennek érdekében összeállítottak egy kislexikont is. Majorszki a „hogyan?”-t illetően példaként hozott egy pécsi fotóprojektet, majd ismertette a cserkészek napokban induló emléktúráját, amelyen a fiatalok „átélhető formában” ismerhetik meg az elhurcoltak sorsát, végül a személyes találkozók jelentőségéről beszélt. Konklúzióként megfogalmazta, hogy rengeteg még a tenni való e téren, de az elmúlt években elért eredményekre lehet építeni.

Fekete Bálint

A beszámoló az ELTE BTK-n működő I. Tóth Zoltán Körrel való együttműködés keretén belül  született.

Kapcsolódó cikkek:

Bemutatkozik a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete

Nyakunkon az érettségi! – De milyen változások várhatók történelem tantárgyból?

Megújul(t)-e a történelemtanár eszköztára?

Új koncepciók a történelemtanításban

„Történettudás nélkül ki foghatja fel tisztán a jelent?” – Történelem szakos tanárok beszélgetése

Ezt olvastad?

Az osztrák-magyar kiegyezés 150. évfordulója alkalmából emlékkonferenciára került sor az I. Tóth Zoltán Kör szervezésében 2017. április 25-én az ELTE