Fekete István születésének évfordulójára – A koppányi aga testamentuma (1967)

Fekete István (1900-1970) uradalmi intéző, író január 25-én született a Somogy megyei Göllén. Első regénye, A koppányi aga testamentuma 1937-ben jelent meg a Dante Kiadó gondozásában. A harminchét éves szerző neve nem volt teljesen ismeretlen a fővárosi közönség körében, mert a Nimród című vadászújság, valamint a Budapesti Hírlap és a középosztály reprezentatív irodalmi lapja, a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Idők rendszeresen közölték Fekete novelláit, cikkeit. Ám Fekete ekkor, első regénye kiadásakor döntötte el véglegesen, hogy az írói pályát választja. Nappal igazgatta a hatezer holdas ajkai Nirnsee-birtokot, közben megfigyelte az erdők-mezők állatait, beszélgetett a cselédekkel, és este, a petróleumlámpa fényénél megírta mindazt, amit aznap tapasztalt. Fekete sok témáról írt: a rókák, akik éjszaka jártak a traktorok nyomában, és leleményesen felszedegették az eke által földből kiforgatott egereket, éppúgy témát adtak számára, mint a cselédség életkörülményei. A koppányi aga testamentumának sikere meggyőzte Feketét arról, hogy a kispróza után megpróbálkozzon a regényírással. Az igazi áttörést az 1939-ben megjelent Zsellérek hozta el számára: a kortárs falu témája kezdett divatossá válni a középosztály körében, és Fekete műve rezonált a korhangulatra.

(Forrás: imdb.com)

De hogyan is született meg Fekete István első regénye? 1936-ban a Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság meghirdetett egy pályázatot az ifjúságnak szóló történelmi regény megírására. Fekete, aki ismerte szülőföldje, Somogy törökkori mondáit, regéit, és olvasta a piarista tanár és történész, Takáts Sándor (1860-1932) művelődéstörténeti könyveit, kapva kapott az alkalmon. Asztalfiókjában hevert egy elbeszélése, amely az oszmán uralom idején játszódott. Néhány hét alatt a novella regénnyé duzzadt, noha munkája miatt Fekete csak éjszaka dolgozhatott. Fekete megnyerte a pályázatot. A Dante Kiadó vállalta a regény kiadását. A Dante elsősorban ifjúsági könyvekre specializálódott, egyebek között sorozatban jelentette meg Gárdonyi Géza, Charles Dickens, id. Alexandre Dumas, Ignácz Rózsa és Szántó György életművét, valamint a nagy felfedezők életrajzát. Noha 1937-ben A koppányi aga testamentuma két kiadást ért meg, a kritikusi visszhang elmaradt. Ennek oka, hogy a Dante, éppen azért, mert az ifjúság számára nyújtott igényes olvasnivalót, nem tartozott a leginkább reprezentatív kiadók közé, bár a szerkesztőbizottság a tagjai között tudta egyebek mellett Benedek Marcell irodalomtörténészt. Mégis, ez a történelmi kalandregény indította el Feketét az irodalom útján.

Fekete István az íróasztal előtt (Forrás: Fekete István író – rajongói oldal)

A törökkor kedvelt időszak volt a magyar történelmi regényekben a két háború között, gondoljunk olyan művekre, mint Herczeg Ferenc A fogyó hold című regénye (1922), Móricz Zsigmond Erdély-trilógiája (Tündérkert, 1922, A nagy fejdelem, 1927, A nap árnyéka, 1933) és Makkai Sándor Ördögszekér című regénye (1923). A törökkor azért lehetett izgalmas téma, mert könnyen párhuzamot lehetett vonni a három részre szakadt ország és a trianoni békeszerződés után szétszakadt történelmi Magyarország között, valamint azért, mert a 16. században éppolyan éles társadalmi és eszmei ellentétek (pl. a reformáció és a katolicizmus feszültsége) metszették keresztül az ország népességét és politizáló elitjét, mint 1918-20-ban. Fekete újdonságot hozott abban a tekintetben, hogy a kisemberek szemével és nézőpontjából mutatta be a történelmet, és nem is szerepelnek történelmi szereplők a karakterek között, mint akár Herczeg, akár Móricz és Makkai művében.

