Állatok és emberek – A Rákóczi-szabadságharc kicsit másképp

Sokunk számára a különféle mesék és mondák vagy a gyermek- és ifjúsági irodalom jelentette az első találkozást a történelemmel. Ezek tanulsága vagy emléke nem egy esetben felnőtt korunkig elkísért minket, identitásformáló tényező volt, illetve a történettudomány iránti mélyebb érdeklődésünket is motiválhatta.  Mészáros Kálmán legújabb kötetével némileg más irányból, elsősorban a gyermeki közönséget próbálja meg bevonni a Rákóczi-szabadságharc történetébe. Állatok és emberek – Lázár kalandozásai II. Rákóczi Ferenc korában című könyve kombinálja a történészi, forrásalapú kutatást, az ismeretterjesztő irodalmat és a könnyed, mesélő stílust. Mindezt személyes hangvétellel egészíti ki, hiszen a kötetben az elbeszélő végig édesapaként mesél fiának, Lázárnak.

A könyv vezérfonala az állatos tematika, ennek megfelelően húsz olyan fejezetet találunk benne, amelyek a kuruc korban játszódnak vagy II. Rákóczi Ferenc életéhez köthetők, és az ember-állat kapcsolat köré épülnek föl. Ezek a fejezetek egy, vagy adott esetben több rövid történetet, anekdotát tartalmaznak, amelyek tulajdonképpen felütésként szolgálnak egy-egy altéma bemutatásához. A történetek kronologikusan követik egymást, így tulajdonképpen a már említett narratív szál mentén kísérhetjük végig Rákóczi életét kisgyermek korától kezdve a szabadságharcon át száműzetésének éveiig. Nem lehet elmenni a kötet színes és esztétikus illusztrációi mellett sem, amelyek Schlachter Stefánia alkotásai.

A bevezető és ajánló után Az első történet Rákóczi korai éveibe nyújt betekintést a borsi kastélyban, a munkácsi, sárospataki és regéci uradalmakban, amelyek során az olvasó megismerkedhet az apró „kecske nagyságú” lóval, amelyen a kétéves Ferenc kezdett el lovagolni tanulni, és a görög mitológiából ismert Héraklészéhez kísértetiesen hasonlító esettel, amikor Munkács várában egy kígyó merészkedett abba a szobába, ahol a gyermek Rákóczi és édesanyja aludtak.

A második rész szintén kalandos eseményt idéz fel, amikor is a császári-királyi csapatok által 1688-ban elfoglalt Munkácsból Bécsbe tartó Zrínyi Ilona gyermekeivel kis híján végzetes balesetett szenvedett lovas hintójával. Ezt követően a szerző kicsit kitér a korszakban használt hintók fogatolására, valamint az ún. „nyerges lovak” alkalmazására.

A harmadik történet kronológiailag is tovább halad: az 1697-ben kirobbant hegyaljai felkelés idejére. A levert lázadók egy csapata egy kecskét (vagy zergét) követve jutott ki Erdélyből a Kárpátok szikláin (vélhetően a Retyezáton) át Nándorfehérvárig. Ezzel párhuzamosan Rákóczi és Bercsényi Miklós barátsága egyre jobban elmélyül a közös főúri vadászatok során, amelyről a szerző ismét némi életmódtörténeti ismertetővel szolgál.

A Rákóczi bécsújhelyi fogságáról és szökéséről szóló fejezetben szóba kerül a vár környéki élővilág, amelyet az ablakából óra hosszat szemlélt, valamint a hattyúk, amelyeket magához szoktatott. A következő rész pedig már a szabadságharcot vezető Rákóczi Ferenc két lováról, Pandúrról és Bambutiusról, valamint általánosságban a lovak szerepéről és jelentőségéről szól a konfliktusban.

A hatodik rész külön figyelmet szentel a bécsi állatkert elődjeként is számon tartott császári vadasparknak, amelyet 1704-ben Károlyi Sándor csapatai szintén feldúltak, nem egy állatot elpusztítva vagy zsákmányul ejtve. Ez az altéma némileg folytatódik a következő részben, ahol 1706-ban I. József Laxenburg melletti vadászatát zavarta meg egy kuruc portya, amelynek során az uralkodó vadászfelszerelése, valamint sólymok és teherhordó öszvérek is a támadók kezére kerültek. Ennek apropóján a ragadozó madarak vadászatban betöltött szerepéről, valamint a sólymok korabeli értékéről is olvashatunk.

Külön fejezet szól a Rákóczi szolgálatában álló kutyákról, köztük azokról, amelyek nagysárosi letartóztatásakor figyelmeztették ugatásukkal a behatolókról, valamint arról, amelyik bécsújhelyi fogsága során juttatta el üzenetei feleségéhez és a fejedelem kedvencéről, Rolandról. Az őrző-védő és vadászebek mellett azonban  figyelem jut a főúri hölgyek (jelen esetben Pekry Lőrinc és Jean Louis Rabutin feleségei, Petrőczy Kata Szidónia és Erzsébet Dorottya, akik Nagyszebenben egymás társaságának is örvendhettek) kistermetű kutyáira is. Ez esetben az egyik fő forrást Wesselényi István naplója jelenti, aki ugyanebben az időben arról is beszámolt, hogy Rabutin háza körül valóságos háború tört ki a fecskék és a verebek között.

