Erdélyi Fejedelemség
A levéltári kutatásról kötetlenül
2018. november 6-án Szeged különleges rendezvénynek adott otthont. A Belvedere Meridionale szervezésével kötetlen kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen a résztvevők, Papp Sándor, Vajda Tamás és Oláh András Pál osztották meg levéltári
Gyarmat vagy éléskamra – Avagy mit adtak nekünk a Habsburgok?
2018. október 10-én nagyszámú érdeklődő előtt tartott előadást Pálffy Géza és ifj. Bertényi Iván, az MTA Történettudományi Intézetének munkatársai az Eötvös Csoport és a Társadalmi Reflexió Intézet szervezésében. A két
Az erdélyi és felső-magyarországi reformáció
A Déri Múzeum A hit megtartó ereje c. időszaki kiállítása 2017. december 5-én nyílt meg. A tárlat a reformáció 500. évfordulója alkalmából Erdély és Debrecen aranykorát mutatta be fejedelmi emlékek,
Egy új generáció bemutatkozása
Az elmúlt években a Kárpát-medencei magyarság történész-hallgatói példás módon szervezték meg saját egyesületeiket, műhelyeiket, amelyek tudományos, tudománynépszerűsítő és közösségi programjaikkal meghatározó szereplőivé váltak az egyetemi universitas világának. Igaz ez a
Ovidiustól a Kísérleti Kriminológiai Osztályig
Az Eötvös József Collegium Történész műhelye 2018. március 1–2. között immáron negyedik alkalommal rendezte meg hagyományosnak tekinthető éves műhelykonferenciáját, a Konferencia Clio műhelyében IV.-et. A tudományos ülésszak célja ezúttal is
Valláspolitika a kora újkori Kelet-Közép-Európában
Hogyan hatottak egymásra az egymástól elváló keresztény felekezetek és a politika? Hogyan befolyásolta és miként fonódott össze ez a két szféra a kora újkor évszázadaiban Kelet-Közép-Európában? Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Ötszáz év bortörténet – Ismertetés
Csoma Zsigmond A reformáció borai és virágai című, 2017-ben megjelent könyve témaválasztásának aktualitását a reformáció 500. évfordulója adja. A cím − ahogyan az előszóban is megfogalmazódott – átvitt és konkrét
A hit megtartó ereje – Debrecen „aranykora” a Déri Múzeumban
Ebben az évben Európa szerte számosan emlékeztek a reformáció 500. évfordulójára konferenciákkal, kiállításokkal és egyéb szakmai rendezvényekkel. Emellett a magyar református egyház 450 éves fennállását is ünnepelte idén az ország.
Várvédő, orgyilkos, kettős ügynök – Daczó Tamás szervitori szerepekben
Kapcsolatok nélkül nehéz boldogulni – nem volt ez másképp a 16. században sem.
Váltások és (disz)kontinuitások, hagyományok és újítások a reformáció történetében
Kétnapos nemzetközi konferencia helyszínévé vált Kolozsvár 2017. október 27-28-án. A Babes-Bolyai Tudományegyetemen megrendezett eseményen több hazai egyetem és az MTA BTK TTI munkatársai, doktoranduszok és a témát kutató külföldi előadók