A történet 1586-ban játszódik. A Balaton nádasaitól nem messze, a fonódi végházban a vitézek gyűrűjében a deák levelet ír Oglu koppányi agának, a híres oszmán bajvívónak. E levélben a fiatal vitéz, Babocsai László életre-halálra szóló párviadalra hívja ki Oglu agát. Mint a levélből, valamint az 1967-es filmben az előzményt bemutató képsorokból kiderül, Oglu megölte párbajban László apját, Babocsai Gáspárt. A viadal időpontjának és helyszínének kijelölése, az igazlátók kiválasztása, és egyéb diplomáciai előkészületek után a magyar és oszmán vitéz összecsapnak. A kardpárbaj Babocsai László győzelmével végződik. A haldokló oszmán nagyúr rábízza a vitézre magyar feleségétől született lányát, Dusmátát, magyar nevén Zsuzsát, valamint kincseit. Remek jellemek – Csomai kapitány, a fonódi végház parancsnoka, Bogics Márkó, a horvát vitéz, aki afféle magyar végvári Athosként őrködik a D’Artagnan módra hamari, heves vérű és meggondolatlan László fölött, Csicsa, a cigány katona – színesítik a regényt. Természetesen antagonisták nélkül nem igazi a történelmi kalandregény. Ezek a szomszédos Bolondvárban tanyázó vallon zsoldosok, akik meg akarják szerezni a kincset. Sok harc, izgalom, fogolyszabadítás után a jók győznek.

(Forrás: port.hu)

Az 1967-es film, amelyet Zsurzs Éva rendezett, néhány ponton eltér a regénytől. A legfontosabb, hogy míg a könyvben László az új koppányi pasa, Szinán lányába szeret bele, a filmben László és Zsuzsa között szövődik szerelem. A film sokat enyhít a regény komor hangulatán, és sokszor a komikum dominál a történelmi hitelesség rovására. A fő humorforrás Csomai (a filmben Bessenyei Ferenc játssza) Falstaff-i szerelme az özvegy Babocsainé (Tolnay Klári) iránt, aki a sztereotip tűzrőlpattant, irányító-szervező 16. századi nagyasszonyként jelenik meg. Csomai rózsát lop Szinán pasa kertjéből, de a török katonák elfogják, ám Szinán nagylelkűen megkegyelmez a szerelmes kapitánynak, sőt a győztes kegyességével odaajándékozza a rózsákat. Cserében Szinán arra kéri Csomait, hogy szabadítsa ki fiát, Szahint Bolondvárból, a vallonok fogságából. A vallon zsoldosok, nagyhangú és gőgös parancsnokuk, Kales Rudolf (Mádi Szabó Gábor) kivételével, szerethető kétbalkezes rosszfiúk a regény sötétebbre festett gonoszaihoz képest. A vallon Borgó (Incze László) és három társa küzdelme Babocsai Lászlóval (Benkő Péter) a Babocsai-udvarházban inkább humoros, mintsem véresen komoly. A másik humorforrást Babocsai László barátja, Miklós deák (Iglódi István) és Örzse (Piros Ildikó) népszínműbe illő szerelmi évődése-civódása jelenti.

(Forrás: port.hu)

Fekete hamar felismerte, hogy erőssége a természetábrázolás. Nincs olyan regénye, amelyben ne lennének gyönyörű, eleven képek, akár az erdőről, akár a Balatonról, akár az állatokról szól. Emellett látszik, hogy Fekete áttanulmányozta a 16. századi életmódot. László és Oglu aga küzdelmének aprólékos leírásán jól illusztrálható a végvári párviadal jellege az általános és középiskolai tanórán. Amiben el szokás marasztalni a regényt és a filmet, az, hogy a határvidéki magyar-oszmán viszony úgy tűnik fel, mintha az élet csupa vidám kaland és lovagiasság lett volna, és hogy a magyar meg török végvári katonák még jól megtalálnák egymással informálisan a közös hangot, ha a császári zsoldosok nem keserítenék meg az életet.

Ehhez a kritikához három dolgot hozzátehetünk. Egyrészt, nem mindegy, ki milyen életkorban olvasta a könyvet, vagy látta a filmet. Serdülőként egyáltalán nem zavaró a magyar-török viszony romantizálása. Fekete bevallottan szórakoztatni szeretett volna, Zsurzs Éva filmje pedig végképp a szórakoztatást szolgálja. Másrészt, Fekete évtizedekkel később, a Ballagó idő című önéletrajzi regényében, felidézve Somogy történelmi emlékeit, jóval sötétebb színekkel festette meg az oszmán uralmat, mint A koppányi aga testamentumában. Harmadszor, Csomai leinti Bogics Márkót, amikor az szidja a császárt (aki persze a magyar király). Csomai világossá teszi, hogy Bécs és az uralkodó nem felelős egyes zsoldoskapitányok bűnéért.

