Maróti Zsolt Viktor bejegyzései
„Halassza el a csatát!” – Mohács özvegye megért(et)i a közös múltat
„Alig múlt húszéves II. Lajos, amikor meghalt Mohácsnál. Felesége, a királyné, egyetlen szerelmét gyászolta haláláig. Mária nem tudhatta, és egész életében azt kutatta, hol nyugszik a négyszer eltemetett király teste,
Sorsfordítók – Diákoknak a hősiességről és helytállásról
Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) Sorsfordítók címmel nemrég olyan rövid, pár perces animációs kisfilmeket mutatott be, melyeket azok főszereplői kötnek össze: valamennyien bátran, másokért vagy hazájuk védelme érdekében cselekedtek. Miként értelmezik
„Nem mondhatom, hogy kommunizmust, mert ezt senki nem akarja…” – Mit szerettek volna a munkástanácsok 1956-57-ben?
Csalódni fog, aki kezébe veszi a Gulyás Martin: „Szocializmust akarunk, de magyar úton” – Munkástanácsok 1956-1957-ben című munkáját. A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet ugyanis nem csupán az 1956-os forradalom
A mozigépész, a történész és a politikus – Kosztümös filmekről ezúttal szakszerűen
Bevallom őszintén, amikor még csak a kezembe vettem és belelapoztam, egészen más elképzeléseim voltak Paár Ádám A kosztümös film történész szemmel című munkájáról. A 2022-ben a Méltányosság politikaelemző központ támogatásával
Merre van előre? – Történelemtanításunk berögződéseinek kérdései a TTE konferenciáján
2022. november 30-án Merre van előre? Történelemtanításunk berögződései címmel harminckettedik alkalommal rendezte meg a a Történelemtanárok Országos Konferenciáját a Történelemtanárok Egylete . Az összejövetelt Pikó András józsefvárosi polgármester nyitotta meg köszöntőjével.
Kisfilmek és oktatóvideók történelemtanároknak
A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete honlapján elérhetővé vált egy tematikus történelmi kisfilm-gyűjtemény. Az oktatóvideók az ókortól egészen a jelenkorig tárgyalnak különféle témákat, s a korszakonkénti csoportosításnak köszönhetően könnyedén eligazodhat az, aki
Valakikből senkivé váltak – Nyugaton a helyzet változatlan…
2022 októberében került fel a Netflixre a Nyugaton a helyzet változatlan című film, mely Erich Maria Remarque német háborúellenes regényíró 1929-es, azonos című (Im Westen nichts Neues) regénye alapján készült,
Száztíz év tanítás – Gyulai polgárok vallomásai
Magyarország történetének mintegy 110 évén keresztül vezeti olvasóját az a két visszaemlékezés, melyet egy kötetben adott közzé a Magyar Nemzeti Levéltár Békés Megyei Levéltára. Scherer Benedek és Scherer Ferenc memoárja
5 + 1 ötlet az 1956-os forradalom és szabadságharc tanításához
Az 1956-os forradalom és szabadságharc kiemelt figyelmet kap a magyar oktatási rendszerben – a nyolcadikos és végzős középiskolai osztályokban tananyag, érettségi témakörként is szerepel és minden évben megemlékeznek róla az
Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadászata
Hamarosan mindenki számára megtekinthető lesz a Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadszervezete című közel félórás dokumentumfilm, melyet a Digitális Legendárium készített Győrffy Szabolcs, Gallina Zsolt, Hajnal Ödön és Türk