elmélet és gyakorlat
Hogyan írjunk történelmet? – Kézikönyv a történelemtudományhoz
Történelem szakos hallgatóként – függetlenül attól, hogy alapszakra vagy tanári osztatlan képzésre járunk – egyetemi éveink elején meg kell ismerkednünk a történelemtudomány alapvető fogalmaival, kutatásmódszertanával, majd meg kell tanulnunk tudományos
A történelemtanítás lehetőségeiről – Knausz Imre: A múlt kútjának tükre
A történelemtanítás kapcsán gyakran megfogalmazódnak kérdések a rendelkezésre álló rövid időtartamra, illetve a tananyag mennyiségre vonatkozóan. Ebből adódóan a történelemtanároknak – versenyt futva az idővel – döntéseket kell hozniuk, amelyek
Mire jók a tanári publikációk?
A tanári tapasztalatokat bemutató írások nyilvánvalóan nagymértékben segítik szerzőik szakmai fejlődését. De vajon mások számára is hasznosak? Az angliai példa szerint azzá válhatnak, sőt tudományos értékre tehetnek szert.