Sah mat generációkon át – Kádár János és Grósz Károly küzdelme

A világ és a magyar történelem konstans – sokszor figyelemreméltó – fenoménja a hatalomváltások időszaka, legyen szó akár monarchikus, akár demokratikus állami berendezkedésekről az ókortól kezdődően napjainkig. Elég csak említenünk – közbeszédünkben gyakran fel-felmerülő- Koppány és István ellentétének esetét. Hasonló, bár kevésbé feltárt, és éppen ezért közérdeklődésre számot tartható történet Kádár János és Grósz Károly esete. Erre tesz kísérletet Medgyesi Konstantin kötete.

A szerző párhuzamos szerkesztésben követi végig az előd és az utód néha egybefonódó, máskor szétváló életrajzát az 1956-os első találkozástól egészen Grósz bukásáig. Mindezt fűszerezve az olvasói megértést segítő jegyzetekkel, a hátteret megvilágító, értelmező magyarázatokkal és minél több kortárs visszaemlékezéssel, melyek fontosságára már az elején kiderül, hiszen:

„Kádár Jánostól alig maradt fenn Grósz Károlyról szóló gondolat, így  […] döntő részben Grósz visszaemlékezéseire kell hagyatkoznunk…” (12. oldal)

Ez azért is érdekes, mert a több mint harminc évig regnáló pártfőtitkár élete feltárt, viszont Grószé mindeddig kevésbé kutatott. A minél több, eltérő forrásból származó visszaemlékezés segíthet megismerni a valósághoz legközelebb álló szcenáriót a két férfi bonyolult, „se veled, se nélküled” viszonyáról.

A két politikus életútja nem mentes a parallelizmustól. 56 őszén Grósz is reformista hangokat hallatott, változásokat követelt, majd november 4-én– akárcsak néhány nappal korábban Kádár – „átszállt a Moszkvába közlekedő gyorsvonatra”.

Grósz karrierje felszálló ágba került, azonban a kádári hierarchiában a kritikus, autonóm jellemvonások gyanakvást, majd „nevelő szándékú” büntetést vontak maguk után. A témával ismerkedő olvasókban többször felmerülhet, hogy ez a karrierív „most itt” véglegesen meg fog törni.

Szintén csak bizonytalan vélekedések, vélemények és kevesebb konkrét tényező áll rendelkezésünkre, mégis miért válhatott Grósz a befutóvá. Más aspiránsok kiesése; az ország külső-belső viszonyai; illetve Kádár egészségének alakulása; majd mindinkább az Impérium élén álló „homo novus”, Gorbacsov álláspontja játszottak szerepet. A saját gerontokráciájával szemben is fellépő „Gorbi” hasonló megoldásban gondolkodott a „végek” esetében is.

Így válhatott – de csak módjával(!) -fogadott fiúvá az egykori borsodi párttitkár, aki hasonló korú és energikus fellépésű volt, akár a peresztrojka apja. Jöjjön az új, hiszen „…nem is baj az, ha kicsit keményebb gyakorlat érvényesül”. (106.o.)

Persze ezt a Kádár önmagára alig vonatkoztatta. A lassú, evolúciós átadásban érdekelt főtitkár számítását keresztülhúzta egészségének további, majd hirtelen romlása, és a talán ettől is egyre erőteljesebbé váló kritikai hangok. A bel- és a külpolitikai körülmények is összeesküdni látszottak ellene – és bár tett egyre inkább szárnyszegett, alkudozó erőfeszítéseket -, az 1988 májusi pártértekezleten eldőlt sorsa. Kádár – mivel idővel egyre inkább Caesarrá vált – kikényszerítette, hogy „felléptek a Brutusok” (122.o.)

Ugyanakkor – szinte axiómaszerűen – a Brutusok sorsa rövidlét, és ez alól Grósz sem lett kivétel. Az egyébként más területeken potens utódból sokszor kudarcos vezető válik, az „apagyilkosból” vergődő „áldozat”.

A kötet végén a szerző rámutat a miniszterelnöki felmenő, Nagy Imre kulcsszerepére, hiszen Kádáron túl Grószra – már a kezdetektől – is rávetült miniszterelnök „nagyapa” banquoi szelleme. Ahogy Kádár bukásának ez a sarokpontja, úgy Grósz hattyúdalának is, aki a gyorsan eszkalálódó események súlya alatt többször meghasonlott a „nagyapa” megítélésével kapcsolatban, így maradéknépszerűségét, politikai legitimációját elveszítette.

Ha a történelem tanítómesternek tartjuk, úgy sokat tanulhatunk e atyai háromszög történetéből.

Mészáros István

Ezt olvastad?

Térképre vitt montreali történelem

Montrealban, a kanadai Concordia Egyetem, Magyarország Montreali Főkonzulátusa és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának közös rendezvényén mutatták be 2025. december

X