(Forrás: imdb.com)

Ugyanakkor érthető, hogy a vallon zsoldosok lettek a rosszfiúk, hiszen a magyarok által „balónnak” nevezett vallonok meglehetősen rossz emléket hagytak a néphagyományban, többek között Fekete szülőföldjén, Somogyban. Az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy nemcsak vallon, török, tatár, hanem a magyar katona is nyúzta a védtelen lakosságot, ha módja volt rá. A zsoldos erőszak nem korlátozódott egy területre: a 16. századi Nyugat-Európa szintén sokat szenvedett a zsoldosseregektől, ha nem kapták meg a pénzüket. A német landsknechtek (pikával, alabárddal, később tűzfegyverrel felszerelt német gyalogos zsoldosok), a skót, vallon, spanyol zsoldosok, a magyar hajdúk, még a fegyelmezettségükről és hűségükről messze földön híres svájciak is fékezhetetlenné váltak, ha a zsoldjuk késett. A vallás sem jelentett védelmet a civil lakosság számára: a hugenotta francia parasztok és városi lakosok majdnem annyit szenvedtek a segítségükre jött német evangélikus landsknechtektől, mint a katolikus francia királyi seregektől, és a magyar király szolgálatában álló hajdúk állítólag azt felelték a kegyelemért könyörgő erdélyieknek, amikor azok megpróbáltak apellálni a közös református hitre: „az Istennel mi nem törődünk, azt a Tiszán túl hagytuk.” Talán nem is annyira a zsoldosok magatartása a túlzó a regényben, mint inkább az ábrázolt magyar-oszmán viszony, amelynek konfliktusossága leegyszerűsödik néhány lovagias párviadalra, valamint Csomai és Szinán szóváltására.

(Forrás: imdb.com)

Mindezeknél fontosabb a mély humánum, ami jelentkezik Fekete hozzáállásában a nemzetiségi kérdéshez. Bogics Márkó, a legszimpatikusabb vitéz nem magyar, hanem horvát, és a regényben szerepel egy Csicsa nevű cigány katona, aki Babocsai leghűségesebb cimborája. Mindketten részt vesznek a fogolyszöktetésben, amikor itáliai hadmérnöknek álcázva bejutnak Bolondvárba, és kiszabadítják a fogoly Lászlót. Az, hogy az 1930-as évek végén egy író meghirdeti az ifjúság számára a magyar-horvát, áttételesen a magyar-délszláv barátságot, illetve a nemzetiségekkel való együttélést, valamint a többségi társadalom és a cigányság egymásrautaltságát, mindmáig a regény nem kellően magasztalt humánus vonása.

Összességében A koppányi aga testamentuma egy szerethető kalandregény, és az 1967-es film szintén egy szerethető kalandfilm, amely tartalmaz mindent, ami a kor hasonló nyugat-európai kalandfilmjeiben megszokott: harcot, igaz barátságot, szerelmet, szép tájakat és humort. Ami a történelmi mélységet illeti, nyilvánvaló, hogy nem szabad úgy olvasni a könyvet, mint egy olyan történelmi tablót, mint az Egri csillagok vagy az Erdély-trilógia. Fekete nem törekszik arra, hogy széles körképet vázoljon fel. Műve inkább tekinthető egy mélyfúrásnak szülőföldjén, Somogyban. A másik különbség, hogy míg Gárdonyi, Móricz és Makkai, de részben még Herczeg is országos keretekben gondolkoznak, a társadalom, életmód és mentalitások mellett politikatörténeti tablót vázolnak, addig Fekete vállaltan lokális és kisember-központú módon nyúl a történelemhez. A koppányi aga testamentuma színvonalas bevezető a 16. század történetébe.

Paár Ádám

Ezt olvastad?

Werbőczy Imre, az elfeledett törökverő

Werbőczy István nádor, a magyar nemesi szokásjogot összefoglaló Hármaskönyv szerzője a magyar történelem egyik jól ismert alakja. Szinte teljesen feledésbe

X