A tizedik rész folytatja a könnyedebb témák sorát, ezúttal a humorérzékkel igencsak rendelkező Károlyi Sándor gróf áprilisi tréfájáról olvashatunk, aki egyes beszámolók szerint lefedett tálban egy élő macskával lepte meg vendégeit káposzta helyett.

A szerző a továbbiakban bemutatja a magyar nemesi vadaskerteket és azok működését a 18. század elején, első sorban Károlyi Sándor példáján keresztül, aki birtokán nem csak madarakat vagy szarvasokat, de egy szelídített farkast, Vay Ádám pedig egy „nagy, de igen kezes” vaddisznót is tartott. A főúri uradalmak különlegességei mellett természetesen szó esik a különféle haszonállatokról.

Ezt követően egy újabb életmódtörténeti részhez érkezünk, amely az állatok öltözködésben, divatban való felhasználását részletezi. Ez kiterjed az olyan alapvető anyagokra, mint a bőr, valamint a prémet adó állatokra, mint a nyest, nyuszt, coboly, róka, medve, illetve a katonai rangot is reprezentáló kacagány alapjául szolgáló farkas, párduc és tigris. A szárazföldi állatok hada mellett külön rész jut a halfajtákra, amelyekben bővelkedtek a magyarországi folyók. A halak szolgálhattak ajándékként is előkelők számára, illetve volt eset, amikor Almási Gergely Mihály unitárius püspök a Kolozsvár mellett frissen fogott példányokból készült ebéddel vendégelte meg az egyébként inkognitóban átutazó jezsuitákat.

Külön tematikai egységet képez az ezt követő két fejezet, amely az állatok címertani megjelenítését mutatja be. Az egyiket a természetben előforduló állatoknak, például a Károlyi család karvalyának, az Ocskaiak medvéjének, vagy a Rákócziak sasának szenteli a szerző, míg a másikban a mitikus lényeké (sárkány, griffmadár, egyszarvú) a főszerep.

Ezután már a szabadságharc végjátékának idejéből és az emigráció éveiből olvashatunk történeteket. Ezek közé tartozik a Károlyi Sándor (kétszer is) hátrafelejtett vizslája, Delffis esete, akire Ebergényi László császári altábornagy volt kénytelen vigyázni mindkét alkalommal, mielőtt visszajuttatta gazdájához, valamint Rákóczi udvari emberének, Szathmári Király Ádámnak visszaemlékezései arról, amiket a lengyel, illetve francia királyi vadasparkokban vagy vadászatok során látott és tapasztalt. Külön érdekességként szolgál az olyan egzotikus állatok bemutatása, amelyekkel a bujdosók életükben először találkoztak és ennek megfelelő rácsodálkozásokkal teli színes, szemléletes leírást adtak róluk (mint ahogy Mikes Kelemen tette az elefánttal, Komáromi János egy kaméleonnal, illetve egy fókával).

Az utolsó fejezet ismét egy kutyás történettel szolgál, ezúttal Rákóczi rodostói emigrációjának idejéről, amikor is Mikes Kelemen szert tett egy igen tanulékony kiskutyára, aki kiválóan alkalmazkodott az ottani fegyelmezett rendtartáshoz. Végezetül a könyvet egy zárszó kerekíti le.

A fentiek alapján elmondható, hogy az Állatok és emberek nem a klasszikus értelemben vett történelmi mesekönyv. A fejezetekben olvasható (legtöbb esetben gyermek és felnőtt számára egyaránt humoros és szórakoztató, vagy épp meglepő) állatos történetek arra szolgálnak, hogy az ifjú olvasó érdeklődését megragadják és azokon keresztül mutassa be a szerző, milyen volt a 18. század elején egy főúri/uralkodói vadaskert, hogyan nézett ki egy vadászat, milyen szerepet töltöttek be a különféle állatok a társadalom egyes rétegei számára, illetve ami talán még fontosabb: az olyan mai fejjel is megérthető, átélhető történetekkel, mint Károlyi Sándor áprilisi „macskás” tréfája, Mikes Kelemen elefántra való rácsodálkozása, a gazdi hiánya miatt zaklatott (és ezért átmeneti vigyázóját, egy császári hadvezért egész éjjel aludni nem hagyó) vizsla viselkedése és visszajuttatása, vagy a fogságában hattyúkkal barátkozó Rákóczi Ferenc sokkal közelebb hozza az olvasó számára a több mint háromszáz éve lezajlott szabadságarc korának emberi arcát.

A könyv tehát ajánlható a magyar történelem ezen korszaka iránt érdeklődő ifjaknak, de hasznos lehet az iskolai tanulmányok kiegészítőjeként is.

Szuromi Kristóf

Ezt olvastad?

„Édes szülő Anyád, nevelő Dajkád” – Az anyaszerep változása a hosszú 18. századi Magyarországon

A nők és a férfiak felé irányuló társadalmi elvárások koronként és területileg, kulturális-felekezeti szempontok szerint is eltérőek lehetnek; folyamatosan változnak.

X